Pillangók vannak a gyomromban... [Wonki ff.]

□11■

Riki és Laura felkapták kabátjaikat, felhúzták cipőiket, azzal leléptek.
Senki nem vette észre őket, nyugodtan piáltak/ettek/táncoltak tovább.
- Ennyit arról, hogy bárki is hiányolná a szülinapost! - forgatta a szemét Laura, majd mivel nem érkezett válasz mellőle,  hirtelen megtorpant.
- Riki? Riki! Jajj, ne sírj! - a lány megállította a fiút, akinek megállás nélkül folytak könnyei. - Hiszen láttad! Jungwon megivott teljeden egyedül egy egész üveg vörösbort! És még ki tudja mennyi mindent összeihatott! Nem hülye ő, ha kijózanodik, biztos hagyni fogja, hogy megmagyarázd! - a lány felnyúlt a fiúhoz, majd letörölte a könnyeit és átölelte őt. A fiú visszaölelte őt. Erre volt most szüksége. Egy meleg, baráti ölelésre! - Nem tettél te semmi rosszat! Akkor meg mi rossz történhetne? - kérdezte a lány mikor elváltak.
- Remélem igazad van! - sóhajtotta a fiú.

Csendben sétáltak tovább, Riki a gondolataiba volt merülve, Laura meg fáradt volt már.
Hamar meg is érkeztek Lauráék házához, ahol aztán a fiú illedelmesen előreengedte a lány a fürdőben.
Rájuk fért a forró zuhany, hisz december volt már, ráadásul az éjszaka közepén sétáltak nem is olyan keveset.
Miután ezzel megvolt, Laura adott Rikinek egy pólót és egy nadrágot, majd a fiú is elvonult a fürdőbe.
Volt pár ruhája a lánynál, hisz elég gyakori vendég volt és nem egyszer aludt a lánynál.
Ezt meg is engedhették, hisz Laura barátja és egyben testvére Jake, pontosan tisztában volt vele, hogy a fiatalabb fiú Jungwoniet szereti.
Bár így is sérelmezte a tényt, hisz fogalmazzunk úgy...
Jake igazán szeretett huncutkodni ;)
Laura volt, hogy ezért is hívta át Rikit, mert egyszerűen bátyja nem hagyta őt aludni, ő pedig teljesen kimerült a sok alváshiánytól.
Laura minden igyekezete ellenére elaludt, mire Riki végzett, aki aztán elmosolyodott a lány alvó valóját meglátva.
Betakarta őt, meg ne fázzon, jómaga pedig helyet foglalt a lány íróasztalánál.
Nem tudott még aludni. Agya tele voltak rosszabbnál rosszabb, rémesebbnél rémesebb gondolatokkal.

Jungwon szemszöge:
Ajtómat kivágva, számra szorított kézzel szaladtam a fürdőszobába.
A wc csésze fölé hajolva adtam ki gyomrom egész, az elmúlt órákban összeivott, tartalmát.
Gyomrom is panaszkodott, a torkom meg egyenesen égett a sok hányástól.
Szégyelltem magamat, de nagyon.
Soha életemben nem ittam még ennyit.
Soha életemben nem hánytam még piától.
Olyan hullámmal öntött el a szégyenérzet, hogy az valalmi hihetetlen.
Égett az arcom, fejem meg majd szét roppant.
Istenemre esküszöm, én többet alkoholhoz nem nyúlok!
Mikor úgy éreztem egyszerűen már nincs olyan, amit gyomrom eltávolíthatna magából, felálltam és a mosdókagylóhoz sétálva öblítettem ki a számat, majd fogat is mostam.
Hideg vízzel megtöröltem arcomat is, hátha legalább minimálisan csökkenti azt az iszonyú nyomást a fejemben.
Hát...
Nem jött be.
A mosdókagylóra támaszkodva néztem farkasszemet tükörképemmel.
Ez után, mégis hogy nézzek majd Riki szemébe?!
Jobb lenne, ha nem is emlékeznék...
De sajnos ez pont megmaradt!
Arca, ahogy meglepődik amikor meglököm, majd ahogy könnyei kezdenek folyni...
Borzasztó, ám még is beleégett az agyamba.
Összeszorult a szívem még csak a gondolatára is...
Mit tettem?
Hisz, az sem biztos, hogy megtörtént!
Hiszen, bár igaz, hogy Ta-ki rajta csüngött, fordítva egyáltalán nem tapasztaltam ilyesfajta megnyílvánulásokat.
Lehetséges, hogy eltolta magától, vagy bármi...
Bíznom kellett volna benne! Ám én még sem tettem...
Rossz barát vagyok... vagy akármi is ami köztünk van...
Mit is akarok...
Nálam sokkal jobb személyt érdemelne...
De...
De önző vagyok és a fenébe is! Szeretem ezt a srácot és nem akarom, hogy így maradjak meg az emlékezetében a 17. születésnapján!
Ha vissza is utasít... meg kell találnom és elmondanom neki, hogy kit érzek.
Legyek őszinte most az egyszer, ez a srác igazán megérdemli!

