💜Más világ💜 /Dean Winchester ff./

2/13.fejezet - Ezt nem hiszem el...

Miután Deannek sikerült nagyjából megnyugtatnia nem akartam tovább várni, mert ez így csak rosszabb lesz... És még mindig inkább tőlem hallja, mint Gabrieltől...

-Dean... Beszélnünk kell... -néztem a férfire, aki mit sem értett az egészből.
-Jó, persze. Mi a baj? -nézett rám komoly tekintettel és helyet foglaltam vele szemben.
-El kell mondanom valamit. -megfogtam mindkét kezét és a szemébe néztem- Gabriel... Nos... Mi csókolóztunk, de tudnod kell, hogy semmit sem jelentett... Csak rohadtul magam alatt voltam és... És... -próbáltam tovább mondani, de könnyek szöktek a szemembe.
-Hé! Hé! Emily! Én nem haragszom rád. Megértem, hogy magad alatt voltál... A te helyedben lehet én is ezt tettem volna... -válaszolta, amin kissé meglepődtem.
-Tényleg? Én azt hittem... -néztem értetlenül mire ő csak elmosolyodott.
-Azt hitted haragudni fogod? Vagy hogy kiakadok? -nézett rám.
-Nos... Voltaképp... Igen. -válaszoltam.
-Emily. Én is csináltam már dolgokat. Sőt, te tudod milyen voltam előtted. És az, hogy abban a tudatban voltál, hogy nem látsz többet ezt hozta ki belőled. -válaszolta, mintha kicserélték volna.

Inkább nem is firtattam tovább a dolgot, jobbnak láttam, ha ráhagyom a dolgot, így csak rá mosolyogtam, megcsókoltam és hozzábújtam.

-Nagyon szeretlek Dean Winchester.
-Én is nagyon szeretlek Hercegnőm. -hangzott a válasz, majd puszit nyomott a homlokomra.

Ezután én aludtam még pár órát nyugodtan Dean mellkasán, majd visszamentünk Samékhez kézenfogva és mosolyogva.

-Na, de jó kedvetek van. -jegyezte meg Sam.
-Igen. Megbeszéltem a történteket Deannel és nagyon megértő volt. Ő a legjobb. -mondtam, majd megöleltem.
-Hát igen, Emily nem tehet róla, hogy a gyász miatt gondolkodni sem tudott... Én is pontosan jól tudom milyen ez. -válaszolta Dean- Meg hát arról sem, hogy Gabriel kihasználta ezt.

Na erre Sammel egyikünk sem számított. Akkor Dean ezek szerint azért nem haragszik rám, mert azt hiszi Gabe kihasználta, hogy érzékeny állapotban voltam... Fasza...

-Öhm, Dean... Gabriel nem használt ki... Voltaképp én csókoltam meg őt, amit ő viszonzott... -mondtam mire Dean természetesen kiakadt.
-Hogy mivan? Te csókoltad meg őt? Ez most komoly? -mondta és dühében kiviharzott.

Én meg hirtelen elgyengültem, a földre rogytam és sírni kezdtem. Sam pedig ösztönösen rohant oda hozzám, amint meglátta, hogy esek össze. Csak annyit észleltem az egészből, hogy Sam térdel mellettem, a hátamat simogatja és próbál lenyugtatni. Jelenleg nem sok sikerrel...

-Itt meg mi történt? Emily miért sír a földön összeesve és hol van Dean? -jelent meg Castiel.
-Dean elrohant, mert megtudta, hogy Emily csókolózott Gabrielel és, hogy Emily csókolt előszőr. -válaszolta Sam, mert én a sírástól megszólalni sem tudtam.
-Beszélek Deannel. -mondta Cas, de mire bármit reagálhattunk volna ő már ott sem volt.

............
-Hello Dean. -szólalt meg egy hang Dean mögött, mire hátra kapta a fejét és meglátta Castielt.
-Cas. Szia. -hangzott el közömbös válasza.
-Dean... Hallottam mi történt és, hogy csak úgy elviharzottál. Emily...
-Ne is említsd... Látni sem tudom... -vágott közbe Dean.
-Emily nincs jól... Miután kirohantál összeesett és azóta ott sír. Nem hajlandó felállni onnan... És Sam vígasztalja... -mesélte el a ballonkabátos férfi akkor is, ha Dean azt mondta, hogy ne.
-Ő csalt meg engem... -nézett Dean az angyal szemébe.
-De Dean, te éppen halott voltál... -mondta a ballonkabátos.
-De akkor is... -forgatta a szemeit a Winchester.
-Szerintem te nem is Emilyre haragszol... Vagy arra, amit csinált... Te magadat hibáztatod, mert ez megtörtént... -nézett rá Castiel komoly tekintettel. Mire Dean csak ránézett az angyalra, aki látta hogy a férfi könnyeivel küszködik, így csak megölelte.

-Beszéld meg ezt Emilyvel... Ez egyikőtöknek sem jó így... -mondta Cas, majd csettintett és újra a bunkerben voltak.