Megszerezlek (Jikook)

Megszerezlek (Jikook) part 25.

- Igazad van, innen tényleg gyönyörű a kilátás. - mondta a fiú, miközben le sem vette a szemét az elé táruló látványról.

- Mit mondtál Lucas, mikor is jöttél Párizsba? - kérdezte Jungkook, miközben töltött maguknak még egy pohár vörösbort. - Eddig vidéken éltél ugye?

- Két hete. - válaszolt mosolyogva a fiú, majd emelte a poharát és koccintottak egyet.

- És még nem jöttél fel ide az Eiffel toronyba, hogy körülnézz? Öreg hiba! - mosolygott vissza Kook.

- Te tudod a legjobban, hogy mi foglalt le az elmúlt hetekben. - válaszolta Lucas.

- Amikor felajánlottam neked a lehetőséget, akkor mondtam, hogy húzós lesz az első pár hét. De el kell ismernem, hogy fiatal korod ellenére nagyon profi vagy, és jól bírod a tempót. - mosolygott Kook a fiúra.

- Elég nagy motivációt adtál. - kacsintott vissza Lucas.

- Akkor, ameddig maradéktalanul teljesíted a kívánságaimat, a motivációval sem lesz gond. - vigyorgott Kook még mindig.

- Ezek szerint hosszútávra tervezed velem? - kérdezte a fiú csillogó szemekkel.

- Eddig tökéletesen elégedett vagyok veled, szóval nem látom akadályát. - válaszolta a férfi.

- És meddig maradsz még Párizsban? - kérdezte Lucas.

- Nincs több dolgom, szóval holnap indulok, már nem húzhatom tovább, mert otthon is gyűlik a munka, amit nélkülem képtelenek elintézni.

- Ezt sajnálattal hallom. - biggyesztette le a száját a fiú, amitől úgy nézett ki, mint egy kis kamasz. - Azt hittem, hogy szórakozunk még egy kicsit. - mondta, miközben kissé előredőlt, és megfogta Jungkook kezét, ami a pohár talpán pihent, az asztalon.

- A munkád nem tartozik a szórakozás közé. - mondta a férfi, majd kihúzta a kezét a fogásból és hátradőlt. - Ne szállj el attól, hogy te lettél itt a márkám arca, mert akkor rövid úton búcsút intünk egymásnak.

Lucas elmosolyodott, majd visszahúzta a kezét.

- Nem vagy egy könnyen kapható fickó. Kár. - állapította meg beletörődően, és ő is hátradőlt a széken. - Köszönöm az ebédet, de azt hiszem, hogy ideje visszamennem. A fotós már biztosan keres.

- Szeles az idő idefent, vigyázz magadra. - mondta Jungkook, majd bólintott egyet, a fiú pedig távozott.

A férfi hosszan nézte a kézfejét, amit az előbb a fiú megérintett, majd végül ökölbe szorította, és felhajtotta a maradék vörösbort.

Három hete volt már, hogy eljött otthonról, azért, hogy lefoglalja magát a munkájával, és elmondhatta, hogy sikeres hetek voltak mögötte. Végre Párizsban is megnyitotta a saját üzletét, a saját sportmárkájával, egy másik cégben, ami ingatlanok adásvételével és felújításával foglalkozott, sikeresen betársult, illetve hobbiból elindított egy másik kis üzletet, ami egy kávézó volt, Párizs szívében, egy gyönyörű kis utcában, ahol régi épületek szegélyezték az keskeny, macskaköves utat, és hatalmas fák árnyékolták a járókelőket. Bár az utóbbi egyelőre felújításra szorult, és úgy érezte, hogy Sannak nem feltétlenül kellene beszámolnia róla. Jungkooknak hirtelen eszébe jutott valami, felvette a telefont és rányomott a hívásra, pár csörgés után pedig, bele is szóltak.

- Ha nem lenne fontos, most játszanám a sértődöttet, és fel sem vettem volna. - szólalt meg San összetéveszthetetlen, de álmos hangja.

- Oké! Tudom! Az én hibám! Sajnálom! - kért elnézést Jungkook. - Láttam, hogy kerestél, és az e-maileket is olvastam, de kiment a fejemből, hogy felhívjalak.