Új nyitás ✅

18. Feszültségek

~Darcy~

szeptember 14. kedd

Reggel dupla adag alapozót kenek a képemre. Élénk vörös rúzst teszek fel, remélem kellőképpen elvonja a figyelmet a szemem alatti táskákról. Ruha választásban először bizonytalan vagyok, majd a harag és dac hatására egy merészebb, fehér, spagetti pántos topot húzok magamra. Úgy igazítom, hogy jó sokat mutasson a dekoltázsomból. Aztán egy bordó miniszoknyával párosítom. És ha már így belevágtam, magassarkút húzok.

A tükörbe nézegetem a hátsóm, mikor anyám megjelenik indulásra készen.

– Kisasszony, maga biztos iskolába készül?

– Igen, sajnos oda. – Ezt nyomatékosítva felkapom vállamra a táskám és kivágom az ajtót. Nem túl elegánsan ülök be a kocsiba, de nem érdekel. Anyám is csatlakozik hozzám, de nem kérdez semmit. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó jel, vagy sem.

Úgy köszön el, hogy legyen szép napom. Nem bírom megállni, felhorkanok. Ez volt az utolsó csepp a pohárba, közli, hogy délután ezt a viselkedést meg kell beszélnünk. Válasz nélkül vonulok be az iskola kapuin. Remélem, hogy az edzéssel le fogom tudni vezetni a feszültségem nagy részét.

A terem előtt Lexin és Amy beszélget, mosolyogva intenek oda magukhoz.

– Sziasztok! – köszönök a lehető leglelkesebben.

– Szia! Amy éppen tanácsokat adott, hogy legyen jobb a felső nyitásom – Lexin ragyog.

– Szuper.

Amy pofátlanul végigmér tetőtől talpig, nem is egyszer.

– Csajszi nagyon kicsípted magad! Talán el akarod csábítani az egyik tanárt?

– De hülye vagy! – a vállába bokszolok.

Ők ketten jót nevetnek.

Tovább beszélgetünk, hogy melyik férfi tanár jöhetne szóba egyáltalán. Nemsokára érzem, hogy valakik közelednek felénk. Éppen mikor megfordulok látom Alissát és Serát besétálni a terembe. Összeölelkezve mennek. Nem tűnik úgy, mintha Alissát megviselte volna a tegnap. Fájdalom nyilall a mellkasomba.

A következő pillanatban megszólal a csengő és kénytelenek vagyunk elbúcsúzni a csapattársunktól. A teremben élénk csevegések folynak. Ezt most kivételesen igen irritálónak élem meg. Nincs lelkierőm Alissa felé leskelődni, igyekszem mielőbb leülni.

Az órákon csak nagy nehezen birok figyelni, sokszor elkalandozok. Egyszerűen nem értem, hogy eshettem bele ilyen gyorsan ebbe a nőbe. Már az előtt, hogy egyáltalán lefeküdtünk volna. Már az előtt eszméletlen vonzást éreztem iránta, és ez akkor pecsételődött meg, mikor a hétvégén csomót beszélgettünk. Hasonlítunk, de sok minden másban különbözünk. Keserűen jut eszembe az egyik. Én játszok, ő nem...

Kicsengetnek és Amy közli, hogy elmegy mosdóba. Kapok az alkalmon és vele tartok. Előző szünetben Kendrával szerettem volna menni, de ő olyan gyorsan tűnt el, hogy lemaradtam. Egyedül pedig nem maradhatok, nehogy Alissával összefussak. Halálosan ciki lenne, mert megint elkezdene magyarázkodni. Pedig szerintem egyértelmű. Népszerű és hedonista, miért ne tartana több nőt?! Különben is ki vagyok én neki? Egy jó bige, akit még ismer is.

Már a kezünket mossuk, mikor az utolsó lány is kimegy. Amy elzárja a csapot és komoly arccal szegezni nekem a kérdést.

– Mi van veled?

– Hogy velem? – tettetem a hülyét. – Semmi különös.

– Aha...

Én is elzárom a csapot és kéz törlés közben nyögöm be a legalapabb hazugságot. – Családi gondok.

– Aha...

Nem hisz nekem, de nem feszegeti tovább a kérdést. Vissza megyünk az osztályba és úgy cseverészünk a többiekkel, mintha meg se történt volna az előző beszélgetés.

