ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs

h a r m i n c n y o l c

Vacsora közben Wyatt lelkesen számolt be az apjának, arról amiről én korábban egy kis ízelítőt kaptam. Felemelő érzés volt hallgatni, hogy mekkora beleéléssel mesél, azonban Johnnyn látszott, hogy egy cseppet elkalandozott. Őszintén megvallva alig vártam, hogy John felvesse az eljegyzésünket, viszont ez nem történt meg. Én éppen mosogattam, John és Wyatt pedig videókat néztek a nappaliban, amikor csöngettek. Mindhárman összenéztünk, könnyen megállapítható volt, hogy egyikünk sem várt senkit. John az ajtóhoz ment, majd ahogy kinyitotta azt két egyenruhás rendőr állt vele szemben.

— John Blake? — kérdezte az egyikük.

— Igen.

— Kérem fáradjon be velünk a kapitányságra. — szólította fel.

A szívem hevesen kezdett verni a rendőrök komoly fellépése miatt. Ahogy Johnra pillantottam úgy tűnt, mintha nem lepődött volna meg a hatóság látogatásán. Wyatt riadtan szegődött mellém, majd remegő hangon felszólalt.

— Apa, hova visznek?

— Ne aggódj, észre sem fogod venni, hogy elmentem. Maya itt lesz veled! — lépett a fiához, hogy megnyugtassa.

A tehetetlenségem teljesen kiborított. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy Wyatt-et magam mellett tartsam. Egy pillanatra elkaptam John tekintetét, de nem tudtam semmit kiolvasni belőle. Olyan volt mintha minden érzelmét elrejtette volna előlem, éppen úgy, ahogy az ismeretségünk elején tette — és ez megrémisztett.

Miközben John kivonult a rendőrökkel, Wyatt-tel mi is velük tartottunk a kapuig. A kis fiú izmai teljesen megfeszültek az érintésem alatt, de mégsem sírta el magát. Csendben nézte végig, ahogy az apja beszáll a rendőrautó hátsó ülésére, majd amint látó távon kívülre kerültek felém fordult és hozzám bújt. Figyelmesen simogatni kezdtem a haját és olyan szorosan tartottam, ahogy csak lehetett. Egy jó pillanatig ebben a pozícióban álltunk, de amint Wyatt összerezzent egy hűvös fuvallat hatására, bementünk a házba.

Mivel mindketten zaklatott állapotban voltunk nehezen boldogultunk az alvással. Hol én, hol Wyatt jött át a szobába az apja után érdeklődve. A legidegtépőbb az volt, hogy egy szót nem hallottam John felől egész éjszaka. Arról már megbizonyosodtam, hogy David állhat a háttérben, de abba még belegondolni sem mertem, hogy John mit tehetett vele. Mélyen azon a véleményen voltam, hogy bármi is történt David nagyon is megérdemelte, azonban végig pörgettem magamban annak az esélyét is, hogy ez az ügy mekkora kárt okozhat John életében. Két befolyásos ügyvéd harca nem kis pálya — főleg, ha a tettlegesség is közre játszik.

Szerencsére Wyatt-nek sikerült elaludnia, én azonban egy percre sem tudtam lehunyni a szemem — így azt is rögvest meghallottam, amikor nyílt a bejárati ajtó. Rögvest félre dobtam magamról a takarót és kirohantam a nappaliba. John az ajtónak dőlve vetette le a cipőjét, a mozdulatain megmutatkozott, hogy mennyire fáradt. Amikor felém fordult nem bírtam tovább magamban tartani a felgyülemlett érzelmeket, a könnyeim megeredtek. A sötétség miatt, ami a nappalin ült John ezt nem teljesen láthatta, de érezte. Széttárta a karjait én pedig hezitálás nélkül közéjük vetettem magam. Az arcomat a mellkasába fúrtam és szakadatlanul zokogtam, mint egy gyerek. Eszembe jutott, hogy Wyatt milyen rendezetten kezelte az érzéseit és a helyzetre tekintve is erős maradt, ezért kötelességemnek éreztem, hogy én is összekapjam magam.

— Mi fog most történni? — suttogtam fájdalmasan, közben John a homlokát az enyémhez érintette.

Elveszve a pillanatban csak csendben álltunk egymás előtt.

— Valószínűleg eljárást indítanak az ügyben. — közölte higgadtan.

— Mit tettél John?

— Amit már rég tennem kellett volna.

