💜Más világ💜 /Dean Winchester ff./

20.fejezet - Csak egy álom volt... Vagy mégsem?

-Másnap-

Reggel van és ágyban vagyok... Körbe nézek. Sehol senki. Az nem lehet... Nem lehet, hogy az egészet csak álmodtam, nem lehet, hogy az a csók csak álom volt... És.... És a tegnapi nap.... Egyszerűen nem lehet... Elsírtam magam, ám ekkor valaki belépett az ajtón.

-Hé! Hé! Emily! -hallottam meg egy férfi hangot, majd felnéztem könnyes szemekkel. Dean volt az. Az ágy mellettem besüppedt ahogy a férfi leült rá. Nagyon örültem, hogy tényleg itt van, igaz, hogy egy alsónadrág és egy egyszerű fekete póló van rajta, illetve a haja is kócos, de itt van. Tényleg itt van és nem csak álmodtam az
egészet.
-Dean! -öleltem magamhoz az éppen mit sem értő férfit.
-Minden rendben? Jól vagy? Miért sírsz? -nézett rám és szemeiben láttam az aggódást.
-Igen, jól vagyok. Most már... Csak mikor felkeltem megijedtem, hogy az egészet, ami tegnap történt csak álmodtam... -mondtam könnyes szemekkel. Ekkor Dean ujjával letörölte a könnyeimet és elmosolyodott.
-Úgy érted, hogy ezt? -kérdezte, majd ajkai megint enyémekhez tapadtak egy érzelmes, ám rövid csókig. Miután ajkaink elváltak én kicsit megnyugodtam és elmosolyodtam.
-Igen, ezt. -válaszoltam, majd Dean magához ölelt.
-Megnyugodtál? -kérdezte egy kis idő múlva, ekkor felnéztem és bele néztem szép zöld szemeibe.
-Igen, meg. -mondtam és csak néztem szemeit, amikben egy kis ideig elvesztem- Dean..
-Tessék? -mosolygott rám a férfi.
-Szeretlek! -mondtam ki és láttam, hogy szemei csillogni kezdtek.
-Én is szeretlek! -jött a válasz, majd újra megcsókolt.

Ám ez most más volt. Ez nem vággyal teli heves csók volt. Sokkal inkább gyengéd és érzelmekkel teli. De ez nem változtatott azon, hogy leírhatatlanul jó volt az érzés, amit kivált belőlem a csókja. Amit Ő kivált belőlem... Éreztem, ahogy testem beleborzong az érintésébe. S szívem is egyre hevesebben dobban. Érte. Azt hiszem ilyen érzés az, ha minden porcikáddal akarsz és szeretsz valakit. Ezt hívhatják úgy, hogy szerelem. Mert kimondom. Szerelmes vagyok Dean Winchesterbe, nagyon is.
Miután ajkaink újra elváltak egymástól mondtam Deannek, hogy a sírástól kissé kimerültem, ezért én még vissza fekszem egy kicsit. Ő csak bólintott, majd mikor azt hittem itt hagy, becsukta az ajtót és ezt követően visszajött mellém, én pedig kicsit meglepődve néztem rá.

-Mi az? Azt hitted, hogy ezek után itt hagynálak? -gondolom ez alatt a kis kiborulásomra és az azt követő érzelmes csókra céloz.
-Hát, azt hittem, hogy kimész Samékhez vagy ilyesmi. -válaszoltam neki.
-Pedig nem. Nem hagylak itt. Amúgy is egész éjjel melletted voltam, miért pont most hagynálak itt? -mosolygott rám, s egy puszit nyomott homlokomra, majd vissza feküdtünk az ágyba.

Ő a hátán feküdt, én pedig újból mellkasára tettem a fejem és álomba merültem. Soha nem aludtam el még annyira biztonságban érezve magam, mint mikor Dean mellett vagy a férfi mellkasán találok álomra. Mellette annyira máshogy érzem magam. Vele boldog vagyok és szívem megtelik melegséggel. Arról nem is beszélve, hogy minden porcikám őt akarja. Érezni az érintését, amibe az egész testem beleborzong. A puha ajkait, amik az enyéimet csókolják. Nézését, mikor gyönyörű zöld íriszeivel gyengéden szemeimbe néz. Ujjait, amiket ujjaimmal összekulcsol. Ölelését, ami egyben gyengéd s védelmező. Szavait, amik melegséggel töltik meg piciny szívemet. A hangját, ami mikor velem beszél meglágyul s hallatán egyből nyugodtabb vagyok. Mindet akarom hallani, látni és érezni...

-Pár óra múlva-

Kinyitottam a szemem és Dean még mindig itt fekszik velem. Ettől csak elmosolyodok és csak fekszem tovább mellkásán.

-Jó reggelt újra Napsugár! -mondta, majd végig simított hajamon. Kissé meglepődtem, hogy Napsugárnak hívott, így felültem és rá néztem.
-Napsugár? -kérdeztem egy mosoly kíséretében.
-Nem tetszik? -kérdezett vissza.
-De, imádom. -mosolyogtam rá, majd egy csókot nyomtam ajkaira- Ahogy téged is.
-Ahogy én is téged. -mondta, majd csak magához ölelt. Így feküdtünk még kb. 15 percig.
-Te nem vagy éhes? -néztem rá- Mert én nagyon is és szerintem ideje reggelizni.
-Akkor menjünk reggelizni. -hangzott el a válasz s kikeltünk az ágyból, majd kifele menet csak fogta, ujjainkat összekulcsolta és így mentünk le a konyhába, ahol már ott volt Sam és Cas is.
-Jó reggelt, ti gerle pár. -gúnyolódott Sam.
-Jajj, fogd be Sammy. -válaszolt Dean öccsének, amin én csak mosolyogtam.
-Látom sikeres volt a tegnap délutáni megbeszélés. -nézett rám Cas.
-Igen, nagyon is sikeres volt. -válaszoltam mosolyogva, majd Deant kezdtem el bámulni.
-Nem azt mondtad, hogy Sammel beszéltél? -néz rám kérdően Dean.
-De igen, vele is... Miután az első beszélgetésünk után Sam kiment a konyhából, itt maradtam egyedül és gondolkodtam, majd hirtelen megjelent Castiel és észre vette, hogy van valami, ezért elmondtam neki, hogy mi van és mondta, hogyha gondolom akkor ő beszél veled erről a dologról. Viszont én vissza utasítottam és mondtam, hogy ezt nekem kell elintéznem és utána indultam el hozzád, csak hogy utána beszéltem még egyszer Sammel és... hát ezután már tudod. -adtam kissé hosszas választ reménykedve, hogy Dean nem fog berágni rám vagy ilyesmi.
-Aha. Értem. -jött a rövid és tömör válasz, amihez a férfi társított egy kissé komoly arcot.
-De ugye nem haragszol rám emiatt? -néztem rá, talán egy kicsit kétségbeesve, majd szemembe nézve ő is látta félelmemet és tekintete meglágyult.
-Nem, dehogy haragszom. Csak kicsit fura volt, hogy Cassel is előbb beszéltél rólam, minthogy velem beszéltél volna, de a lényeg, hogy minden jól alakult. -mondta egy mosoly kíséretében és puszit nyomott fejemre- Na de inkább reggelizzünk.