Megszerezlek (Jikook)

Megszerezlek (Jikook) part 4.

Jimin idegesen szedte a lábait, ugyanis késésben volt. Előző este úgy felhúzta magát azon a Jungkook fazonon, hogy amikor hazaért megivott pár üveg sört. Jóóó pár üveg sört, miközben nekiült filmet nézni, végül pedig olyan fáradt volt reggel, hogy véletlenül szundi helyett kinyomta az ébresztőt, és csak negyven perccel később nyitotta ki a szemeit újra. Így is még csak hét óra volt, mikor felkelt, ami egész jól hangzik, viszont neki a város másik felébe kellett eljutnia, a szombat reggeli csúcsforgalomban, hogy kilencre odaérjen. Megnézte a menetrendeket és az átszállásokat, de azt más időpontra kalkulálta, így most vakon ment, mert a városnak abban a felében talán csak egyszer fordult meg eddig, az is véletlen volt, mert akkor is eltévedt.

- Azt hiszem, hogy elájulok, ha pont ma kések el... - sóhajtotta, miközben idegesen toporgott, ahogy a metrót várta, amikor pedig végre megérkezett a szerelvény, olyan megkönnyebbülten szállt fel rá, mintha csak lebegne. Ez egészen addig tartott, amíg a cél előtt egy megállóval a metró megállt, ugyanis egy csatlakozás következett. Jimin a fejét fogta miközben leszállt, és a telefonjára pillantva idegesen nézte meg az időt, majd bekapcsolta a térképet.

- Oké. Már nincs is olyan messze. – jegyezte meg, ahogy a kijelzőt tanulmányozta. – Gyalog tizenöt perc, ha futok, akkor talán nyolc-tíz.

És ezzel sarkon is fordult, majd a mozgólépcső felé vette az irányt. Amint kiért az utcára újra a térképre nézett, majd nekiiramodott a megfelelő irányba. Tíz embertől kért elnézést, mert neki ment, egy ember nézte tolvajnak, aki éppen menekül, háromszor majdnem eltaknyolt, és egyszer majdnem átment a zebrán miközben piros volt a jelzés. De mindennek ellenére kilenc perc elteltével egy hétemeletes épület előtt állt kifulladva, miközben a térdein támaszkodva igyekezett rendezni a légzését. – Oké! Ez kurva gáz volt! De nyugi! – motyogta magának, miközben felegyenesedett és a bejáratot kereste, amit meg is talált, és határozott léptekkel célba vett.

- Jó napot! Egy megbeszélésre jöttem. – állt meg a recepciónál, miközben a levelet mutatta az ott ülő fiatal nőnek, aki a rágóján csámcsogva nyomkodta a telefonját, és éppen csak rápillantott a papírra.

- Negyedik emelet, ötös terem. – mondta a nő, majd kicsit el is fordult, hogy Jimin tudtára adja, nem kíván tovább beszélgetni, inkább szedje a lábait.

- Köszönöm! – mondta Jimin, csak, hogy udvarias maradjon, majd bentebb ment, és egy aulában találta magát. Középen egy kisebb szökőkút volt, ami halkan csobogott. Tőle jobbra egy kávézó, balra lépcső és liftek. Ember nem sok volt, csak öltönyben rohangált pár férfi, valami bilétával a nyakukban, de rá senki sem figyelt.

Egy nagy sóhaj után, mikor végre a pulzusa is nyugalmi állapotban vert tovább, megcélozta az egyik liftet. Beszállt és megnyomta a négyes gombot, nem sokkal később pedig az ajtó kinyílt, és egy gépies férfi hang közölte, hogy negyedik emelet. Kiszállt, és egy folyosón találta magát, mozgásnak nem igazán volt nyoma, csak hangokat hallott. Lépett párat, és látta, hogy az egyik ajtón a hármas szám van. Azután lépett még párat, és meg is találta az ötös számot.

Az ajtó félig nyitva volt, a hangok onnan szűrődtek ki. Hangos nevetgélés, és beszélgetés ütötte meg a fülét, ahogy az ajtó elé lépett. Lassan kinyitotta, majd bekukkantott.

- Helló! – köszönt a bent ülőknek, akik egy része csak bólintott, a másik fele talán egy köszönésszerűséget hallatott.

Jimin megkönnyebbült, mert láthatólag tényleg nem késett el. Belépett, majd megcélozta a leghátsó széksort, és egy sóhaj kíséretében lehuppant az egyik üres székre. Miután jobban végignézett a termen, észrevett elől egy színpadot. Nem volt nagy, de egy személy simán tarthatott rajta bemutatót. Viszont most le volt engedve a vörös függöny, így a méreteit nem tudta rendesen felmérni. Egy mikrofonállvány állt a függöny előtt, a színpad szélén pedig egy fiatal, talán húszas éveiben járó férfi ült, miközben lelógatta a lábait, és a kezeiben lévő papírokat tanulmányozta éppen.