~Darcy~
szeptember 10. péntek
A tegnapi edzés jól esett, még úgyis, hogy Alissa megjelent. Ezzel totálisan összezavart, a szívem majd' kiugrott, mikor megláttam, és az agyam konkrétan zárlatot kapott. Legszívesebben odamentem volna megcsókolni, de hát nem lehetett. Ellenben Shelby és Reneé lazán smároltak előttünk. Nem mondom, hogy nem voltam rájuk egy kicsit irigy.
Végre péntek van és a csapattal megbeszéljük, hogy elmegyünk Rachelle-hez szórakozni. Remélem nem olyan bulit akarnak, mint a múlt péntek, mert akkor abból katasztrófa lesz. Egész nap izgatott vagyok a délután miatt, különösen örülök, mikor végre kicsengetnek az utolsó óráról.
Alissa felé csak futó pillantást vetek, de éppen háttal áll nekem. Inkább hazafelé indulok. Jól esik egy kicsit egyedül lenni, most már tudok Alissa csodás testén ábrándozni. Ha már hétfőig ki kell bírnom valahogy, hogy nem érintetem meg. Nem olyan könnyű ez.
Otthon némi pihenés után, gyorsan magamra varázsolok egy szolid sminket és egy kissé kihívó öltözetet választok. Fekete harisnyához, fekete szoknyát húzok, felsőnek pedig szintén sötét színű, mélyen dekoltált darabot választok. Magassarkút húzok, ami kék bársony, mint a kis táskám.
Rachelle-ék háza egyszerű, de meleg és otthonos. A szülei nincsenek idehaza így miénk az egész ház. A tágas nappaliban hatalmas kanapé terpeszkedik, de pluszba odahúztak még néhány puffot is. A dohányzó asztalon Welcome Drink vár, igazán ízlésesen előkészítve. Helyet foglalunk, de egy puff szabadon marad.
A kérdést azonban Mad teszi fel.
– Alissa merre van?
– Késik, mint a dívák szokták – feleli nevetve Rachelle.
Meglep, most milyen könnyedén, gonoszkodás nélkül beszél róla. Közben a torkomban ugrik a szívem. Már megint. Nem hiszem el! Hogyan van ilyen hatással rám, még a neve is?!
Nyitódik a bejárati ajtó és nemsokára az emlegetett szamár megérkezik köreinkbe. A tegnapihoz hasonló heves üdvözlésben részesül. Aztán leül ő is, és mindannyian felhajtjuk a felest.
Rachelle meglepően rendes házigazda, még velem sem kötekedik és a játék is tetszik, amit kitalált számunkra. Kamu a neve, az egyik, mert sok máshogy is ismerős lehet. A lényeg, hogy a lapokat lefelé fordítva kell lerakni egy kupacra és olyannak kéne lennie, mint az első lapnak. Akit rajta kapunk a kamuzáson az iszik, aki tévesen vádolt az is.
Rengeteget nevetünk, a hangulat egyre oldódottabb, de egy idő után érzem, hogy nem szabad többet innom, mert minden önuralmam elfog párologni. Páran csatlakoznak hozzám és ki megyünk a konyhába üdítőért. Azonban nemsokára csak én maradok. Alissa besettenkedik, mert nem veszem őt észre, csak mikor már belemarkol a fenekembe. Megugrok. Kis sikkantás hagyja el a szám, egyből rátapasztom a kezem, de már késő. Egyből fel forr a vérem, enyhén remegek az ijedség és a tilosban járás izgalmától. Némi hallgatózás után, úgy tűnik senki sem hallott meg. Ennek ellenére szúrós szemmel nézek rá.
– Bocs, de nem bírtam ki – szabadkozik suttogva.
– Hétfőig neked is és nekem is ki kell bírni. – Hasonlóan halkan felelem, miközben arrébb lököm őt, hogy a hűtőhöz férjek.
Ahogy becsukom a hűtőajtót és fordulok el, Alissa letámad. Nekilök, mire az üvegek és tálak megcsörrennek, de nem tudok tiltakozni. Ujjai a derekamba vájnak, magához húz, a szája rátapad a fülem alatti érzékeny kis területre. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nyögjek fel. A vállába temetem a fejem és mire észbe kapok már a kezeim a fenekét markolják. Felforr a vérem, de nem tudom magam beleélni, mert már el is húzódik. Három lépést hátrál.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Új nyitás ✅
RomanceAlissa Jorden már alig várja a végzős évét. Ő csak a bulit és szórakozást látja, az érettségiről nemigen vesz tudomást. Figyelme középpontjában a röpicsapat áll, akik idén megnyerhetik az országos versenyt. Az esélyeik pedig csak javulnak, mikor e...