Pillangók vannak a gyomromban... [Wonki ff.]

□7■

Nos...
Mivel Jake este lelépett, átélhettem azt, amit amúgy nem nagyon akartam.
Mostanra már számomra is valósággá vált a rettegtetett takaró nélkül alvás.
Mit ne mondjak tényleg nem valami kellemes. Mondjuk a végkifejlett miatt én még szerencsésnek érzem magamat.
De komolyan. Percenként felkelltem arra, hogy fázok.
Közelebb csúsztam Rikihez, egyre közelebb. Kicsit jobb volt, de így is két percenként felébredtem.
Végül inkább vettem a bátorságot és felkelltettem.
- Rikii! Fázok! - suttogtam neki, mire a Ő lehúzott magához és átölelte testemet. Sokkal jobb volt, a fiatalabb teste, csak úgy árasztotta a hőt.
- Köszönöm! - szóltam még halkan, majd inmáron kellemesen aludhattam tovább...

3 hónap...

HÁROM KICSESZETT HÓNAP telt el azóta...
Életem legelső csókja volt és úgy éreztem nem is sikerülhetett volna jobban.
De azóta eltelt egy negyed év.
Miután hazajöttünk Jakeéktől, azt hittem, majd megbeszéljük, dehát nem sikerült.
Mindenről beszéltünk, csak arról nem. Laura és Jake kapcsolatának kivesézésétől kezdve, konkrétan bármiről eltudtunk beszélgetni, de ez a téma valahogy nem jött szóba.
Számtalanszor próbáltam meg szóbahozni, azonban mikor sor került volna rá, mindig megtorpantam.
Mert basszus...
Hogyan álljak elé?
"Figyu... tudom, hogy fiú vagy meg én is, de nem akarnánk megismételni azt a csókot? Tényleg nem akarom ráderőltetni magamat, de komolyan! És még véletlenül sem az a legnagyobb vágyam, hogy addig baszd a seggem, ameddig már szétakar repedni... Nem nekem ilyenek még csak az eszembe sem jutnak..."
Jó azért, de az utolsó részétől eléggé tartok, bár nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben...
Főleg akkor amikor egész nap úgy viselkedik, hogy utánna... hát... mondjuk úgy elfárad a kezem,valamint kicsit gyakrabban kell papírzsebkendőt venni.
Szóval jah... Nem nagyon tudtam, hogyan nekikezdeni.
Persze ennyi idő alatt szépen kiokosodtam. Részben, khm... bizonyos felnőtteknek való oldalakról, meg hát Sunoo is továbbította felém, eddig beszerzett tapasztalatait, így ez a félelmem bár nem múlt el, azért csökkeni csökkent.

De ha már itt járunk, beszéljünk egy kicsit az említett személyről.
Riki koreai nyelvtudása rengeteget fejlődött, már nem kellett angolra váltanunk, ha nem érett valamit, körbe tudtuk írni egymásnak, hogy mire gondolunk.
Ebben mondjuk nagy szerepe lehett annak is, hogy iskolába járt.
Na igen, az iskola.
Végzősként pokol, rengeteg tanulnivaló és a közelgő érettségi.
És akkor még produkálj jó bizonyítványt is! :)
Ja, meg akkor, ha nem akarsz plusz tesire járni, akkor ugye még sportoljál is, ahonnan szintén ne hagyj ki edzéseket, mert akkor meg az edződ lesz mérges rád...
Meg persze alakíts magadnak szabadidőt és, ha kérdezed hogy hogyan is? A válasz : Oldd meg!
Fhuuu...
De elegem van.
Stressz, stressz hátán. Iskola, edzések és a kielégítetlen sexuális feszültség.
Remek kis kombó!
Néha úgy érzem nem szeretnék mást, csak egyszerűen feladni...
Igaz ott voltak a barátaim, de néha ők is kevesek.
Az egyetlen vigaszt számomra Riki jelentette. Őbenne találtam meg azt amit kerestem.
Mikor úgy éreztem kész, nekem itt most végem, csak odakellett mennem hozzá és már is jobban éreztem magamat.
Volt, hogy órákat feküdtünk csak úgy, addig ameddig én szerettem volna.
Hagyta, hogy feküdjek a mellkasán, akkor is ha esetleg neki kényelmetlen volt, nem tette szóvá. Hagyta, mert tudta, hogy szükségem van rá.
Ha nem volt kedvem edzésre menni, fogta magát és elkísért, majd a végén értem jött, mindig hozva valamilyen kaját, mert tudta, hogy edzés után mindig éhes vagyok.

A viselkedése kitűnő volt, ennél nem várnék el többet egy kapcsolatban sem. Sőt! Talán még ennyit sem...
Csak ért volna hozzám úgy! Legalább egy icipici csókocskát adott volna!
De nem...
A maximum ami történt köztünk az is annyi volt, hogy egyik vasárnap délután szar kedvem volt és nyűgös voltam, Riki viszont fel volt pörögve nekem viszont nem volt hangulatom megint várni a nagy semmire. Ő viszont máshogy gondolta. Hiába toltam el magamtól, folyamatosan azt mondogatva, hogy engedjen el, nem törődve velem és a szavaimmal, elkezdett csikizni. Tudni kell rólam, hogy elképesztően csikis vagyok.
Most sem tudtam ellenállni.
Kis idő múltán kitört belőlem a nevetés. Ez után még vagy 6 percig abba sem hagyta. Igazából nem tudom meddig folytatta volna, de azt igen, hogy miattam hagyta abba.
Ahogy vergődve próbáltam kiszabadulni, csípőmmel próbáltam hátrébb kúszni, ő meg viszont felettem tornyosult négykézláb. Ahogy felemelkedtem ágyékaink összeértek, mire hirtelen ledermedt.
Én is kissé megilletődtem. Végül közelebb hajolt hozzám és én azt hittem végre ismét megtörténik...
De nem. Sötét szemeivel intenzíven bámulta az enyéimet. Lehajolt hozzám, de nem... még mindig nem az történt, mint amire ti gondoltok és én szerettem volna. Csupán orrával megcirógatta az enyémet.
- Na, hagylak tanulni! - mondta, majd csókot nyomott homlokomra és kiment a szobámból.
Nos, a tanulás előtt még egy kicsit meghosszabítottam a szünetemet...