Élő földek II - Ƒelebarátok

Ötödik fejezet. Sajnálatos események

– Székely, kérlek, szedd össze magad, és mondd el pontosan, mi történt – mondta Erdély, amint a szóban forgó személy felöntött a garatra egy újabb kupicával.

– Az ég szerelmére, ittál már eleget! – szólt rá szigorúan Partium, aki önjelölt anyaként istápolta attól a pillanattól kezdve, hogy átlépték a lakás küszöbét. A fővárosból egyenesen ide jöttek, amikor meghallották a rossz hírt, de bárcsak hamarabb érkeztek volna, akkor talán nem ürült volna ki a nagyüveg kétharmada.

A fiúk jó ideje próbáltak többet megtudni, de Székelyből még harapófogóval se lehetett egy-két félmondatnál többet kiszedni. Alig egy perc elteltével ismét az ital után nyúlt. Erdély viszont hamarabb cselekedett és elkapta előle az üveget.

– A pálinka nem fog segíteni, de mi igen – guggolt le.

– Senki sem segíthet – mordult fel Székely, és eltolta magától Erdélyt.

– Miért? – hajolt vissza Erdély dacosan.

Székely felnézett a rászegezett kék szempárba, és elszorult a torka. Hiszen a szobában mindenki testvére! Ha valakiben, akkor bennük bízhat. Engedte Erdélynek, hogy átölelje. Partium közben a balkéz felőli kanapéra húzódott, Bánság mellé, és szótlanul nézték a másik kettőt. Ezek néhány másodperc ölelkezés után feltámogatták egymást. Székely sávjait a pálinka máris kezdte átszínezni, és a rajtuk éktelenkedő sebek sem nyújtottak bíztató látványt. Úgy festett, ahogyan érzett - borzalmasan. Billegve visszaült a fotelbe.

– Milyen vót ma Románia? – kérdezte.

Már haladás, hogy beszél, valószínűleg a pálinka hatása is benne van, de miért kerüli folyton ki a kérdéseiket?

– Hogy érted? – kérdezett vissza Bánság.

– Hogy viselkedett? Boldog vót? Szomorú?

– Hát... boldog volt – mondta Erdély visszafogottan. Kezdte kapizsgálni a kérdés mögött lapuló szándékot. – De kérdezett felőled, és... elszomorodott, hogy nem jöttél.

– Pf, mekkora képmutató! – köpött Székely keserűen. – Bevallom, engem lóvá tett. Már kezdtem elhinni, hogy valóban megváltozik minden...

Látta a barátain, hogy nem tudják hová tenni őt. Maga sem tudta igazán behatárolni, mit érez. Egyszerre tajtékzott a méregtől, de jött volna, hogy megint sírjon. Végül ráadta magát, hogy kiereszti a gondolatait, akármennyire is fájni fog.

– Románia mindannyiunkat átvert.

✧ ✧ ✧

Magyarország kiszállt a fényes autóból, és kisimította a zakója alját. Meg se gondolta volna, hogy ilyen körülmények között fogja viszontlátni ezt a helyet. A vállán érezte az útitársa kezét. A nyurga férfi osztozott az ország borús hangulatán, de Magyarral ellenben ő kötelezően gyakorlott volt a pléhpofa hosszas tartásában.

– Jöjjön, ne várakoztassuk meg őket – szólította meg az országot.

Mindketten elindultak az óriási épület bejáratához. Három másik férfi is követte őket, kettő a biztonságukra ügyelni, egy pedig alkalomadtán tolmácsolni. Beléptek a giccses előtérbe. A tolmács megszólította az ügyeletest.

– A Magyar Állam és a magyar külügyminiszter zártkörű tárgyalásra érkezett.

A portás, egy ráncos, pápaszemet hordó nő, azonnal munkához látott. Pötyögtetni kezdett a számítógépen, majd nemsokára útbaigazította őket.

– Igen, igen – mormogta félhangon. – Második emelet, huszonötös számú terem lesz. Már várják önöket. A liftet rögtön a jobb oldalon találják.