Pillangók vannak a gyomromban... [Wonki ff.]

□1■

Yang Jungwon

- Anyaaa!
- Mondjad kisfiam! - állította le a porszívót édesanyám.
- Biztos muszáj befogadnunk azt a cserediákot? Találok én neki kolit, sőt kerítek rá pénzt is, csak had ne lakjon itt! - kezdtem el siránkozni.
- Jó is, hogy mondod! - kap észbe - Az utolsó pillanatban megváltoztatták és a fiúk jön hozzánk nem a lányuk. Megcserélték az eredeti tervet. A lány Kínába megy. Talán... - bizonytalanodott el a végére.
- Hogy mi?! - akadtam ki. Mondjuk... lehet így jobban járok. Végtére is én is fiú vagyok, talán vele könyebben ki tudok jönni, mint egy lánnyal...
- Jól hallottad!
- Remek! - forgattam meg a szememet - És pontosan mikor is jön?
- Ne forgasd, mert fenntakad! - fegyelmezett anyám, majd válaszolt a kérdésemre - Holnap délután 14.00-kor száll le a gépe, nagyjából egy óra körül indulunk érte a reptérre.
- Indulunk?
- Igen, édes gyermekem, indulunk, mind a hárman.
- Anya, ne már! Tudod, hogy milyen nehezen ismerkedek emberekkel!
- Hát itt a tökéletes alkalom, hogy gyakorold! Na, menj fel szépen a szobádba, rakj rendet, hogy holnapra minden rendben legyen! Jó benyomást akarunk kelteni, nem, de bár? Ja, és a leendő szobáját és kitakaríthatnád, ha lennél olyan kedves... - Ajánlotta fel, ami nála annyit tesz, csináld meg, vagy kikapsz. Többet nem is foglalkozott velem, ismét bekapcsolta a porszívót én meg felvonszoltam magamat a szobámba.

Introvertált vagyok. Pontosan annyi barátom van, amit egy kezemen megtudok számolni, azaz 5.
Először is a legjobb barátom, Kim Seonwoo. Sunoo barátom, azonos évjáratban született jómagammal és neki köszönhetjük a barátságunkat. Mivel nálam már valami az elején romolhatott el, ovis koromban is általában csak egyedül homokozgattam.
"- Mit csinálsz? - kérdezte tőlem, az akkor még ici-pici Sunoo.
- H-homok várat építek! - válaszoltam neki zavartan.
- Az klassz! Segíthetek? - a válaszomat meg sem várva kapott fel, egy, a homokozóban eldobott lapátot és elkezdett ásni..."
Akkor szereztem meg az első barátomat. És egy jó darabig az utolsót is, ugyanis az általánost úgy végigtoltuk kettesben, hogy szerintem az akkori osztálytársaimnak a nevére sem emlékszem.
Illetve.. Sunoonak azért volt több barátja is, de mivel én nem nyitottam mások felé, nem akart egyedül hagyni, így végül maradt velem.
A gimibe aztán elhatározta, hogy márpedig ő csak azért is fog nekünk egy baráti társaságot találni.
Fogta magát és odament egy kis négyes csoporthoz, akik szünetekben, mindig a leghátsó padnál ültek az udvaron, az volt az ő törzshelyük.
"- Csatlakozhatunk? - tért rá a lényegre egyből.
Meglepve néztek ránk, míg én zavartan bámultam a földet. Még most is emlékszem, az akkor kinézett kis kavicsomra.
- Csak tessék! - szólalt meg végül az egyik fiú. - Shim Jaeyoon vagyok, ők pedig Park Sunghoon, Park Jongseong és Lee Heeseung. - mutatott névszerint a fiúkra - És ti kik vagytok?
- Én Kim Seonwoo vagyok, ő pedig..."
És azóta mi hatan alkotunk egy baráti társaságot, jóban-rosszban együtt.
Az idő múlásával mellettük sikerült feloldódnom.
De...
Ha nélkülük megyek valahova, magamtól sosem merek az emberek felé nyitni. Csupán csendben, a háttérbe húzódva figyelem őket.
Még jó, hogy a Taekwondoban, nem kell sokat beszélni, csak szépen, csendben legyőzöd az ellenfeled. Már, ha nem győznek le téged előbb.
Mellesleg arra sem járnék magamtól, csak anyám beiratott azzal az indokkal, hogy "túlságosan antiszoc vagyok és délutánonként csak itthon ülök".

Sóhajtva kapcsoltam egy random lejátszási listát, majd elkezdtem rendet rakni. Mivel alapból nem vagyok valami rendetlen, ezzel hamar meg is voltam.
Átmentem a - már csak volt - vendégszobánkba. Azt kell mondjam anyámék jó munkát végeztek.
Az ágyneműtartóból kivettem egy egyszerű fehér huzatot, majd felhúztam a takarót és a párnákat. Ha már ennyire benne voltam, úgy döntöttem akkor már az enyémet is átcserélem.

- Jungwooooon! - kiabált fel anyám. Még gyorsan beindítottam a mosógépet, majd lesiettem a lépcsőn.
- Kész az ebéd! - mosolygott rám - Hé! Yang Donghyeon! Ne kezdjél el előbb enni! Szégyeld magad! - nézett szúrósan apámra.
Apám azonnal letette a kanalat és bűnbánóan nézett házunk urára.
- Ne haragudj szívem! Nem tudtam ellenállni, ennek az émelyítő illatnak! - próbálta enyhíteni bűnét. Hah! Széppróbálkozás apa!
- Ne vigyorogj fiam, téged is látlak ám! - Erre apával elnevettük magunkat, mire anya is elmosolyodott.
- Jó étvágyat! - hangzott a megváltó mondat és végre neki állhattunk az ebédnek.