Új nyitás ✅

12. Megtörik a jég

~Darcy~

szeptember 8. szerda

A visszatérő emlékeim teljesen letaglóznak. Az a színtiszta őszinteség, amit megengedtem magamnak, sokkoló. Alissa reakciója sokkoló, az ujjairól és a szájáról már nem is mondok semmit. Agyam eldobom! Ezekre nem emlékeztem, basszus! Roppant hálás vagyok, hogy újra a tudatomba vannak.

Huncut mosoly kúszik a számra.

– És én élveztem.

Alissa végre felnéz rám, igaz, hogy totálisan le van döbbenve, de végre láthatom mézszínű szemét. Egyszerre örülök, és jövök zavarba még jobban. Egyszerre döbbenek meg saját magamon, és izgulok fel az emlékképektől.

– Úgy tűnt – feleli félszegen.

Még a sokk hatást próbálom kiheverni, mikor feláll, és hátat fordít nekem, hogy felvegye a táskáját. Alig hallom mit motyog az orra alatt.

– Ezek után megértem, ha nem akarsz tőlem semmit.

Elképzelem milyen lenne, ha ezt a némasági fogalmat tovább folytatnánk. A hiánya gyorsvonatként gázol át rajtam. Tudatosítanom kell magamban, hogy itt van előttem és úgy tűnik nem vagyok neki semleges.

– Nem fogok így tenni – közlöm vele a tényeket.

Félig fordul hátra. – Nem zavar, ami történt?

Felnevetek, mire Alissa grimaszol és megpróbál kikerülni. Nem engedem neki. A falhoz nyomom, mire nyekken egyet és egészen ijedten pislog rám.

– Nem újdonság az ilyen – suttogom, egészen közel hajolva hozzá.

Szemöldöke felszalad, a száját enyhén eltátja. Azt hiszem ezzel most rendesen megleptem.

– Biszex vagyok – folytatom Alissa sokkolását.

– Ó. – Emészti az elhangzottakat. – Ez. Király.

Elnevetjük magunkat. Csípőmet még jobban az övének nyomom, Alissa átkarolja a derekam. Olyan perverz hanggal kérdez, hogy alig tudom értelmezni a szavait.

– Most már megbeszéltünk mindent ugye? Most már smárolhatunk?

Nem szavakkal felelek. Ajkaimmal támadom le, hevesen és boldogan, amit hallhatóan örömmel fogad. A szánk mohón siklik egymásén, ismét felfedezzük a másikat, ezúttal azonban józanul. Alissa selymes tincseibe túrok és azokkal játszok. A csókunk ritmusát át engedem neki, mert tudom, hogy szeret irányítani. Nyelve csiklandozza az érzékeny bőröm, mikor utat kér a számba. Mosolyogva adom meg a belépési engedélyt, és szenvedélyes fogadtatásban részesítem.

Kezei letévednek a fenekemre, belém markol és még szorosabban von magához. A szájába nyögök, a vágyam fellobban és az ész érvek pillanat alatt eltűnnek.

Egy dolgot akarok.

Azt, aki éppen ledugja a nyelvét a torkomon. Érezni akarom őt. Mindenét és mindenhol végig simítanám. Kezemet lágyan vezetem lejjebb a nyakára, aztán a vállára. Ő is elindul a fenekemtől felfelé, végig a csípőmön, a derekamon és a gerincemen át a nyakszirtemig. Úgy fordítja a fejem, hogy még mélyebben hatoljon a számba. Felnyögök és a vállába kapaszkodom, mert megszédülök. Ajkai hevesen siklanak az enyémen.

Alissa elengedi a szám, de nyelvével körbe rajzolja a körvonalát. Zihálok. Nem bírok a látványával betelni. A tüzesen csillogó tekintetével, a kipirult orcájával, a duzzadt nedves ajkaival. Ami most már a torkomon garázdálkodik. Gyengéden szívogat. Őrjítő! Ösztönösen mozgok, ahogy hozzá dörgölődzöm. Ujjaim a hátába vájnak a pólója anyagán át. Alissa szabályosan morog, de tudom, hogy tetszik neki. A fülembe harap, amitől mélyről tör fel belőlem az élvezet hangja. Ekkor átlépek egy, eddig ismeretlen határt.

Kisé elhátrálok tőle, elől megragadom a pólóját és a pad felé lököm. Egészen addig hátrálunk, mígnem neki ütközik.

