Csak egy kaland............. Vagy talán mégsem?

Ügyelet

Karácsony, Szent Este. A New York City Health + Hospital ablakából nézek ki a hó borította tájra. Körülbelül két órája kezdett el havazni. Innét, a meleg kórház ablakából nézve eléggé szép, megnyugtató látvány. Már csak a forralt bór hiányzik a kezemből, de erre még várnom kell legalább húsz órát.

Pár órája kezdtem meg az ügyeletemet. Eddig minden rendben, eléggé nyugalmas estének ígérkezik. Az egész kórházban alig vagyunk húsz-huszonketten. Ez a karácsonyi ügyelet egyik előnye és hátránya is egyben. Három orvos van ilyenkor bent, kettő a kórházra figyel, egy pedig megy, ha valahova ügyeletet hívnak. Idén ez vagyok én. A többi tizenhét-tizenkilenc ember pedig ápolók és nővérek.

Ha bármi gond lenne, vagy valami komolyabb baleset történne, akkor a fél kórházat riasztani kell, de szerencsére ilyen nagyon ritkán fordul elő a karácsonyi napokban. Inkább szilveszter éjjel vannak balesetek, illetve alkoholmérgezéses esetek.

Szent estére általában csak a legsúlyosabb betegek maradnak bent, akit lehet, haza engedünk, hogy a családdal tölthessék az ünnepeket. Jelenleg nagyjából olyan 70-80 betegünk lehet, akiknek többsége a pszichiátrián fekszik, a többiek pedig az intenzív osztályon, vagy a különböző osztályainkon lábadoznak.

Mit is keresek én éppen karácsonykor egy huszonnégy órás ügyeletben? Ez nagyon egyszerű. Nekem senkim nincs. Egy gyermekotthonban nőttem fel, a munkám éllek, így se kutyám, se macskám, még csak párom sincs. Minden éven bevállalom a karácsonyi ügyeletet, had legyenek a többiek a családjukkal.

- Dr. Adams! - hallottam meg a nevem a hangfalakból. - Dr. Adams, kérem, fáradjon a nővérpulthoz.

- Ennyit a nyugodt estéről - sóhajtottam, majd sietve a nővérpulthoz mentem. - Mi történt? - kérdeztem az egyik nővértől.

- Egy hölgy telefonált az ügyeletre. A fia elvágta a kezét, miközben a karácsonyi vacsorát készítették elő. Eléggé vérzik, nem mernek vele elindulni.

- Mi a cím? -kérdeztem, de mire befejeztem, már a kezemben is volt a cetli.

A mentő felé rohanva már fejben összeállítottam a tennivalók listáját, és már hívtam is a telefonszámot.

- Igen? - szólt bele egy idősebb hölgy.

- Jó napot, hölgyem. Dr. Lina Adams vagyok, az ügyeletes orvos. Már elindultunk, de kérem, mondja el, hogy mi történt.

- A fiam, Adam, fel akarta vágni a húst, hogy be tudjam fűszerezni, és megcsúszott a kés a csonton, és elvágta a karját.

- Értem. Pontosan hol van a vágás?

- Az alkarján végig.

- Melyik oldalon?

- A kézfeje felső részén, végig a könyökéig. Kérem, siessen, nagyon sápadt.

- Kérem, nyugodjon meg, mindjárt ott vagyunk. Emeljék fel a feje felé a kezét, és tegyenek rá nyomó kötést.

- Ez már megvan.

- Nagyon jó. Ne aggódjon, nem lesz semmi gond.

Igyekeztem megnyugtatni, és reménykedtem benne, hogy nem késünk el. A város teljesen kihalt volt, alig lézengett pár autó az utcákon, ami meglepő volt este, fél ötkor. Hamar átértünk Brooklynba, és megálltunk a ház előtt.

- Menjünk be, mérjük fel, mi a helyzet, addig a hordágy nem kell - adtam ki az utasításokat, és az egyik táskát felmarkolva siettem be a házba.

Egy hölgy nyitott ajtót, a hangjából ítélve, az, akivel beszéltem.

- Jó napot, erre jöjjenek - köszöntött minket idegesen.

- Jó napot - köszöntem, mikor beléptünk a nappaliba.

A kanapén egy harmincas éveiben járó fiatalember feküdt, karját a feje fölé, a kanapé fejtámláján pihetette.

- Jó napot - köszönt ő is. - Jó kis esti programot csinálok itt maguknak - nevetett gyenge hangon.

- Semmi gond - mosolyogtam rá. - Had nézzem azt a vágást.

Lefejtettem a karjáról a kötést, és megnyugodva láttam, hogy nincs nagy baj. A vágás nem volt túl mély.

- Rendben. Nincs nagy gond, nem ért sem ideget, sem izmot.

- Akkor megmaradok? - kérdezte a férfi fájdalmas arccal.

- Igen - mosolyogtam rá. - De össze kell varrni.

- Csúcs - fújtatott.

- Hogy sikerült ilyen tisztán vágnia? - kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmét, miközben előkészítettem az érzéstelenítőt és a többi kelléket.

- Igazából arra sem emlékszem, hogy sikerült elvágnom a karom. Arra emlékszem, hogy megéleztem a kést, elkezdtem szeletelni a húst, aztán anya kiáltott rám, hogy vérzik a karom.

- Értem - bólintottam. - Hát, ezentúl majd óvatosan használja a kést, mert nem biztos, hogy legközelebb ennyivel megússza.

- Ha akkor is maga jön, szívesen vállalom a kockázatot - kacsintott rám mosolyogva.

Erre nem tudtam mit mondani. Máskor is bókoltak már nekem, de ennek a pasinak a mosolya annyira szexi volt, hogy nem tudtam mit mondani. Éreztem, hogy totál vörös lesz a képem, és inkább a sebre koncentráltam.

- Kész is - mondtam, majd szépen bekötöttem a sebet. - Ne érje víz a sebet, hagyok itt fertőtlenítőt, fájdalomcsillapítót, és kötszert. Ha vizes lesz a kötés, azonnal kössék át, és lehetőleg naponta cseréljék a kötést. Mindig kenjék be a seb széleit fertőtlenítővel, és vigyázzon rá, nehogy felszakadjon. Huszonhetedikén várom kontrollra. Itt a névjegyem, ráírtam az időpontot is.

- Rendben - sóhajtott, majd visszadőlt a kanapéra.

- Ha bármi gond lenne, rajta van az ügyeleti telefonszám, nyugodtan hívjanak.

- Nem kell bemennie a kórházba? - kérdezte a nő kicsit félve.

- Nem - válaszoltam határozottan. - Minden rendben lesz.

- Köszönöm szépen - mosolygott rám a nő.

- Igazán nincs mit. Vigyázzon rá, holnapra sokkal jobban lesz, de ha tényleg bármi gond lenne, nyugodtan hívjanak, és jövünk.

- Köszönjük szépen. Kellemes Karácsonyt - mosolygott rám, mikor kikísért minket.

- Köszönjük - válaszoltuk kórusban. - Önöknek is Boldog Karácsonyt.