A szomszéd fűje...

II.

"Bármikor itt lehetnek" - olvasom Hannah üzenetét. A telefonomat a zsebembe mélyesztem és befejezem a bemelegítést futás előtt.
Tegnap este kiengedték Dale-t, így most a szobájában gubbaszt és reményeim szerint a beadandóit írja, ha már az apja elintézte neki, hogy a hétre kikérőt kapjon a fősuliról. Ada továbbra is haragszik rám, reggel köszönés nélkül ment el suliba, és hallottam, ahogy Vincent kocsijával távozott.

Tennessee-ben az októberi hónapok igen hűvösek, de a reggeli kocogásra pont alkalmasak. Főleg egy kertvárosban, ahol ritkán nagy a forgalom.
Még utoljára visszafordulok a bejárati ajtóhoz, hogy megbizonyosodjak róla tényleg bezártam. A hideg levegő csípi az arcomat, érzem, ahogy egyre jobban vörösödök lefelé. De imádom ezt az érzést, mindig felfrissít. A tüdőm megtelik friss és tiszta oxigénnel, a szívemnek új tempóra kell kapcsolnia.

Hiányzik Hannah mellőlem. Ő diktálta mindig a tempót a tökéletes nyugodtságával. Néhány kilométer után már nem is bírom tovább. Megállok az útszélén és előrehajolok, megtámaszkodom a térdemen és mély levegőt veszek. A pulzusom a százharminc feletti értéket is súrolhatja, nehezemre esik nyelni. Hangos dudaszó és motorbőgés szakít félbe. Egy piros sportautó zúg el mellettem. Ijedtemben arrébb ugrok a száguldozó jármű elől, de megbotlok a járdaszegélyben és seggre huppanok. A rendszámot már homályosan látom, de akkor is tudom ki azok.

Az új lakók - mormogom magamban.

Hajt a kíváncsiságom, így lesöpröm a piszkot a nadrágomról és elkezdek kocogni, végigmegyek a főúton és követem az autógumi égett szagát. Két fiatal pár áll a Morgan ház előtt, próbálok nem feltűnően közeledni. De végül ráveszem magam, hogy odamenjek hozzájuk.

- Sziasztok, én Sarah Moore vagyok, de nyugodtan szólítsatok Sadie-nek - nyújtom feléjük a kezemet, de nem igazán reagálnak rá. Csak felém fordulnak én undorodva néznek rám.

- Emerson és Daniel. Téged láttunk az útmentén futni? Eléggé veszélyesen élsz - közli szemrehányóan a lány. - Mellesleg koszos a nadrágod - mutat a lábamra.

- Ezelőtt nem kellett aggódnom az őrült sofőrök miatt, mivel itt mindenki ismeri a közlekedés szabályait! De úgy látom, mostantól múlt időben kell beszélnem erről - végigmérem őket a tekintetemmel, majd lassan a kocsijukra fordítom a tekintetemet. A rendszámukat végre tökéletesen letudom olvasni. 1AC442 Minnesota. - Honnan jöttetek? - kérdem. Visszafordulok feléjük és mosolyra húzom az ajkamat.

- Austinban élünk évek óta - válaszolja Emerson. - Miért?

- Egyszerűen csak szeretem ismerni a szomszédjaimat - válaszolom mosolyogva. Minden kis apró információt eltárolok magamban, a testtartásuktól kezdve a válaszukig. - Hogyhogy Belle Meade mellett döntöttetek? Ez egy csendes környék, nem ilyen fiataloknak való, mint ti - mutatok rájuk.

- Magadat nem tartod fiatalnak? - érdeklődve pillant felém Daniel, látom rajta, hogy tetszik neki az edzős ruhám.

- Harminchat éves vagyok drágám, az életem egy részét már leéltem.