💜Más világ💜 /Dean Winchester ff./

2/3.fejezet - Ezek csak rossz álmok...

Útközben Dean újfent berakott egy zene válogatást és mindketten énekeltünk s bár Dean azt mondja, hogy tudja nincsen hangja szerintem nagyon is jól énekel és ha nem vadászna simán eltudnám képzelni zenésznek.

-Amúgy, ha nem lennél vadász, simán eltudnálak képzelni zenésznek. -mondtam, majd Deanre néztem, aki csak mosolygott egyet.
-Inkább megmaradnék a vadászatnál. Hisz ez a dolgom. -felelte, majd kezével megfogta az én kezemet.

Órákkal később meg is érkeztünk Omahába, mi Deannel nagyon jól elvoltunk útközben, Sam pedig csak hátul szenvedett és hallgatta, ahogy énekeltünk. Ezután kerestünk egy viszonylag megfizethető motelt s kértünk egy két ágyas szobát, amit a recepciós furcsállót is, mivel hárman voltunk. De igazából nem kérdezősködött csak elvette a pénzt és odaadta a kulcsot. A 8-as szoba volt a miénk. Mikor beléptünk a szobába egy viszonylag normálisan kinéző szoba látványa fogadott. Habár ennyi pénzért már elvárom, hogy legalább normálisan nézzen ki és ne úgy mint valami putri. Ezután lepakoltunk és mivel az út sokat ki vett belőlem, így gondoltam ledőlök kicsit.

-Én azt hiszem ledőlök egy kicsit. Addig ti olvasgassatok csak, de el ne menjetek nélkülem. -mondtam a két Winchesterre nézve.
-Ne aggódj, nem megyünk sehová. -hangzott el a válasz, majd ledőltem a fiúk melletti ágyra és elnyomott az álom.

............
Miután Emilyt elnyomta az álom a kèt Winchester az elvitt könyveket olvasgatta, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy tényleg Wendigoval van-e dolguk. Ekkor a semmiből megjelent Castiel.

-Hello. -köszönt az angyal a két testvérnek.
-Cas. Csak halkan, Emily alszik. -mondta Dean, majd a lány felé bökött.
-Emily? De őt Gabriel nem...? -értetlenkedett Cas, ami ezúttal nem csoda.
-De... Vagyis nem... Viszont pár órával ezelőttig mi is ebben a hitben voltunk. -válaszolt Sam az angyalnak, majd elmondta azt, amit Emily mondott nekik is.
-Értem... -hangzott el a ballonkabátos szájából a mondat és ekkor Emily hangjára lettek figyelmesek, aki forgolódott és valószínű megint rosszat álmodott, mert elkezdett sírni.

Dean fogta magát és gyorsan Emilyhez sietett és a szokásos módszerrel próbálta megnyugtatni, s nagyon nehezen, de sikerült.

-Dean... Nem akarsz beszélni Emilyvel erről? Mert ez nem az első eset, hogy rosszat álmodik és így reagál rá. -említette meg Sam.
-Tudom... És majd beszélek is vele erről, mert ez így nem jó... -sóhajtott Dean, majd végig simította Emily fekete haját.

...........
Miután felkeltem észleltem, hogy Dean ölel magához szorosan.

-Jó reggelt Napsugaram! -nyomott egy puszit fejem búbjára.
-Jó reggelt... -néztem a férfire kissé kómásan.
-Emily... Beszélnünk kell... -nézett rám komoly tekintettel.
-Minden rendben? -néztem kérdően a férfire.
-Én is ezt akartam kérdezni. Már múltkor is beszélni akartam veled erről, de úgy gondoltam, ha úgy gondolod akkor úgyis elmondod, de ez most már így nem jó. -mondta és én tudtam, hogy mire gondol, de inkább úgy tettem, mintha nem érteném.
-Mire gondolsz? -kérdeztem rá.
-A rémálmokra... Már múltkor is kiabáltál álmodba, hogy ne... De most el is sírtad magad... És ez kezd megijeszteni -ekkor megfogta a kezem- Szóval kérlek, mondd el mi a baj, hogy tudjak segíteni.
-Ezek... csak rossz álmok... Nincs jelentősége. -hajtottam le a fejem.
-De igen is van... -emelte fel a fejemet- Nekem elmondhatod.
-Csak... -sóhajtottam egyet, majd könnyeimmel küszködve elkezdtem hadarni- Folyamatosan arról álmodok, hogy vissza küldenek a saját világomba és nem látlak többé, illetve a szüleim bántalmaznak ezekben az álmaimban. És ebben a másfél hétben is erről álmodtam, de nem voltál ott, hogy megtudj vigasztalni, így mivel csak Gabriel tudott ugye az egészről és ő vigyázott rám, nagyon nehezen nyugtatott meg minden este....
-Emily... Erről fogalmam sem volt. De miért nem szóltál? -nézett rám aggódó tekintettel.
-Mert nem akartam, hogy aggódj, hisz ezek csak rossz álmok... -válaszoltam már sírva, mire Dean csak magához ölelt.
-Pedig éppen az ellenkezőjét érted el... De most már, hogy ezt tudom, nem lesz semmi baj... Itt vagyok melletted. -válaszolta és csak szorosan ölelt magához és így ültünk egy darabig.