A döbbenettől kissé kábultan néztem fel.
Aztán észbe kaptam. Szeret!
A pizsimben lerohantam az emeleten.
-A kis barátod azt mondta a gördeszkaparkban lesz ha keresnéd.
-Mi?! Itt volt?!- azt hittem, hogy a postaládánkba dobta csak be!
-Ja nem. Arra készült de éppen az udvaron voltam, így váltottam vele pár szót. Aranyos fiú!- mosolygott.
-Mindjart jövök- rohantam az ajtó felé.
-Hova mész?
-A gördeszkaparkba Cortezhez.
-Pizsamában?
Lenéztem magamon. De úgy éreztem nem halaszthatom ezt el. Nincs idő erre! Nehogy meggondolja magát! Nehogy azt higgye nem szeretem! Nehogy megint undok legyen!
Kirontottam a házból.
-Ó, ne!- suttogtam. Szemerkélt az eső!
De nem foglalkoztam vele. A papucsomban rohantam az utcán. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel! Egy szomszéd köszönt viszont úgy sprinteltem, hogy már nem hallotta a válaszomat.
Csak Cortezre tudtam gondolni, és a levelére, ami a zsebemben volt.
Az út egyre jobban csúszott a víztől és egy hatalmasat estem. Csurom víz lett a bal oldalam, de felálltam és rohantam tovább. Rohantam Cortezhez.
Már láttam a gördeszkaparkot, és Cortezt is láttam aki ott állt egyedül fehér pulóverben, farmerben, deszkáscipőben és az arcán sok, sok érzelemmel.
Amikor meglátott ő is elkezdett futni és amikor egymáshoz értünk olyan szorosan öleltük egymást, hogy még a lélegzetem is elállt. A mély barna szemével rám nézett, majd hirtelen megcsókolt. Nem tudtam meddig maradunk így mert úgy gondoltam egyikünk sem akarja a másikat elengedni.
Ott álltunk a már szakadó esőben. Én és Antai Kelemen Ádám, Cortez hivatalosan is járunk. Es nagyon szeretem!