Határozottan és mindenre készen állva hagytam el a fürdőszobát.
Oh, hogy az a...
Itt még mindig javában folyt a buli!
Nagyon remélem más nem járt úgy, mint én és nincs tele hányással az egész lakás!
Viszont most volt elegem. Szétmegy a fejem, ég a gyomrom, fáj a torkom és fáradt vagyok. A bulinak most jött el a vége.
- Egy kis figyelmet! - kiabáltam, de úgy látszik nem elég hangosan - MONDOM EGY KIS FIGYELMET SZERETNÉK! - ordítottam el magamat és ezúttal szerencsével is jártam. Még a zenét is kikapcsolták. Minden szempár rám szegeződött, amitől mondjuk nyelnem kellett egyet, de végülis a célomat elértem. - A bulinak ezennel vége, akit 5 perc múlva még itt találok, az segít kitakarítani! - hah! Tudom hogy kell az emberekre hatni! Erre azon nyomban minde ki szedelődzködni kezdett. 10 perc múlva már csak 6-an maradtunk.
Heeseung, Jay, Jake, Sunghoon, Sunoo és én.
Várjunk csak...
És hol van ő?? Estem kétségbe.
- Úristen! Hol van Riki?
- Én nem tudom.
- Nem láttam.
- Pár órája keveredtünk egymással utoljára - keveredtek a mindenféle válaszok, de senki sem látta.
Elkezdtem remegni.
Hol lehet? Mi van, ha miattam csinált valami hülyeséget??? December van, mi van, ha ő valahol kinnt mászkál a hidegben? Hát ennyire megbántottam, hogy már egy légtérben sem akar maradni velem? Muszáj lesz megtalálnom!
- Na jól van, kezdjetek el takarítani, nekem meg kell találnom Rikit!
- Hééé! Ez a te házad, miért is mi nekünk kell kitakarítani?? - méltatlankodott Sunoo. Na ehhez most végképp nem volt hangulatom. - Na idefigyelj kedves Sunoo! Nem elég, hogy seggrészegre ittam magamat, kihánytam magamból mindent amit csak lehet, ég a torkom, fáj a gyomrom, szúr a fejem és hulla fáradt vagyok... még ehhez pluszba hozzájárult közel 60 ember, akiket NEM, ÉN, HÍVTAM, MEG! És mindennek a tekintetében eltűnt az egyetlen személy, aki lényegében fontos ezen a napon! Te hívtad meg az embereket, most viseld el a követkézményeit! Hidd el, semmi sem lesz ahoz képest, amit nekem kellett elviselnem Riki seggfej, japán barátja mellett!
- Jól van, nyugi van! - tette a vállamra a kezét Jay hyung. Hoppsz! Most lehet egy kicsit túlzásba estem... De most nem értem rá ezzel foglalkozni. Meg kellett találnom Rikit!
Felhúztam egy jó, vastag télikabátot, sapkát, kesztyűt, majd felvettem a bakancsomat és már ott sem voltam.
Sietni kellett, de azért vissza esni sem akartam.
Márpedig úgy látszik, egy ideig, most kinnt leszek a hidegben, ugyanis én addig haza nem megyek amíg meg nem találom Rikit!