– Székely, kérlek, szedd össze magad, és mondd el pontosan, mi történt – mondta Erdély, amint a szóban forgó személy felöntött a garatra egy újabb kupicával.
– Az ég szerelmére, ittál már eleget! – szólt rá szigorúan Partium, aki önjelölt anyaként istápolta attól a pillanattól kezdve, hogy átlépték a lakás küszöbét. A fővárosból egyenesen ide jöttek, amikor meghallották a rossz hírt, de bárcsak hamarabb érkeztek volna, akkor talán nem ürült volna ki a nagyüveg kétharmada.
A fiúk jó ideje próbáltak többet megtudni, de Székelyből még harapófogóval se lehetett egy-két félmondatnál többet kiszedni. Alig egy perc elteltével ismét az ital után nyúlt. Erdély viszont hamarabb cselekedett és elkapta előle az üveget.
– A pálinka nem fog segíteni, de mi igen – guggolt le.
– Senki sem segíthet – mordult fel Székely, és eltolta magától Erdélyt.
– Miért? – hajolt vissza Erdély dacosan.
Székely felnézett a rászegezett kék szempárba, és elszorult a torka. Hiszen a szobában mindenki testvére! Ha valakiben, akkor bennük bízhat. Engedte Erdélynek, hogy átölelje. Partium közben a balkéz felőli kanapéra húzódott, Bánság mellé, és szótlanul nézték a másik kettőt. Ezek néhány másodperc ölelkezés után feltámogatták egymást. Székely sávjait a pálinka máris kezdte átszínezni, és a rajtuk éktelenkedő sebek sem nyújtottak bíztató látványt. Úgy festett, ahogyan érzett - borzalmasan. Billegve visszaült a fotelbe.
– Milyen vót ma Románia? – kérdezte.
Már haladás, hogy beszél, valószínűleg a pálinka hatása is benne van, de miért kerüli folyton ki a kérdéseiket?
– Hogy érted? – kérdezett vissza Bánság.
– Hogy viselkedett? Boldog vót? Szomorú?
– Hát... boldog volt – mondta Erdély visszafogottan. Kezdte kapizsgálni a kérdés mögött lapuló szándékot. – De kérdezett felőled, és... elszomorodott, hogy nem jöttél.
– Pf, mekkora képmutató! – köpött Székely keserűen. – Bevallom, engem lóvá tett. Már kezdtem elhinni, hogy valóban megváltozik minden...
Látta a barátain, hogy nem tudják hová tenni őt. Maga sem tudta igazán behatárolni, mit érez. Egyszerre tajtékzott a méregtől, de jött volna, hogy megint sírjon. Végül ráadta magát, hogy kiereszti a gondolatait, akármennyire is fájni fog.
– Románia mindannyiunkat átvert.
✧ ✧ ✧
Magyarország kiszállt a fényes autóból, és kisimította a zakója alját. Meg se gondolta volna, hogy ilyen körülmények között fogja viszontlátni ezt a helyet. A vállán érezte az útitársa kezét. A nyurga férfi osztozott az ország borús hangulatán, de Magyarral ellenben ő kötelezően gyakorlott volt a pléhpofa hosszas tartásában.
– Jöjjön, ne várakoztassuk meg őket – szólította meg az országot.
Mindketten elindultak az óriási épület bejáratához. Három másik férfi is követte őket, kettő a biztonságukra ügyelni, egy pedig alkalomadtán tolmácsolni. Beléptek a giccses előtérbe. A tolmács megszólította az ügyeletest.
– A Magyar Állam és a magyar külügyminiszter zártkörű tárgyalásra érkezett.
A portás, egy ráncos, pápaszemet hordó nő, azonnal munkához látott. Pötyögtetni kezdett a számítógépen, majd nemsokára útbaigazította őket.
– Igen, igen – mormogta félhangon. – Második emelet, huszonötös számú terem lesz. Már várják önöket. A liftet rögtön a jobb oldalon találják.
YOU ARE READING
Élő földek II - Ƒelebarátok
General FictionA közös kalandjukat követő félévben Románia és Magyarország kapcsolata kedvezőbb fordulatot vett. Nem tökéletes, de ígéretes és reményteljes a jövő. Mégis akadnak olyanok, akik azon vannak, hogy éket verjenek a két ország közé. Hogyan győzheti le az...