— És ha rá megy a munkád? A hírneved? Mi lesz Wyatt-tel? Ha Florence megtudja nem fogja megengedni, hogy lásd őt! — rázúdítottam az összes aggodalmam, mire ő csak feleresztett egy halk kacajt.

— Mi lenne velem nélküled?

— Johnny, ez nem az a pillanat! Itt hatalmas a tét!

— Nem Maya, komolyan. Most hogy így felvázoltad a képet rájöttem, hogy mindent feladnék érted és a fiamért. — vallotta be ijesztő komolysággal a hangjában.

— Ne mond ezt! Én sosem kérném, hogy ezt tedd! — háborodtam fel a felelőtlen gondolatmenetén.

— Tudom, mivel tiszta a szíved. Őrült vagyok, hogy eleinte megpróbáltam mást elhitetni magammal.

Minden szava a szívemig hatolt, de ahogy neki is mondtam az időzítés nem volt egészen kedvező. Én végig idegeskedtem az éjszakát, míg ő a kapitányságon töltötte. Egy  kiadós pihenésre volt szükségünk, hogy megvitassuk mi tévők leszünk, ha ez az egész eldurvul.

— Menj fel Wyatt-hez, de óvatosan mert sikerült elaludnia. Az ágyban várlak. — mondtam, majd egy apró csókot leheltem az ajkaira és a hálóba vonultam.

[Reggel]

Mindketten nehezen vettük rá magunkat a felkelésre. Florence bejelentette, hogy érkezik Wyatt-ért, ezért megreggelizni sem volt lehetőségünk együtt. Letisztáztuk Johnnal, hogy ameddig Wyatt-nek nem mondjuk el a jegyességünk — ami a helyzetre nézve mostanában nem fog megtörténni — addig a volt felesége orrára sem kötjük. Amíg John kikísérte a fiát az anyjához én megejtettem egy telefont Scarlett-nek. Megérdeklődtem, hogy az irodában elterjedt-e már a hír vagy David egyenlőre nem szándékozza felkavarni az állóvizet. Scar nem mondott semmit, csupán arra kért, hogy személyesen beszéljük ezt meg. Rögtön aggódni kezdtem, mivel a hangjában azonnal felismertem a nyugtalanságot.

Miután John visszatért, megittunk egy kávét, megbeszéltük, hogy amint új fejlemény van értesít róla, majd végül, de nem utolsó sorban egy végtelenségig tartó búcsú csókkal váltunk el egymástól. Ő dolgozni ment, mintha mi sem történt volna, ahogy megbeszéltük, én pedig hazafelé vettem az irányt. Legnagyobb meglepetésemre Scarlett és Heather a kanapén ülve drogériás kuponokat vágtak ki az egyik magazinból. Letettem a táskám, kibújtam a farmer dzsekimből, majd lehuppantam a barátnőim mellé. Scarlett egy mélyet sóhajtott és bűntudattal a szemeiben nézett fel rám. Szkeptikusan végig mértem a lányt, aztán a tekintetem áttáncolt Heatherre, aki csak felcsapta a kezeit, mondván "én nem tudok semmit".

— David az intenzíven van, ezért nem kellett ma szinte senkinek sem bemenni. — mondta Scar egy pár másodperces néma csend után.

— Az intenzíven? Miért? — ráztam a fejem értetlenül.

— Nem tudom Johnny mit mondott neked... — zavarodottan az ujjait kezdte gyurmázni. Ismerem az unokatestvéremet és pontosan tudom, hogy mikor csinálja ezt.

— Scarlett, bökd ki. — beszédre ösztönöztem a lányt, majd vettem egy mély levegőt felkészülve rá bármivel is állít szembe.

— Meg kellett műteni, most pedig mesterséges kómában van. A koponyája betört, valamint belső vérzése is volt. Elképzelhető, hogy egyáltalán nem épül fel. — mondta remegő hangon.

Egy pillanatra nem találtam a megfelelő szavakat. Az érzéseimmel sem voltam tisztában. Dühös lettem volna? Vagy féltem? A helyzet az, hogy fogalmam sincs. Egyedül az lebegett a szemem előtt, hogy John, az én Johnom soha sem vetemedne ilyesmire. Arra, hogy valakit halál közeli állapotba sodorjon. Csak néztem Scarlett szemébe, ahol mindannak az ellenkezőjét láttam, amit én gondolok. Ekkor eredtek meg a könnyeim, de olyan hevességgel, mintha egy egész tavat készültem volna sírni. Egy tavat, ami szép lassan elragad mindent. Az álmaimat, a gondatlan jövőm képét, valamint a férfit, akit mindennél jobban szeretek.