Határtalan szerelem

Beszélgetés

Másnap nagyon mozgalmas munka napom volt, mivel a csütörtök az mindig erős szokott lenni. Alig pihentem, annyi vevő volt. Bevallom őszintén, ez most jól jött, mert addig sem azon gondolkodtam, hogy mi lesz délután. Az ebédszünetben Dodóval egyszerre mentünk be a raktárba enni, amíg a két főnök a vásárlókkal foglalkozott.
- Ezt nézd mit találtam. – Mutatta a telefonját, amin egy újság cikket mutatott.
- Egy iker testvér nyolc éve megszöktek a Richen árvaházból. Az ott dolgozó szólt a rendőrségnek, akik segíteni akartak neki, de már két év után feladták a keresést. Ha valaki látta a képen látható két árvát, akkor az jelezzen nekem a lent megadott telefon számon. – Olvastam fel a cikket, és megnéztem a képeket. Mikor rájöttem, hogy egy árvába lettem szerelmes kicsit szomorú érzésem támadt, hogy milyen nehézségen mehetett keresztül az elmúlt években.  – Ez azért durva.
- Igen, főleg, hogy senki sem jelentkezik, hiszen ott vannak szem előtt.
- Ezek szerint ennyire szeretik, hogy titokban tartják. De figyelj, te tudsz rajta segíteni.
- Hogyan?
- Van a lakásotokban egy üres szoba, és oda beköltözhetne a húgával, és testvérek lennétek.
- Ezzel több gond is van. Egy a szüleim nem engedik, hogy egy szegény fiút bevigyek a lakásba. Kettő én szerelmes vagyok belé, és nem tudnék testvérként tekinteni rá, mert többet érzek iránta. Három szinte nem is ismerem.
- Még is akkor hogy lehetsz bél szerelmes. Maximum csak szimpatikus neked. – Javított ki, amivel egyet tudok érteni.
- Jó igazad van, de akkor is. Ma délután beszélek vele, és kiderítem mi történt vele.
- Csak nehogy elijeszd.
- Nyugi tudom mit csinálok.
Az ebédszünet után még három órára visszamentünk dolgozni, majd utána elindultunk a Főtérre ahol az árvák előző nap zenéltek. De ma nem voltak ott, ami fura volt. Ránéztem Dodóra, aki szintén nem tudott semmit sem. Lementünk az aluljáróban, hát, ha ott vannak, de sehol sem találtam őket.
-  És most hogyan találom meg őket? – Kérdeztem válaszra várva.
- Az attól függ, hogy kit keresel. – Szólalt meg egy fiú hangja mögülem. Megfordultam, és ott volt a srác. Kékeszöld szemeivel rám tekintet, amivel újra zavarba hozott.
- Téged, mert szeretnék beszélni veled.
- Itt vagyok, úgy, hogy tudunk beszélni.
- Esetleg egy jobb környezetbe tudnánk?
- Persze. Gyere.
Elkezdtem követni, útközben egy picit mesélt magáról. Egy picike palacsintázóba foglaltunk helyet. A pincér odajött hozzánk.
- Mit kértek?
- Én egy kakaós palacsintát kérek. – Válaszolta.
- Én almásfahéjasat.  – Válaszoltam.
- Rendben. A ház vendégei vagytok, mivel minden tizedik vendég kap ingyen egy palacsintát.
- Oh, köszi. – Lepődött meg, miközben a pincér elment.
- Egyébként olvastam a történeted egy újságban, és tudom, hogy nem ezzel kell indítanom, de engem érdekel, hogy milyen a múltad, mert nem tudnám elképzelni tető nélkül az életet?
- Igazándiból nem volt kellemes az árvaházi környezet, és kényszerből menekültünk el. Aztán szerencsénkre tehetségesek vagyunk, így picit könnyebb a helyzetünk más hozzánk hasonlóval szemben.
- És nem is hiányzik neked az, hogy legyen egy biztos menedéked?
- Nyílván de, de sajnos nem tudunk sehova sem menni a húgommal, mert a szüleink házát azt sem tudjuk, hogy hol van.
- Van egy ötletem.
- Micsoda? – Kapta fel a fejét.
- Hétvégén gyertek át, és lehet tudsz lakni nálam.
- De nem akarok a terhedre lenni. Meg még csak egy napja ismerjük egymást.
- Tudom Peti, de úgy érzem segítenem kell rajtad.
- Nem kell. Megtudom oldani egyedül is ezt az egészet.
Láttam, hogy Peti picit feszült lett az ötletemtől.
- Bocsánat, én csak...
- Te ne haragudj, csak tudod annyira zavar az, hogy sokan sajnálnak, és én erre sosem vágytam, csak arra, hogy szeressenek amilyen vagyok.
- Megértem. És én voltam a hülye. Felejtsük el a mostani beszélgetést, és kezdjük újra. Szóval az énekléssel keresitek meg a napi kenyeret?
- Igen...
Ezután mar egy picit szabadabban beszélgettünk, és már nem volt annyira feszült. Nagyon tetszett, hogy ennyire közvetlen velem. Még egy pont, ami tetszik benne. Haza felé sokat gondoltam rá, és arra, hogy mi lenne, ha összejönnénk. Anyáék mit szólnának hozzá?