Új nyitás ✅

1. A friss hús, avagy mégsem?!

~Alissa~

szeptember 1. szerda

– Gyalogos! – kiáltok fel az anyósülésen, miközben kapaszkodót keresek.

– Jesszusom! – Anyám beletapos a fékbe, mire mindketten előre lendülünk, de a biztonsági öv teszi a dolgát és megfog minket. Jó. Nem volt olyan igazi satufék, de elég kellemetlenre sikeredett.

Az ijedt nő a kétsávos út közepén megtorpan és csak akkor siet át a túloldalra, mikor a kocsink stabilan megáll. Beletúrok hosszú szőke hajamba, a felét sikerül a vállam mögé dobni.

– Basszus anya, ne a végzős évem elején nyírj ki.

– Bocsásson meg a kisasszony, de ha nem húzta volna az időt, talán nem lennénk késésben! – Sebességbe teszi a kocsit és elindulunk, szemei az útra szegeződnek.

– Nem száradt meg az ingem, muszáj voltam hajszárítóval rásegíteni. – Tovább gesztikulálok, ahogy próbálom elmagyarázni, miért pont arra az ingre van ma szükségem. Anyám azonban csak úgy látja, hogy magamnak csinálom a problémákat. Grimaszba rándul az arcom, szerencse, hogy nem látja, mert csak jobban kiakadna.

Nemsokára behajt a középiskolám utcájába. Hátra nyúlok a fekete Vans táskámért, amibe alig pakoltam valamit a tolltartón, egy darab füzeten és az üdítőn kívül. Megáll a kapuban, mert már a környék összes parkolóhelye foglalt. Puszit nyomok az arcára és kiszállok.

Sokszor kapunk hajba, mint most is, de ezeket már megszoktuk. Ettől függetlenül tudom, hogy támogat engem, bármennyire is nehéz lehet neki a lázadó kamasz lányával. Az őszinte kommunikáció néha segít, csak nem mindegy mikor akarnak belevágni. Anyámban volt annyi türelem, hogy kivárja azt a pontot, amikor éppen jobban megnyílok és megbeszéljük, amit kell.

Felrohanok a lépcsőn, intek az öreg portásnak, aki vigyorogva köszönt, de most nem tudok megállni beszélgetni. Átvágok az épületen, hogy aztán az udvaron megkeressem az osztályomat. Természetesen legelőre állítottak minket, így jelentős tömegen kell átverekedjem magam, mire az osztályfőnök mellé érek.

– Jó napot, Tanárnő!

Az idős asszony meglepve fordul hátra és mikor leesik neki, hogy csak én vagyok, rosszalló fejcsóválással köszön. Nem igazán érdekel, a lényeg, tudja, hogy itt vagyok és nem kell hiányzónak beírnia. A barátnőm szőke hajkoronáját keresem és nemsokára meg is pillantom. A leopárd mintás hajpánt árulta el. Odafurakodom hozzá, közben lepacsizok pár haverral.

– Szia, te ribi! – bököm meg a vállát.

Vigyorogva fordul felém, szorosan megöleljük egymást.

– Hiányoztál, te másik ribi.

A hangjából hallom, hogy mosolyog, közben az arcát a hajamba temeti. Kuncogok és suttogva válaszolok, hogy ne zavarjam az évnyitó szertartását.

– Lökött vagy, egy hete találkoztunk.

– Az ezer évnek tűnt!

Miután kellően kiszorítottuk egymásból a szuszt, szétválunk és a pódium felé fordítjuk a figyelmünket. Ez azonban nem tart sokáig, mivel két perc múlva Sera odahajol hozzám, hogy a fülembe sutyorogjon. Közelebb lépek hozzá, hátra sandítok a tanár felé, de pont nem látom és így ő se minket.

– Van egy új osztálytársunk!

Döbbenten pislogok a barátnőmre, ugyanis erről nem hallottunk a nyáron. Kék szeméből sugárzik az izgatott várakozás, és ez egy pillanat alatt átragad rám is.

