Otthon, a konyhaasztalon berendezkedve pakoltam szét a régi fényképezőgépem darabkáit, amíg kitisztítottam és az újonnan vásárolt akkuját beleraktam.
Amióta a mobilokkal is elfogadható képeket lehetett készíteni, én is egyre ritkábban, majd már egyáltalán nem is vettem elő a gépet. Pedig a minőség a kettő között ég és föld volt.
Ugyan az én gépem egy régi típus volt, éppen csak kezelte a digitális fotókat, és azóta sokkal profibb készülékek is kerültek a piacra, mégis izgatottan vártam, hogy végre újra fotózhassak!
A telefont csak kevésbé lényeges képek elkészítéséhez használtam, főleg amiknek gyakorlati haszna volt. Valamilyen információ befotózása, vagy olyan képeket csináltam, amit szerettem volna megosztani bizonyos felületen. Régen, nagyon régen fogtam úgy gépet a kezemben, hogy pillanatokat merevítsek meg. Olyan gyöngyszemeket, amiket el kell kapni, amikre oda kell figyelni. Úgy, hogy kifejezetten fotózni készüljek. Jól esett Matt dicsérte, ugyan én még most sem gondoltam, hogy nagy tehetség lennék, de a fotózás is egy olyan elfoglaltság lehet a hétre, ami eltereli a figyelmemet. Ami kicsit a múlthoz kötne, amikor még sokkal jobb volt minden. Amikor nem volt ennyi felelősség a nyakamban.
Mindegy! Most szabad vagyok!
- Működik ez még? – ült le mellém anyám.
- Igen, csak akkumulátort kellett cserélni benne. De semmi baja.
- Hogy jutott ez eszedbe? Már nem is emlékszem mikor láttam utoljára a kezedben. Talán... A nagyiék évfordulóján.
- Igen, tényleg! – mosolyogtam rá. A képek valószínűleg még mindig a memóriakártyán vannak. – Nem tudom... De most kedvet kaptam hozzá... – nem nagyon akartam Mattről beszélni.
- Lena, nincs kedved eljönni velem egy kicsit vásárolgatni? – kérdezte. Ezen elmosolyodtam. Tudtam, hogy valószínűleg nekem akar venni valamit. Amikor hazajöttem, igyekezett mindig elkényeztetni. Nem tudom, hogy azért-e, mert viszonylag keveset jártam haza, vagy azért, hogy így csináljon kedvet hozzá, hogy visszaköltözzek. De talán csak hiányzott neki ez, hogy a lányával járja az üzleteket, és szép holmikat nézegessenek. Vagy, hogy egyáltalán együtt csináljunk valamit.
Szerettem hazajönni, de a munkámból sokszor hétvégére is jutott, ezért volt, hogy csak két, vagy három havonta tudtam jönni. És két nap a családdal úgy, hogy a nagyszülőkre is jusson idő, elég kevés.
- De, persze! Indulhatunk is, csak ezt még összerakom.
- Rendben! Mi lenne, ha abból a kínai étteremből hoznánk majd vacsorát?
- Az még megvan?
- Meg, hát! Mi lett volna vele?
- Nem tudom, csak, azt gondoltam...
- Itt nem sok dolog változott az évek alatt... – mondta anya, és már tudtam mi lesz a következő, amit mondani fog. – De gondolom ezért is költöztél el...
- Jaj, anyu! Ne kezdjük megint, jó? A gyerekek felnőnek, elköltöznek ez teljesen normális! Jó munkám van ott.
- Munkát találnál itt is!
- De nem kell keresnem, mert már van! Nem lehetne, hogy most annak örülsz, hogy itt vagyok?
- Oh, Édesem, örülök neked! Ne haragudj, tudod milyen anyád! Csak nem értem, hogy itt ez a gyönyörű város, itt a tenger part, mások ide költöznek, te meg menekülsz innen.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Hadd sodorjon Lena!
Любовные романыA városi élet hétköznapi szürkeségéből kiszabadulni vágyó Lena, minden terve az volt, a két hetes szabadságára, hogy találkozik régi barátnőjével, akivel évek óta nem látták egymást. A találkozótól és a visszatéréstől, a szülői házhoz, titkon megold...
