𝓘𝓷𝓯𝓲𝓷𝓲𝓽𝔂 𝓛𝓸𝓿𝓮 |

82 - 𝙍𝙚𝙖𝙡 𝙡𝙞𝙛𝙚

S E B A S T I A N
______________________________

Idegesen, össze törve és kétségbeesetten ültem a korházi váróterembe, fejjel a tenyerembe ejtve. Már lassan négy óra is eltelt, amióta kaptam egy hívást az egyik színésztől a szinházból. Azóta a nő, akit mindennél jobban szeretek, a műtő asztalon fekszik és az orvosok küszködnek az életéért.

Nem értem hogy történhetett. Még mindig nem tudom felfogni.

Hihetetlen, hogy néhány óra, perc alatt hogy megváltozhat minden. Nem sokkal a baleset előtt még Nancyvel beszéltem és az esti programunkat terveztem és most élet s halál közt lebeg.
Éppen a nyakkendőmet kötöttem meg, mikor kaptam a telefon hívást. Kezeim azonnal remegtek, sós könycseppek szöktek a szemeimbe, utat találva maguknak. A sokktól mozdulni sem voltam képes. Rögtön ültem az autóba és teli gázzal siettem a korházba, azóta pedig itt várok, kétségek közt és semmit sem tudva a Szerelmem hogylétéről.

Istenem, nem veszíthetem el Őt!

A szemeim biztos vagyok benne, hogy rémisztően nézhettek ki az aggodalomtól és a sírástól. Nem is tudom mi történik körülöttem, vannak itt emberek, mert halk beszédet hallok, de tulságosan magamba vagyok esve, hogy felnézzek.
Az orvosok még nem tudnak szólgálni semmiféle hírrel, mivel a műtőajtó ugyan úgy áll, bezárva, mint négy órája ezelőtt is. Anthony és Chris befutottak nemsokkal utánam és ugyan úgy ülnek várakozóan, mint én. Hogy ők honnan tudnak róla? Chrisnek dobtam egy gyors üzenetett a korházba jövet és mivel Anthony mellette tartózkodott, együtt jöttek be.

– Sebastian! - hallottam meg az ismerős hangot, mely a nevemen szólított. Túl gyenge voltam felnézni, de mikor a személy leült hozzám és kezeit a csuklómhoz érintette, hogy elhúzza onnan az enyéimet, kinyitottam bezárt szemeimet és rá emeltem törékeny iriszeimet. Scarlett.

Nem mondott semmit, csak nézte, ahogy a világom összetörik lassacskán és nézte, ahogy a szemeimből kitáncol minden élet. Nem az a baj, hogy sírok. Nem az a baj, hogy össze vagyok törve.

Az a baj, hogy idő előtt gyászolunk. És miért? Bíznunk kell benne, hogy valami isteni erővel megsegítve minden rendbe lesz és boldogan fogok elhagyni ezt a helyet a Szerelmem kezét szorongatva. A kérdés csak az, hogy ez a gondolat be e fog teljesülni és mikor?

– Rendbe fog jönni - suttogta. Megszorította remegő ujjaimat bíztatva. Egy szomorú mosollyal ajándékozott meg, amit akármennyire is akartam viszonozni, arc izmaim nem tudták ezt megtenni.

Csak néztem a fehér padlót, a fejemben káosz uralkodott, de egyszerre semmi sem. Ez az egész fehér körülöttem az őrületbe kerget, ahogy az a tipikus korházi szag is. Kezeim az ölembe voltak ejtve, szüntelenül remegtek és nem tudtam semmit sem tenni ellenük. Scarlett és Chris is hasonlóan ültek mellettem. Anthony pedig a sok üléstől már nem bírt ülni, így Chris mellett áldogált a falnak dőlve. Félek, hogy ha állnák, a lábaim nem bírnának megtartani.

– Kisasszony! - Mackie hangja ütötte meg a fülemet. Rájuk emeltem a pillantásomat és megütötte a szememet egy nővér jelentéte aki a műtőszobából jött ki, aki a barátunk hangjára megállt és figyelmét ránk irányította. Azonnal lábra álltam, de ahogy sejtettem, a sok stressz miatt a lábam nem bírta megtartani a súlyomat, megingott az egyensúlyom és majd el is estem, de Evans megfogott Scarlettel együtt.