Hibátlan

14. Fejezet

Vivien szemszöge

Norbi habozás nélkül a női mosdó felé sietett, mi pedig Adéllal a nyomába szegődtünk. A férfi mindenkit félre tessékelt, és esetenként bocsánatot kért azoktól akiknek neki ütközött, de egy pillanatra sem állt meg. Nem voltam hozzá szokva az ekkora tömeghez, így Adél hamar kielőzött, én pedig esetlenül siettem utána. Mikor odaértünk Norbi berontott a mosdóba, de szinte azon nyomban meg is torpant mikor konstatálta, hogy Rebeka sehol. Pár bent tartózkodó hevesen rákiáltott jelezve, hogy férfi létére itt bizony nem látják szívesen. 

– Vivien, nézz be az összes fülkébe. - utasított – Adél, te kint keresd. 

Hatalmasat nyeltem és az üresen álló WC fülkéket végig jártam, míg Norbi és Adél elhagyták a mellékhelyiséget. A többi bent tartózkodó összesúgott engem nézve, nem értették mi ez az egész. Zavart, hogy minden szempár rám szegeződött, de össze kellett magam szednem. Így miután végig jártam a fülkéket vettem a bátorságok és egyikőjüket megszólítottam.

– Nem láttatok itt egy kék hajú lányt?

– Nem. - felelte az egyik.

Voltak akik miután meghallották a kérdésemet szó nélkül ott hagytak. 

– Minek keresed te Kittit? - kérdezett vissza flegmán egy szőke

– Én... - elbizonytalanodtam ahogy ránéztem

A velem szemben álló tipikusan az a csaj volt aki röhög rajtam ha valamit elszúrok, vagy eltaknyolok egy forgalmas úton. Tudjátok, az aki mindenkit alsóbb rendűnek tekint magán kívül. Egyszóval az én gyökeres ellentétem. Ráadásul iszonyat arrogáns is volt ahogy felvont szemöldökkel és nyitott szájjal rágózott. Végül aztán összeszedtem magam, és megszólaltam.

– Egy barátnőm vele volt, és most őt keresem.

– És a barátnőd annyira fontos, hogy hárman is őt keresitek? 

– Öhm... - kezdtem magam kínosan érezni – Figyelj, muszáj őt megtalálnom.

– Majd előkerül. - vont vállat – Ne parázz. - azzal ő, és még egy a lánnyal a nyomában elhagyták a helyiséget

Hát ezzel aztán nem lettem előrébb. Kissé haszontalannak éreztem magamat. Semmit nem teszek hozzá ahhoz, hogy mihamarabb megtaláljuk Rebekát. 

Rebeka szemszöge

Beleszívtam a cigimbe és a sötét csillagos égre nézve kifújtam annak füstjét. A falnak dőlve lehunytam a szememet és újból beleszívtam. Hallottam amint nyílik a bár bejárati ajtaja de nem foglalkoztam vele. Továbbra is behunyt szemmel élveztem az est hidegét.

– Neked teljesen elment az eszed? - Adél ripakodó hangjára lettem figyelmes

Oldalra néztem és a lány dühös pillantásával találtam szembe magamat, amint felém siet.

– Mit tettem? 

– Mi az, hogy mit tettél? Még van merszed ezt kérdezni? - állt meg előttem

– Már cigizni sem jöhetek ki? 

– Nem! - meredt rám

– Mi bajod? - néztem rá értetlenül

– Máskor ne hozd ránk így a szívbajt.