Pillangók vannak a gyomromban... [Wonki ff.]

□-■

Csak ültem a kanapén és meredtem magam elé.
A légkör fojtogató volt. Legalábbis köztem és a bátyám között biztosan.
Na igen... a "bátyám".
Az okosabbak már rájöhettek, hogy Jake nem a vérszerinti testvérem.
Az egy hosszú történet, hogy hogyan is kerültem ide, de most megpróbálom minnél rövidebben összefoglalni.
Szóval én eredetileg.... magyar vagyok. Anyám és apám is az. Vagyis... már csak voltak.
Történt egy baleset és....
Legyen elég annyi, hogy leégett a házunk és egyedül én maradtam életben.
Az unokatestvéremékhez kerültem, akik viszont Ausztráliában éltek. 8 éves voltam akkor, így az angolom a békasegge alatt volt....
Borzasztó volt, új környék, új emberek és egy számomra akkor még idegen nyelv. Ráadásul a szüleim sem lehettek ott velem.
Nagyon sokat sírtam, ami egy idő után idegesítette a nagynénémet, így azt mondta, menjek ki a kertbe bőgni, vagy bánja is ő, de éppen elég neki az újszölött unoktesóm sírását hallgatnia, nem akarja még az enyémet is.
Hüppögve mentem ki a kertbe és a kavicsok közt játszottam.
- Hát te mit csinálsz itt? Miért sírsz? - hajolt át a kerítésen egy nálam idősebb fiú. Nem értettem mit mondd, így megint felerősödött sírhatnékom.
A fiú ijedten nézett rám, majd fogta magát és átmászott a kerítésen. Felvett az ölébe - nem voltam túl nehéz, sokat sírtam és étvágyam sem volt, vagy 5 kg-ot fogyhattam akkoriban - és elkezdte simogatni a hajamat. Aprócska kezeimmel a pulcsiját markoltam, miközben csakúgy potyogtak a könnyeim.
- Ne légy szomorú kicsilány! - Mondta mosolyogva, s lassan elindult velem a ház felé.
Bekopogott a hátsó üvegajtón, mire a nagynéném beengedte őt.
- Oh! Szia Jake! Látom megtaláltad Laurát! - Beszélgetett vele angolul.
- Jó napot! Igen, szegény ott sírt a kert végében! Ő.. nem beszél angolul?
- Nem drágám, ő nem. - mosolygott a fiatal nő kedvesen - Laura magyar, mint én. Az öcsém kislánya. A szülei... - komorult el, éreztem, hogy anyáékról van szó, így újfennt eltört nálam a mécses - ...volt egy baleset és legégett a házuk. - sóhajtotta a nő - Csak Laura maradt életben.
- Szegény! - hallottam, mint amit a beszélgetésükből egyedül letudtam szűrni, Jake hangját. - Nekem mennem kell, még készülnöm kéne holnapra, matematika témazárót írunk. Viszontlátásra! - Köszönt el, majd letett engem.
- Ki volt ő? - kérdeztem szipogva.
- Ő a szomszédaink gyermeke Jake, rendes fiú. - Mosolygott a nagynéném.
- És ő honnan jött?
- Hogy érted drágám?
- Hát húzott a szeme!
- Oh! Hogy a származására vagy kíváncsi? Koreai édesem. - paskolgatta meg a buksimat - Most viszont el kell mennem, lassan kész lesz az ebéd!

Még szintén aznap, délután becsengetett Jake és megínvitált magukhoz vacsorázni. Mármint a nagynénémet, a férjét, az unokatesómat és engem.
Szóval aznap náluk vacsoráztunk.
Nem tudtam miről beszélgettek, amitől szomorú voltam, így Jake elkezdett szórakoztatni engem, még annak ellenére is, hogy a szülei szidták érte - bár nem értettem mit mondtak, láttam az arcmimikájukat - én meg egy idő után nem tudtam nevetés nélkül megállni és boldogan kacagtam a fiún.

Másnap nekem is iskolába kellett menni. Mivel akkor iratkoztam be, még gondviselői felügyelettel mentem, a későbbiekben azonban Jake kísért minden egyes nap iskolába.
Fogta a kezemet, nehogy kilépjek az útra, vagy elvesszek az éppen aktuális tömegben.
A hetek múltával egyre többet értettem belőle mit mondd amikor hozzám szól és egy fél év elteltével már rendesen eltudtam vele kommunikálni.
Nagyon szerettem őt, mindig jobbkedvere tudott deríteni.
A szüleim halála miatt hamar kellett megkomolyodnom, ráadásul a fiúk meg egyébként is később érnek és én ha tehettem csak vele töltöttem az időmet, így a köztünk lévő 4 év korkülönbség maximum kettőnek tűnt.

Egy évvel később következett az életem következő tragédiája.
Rákos lett a nagynéném férje. Kezeléseket kapott és úgy nézett ki, hogy legyőzi.
De aztán...
Rosszra fordultak a dolgok a veséje után a tüdejében is megjelentek a daganatok.
Fél évvel később életetét veszítette.
A nagynéném egyedül maradt a két éves és a fél éves gyermekével, valamint velem a bátyja öccsével.
Főállású anyaként nem dolgozott, hisz fél éves volt a kisgyermeke. A kezelések és a temetés meg szintén szívták a számláját.
Szűkölni kezdtünk.
Ekkor döntöttek úgy Jakeék, hogy könnyítenek a terhén és magukhoz vesznek.
Örökbefogadtak.
Mivel a nagynéném pénzt nem fogadott el, legalább az étkezési költségeket próbálták enyhíteni, gyakran hívták vagyorára unokatestvéreimet.