A prima vista || HP ff

●1●

1981. október 31.

– Perselus, kérlek! Kérlek ígérd meg nekem, hogy vigyázol Harryre, ha valami történik velünk!

A máskor mindig vidám és bátor Lily Potter szavai most félelemmel és oly' hatalmas szomorúsággal voltak átitatva, hogy Perselus maga is nagyon megijedt, holott a kérést nem lehetett éppen újdonságnak nevezni. Valahányszor Perselus meglátogatta a családot az elmúlt hónapokban, a legjobb barátja mindig ezzel és ehhez hasonló mondatokkal állt elő, a fiatal férfi pedig az összes alkalommal megfogadta, hogy így fog tenni, ha bármi is történne.

– Vigyázni fogok rá – felelte most is, mint már annyiszor készségesen Perselus, de a hangjában felcsillant az aggodalom. – Tudod jól, hogy így fogok tenni még akkor is, ha Harry olyan lesz, mint James a Roxfortban.

Szerette volna felvidítani Lilyt, de a nő csak keservesen állt előtte, beteges féltéssel tartva a gyermekét a karjaiban. Mióta az a félbolond Trelawney kikottyantotta a jóslatát, Lily és James minden egyes nap félve várták a pillanatot, hogy a Sötét Nagyúr megtalálja őket és beteljesítse a jósgömbök titkait bolygató boszorkány szavait. Perselus mindent megtett volna azért, hogy egy normális környezetben nevelhessék fel Harryt, így kémnek állt és hamar beépült Voldemort táborába, hiszen majdnem mindenki azt hitte, hogy mélységesen utálja Potteréket és a fiatal házaspár minden barátját.

Kevesen tudták az igazságot. Ugyan a Roxfortban igencsak ellenségesek voltak egymással, végül fegyverszünetet tudtak kötni, amiből aztán barátság szövődött, majden olyan erős, mint ami a Tekergők között született oly' sok évvel ezelőtt. Perselus bár nehezen, de elengedte a múlt sérelmeit, ahogy James és Sirius is felhagyott azzal, hogy megkeserítsék a fiatal bájitalmester életét. Ehhez persze kellett Lily és Remus együttes rábeszélése, de végül sikerrel jártak és megegyeztek egymással.

Harry keresztapja természetesen Sirius lett – habár Lily először Remust nevezte volna meg, azonban a férfi nem merte elvállalni –, azonban Perselust kérték fel arra az esetre, ha valami történt volna velük. Tény és való, Sirius kíváló keresztapa, de pocsék szülő lenne. Túlságosan csapongó és felelőtlen egy ilyen fontos feladathoz, amivel ő maga is tisztában volt. Remus már sokkal inkább alkalmasabb lett volna a szerepre, de a vérfarkas léte miatt nem mert semmi ilyesmit elfogadni. Félt, hogy egy óvatlan pillanatban bántaná Harryt, amit sosem bocsátana meg magának.

– Kérlek, Lils! – szólalt meg James, aki eddig a fia egyik kedvenc játékát kereste. – Nyugodj meg, rendben? Nem lesz semmi baj, itt biztonságban vagyunk! Harry jól van, mi jól vagyunk, Sirius, Remus és Perselus is jól vannak. Még Peter is, pedig ő aztán nagyon ügyetlen tud lenni, ismerjük már.

– Egyre többen halnak meg – rázta meg a fejét Lily, s ha lehet, még szorosabban ölelte magához Harryt, aki békésen aludt tovább az édesanyja karjaiban. – Rossz érzésem van a mai nappal kapcsolatban, James!

James halkan felsóhajtott, majd a nő elé lépett és megsimította az arcát. – Nagyon fáradt vagy... Pihenj egy kicsit, jó? Majd addig én vigyázok Harryre, ne félj.

Talán a nő belement volna. Talán átadta volna a fiát a férjének, s bement volna a szobájukba pihenni kicsit, mert tényleg szörnyen kimerültnek tűnt. Azonban ez már sosem derül ki, ugyanis pont abban a pillanatban, amikor Lily válaszolni szeretett volna, Perselus halkan felszisszent és az alkarjához kapott. Mind tudták, hogy mit jelent ez. Tisztában voltak azzal, hogy Voldemort hívta a halálfalóit valami fontos ügy kapcsán. Perselus sápadtan meredt maga elé jó pár percig, majd lassan megrázta a fejét, s végre felemelte a tekintetét a padlóról.

– Ez még nem jelent semmit – rázta meg a fejét a férfi. – Nem tudja, hogy hol vagytok, rendben? Most el kell mennem, de visszajövök!

– Vigyázz magadra! – fogta meg Lily a kezét, mérhetetlenül aggódva és barátiasan. Perselus magára erőltetett egy vérszegény mosolyt, majd bólintott egyet és távozott.