Egy hónappal később
Április.15. szerda
4 versenyen vagyunk túl, és rengeteg hajtáson. Szinte alig álltunk meg, és állandóan dolgoztunk. Mégis, minden szabadidőmet igyekeztem Adammel tölteni, aki mint egy kisgyerek a cukorkaboltban mászkálta végig a versenyeket.
Elég jól összehaverkodtak a srácokkal, egyedül Verstappen bunkózott végig vele, de azt hiszem, megszokta, és lepergett róla.Ma viszem ki őt a reptérre, és indul vissza. Előre féltem szerencsétlen fiút, akinek teletömtem a fejét anyai aggódásommal. Nem élvezte különösebben, mivel az utolsó körülbelül 2 napban azt hallgatta, hogy ahogy tud, hívjon vagy írjon. A lelkére kötöttem, hogy egyben jöjjön haza.
-Adam, itt vagyunk.-sóhajtottam a kormányra dőlve már a reptéren.
-Tudom életem.-nézett rám hasonlóan a fiú, majd megölelt, amennyire az autóban meg tudott.
-Ne szállj ki, nem akarom hogy megfázz.-pillantott rám, ugyanis ma kivételesen eléggé szakadt az eső, ami kissé szokatlan itt.
-Rendben..-bólintottam nehezen-Hiányozni fogsz.-adtam egy puszit az arcára, mire ő nevetve a fejem búbjára adott egyet.
-Te is, ja és vigyázz ezzel a Verstappen gyerekkel-kacsintott rám, majd kiszállt az autóból, én meg nagyra nyílt szemekkel néztem rá.Most egy 2 hetes valamivel hosszabb szünetünk lesz, így az Adammel bérelt lakásunkba vonultam vissza. Összedobtam gyorsan egy kis vacsorát, majd egy sorozat elé leülve aludtam el a kanapén.
Április.23.szerda
Ebben a körülbelül két hétben ugyan ezt csináltam, vagy Giaval és Charlesal csináltunk akármit. Ma ismét visszatérünk a versenyekhez.
Reggel a szokásosnál is fáradtabban battyogtam ki a reptérre a már várakozó pilótákhoz.
-Jó reggelt!-köszöntek szinte egyszerre, én pedig elnyomva egy ásítást biccentettem egyet.
-Fáradt vagy?-nézett rám Daniel megszokott mosolyával, mire ásítottam egyet, és megráztam a fejem.
-Látom-nevetett fel-Kávé?
-Már ittam-sóhajtottam fel.-Kettőt is.-tettem hozzá, mire hitetlenül felnevetett.Végre felszállhattunk, és kezdetét vehette a repülőút. Mondhatnám, hogy végig aludtam az utat, de csak az út felénél lett elegem Norris sikítozásából, és egy szalvétát tömve a szájába tudattam vele, hogy ideje lenne befognia. Kifejezetten agresszív vagyok, ha fáradt vagyok, vagy éhes. Most mindkettő volt, úgyhogy ha valaki rám nézett is már ástam el.
Az enyhe 7 órás úttal később még fáradtabban szálltam ki a gépből ahol a nap egyből kiégette a szemeim, így még morcosabban kapartam elő a napszemüvegem. Verstappen nagyot nevetve nézte végig a jelenetet, én pedig szépen nőiesen felmutattam neki a középső ujjam. Egyedül mentem vissza a Hotelbe, ugyanis a pilóták akikkel utaztunk elmentek körbenézni a városban, amihez nekem nem sok kedvem volt.
Körülbelül két órát aludhattam nyugodtan, mert már-már este valaki kopogtatni kezdett az ajtón. Nagy nehezen kikászálódtam a kényelmes ágyamból, és odavánszorogtam. Gondoltam Cha, vagy valamelyik okos majom zargat és mer felkelteni. Legnagyobb meglepetésemre azonban egy holland pilótával találtam szembe magam.
-Verstappen-sóhajtottam fáradtan.
-Szia Dia.-mosolygott rám óvatosan.
-Segíthetek valamiben?-néztem rá, mire megrázta a fejét.
-Csak szeretném megkérdezni, hogy valamikor nem lenne-e kedved eljönni velem vacsorázni?-nézett rám félve. Kitágult szemekkel néztem rá, ugyan mostanában elbeszélgettünk néha-néha, még sem értettem ezt a kérdését. Miért ne mennék el, nem?
-Öhm, oké.-néztem rá furán, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Fhu, örülök hogy ezt mondtad.-mosolygott rám tipikus Max-es mosolyával.-Één megyek.-bólintott egyet.-Holnap jó este?-nézett még rám.
-Azt hiszem, igen.-bólintottam, majd lassú mosolyra húztam ajkaim.
-Oké. Ha hétre jövök, jó?
-Igen. Akkor holnap hétkor.-bólintottam mosolyogva, majd a távozó fiú után becsukva az ajtót dőltem le aludni ismét.
ESTÁS LEYENDO
Se veled, se nélküled-Max Verstappen
Fanfic"Nem is igazán a szívverésünk tart minket életben, hanem az, hogy van kiért dobognia." "Nem élhetünk örökké, de élhetünk úgy, hogy örökké emlékezzenek ránk azok, akik fontosak nekünk." Egy fiatal lány, aki szembe mer nézni álmai miatt a legnagyobb f...