Határtalan szerelem

Kerti parti

Amikor Petivel elindultunk hazafelé, kicsit nyugtatgatnom kellet, mert picit bepánikolt, amit megtudok érteni, de igyekeztem a helyzet ura lenni, hiszen egyetlen egy rossz szó, és lőttek annak, hogy összetudjak vele jönni. Amikor a lakásba lépett, láttam, hogy mindenen megakad a szeme. Még szerencse, hogy anyuék nem voltak itthon, különben biztos lebuktunk volna. Leültünk a kanapéra. Abba reménykedtem, hogy talán fog majd mondani valamit a múltjával kapcsolatban, így megkértem, hogy meséljen még többet magáról, de nem tudod semmit sem mondani, viszont nekem is kellet valamit mondani magamról. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, mert eddig sosem kérte ezt senki sem tőlem. A beszélgetés során kiderült, hogy máshogy gondolkodnak a szüleim, mint én, amire nem tudtam mit mondani.
- Igazándiból az, hogy engem mindig is érdekelt, hogy a másik hogyan jutott oda, ahova, vagy is a te esetedben, hogy te hogyan kerültél az utcára. Én sosem ítéltem el az embert csak mert szegény vagy valamiért más, de ezt úgy igazán nem tudom neked elmagyarázni, mert amióta tudom az eszem, azóta így gondolom.
- Ez egy jó tulajdonságod. – Állapította meg, amire elmosolyodtam. – Mondták már, hogy szép a mosolyod.
- Eddig még nem. – Nagyon zavarba jöttem a bókjától. Úgy éreztem, hogy ott helyben elpirulok tetőtől talpig. Visszamosolyodott. Megfogta az arcomat, amikor anyuék hazaértek. Picit megkönnyebbültem, mert ha esetleg megtörtént volna a csók, akkor nem tudom hogyan magyaráztam volna ki az egészet.
- Sziasztok.
- Szia anya. Bemutatom Petit.
- Jó napot! – Köszönt félve.
- Nyugodtan tegeződhetünk.
- Rendben. Tudok valamiben segíteni?
- A férjem mindjárt behozza a dolgokat a kocsiból, és arra gondoltam, hogy grilleznénk este, és most arra készülnénk elő.
- Rendben. Addig mi Virággal fent leszünk, mert sajnos a grillezéshez nem nagyon értek.
- Rendben.
Beléptünk a szobámba, kicsit körülnézett. Nem volt sok látni való, csak egy ágy, illetve egy író asztal, ami felett egy könyves polc volt. Az író asztal mellet egy nagyobb üres tér volt, ahol egy tévé volt felhelyezve a falra. Az ágy mellet pedig egy tükrös szekrény helyezkedett el. Leültünk az ágyra, ahol elkezdtünk beszélgetni.
- Nagyon jó fejek a szüleid.
- Ez csak a vendég szeretetük. Egyébként teljesen mások.
- Én ezt még nem tudom. – Hirtelen nem tudtam mit mondja erre a mondatár, mert nem akartam, hogy megtudja, hogy szeretem, ezért nem is mondtam semmit sem. – Az egy gitár? – Kérdezte a szekrényebe mutatva, mert az egyik ajtó nyitva maradt, és megpillantotta a gitáromat.
- Igen. De nem tudok rajta játszani.
- Én tudok. Van is egy ötletem mit játszok el.
Ölébe vette a gitárt, és elkezdett énekelni. A szövegre nem igazan tudtam figyelni, mert annyira magával ragadt a dallam, hogy hirtelen úgy éreztem, mint, ha nem is a szobámba lennék, ha nem egy teljesen másik világba, ahol együtt vagyok vele, és nincsen semmi akadálya a dolognak. Amikor befejezte, kicsit még máshol voltam fejbe, de amikor ránéztem, láttam, hogy választ vár tőlem.
- Nagyon szép volt a dal.
- Köszi. Ez egy nagyon fontos dal számomra. Most először énekeltem el, mert ezt pont egy ilyen különleges lánynak, írtam, mint te.
Nagyon jól esett, hogy különleges vagyok számár, és ennél egyértelműbben nem is adhatott jelet annak, hogy bejövök neki. Anya benyitott a szobámba.
- Gyertek,  mert kezdődik a parti.
kimentünk a teraszra, ahol meglepetésemre nem csak apa volt ott, ha nem egy pár barátom, köztük Dodó is, illetve anyuék munka társai is ott voltak. Apa éppen sütötte a húsokat, míg Dodó próbált rácsatlakozni a bluetooth-os hangfalra. Páran a kerti székeken ültek, és beszélgettek, amíg mások a halastavat csodálták. Petire tekintettem, aki picit meg volt ijedve. Megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon.
- Nyugi, nem lesz baj. Ott van Dodó, aki a legjobb barátnőm, csak ő tud még a titkunkról senki más.
- Rendben, csak furi ez a helyzet nekem.
- Ennél sokkal többen szoktak figyelni, amikor énekelsz.
- Nem is azzal van a gond, ha nem, hogy még sosem voltam vendégségbe.
- Nem gond. A lényeg, hogy add ön magad, és nem lesz nagy gond.
Adtam az arcára egy puszit, majd odamentem Dodóhoz, aki mosolyogva nézett felém, kezében egy boros pohárral.
- Na mizu csajszi? Összejöttél életed szerelmével?
- Még nem, de most erről ne beszéljünk, mert nem akarom, hogy lebukjunk.
- Nyugi. Bízhatsz bennem. – Kacsintott egyet, majd egy boros poharat nyomott a kezembe.
- Áh szia Virág! – Üdvözölt Gergő.
- Mizu? Rég találkoztunk.
- Hát igen. Még a nyár elején a záróvizsgán. Azóta elhelyezkedtem egy játékboltba, ahol árufeltöltőként dolgozok.
- Na az szuper, és ahogy látom van új barátod is.
- Igen. Dodóval nagyon jól kijövünk.
- Én nem rá gondoltam, ha nem a pasidra.
- Mi? Nekem nincs is pasim.
- Jaj hagyjuk már, láttam, hogy...
- Hé valami baj van? – Kérdezte Peti hozzánk lépve.
- Nincsen, csak egy kicsit beszélgettem Virággal.
- Na menj a haverjaidhoz, és foglalkozz velük. Virágot meg hagyd békén.
- Jól van, nyugi, már itt sem vagyok. – Tette fel a kezét, és visszament a fiú haverjaihoz. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, annyira meglepett, hogy Peti tudta, hogy bajban vagyok, és rögtön segített. Nem tudom hogyan háláljam meg neki ezt.
- Minden rendben?
- Persze.
- Ki volt ez a fazon?
- Ő Gergő az egyik középiskolás osztálytársam volt. Kilencediktől kezdve rám van állva, és már nem egyszer elmondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi sem, de még mindig próbálkozik.
- Nem értem az ilyen embereket, hogy miért nem fogják fel, hogy mit akar a másik, és mit nem.
- Hát én sem. Na de ne is erről beszéljünk, inkább bemutatlak Dodónak, akivel együtt dolgozok.
- Rendben.