A szomszéd fűje...

VI.

- Biztos vagy benne, hogy ne maradjak még ma is itthon veled? - kérdi Martin, miközben a fehér ingjét gombolja be a tökéletesen kidolgozott felsőtestén.

- Nem, megleszek egyedül is. Amúgy is jönnek lassan felszerelni az új riasztó berendezést, utána sokkal nagyobb biztonságban érzem majd magam - a karórámra pillantva nyugtázom magamat, hogy még van idő, visszahelyezem azt a komódomra és tovább figyelem a férjemet. Reggel kilenc múlt, a gyerekeknek kikészítettem a reggelit, majd Martinnal visszabújtunk az ágyba, hogy élvezzük a csendet és egymás társaságát. Mit ne mondjak régen voltunk ilyen közel egymáshoz, és ennek eredményében két teljes órára el is felejtettem minden bajomat, de ahogy elkezdett készülődni újra visszacsöppentem a valóságba. Jobban magamra húzom a takarót, ezáltal kevesebb rálátást biztosítva a meztelen testemre.

- Gyönyörű vagy drágám! - megvillantja fehér fogsorát, amitől teljesen elolvadok, ezért inkább lefekszek az ágyra. - Öltözz fel, nem akarom, hogy más is részese legyen eme csodának - homlokon csókol, megpördül és a ruhásszekrény felé veszi az irányt, hogy leakassza az öltönyét. Az a formás fenék!

- Csak a tiéd vagyok! - suttogom, mikor már fél lábbal kint van a hálószobánkból. Visszafordul, és újra elejt egy OLYAN mosolyt.

Hallom, ahogy végigszántja a lépcsőt és végül bezárja maga után az ajtót. Csend. Fülsüketítő csend honol az egész lakásba. Úgy döntök, hogy letusolok és készítek utána magamnak valami finom reggelit. Most az egyszer engedek a kísértésnek és több mint fél órát töltök a víz alatt. Megtanultam nélkülözni és a gyerekeket sem kényeztettem el, így most kiváltságosnak érzem magam.

Végigmegyek a folyosón, majd le a lépcsőn. A frissen mosott hajam áztatja a száraz pulóveremet, de nem zavar. A lábtörlőn észreveszek néhány lapot. Eszembe jut, hogy csütörtök van, és ilyenkor a cégek előszeretettel dobálnak be szórólapokat. Megragadom őket és magammal viszem azokat a konyhába, majd a konyhapultra hajítom a többi mellé.
A reggeli mosatlan csodák folytán nem vár rám. A gyerekek elmosogattak és el is pakoltak magunk után. Melengeti a szívemet, hogy milyen jól neveltek. Előkészülök a reggelihez és nekilátok főzni a maradékból. Egy kis rántotta és Ada tegnapi kísérletezése a banánpalacsinta tésztájával. Kisütöm, majd leülök enni, magam elé húzom a sok reklámanyagot, hogy tanulmányozzam azokat.

Néhány közülük helyi kisboltok és magánvállalkozók hirdetése, de közte van az őszi bál meghívója is. Minden novemberben rendeznek egy karnevált a város mellett található pusztán és ez most sincs máshogy. Ezen a hétvégén kerül lebonyolításra. Óriáskerék, céllövölde, vattacukor árus és vásár. A világ legjobb családi programja. Magamhoz veszem a telefonomat és a családi Viber csoportba írok egy rövid üzenetet és mellékelem a képet, amit az előbb készítettem a lapról. Egyből megkapom a válaszokat. Úgy néz ki pont most nincs tanulnivaló az iskolába és van idejük telefonozni.
Tovább kutatok a kupacban, míg meg nem akad a szemem egy borítékon, amin az én nevem van. Kiemelem a többi közül, ismerős a kézírás. Mike elvitte az előző leveleket bizonyítékként, de volt eszem lefotózni őket. Megnyitom a galériát és kikeresem a megfelelő képeket. Összehasonlítom az írást, nem kell hozzá elemzőnek lenni, hogy rájöjjön az ember a kettőt ugyan az az ember írta.

- A kurva eget - csúszik ki a számon.

Óvatosan bontom fel a küldeményt, elsőnek egy levél majd képek csúsznak ki a borítékból. A fotókon én vagyok, ahogy Jennifer sírja mellett állok, majd pedig mikor lerakom oda virágot. A harmadik kép pedig egy évkönyvet ábrázol. A mi évkönyvünket, Jennifer portréja be van karikázva és valamit írtak mellé, de a kép minősége túl rossz ahhoz, hogy el tudjam olvasni.

