Határtalan szerelem

Lány a tömegben

Egy újabb napra ébredtem az aluljáróban. Szinte már tizenkettő éves korom óta itt élek a húgommal, aki egy órával fiatalabb nálam. Persze ő mindig azt mondja én vagyok a fiatalabb, de szerintem ez nem igaz. Születésemtől egészen tizenkettő éves koromig egy árvaházban nevelkedtem. Nem tudom hogyan kerültem oda, hiszen nem emlékszem az első évemre, viszont arra igen, hogy ahol éltem, az nagyon rossz volt. Nem elég, hogy a szobámat meg kellet osztanom a húgommal, de a szoba nagyon kicsi volt, és zsúfolt. Az egyik oldalon a két ágy helyezkedett el, köztük éppen csak egy kisebb éjjeli szekrény állt, a másik oldalt meg kettő ruhás szekrény, amit egyszerre csak az egyikünk tudott használni, mert máskülönben az ajtókkal akadályoztuk volna egymást. Az étel sem éppen a legjobb minőség volt. A száraz kenyér mellet éppen, hogy találtunk valamit a hűtőbe. A tesómmal már itt fel voltunk készítve arra, ami most van. Amikor tíz éves lettem akkor szembesítettek, hogy a szüleim túl hamar vállaltak gyereket, és egyel sem tudtak volna megbirkózni, nem, hogy kettővel, ezért eldobtak maguktól. Amikor ezt megtudtam, nagyon összetörtem, és úgy éreztem senkinek sem vagyok jó, és csak egy selejt vagyok az emberek közt, aki senkinek sem kell. Két évet még kibírtam itt, de aztán jobbnak láttam, hogy elszökünk, és az utcán élünk. Eleinte csak lent voltunk az aluljáróba, és ötletelgettünk, hogy mivel kereshetnénk pénzt. Aztán rájöttem, hogy nagyon sokat gitározgattam az árvaházba, amire Panka mindig elaludt. Később énekelni is kezdtem, és Panka is. Nagyon jól megy szerintünk, így meg is volt mit csinálunk. A mostani alkalommal is így volt. Délután mentünk ki, mert már akkor kicsit hűvösebb volt a levegő, és jobban tudtunk koncentrálni, hogy jól mennyen minden. Először Panka énekelt egyet. Mindig sokan szoktak körbe állni minket, ami nagyon jól esett, és már nem gondolom azt, hogy haszontalan vagyok, hiszen akik meghallgatnak minket, mindig boldogsággal mennek el tőlünk. Igaz kezdetben nem annyira, mint mostanában. Voltak ismerős arcok, és újak is. A tömegben egy alacsony, ombre hajú, vékony lányt vettem észre. Ő is felfigyelt rám. Panka befejezte az éneket, és énkövetkeztem. Miközben énekeltem, végig a lányt figyeltem. Kilépett a tömegből, hogy egy kis pénzt dobjon a konzervdobozunkba. Azután visszaállt, és végig hallgatta a dalt, majd a következőt is. Utána elment. Nem sokkal ezután mi is visszamentünk. Betakartam Pankát, mert már nagyon fázott, de még így is hozzám bújt, hogy még jobb legyen neki.
- Nagyon éhes vagyok. – Fogta meg a hasát.
- Én is, de holnap majd eszünk valami jót egy étterembe.
- Már várom.
Lassan aludni kezdtünk. Este végig a lányon járt az eszem. Valami nagyon megfogott benne, és volt egy érzésem, hogy meg kell ismerjem. Remélem még találkozok vele.