Se veled, se nélküled-Max Verstappen

Életem[12]

Mind annyira
szépnek születtünk
A legnagyobb tragédia ha
Elhitetik, hogy nem vagyunk azok
~Rupi kaur-tej és méz

Március 10. szombat

Reggel egész kipihenten keltem. Kiegyensúlyozottnak éreztem magam, mégis volt egyfajta rossz előérzetem és gyomorgörcsöm a mai nappal kapcsolatban. Nem sokáig elmélkedhettem az ágyban, mert korán kell ma kiérjek a pályára. A reggeli rutinom után nagyot sóhajtva álltam meg a bőröndöm felett. Végül felsőnek egy fekete piros kockás inget választottam, aminek a két végét a derekamnál összecsomóztam. Nadrágnak egy egyszerű fekete farmer shortot vettem fel. Cipőnek a fekete Nike-m választottam. Egy az inghez passzoló piros hátizsákot vettem magamhoz, amibe belepakoltam a fontosabb dolgaim és a napszemüvegem. Feltettem a fejemre még egy csapat baseball sapkát, majd a szobám bezárva indultam el a lépcső felé.
Sietős léptekkel vágtáztam szinte, bár ki tudja hova siettem ennyire. Charlesék később jönnek ki, szóval valószínűleg sétálni fogok, ami ebben a jó időben nem olyan rossz. Reggelizni ma sem nagyon akartam, úgyhogy most ez is kimaradt a reggelemből. Mikor kiértem a hotelból megcsapott a meleg, kissé fülledt levegő, aminek hatására megborzongtam.
Kellemes tempóban meneteltem előre a célom felé. Mire beértem a paddockba, redesen kimelegedtem. Beérve a boxba lepakoltam a helyemre a cuccom, majd egyből az adatok vizslatásába kezdtem, és abba sem hagytam, egészen addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Meglepődtem, ugyanis nagyon elrohant az idő, már lassan dél lesz. Mivel a készülék folyamatosan csörgött, kibányásztam a táskámból, majd meg sem nézve ki az kaptam a fülemhez.
-Élet, végre felvetted!-szólt bele egy kissé meggyötört hangú Adam.
-Szia drágám! Jaj de jó hallani a hangod. Hiányzol, ugye tudod? Mikor jöhetsz haza?-kaptam fel a fejem drága barátomra.
-Tudom, és te is nekem. Őszintén, nem tudom. Most még romlott a helyzet. Holnap indulunk tovább, még távolabb a határtól. Ezért is hívlak. Pár napig, vagy akár hétig rádiócsend lesz, szóval ha nem reagálok, ne izgulj jobban.-sóhajtott fel. Szemembe könnyek szöktek. Adam katona, és épp bevetésen vannak.
-Kérlek, ígérd meg, hogy épségben hazajössz, és nem kell megint téged ápoljalak...-Kezdtem szipogni
-Tudod, hogy engem nem tudnak ilyen könnyen eltenni láb alól, ígérem, minden rendben lesz. Tudom, hogy a kedvenc beteged vagyok.-nevetett fel. Mikor legutóbb megsérült, rám hárult a feladat, hogy ápolgassam szerencsétlent. Így belegondolva, én voltam az. Azóta az egy hét óta nincsenek idegszálaim, ugyanis ez az angyal barátom kinyírta az összeset.
-Mennem kell, a parancsnok hív.-sóhajtott fel gondterhelten.-Vigyázz magadra drága.-kezdett búcsúzkodni.
-Ezt nekem kéne mondanom!-szóltam rá-Szeretlek életem, várlak, ezt te is tudod. Hiányzol, és épen egészségesen gyere haza nekem.-kezdtem újra könnyezni.-Puszi..
-Szia drága!-köszönt el végleg, majd letette.
Arcomat a tenyereimbe temettem, és ugyan gyengén, de kitört belőlem a sírás. Annyira féltem mindig. Szinte az egyetlen barátom volt éveken keresztül, ő ismer a legjobban, nem akarom, hogy baja essen.
Már körülbelül öt perce ülhettem a székemben a térdeim átkarolva, amikor valaki rám törte az ajtót.
-Dian...-lépett be Verstappen. Remek, már csak te hiányoztál. Várjunk, mi a fenét keres ez itt?
-Jól vagy?-vakarta meg a tarkóját, mire keserűen felnevettem.
-Most komolyan, Max? Szerinted?-mutattam rá a kisírt, vörös feldagadt szemeimre.-Szerinted jól vagyok? Hát segítek, ha nem tudnád megfejteni! Rohadtul de nem..-förmedtem rá szerencsétlen holland fiúra, aki megszeppenten állt az ajtóban, majd sarkon fordult, és kisétált az irodámból.
-Ez az, hagyj itt, tuskó.-morogtam újra könnyáztatta arccal.
Visszarogytam a székemre, és most szinte zuhatagként tört ki belőlem a zokogás.-Minden rendben lesz, minden rendben lesz..-mantráztam magamban. Hirtelen egy hangos csattanást hallottam, majd az ajtót szinte feltépve robbant be Daniel, a nyomában Landoval. Charles és Carlos csak azért nincsenek itt, mert az autókban ülnek. Gondolom. Vagyis jobban mondva remélem.
