Csak egy kaland............. Vagy talán mégsem?

Vége a hétvégének

Csendben tettük meg az utat az étteremig. Kísérőm tekintetét magamon éreztem, de nem tudtam, hogyan is kezdjem a beszélgetést. A tiszta, őszinte beszéd híve vagyok, ezért sem szeretem a köntörfalazást, és nem is vagyok jó benne. Ott, a liftben azon gondolkodtam, mit is mondhatnék azon kívül, hogy nem akarom, hogy véget érjen ez a hétvége.

- Nagy hallgatag vagy. Valami baj van? - kérdezte Adam, miután leültünk egy asztalhoz.

- Csak elgondolkodtam - válaszoltam őszintén.

- Min?

- A hétvégén. Azon, hogy mennyire jól éreztem magam.

- Ez nekem is eszembe jutott már. Szóval...... - gondolkodott el. - Jól érezted magad?

- Nem - mondtam határozottan, mire megdöbbent. - Jól érzem magam.

- Már kezdtem pánikolni - sóhajtott.

- Igen, láttam - nevettem el magam.

- Ez azért gonosz volt.

- Ne haragudj, de annyira rossz volt hallani, hogy múlt időben beszélünk a hétvégéről, ami tulajdonképpen még tart.

- Ebben igazad van - gondolkodott el. - Mikor kell menned dolgozni?

- Igazából csak hétfőn délután. Éjszakás leszek.

- Akkor mi lenne, ha holnap még elmennénk hozzám, és tartanánk egy mozi maratont, aztán este haza viszlek. 

- Benne vagyok - mosolyogtam rá boldogan. Nagyon boldoggá  tett a gondolat, hogy még egy napot együtt tölthetünk. 

Egész vacsora alatt beszélgettünk, de egyikünk sem hozta szóba a holnapi indulást. Vacsora után végül elindultunk a szobáink felé. Kínos csendben utaztunk a lifttel.

- Lenne kedved bejönni hozzám? - kérdezte, mikor kiléptünk a felvonóból.

- Tessék? - kérdeztem meglepődve, mert kicsit elgondolkodtam.

- Arra gondoltam, beszélgethetnénk még egy kicsit. Hozatunk fel bort, vagy valamit, aztán beszélgetünk. Korán van még - mosolygott rám, amitől teljesen elolvadtam.

- Persze, rendben - bólintottam. Nem tudom, miért, de kicsit izgatott lettem.

Idegesen lépkedtem mellette, nem is értettem, miért, de kezdtem nem is olyan jó ötletnek gondolni ezt az egész beszélgetős estét. Végül legyűrtem idegességemet, és beléptem a szobájába.

- Nyugi, nem eszlek meg - mosolygott rám.

- Tessék?  - kérdeztem zavartan, mert ő már egy fotelben ült. Ennyire elbambultam volna?

- Látom, hogy ideges vagy. Kb. fél perce beszélek hozzád, és nem reagálsz. 

- Tényleg? Sajnálom, csak..... - kezdtem szabadkozni a padlót tanulmányozva.

Egyszer csak két fekete cipő lépett be a látóterembe, és egy kéz nyúlt az állam alá. Felemelte a fejem, így pontosan a szemeibe néztem, amikben annyira szeretek elveszni. Így történt most is. Teljesen elvesztem a szemeiben, már csak arra eszméltem, hogy ajkai az enyémekhez érnek. Az idegességem azonnal elmúlt, ahogy  óvatosan és lassan puhatolódzott, és ez nekem nagyon tetszett. Követtem az ütemét, és amikor bejutást kért, boldogan adtam meg neki.  Kicsit rosszallóan néztem rá, mikor elakart húzódni. Mosolyogva figyelte, mikor lesz újra normális a levegő vételem, majd ugyanúgy folytatta. 

Másnap reggel boldogan keltem fel. Mikor megébredtem, nem tudtam hírtelen hol is vagyok, aztán megéreztem a fejem alatt egyenletesen mozgó mellkast, és azonnal boldogság töltött el. Próbáltam óvatosan kimászni az ágyból, de minden igyekezetem ellenére két erős kar rántott vissza az ágyba. 

- Hova, hova? - kérdezte álmosan.

- Jó reggelt - pusziltam meg a mellkasát. - Csak a mosdóba szeretnék kimenni.

- Képzeld el, volt egy csodálatos álmom - mondta még mindig csukott szemmel. - Egy angyal szerepelt benne, aki bejött hozzám, és itt töltötte az éjszakát. 

- Igazán? - kérdeztem mosolyogva. - Akkor miért nem alszol vissza, hátha vele fogsz álmodni megint.

- Nem kell ahhoz visszaaludni. Itt van most is - válaszolta, és megpaskolta a hátsóm. 

Mosolyogva gördültem le róla, és elindultam a mosdó felé. 

- Most tényleg itt hagysz, miután bókoltam neked? - kérdezte kicsit hisztis hangon. 

- Természetesen - kiabáltam ki a fürdőből. 

- Engedj be, kérlek - kopogott be. 

- Miért? - kérdeztem mosolyogva, de közben beengedtem őt is. 

Az egyébként pár perces készülődés végül majdnem egy órát vett igénybe, de egy cseppet sem bántuk. 

Megreggeliztünk, összepakoltunk és elindultunk haza felé. Mosolyogva figyeltem az elsuhanó tájat. Nem gondoltam volna, hogy így végződik ez a hétvége, de semmit sem bántam meg. Nagyon boldog voltam, és úgy éreztem, ezt senki sem ronthatja el.