Még letudunk két unalmas földrajzt, aztán már csak egy ének van hátra. A telefonomban nézek süti receptet, amit délután megcsinálhatok. Oda fordulok Amyhez, de üres a helye. Mindenki lelépett mellőlem és én észre se vettem! Egyből pánikolok, hogy egyedül vagyok, bár több diák a teremben van, a saját társaságom meglépett. Körbe pillantok, de sehol senki közölünk. A szemem azonban megakad Alissán, aki sietősen tart felém.

Szívem a torkomba ugrik, felpattanok és villámgyorsan kislisszolok a teremből. A büfé felé igyekszem, arra amerre a legnagyobb a tömeg. Hátra pillantok. Alissa utánam jött. Kínomba felnyögök és még gyorsabb tempóra kapcsolok. A többi embert félrelököm. Csak a menekülésre tudok gondolni. Végre a lépcsőhöz érek, puska golyó módjára száguldok lefelé. Ennek hála Kendrának ütközöm. Szegényt rendesen betalálom, de időben elkapom a karját, így nem esik el. Viszont a kajája landolt a földön... Bassszus!

– Jesszus, Darcy! Hova rohansz? – korhol Amy.

Felpillantok, de Alissát már nem látom.

– Ő. Izé, hát kajáért. – Kendrára nézek, az arcom biztosan kipirosodott. – Veszek neked is egy új szenyót. Bocsi.

– Jó, rendben – feleli összezavarodva.

Amy felajánlja, hogy a romokat felviszi a kukába. Mi ketten pedig le sétálunk a büfébe. Hálát adok a gondviselésnek, hogy hétköznapi dolgokról kezdünk el csacsogni.

Óra után megvárom Amyt és vele megyek az öltözőbe, szerencsére ez eddig is így történt. Nem kelt benne gyanút, hogy ma mindenképpen vele együtt mennék. Mindenkinél gyorsabban öltözöm át, amin a többiek jót poénkodnak. Velük nevetek, mikor Duracel nyuszinak hívnak. Rachelle gúnyosan hozzáteszi, hogy csak őrizzem meg, amíg megnyerjük az országos válogatót.

Az esemény említésére régi ábrándok törtnek fel bennem. Ambiciózus leszek és minden mást el is felejtek. Vagy mégse. Az első nyitásomnál eszembe jut, mikor Alissa meglepetés szerűen benyitott és mindenki a nyakába ugrott.

Feldobok és elütök.

Vajon tudják, hogy több mindenkivel kefél?

A labda éppen súrolja a halót. Picsába! Persze megesik az ilyen hiba, de amikor már a negyedik próbálkozásom is kudarcba fullad Rachelle dühösen esik nekem.

– Ezé lettél a csapatba válogatva? Mi a szart csinálsz?

– Mindenkinek vannak szar napjai! – próbálom védeni magam.

Senki nem szól közbe.

– Ez egy rakás tehéntrágya! Nem egy kis szar.

Felmegy a pumpám. A szavak gondolkodás nélkül törnek ki belőlem.

– Jaj, ugyan te mit tudsz erről?! Te mindig tökéletes vagy, nem? Sose hibázol, csak előre satöbbi.

Edző bá éles sípja hasít a levegőbe, mindenki a füléhez kapja a kezét.

– Mindkettő kifele! – ordítja Arend. – Tíz iskola kör.

Némán, de szikrázó tekintettel vonulunk ki. Elkezdjük a köröket, de Rachelle lenyom egy kis sprintet, hogy ne mellettem kelljen futnia. Legszívesebben utána erednék, de tudom, hogy most jobb ha külön vagyunk.

Átvágunk a haza tartó diákok közt. Rettegek, hogy Alissába botlok, szó szerint, ezért sprintre váltok. A tömeg úgy válik szét, mintha forró kés vágna a vajba. Első körben nem találkoztam vele.

Dühös leszek, hogy ennyire félek tőle. Dühös vagyok magamra, amiért ilyen hamar reménykedni kezdtem, egy kapcsolat szerűségben. Még akkor is ha nem vállaltuk fel. Ó, de áldom az eszem! Most így nem kell senkinek magyarázkodnom.

A vérem forr és nemsokára utol érem Rachellet, sőt hagyja, hogy elhúzzak mellette. Nem kel velem versenyre. Mire végzünk a lábaim remegnek, de végre kicsit könnyebbnek érzem a fejem.