Csak egy kaland............. Vagy talán mégsem?

Csendes nap

Az este nagyon gyorsan elszaladt. Egész este a férfi járt az eszemben. Nem tudtam kiverni a fejemből a mosolyát, és azt a csodás szempárt.

- Merre jársz, Lina? - hallottam meg egyik kollégám hangját.

- Tessék? - kérdeztem zavartan.

- Kb. öt perce magyarázok neked.

- Ne haragudj. Elkalandoztam.

- Azt látom - mosolygott rám. - Merre jártál gondolatban?

- Nem fontos. Mit akartál mondani?

- Na nem - nevetett fel. - Na mesélj! Milyen pasiról van szó?

- Miből gondolod, hogy pasi?

- Mert mindent megbeszélünk egymással. Tényleg mindent. Most meg eltereled a témát. Tuti, hogy pasi.

- Túl jól ismersz - sóhajtottam lemondóan.

- Szóval?

- Tegnap este riasztottak minket. Egy pasi elvágta a kezét, őt kellett ellátni. Összevarrtam, bekötöttem, és eljöttünk.

- És?

- Rám mosolygott, de.... Istenem, az a mosoly........ Teljesen zavarba hozott, nem tudtam reagálni sem.

- Nahát - nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Mi az?

- Még soha nem beszéltél egyetlen pasiról sem így.

- Tudom. Nem tudom, mi ütött belém. Amikor rám mosolygott, olyan bukfencet vetett a gyomrom, hogy még én is meglepődtem, és éreztem, hogy azonnal elvörösödöm.

- Látod még?

- Igen. Holnapután visszarendeltem kontrollra.

- Ok. Figyelj. Ha elhív randira, mondj igent.

- Ne hülyéskedj.

- Miért? Abból, amit elmondtál, valószínüleg te is tetszel neki, tehát nincs kizárva, hogy el fog hívni.

- Nem vagy normális - csóváltam a fejem, de belül reménykedtem, hogy igaza lesz. - Na jó. Menjünk dolgozni, mert még három óra hátra van a műszakból.

- Ünneprontó - állt fel duzzogva barátnőm a székről.

Gyorsan elrepült a három óra. Végig látogattam a betegeket, leadtam a dokumentációt, beszéltem a kollégáimmal, akik váltottak minket, aztán mentem haza aludni, mert tizenkét óra múlva mehettem vissza egy újabb huszonnégy órás ügyeletre.

Nehezen jött álom a szememre. Végig az a barna szempár lebegett a szemem előtt. Végül sikerült elaludnom, de vele álmodtam. Istenem, ez a pasi teljesen a rögeszmémmé vált. Át fogom adni egy másik orvosnak. Ez nem normális, amit művel velem.

Pár óra alvás után kipihenve ébredtem. Elintéztem pár dolgot, aztán irány vissza a kórházba. Útközben tudatosult bennem, hogy nem sikerül olyan könnyen túllépnem ezen a pasin, mint szeretném, ugyanis nem csak, hogy másik ruhát pakoltam magamnak holnapra, a kontrollra, de izgatottan várom a találkozást is. Lemondóan sóhajtottam, miközben beálltam a számomra kijelölt parkolóba.

Átvettem az ügyeletet, átnéztem a betegek kórlapjait, egyeztettem az nővérekkel, aztán körbe jártam a kórtermekben. Szerencsére semmi nem történt az elmúlt időszakban, így teljesen nyugodtan vágtam neki a délutánnak.

A gyermekosztályra érkezett a Mikulás látogatóba, aminek a kis betegek nagyon örültek, aztán nyugalom szállt a kórházra.

- Mikorra jön? -huppant le mellém barátnőm, miközben a szokásos, frissítő kávémat ittam.

- Kicsoda? - kérdeztem ártatlanul, de pontosan tudtam, kiről beszél.

- Ne játszd a hülyét - nézett rám szúrós tekintettel.

- Kilencre hívtam - válaszoltam lemondóan.

- Ugye van másik ruhád is?

- Miért? Mi bajod van ezzel?

- Ebben ügyeltél egész este. Kicsit frissítsd fel magad, és vegyél fel valami szűk farmert és pólót.

- Kórházban vagyunk, én pedig orvos vagyok. Nem fogok utcai ruhában flangálni a kórházban.

- Figyelj! Nem fog beléd esni, ha nem lát át a műtős ruhán.

- És ha én nem akarom, hogy belém essen? - kérdeztem ingerülten, aztán felálltam és visszamentem az osztályra.

Még magamnak is nehezen ismertem be, de izgatottan vártam a kilenc órát. Féltem tőle, de vártam is. A sors végül megmenteni látszott, ugyan is behoztak egy balesetet szenvedett beteget, akit sürgősen műteni kellett. Motorozás közben nem vette észre a fát, és neki ment.

Másfél órás műtét után fáradtan léptem ki a műtőből. Sikerült összerakni a motorost, de bele fog telni pár hónapba, mire rendbe jön. Nagyon nagy mázlija volt a gyereknek, maradandó sérülések nélkül megúszta a dolgot. Miután tájékoztattam a családot, aztán megindultam az irodám felé, kicsit összeszedni magam.

- Lina - szólt utánam az egyik kollégám.

- Tessék - fordultam felé.

- Várnak rád.

- Kicsoda? - kérdeztem fáradtan.

- Egy fiatalember. Azt mondta, csak veled hajlandó beszélni. Kontrollra jött.

- Miért nem látta el más? - kérdeztem, mert nagyon bíztam benne, hogy elkerülhetem.

- Azt mondta, csak neked engedi, hogy megnézd, bármeddig vár rád.

- Szuper - mondtam lemondóan.

Bár fáradt voltam, de felvillanyozódtam a tudattól, hogy képes lett volna órákig várni rám. Megszaporáztam a lépteimet a vizsgáló felé. Bármennyire is fáradt voltam, mosolyogva szeltem a folyosót.

Általában határozott és karakán vagyok, de ha ez a pasi szóba kerül, vagy csak az eszembe jut, konkrétan összezavarodok. Olyan határozatlan leszek, mint valami kisiskolás. Ráadásul kettős érzelmeim vannak. Egyrészt nagyon szeretném, ha működne a dolog, másrészt a lehető legtávolabb szeretnék lenni tőle, és kiverni a fejemből. Mi a fenét művel velem ez a pasi??????