– Fiú vagy lány?

– Lány – Sera huncutul rám kacsint, mire az arcomon ugyanilyen mosoly jelenik meg. – Elég jó, szerintem tetszene neked.

Kisé feltűnően fordulok körbe, de csak ismerős arcokat látok.

– Legelőre állították, ne is keresd, majd a teremben megmutatom.

– Okés.

– Ja, és képzeld, röplabdázik! – Az utolsó szóra megdobban a szívem. Imádom a röpit, most mégis rossz előérzetem támad. – Majd ha megint a csapat nyakán lógsz tuti csorgathatod a nyálad – kuncog a barátnőm. Kivételesen nem teszek ugyanígy.

Valaki a hátunk mögött figyelmeztetően megköszörüli a torkát, hogy maradjunk végre csendben. Magamat is meglepve nem szólok be neki, ezért Sera sem erőlködik. Az előbbi információkat emésztem, nem is figyelek az igazgató beszédére. Miután elbocsájtanak minket és a tömeg megindul az épületbe nem térünk vissza erre a témára. Barátnőm egy új gluténmentes sütiről magyaráz. A terem felé menet diszkréten figyelek, de nem sikerül kiszúrnom a friss húst.

Felérünk a harmadikra és besorjázunk a lépcső melletti osztály termünkben. Az elhelyezkedése miatt általában nagy nálunk a nyüzsgés, mert sok haver beugrik dumálni szünetekben. Most is van pár ember, aki nem hozzánk jár. Az ofőt nem zavarja, inkább rövid vécészünetet engedélyez, amivel én élek is. Ugyanis reggel ez elmaradt a nagy kapkodás közepette.

Visszafele tartunk, amikor az orrom alatt morgolódva megjegyezem, hogy most már az első órán biztos látni fogom az újdonságot. Ekkor a lépcső felé pillantok. A tekintetem meg akad egy jégkék szempáron. A szolidan sminkelt szép arcot fekete haj veszi körül. Ruhái rásimulnak, diszkréten mutatva karcsú alakját, kecses domborulatait.

Kihagy egyet a szívem. Bár lehet, kettőt is.

Sera megragadja a könyököm és a lány felé terel, vidáman csicseregve bemutat minket.

– Darcy! Be kell mutassam a legjobb barátnőm, ő itt Alissa.

Sera köztünk áll meg, és hol rám, hol a másikra tekint. Viszont mi ketten csak egymásra nézünk.

Mindenki tudja, hogy mennyire halál lazán kezelek mindent, de most mégis ledermedek. Mivel nem akarom, hogy ez feltűnjön mozgásra kényszerítem zsibbadt végtagjaim. Kezet nyújtok neki és kedélyes mosolyt varázsolok az ábrázatomra.

– Szia! Üdv a suliban! Alissa Jorden vagyok.

– Köszi szépen.

Kezet rázunk és nekem végre sikerül elszakítani a pillantásomat róla. Sera csak úgy ragyog.

– Óra után szívesen körbevezetünk ha gondolod – veszi át a szót a barátnőm.

– Persze, azt megköszönném.

Ők ketten már meg is indulnak a terem felé, pár másodperc késéssel követem őket. Számomra viszont a világ lelassul és tompább lesz, ahogy egy emlék berobban az agyamban. Ami nem más, mint mikor utoljára együtt hallottam ezeket a neveket.

– Alissa Jorden és Darcy Skyler, iskolájuk feltörekvő csillagai!

Ez a hangosbemondóban hangzott el.

Az utolsó meccsemen.

Azon a napon, amikor kificamodott a vállam a Darcy-val történt ütközés miatt. A labdáért versengtünk. Ki lesz az, aki képes úgy átütni, hogy a másik csapat csak pislogni tudjon. És ő meg is csinálta, amíg én a földre estem és belém hasított a fájdalom. A bal vállam ismét kiment.