-Dodo, mi történt? Gyere ide, semmi baj.-vont szoros ölelésbe az ausztrál.-Minden rendben van, nyugodj meg Diana. Most szépen kijössz velünk sétálni, és eszünk egyet, rendben? Ettél te ma már?-kezdett el beszélni hozzám, közben a hátam simogatta nyugtatásképp. A háta mögé nézve láttam meg Landot, aki egyik lábáról a másikra állt, mert nem tudta, mit tehetne még ő. Daniel kérdésére csak megráztam a fejem. Méhészborzi csak felállt velem, és a derekam szorosan átölelve kísért az ajtóig. A fiatal brit közben szorgalmasan követett minket.
-Lando kérlek.-szólaltam meg rekedt, elhaló hangon, mire felkapták a fejüket.-a táskám.-pillantottam a britre, aki fel is kapta az említett tárgyat, majd utánunk becsukta az ajtót.
-Diana, nem muszáj, nem erőltetünk semmit, de jobb lenne, ha kibeszélnéd magadból mi a baj, mert látszik, hogy rosszul vagy, itt bent.-bökte meg Ricciardo a mellkasom.
-Majd talán elmondom, de nem itt és nem most.-sóhajtottam fáradtan.-Amúgy, titeket nem akartak megnyúzni? Mármint, amiért csak úgy itt mászkáltok nálunk.-húztam óvatos mosolyra a szám.
-Igazából nem.-szólalt meg egy hang mögöttünk.-Miután Verstappen össze vissza hadovált rólad félig hollandul félig angolul, majd Christian miatt elrohant, gondoltam hívok erősítést. Én szóltam nekik, tekintve hogy a mieink a pályán róják a jobbnál jobb köröket.-Folytatta Mattia, mire hálásan pillantottam rá. Ebben a pár napban többször voltam rosszul, vagy pánikrohamom volt, de a két McLaren-es fiú volt az, aki szinte mindig első volt mellettem, annak ellenére, hogy még nem nyíltam meg nekik. Nem csoda, hogy ők állnak a szívemhez a legközelebb a paddockban.
Miközben sétáltunk az étkező részre, néhány Ferraris kollégám érdekesen méregette a pilótákat, de aztán meglátták az ábrázatom, és beletörődtek abba, hogy a barátaimra bizony szükségem van. Mindhárman a gondolatainkba mélyedtünk egészen addig, amíg le nem ültünk egy asztalhoz.
-Di, édes istenem, nem akarlak megsérteni, de szörnyen festesz. Fehér vagy, mint a tej.- pillantott rám egy szomorú tekintetű Norris. Hihetetlen ez a gyerek, olyan édes még a szomorú arca is.
-Lando, ígérem nem akarom lemásolni a tejet. Jobban leszek.-mosolyodtam el halványan. Eközben Dan szorgosan összepakolt nekem egy komplett ebédet, amihez őszintén nem sok kedvem volt.
-Most pedig jó étvágyat Diana. Nincs kifogás, eszel és kész.-parancsolt rám Daniel. Nehezen, de elfogyott az ebédem fele.
-Dodo, ez nem egészséges. Enned kell.-nézett rám szinte könyörögve az ausztrál.
-Srácok, pillanat és jövök.-pattant fel hirtelen a brit, majd szinte elrohant. Furán néztem Danre, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy ő sem okosabb nálam.
-Mich!-pattant fel egyik pillanatról a másikra a pilóta, és vont férfias ölelésbe egy férfit, akivel még nem találkoztam. Váltottak pár szót, közben Dany hadonászott hatalmas mancsaival, majd mindhárman elindultak felém. Nagyot sóhajtottam, majd egy kamu mosolyt magamra öltve pillantottam az érkezőkre.
-Diana, elengedheted magad, Michael a legjobb barátom, kiskorunk óta elviseljük egymás fejét, többet tud az életemről mint én. Mellettünk kiengedheted a feszkót. Ráadásul kitűnő emberismerő, és most még én is láttam, hogy kamu az a mosoly. Nem kell mindig boldognak látszanod.-szólt rám Ricciardo. Ugyan tudom, hogy nem sértésnek szánta, mégis rosszul esett, és kellemetlenül éreztem magam azért, mert "leleplezett".
-Helló, mi még nem találkoztunk. Michael Italiano, ennek a marhának az edzője, pszichológusa, legjobb barija, mindene, amit el tudsz képzelni.-nevetett fel a férfi, ezek szerint Michael.
-Szia, Diana Prost. Hát, már ne is haragudj, de sikerült a legkevésbé értelmeset kifogni.-szúrtam oda az ausztrálnak, aki már rég Lando telefonját bújta a brittel karöltve. Michael csak felnevetett a beszólásomon, majd az ebédem felé pillantott, és furcsán méregetni kezdte.
-Te, Danno, most vagy túlpakoltad szerencsétlen lány tálcáját, vagy ő eszik nagyon keveset.-foglalt végül mellettem helyet az ausztrál pilóta edzője.
-Ő eszik nagyon keveset Mich, esküszöm az csak egyszer fordult elő.-mentegetőzött az előbb említett pilóta egyből.
-Nem igaz, meg akar tömni.-kezdtem el durcáskodni.
-Hjaj, gyerekek. Lando, te, mint harmadik fél, ki mondd igazat?-fordult a tejes fiú felé Mich.
Lando, aki még mindig a telefonját nyomkodta, csak rámutatott az ausztrál csapattársára.