" Kedves Sarah, te kaptad meg ebből a levélkörből a harmadik változatot. Stephanie, Ryan, Sarah, Mike mindenkinél van egy személyre szóló változat. Úgy gondoltam, ha már játszunk, játszunk rendesen. Mindenkinek mellékeltem képeket a levél mellé. Nem vagytok biztonságban, tudom mit tetettek. De mivel a rendőrség nem hisz nekem, a magam útján oldom meg. Készüljetek fel, szemet szemért!" - a lap kiesik a kezemből és a többiekre nézek. Időközben átjött hozzám Steph és Ryan, Mike pedig telefonon keresztül hallgatja az egészet.

- Ki milyen képet kapott? - kérdi Ryan. - Nekem az egyiken egy szalvéta van, teli rúzslenyomattal és egy telefonszámmal. Jenniferé. A másikon pedig te vagy Sarah, egy sír mellett.

- Azt én is megkaptam - szól közbe egyszerre Steph és Mike.

- Micsoda? - a pillantásom mindent elárul, nem számítottam erre.

- Kijársz a sírjához? - kérdezi Stephanie.

- Igen - felelem halkan. - Bűntudatom van, megállíthattam volna, de nem tettem semmit.

- Ne hibáztasd magad, mi kértük erre - feleli Ryan.

- Mégis nekem van bűntudatom... - könnyes tekintettel meredek rájuk. Nincs ez így helyén.

- Nehogy azt hidd, nem gondolunk rá, tudjuk mit tettünk, csak egyszerűen képesek vagyunk véka alá rejteni - szólal meg Stephanie újból.

- Örülök neki, hogy nektek sikerült! Viszont nekem továbbra is gyógyszereket kell szednem, rémálmokkal küszködök és egy pszichopata leveleket küldözget nekem és a családomnak. - Nem bírom tovább türtőztetni magam, a könnyeimnek nem szabhatok határokat, elkezdek bőgni. Stephanie a vállamra teszi a kezét, de én lelököm onnan egy vállrándítással és felállok. Össze vissza járkálok a konyhában és próbálok levegőt juttatni a tüdőmbe.

- Sarah - kezd bele Mike -, nem tudja ránk bizonyítani. Az aktát megsemmisítettem, és a telefonját is eltűntettük még akkor. Di pedig semmit sem tehet ellenünk, ha egyáltalán tényleg ő az.

- Ki más lenne? - a hangom megemelkedik, mire a jelenlévők felém fordítják a tekintetüket.

- Térjünk erre vissza később - zárja le Mike az egészet.

- Legyen, de remélem, tudjátok mit kell majd a sírkövemre írni, ha megöl.

Feldühítettek, ők nem élnek olyan mélységes bűntudattal, mint én. Félvállról veszik az egészet, én pedig megiszom a levét. Mike több üzenetet is küldött azóta, de én egyikre sem válaszoltam. Egy kicsit szeretném most hanyagolni a barátaimat, úgy érzem, jót tenne nekem.

A biztonsági rendszer még csak néhány órája van fent, de mégis jobban érzem magam. A levelekkel a kezemben baktatok felé az emeletre mikor a lépcső tetején megpillantok valamit. Gyorsabban kezdek el lépkedni és amint felérek észreveszem, hogy egy évkönyv az, méghozzá amelyik az egyik képen szerepelt. Átlapozom, az első oldalra Stephanie neve van felírva. Felhívom.

- Steph, hol van az évkönyved? - kérdem aggódva.

- Huh, várj, néhány napja már nem láttam. Szerintem Ryan elrakta valahova.

- Szerintem meg itt hever a lábam előtt, a házam padlóján. Steph, itt járt a házamban és a közös oldalakat összefirkálta. A kurva életbe, nem tűnik fel, hogy én vagyok a célpontja?

- Sadie, ne rémisztgesd magadat.

- Azta, ez milyen jó tanács. Miért is kéne félnem? Ja, mert néhány órája szereltek fel egy több száz dolláros riasztórendszert és az a ribanc mégis túljutott rajta. Ez nem elég ok az aggodalomra?

Bontom a hívást, majd belerúgok egy olyan nagyot a könyvbe amekkorát csak birok. Nekicsapódik a falnak és fekete piszkot hagy maga után. Szuper, ennyit a fehér falról.
Kihúzom az ágyam alól a félte őrzött dobozomat és belegyömöszölök mindent. Egyúttal előveszem a naplómat és felütöm Di Miller nevénél.

2017.11.07 Csütörtök.

Leveleket küldözget és valahogy bejutott a házamba is, nem egyszer. Utoljára Kanadában volt bármilyen nyoma is, de azóta semmi. Úgy néz ki nevet változtatott és felhagyott Di Millerrel. Már csak az a kérdés, hogy talált meg.
Ha nem tévedek Hannával egyidős, mivel osztálytársak voltak a gimnáziumban, szóval harminchét éves. Valakivel kapcsolatba kellett lépnie, hogy megtudja mi történt azóta velünk, vagy lehet sosem hagyta el Tennesseet. Mindenesetre Di, vagy akárhogy is hívják most, rám vadászik, mert úgy gondolja felelős vagyok a húga haláláért.