– Ülj fel! – utasítom.

És ő szó nélkül megteszi. Mellkasa hevesen mozog, ami magára vonja a figyelmem. Kényszerítenem kell magam, hogy ismét a szemébe nézzek. Tekintete egészen elsötétült a vágytól. Kérdőn oldalra billenti a fejét. Annyira aranyos, hogy meg kell csókoljam. A lába közé állok, tenyerem közé fogom a fejét és éhesen engedek a késztetésnek. Most ő kapaszkodik belém, karjai ragaszkodóan körül ölelnek.

Nem érzem az időt, csak a sürgető vágyat. Incselkedve játszunk a szánkkal. Egyszer csak elszakítom magam tőle, kibontakozok az öleléséből és egy széket húzok oda. Leülök rá. Alissa pihegve figyeli mit művelek, arcomon huncut vigyor terül szét. Amikor az övéhez nyúlok elakad a lélegzete. Ujjaim megtalálják a pólója szélét és besiklanak alá. Megérintem a puha bőrét a feszes hasán. Nem sietek, minden pillanatot kiélvezek és közbe felnézek rá. A pupillája óriásira tágult, csak egy arany gyűrű marad a szivárványhártyából.

– Mit akarsz csinálni? – rekedten buknak ki belőle a kétségbe esett szavak.

Elveszett. Pont mint én.

Meg sem próbálok szavakkal kommunikálni, inkább nekilátok annak, amit elterveztem a fejemben. Felhúzom az anyagot, de csak éppen annyira, hogy meg tudjam puszilni az öv fölött.

– Baszki! – Alissa hátra hajtott fejjel átkozódik.

Ebből merítek bátorságot és folytatom a lágy ostromlást. Még egy puszi a hasára, csak most kicsit feljebb, aztán így vándorolok fel a köldökéig. Forró ajkaimnak jól esik a hűsebb, selymes felület. Végül veszem a bátorságot és a nyelvemet bedugom a kis mélyedésbe. Eszméletlen édes és vicces hang tör ki Alissából.

– NE! Jesszusom, ezt ne – közbe nevet.

– Ennyire csikis?

– Igen.

Nekem is nevetnem kell, amikor látom, hogy a könnyeit törölgeti.

– Hát jó, akkor más fele kalandozok.

Nem hagyok időt, hogy válaszoljon. Rögtön rácuppanok és ezúttal a jobb csípőcsontjáig puszilgatom. Hallom a szaggatott lélegzetét.

– Darcy kicsinálsz – nyüszíti, miközben felém csúszik a padon.

– Abba hagyjam? – csábosan kérdezem, de a válasza fájdalmasan kijózanít.

– Abba kéne.

– Miért? – ijedten pislogok rá.

Alissa elmosolyodik, keze puhán simítja végig a kipirult arcom.

– Azért mert a suliba vagyunk, édes. Mindjárt itt a takarító.

– Jaj, tényleg!

Elkomorodom, fejemet csupasz bőréhez nyomom. Ujjai végig szántják a fejbőröm, amibe egész testemben végig bizseregek. Lágyan simogat. Mint egy cica, úgy dorombolnék legszívesebben.

– Nem ér – panaszkodok.

– Tudom. Darcy.

Rá nézek, és ugyanazokat az érzéseket látom a szemében csillogni, amik most engem is uralnak. Az elfojtott vágyat. Az örömöt. A szomorúságot. El kell szakadnunk, és ez most borzasztó nehezen megy. Sajnos igaza van, bármennyire kanosak lettünk a suli nem jó hely erre.

Nagy nehezen össze szedjük magunkat, megigazítjuk egymás haját és mikor viszonylag normálisan nézünk ki elindulunk kifelé. Útközben számot cserélünk és Instán is felvesszük a kapcsolatot.

Egy fokkal nyugodtabban válunk el, de mielőtt tényleg kilépnénk az épületből, gyors puszit nyom a számra és megkér, írjak, ha hazaértem.

Nézem a távolodó alakját. Belül sikoltok, hogy ne menj el. A levegőt hidegnek érzem, hiába van harminc fok, megborzongok. Pár perccel később én is elindulok. Régen rohantam ennyire. Szerencse, hogy nem találkozok ismerőssel, aki megérdeklődje a sietségem okát. Agyam annyira zsibbadt, hogy most csak dadognék.