A városi élet hétköznapi szürkeségéből kiszabadulni vágyó Lena, minden terve az volt, a két hetes szabadságára, hogy találkozik régi barátnőjével, akivel évek óta nem látták egymást. A találkozótól és a visszatéréstől, a szülői házhoz, titkon megold...
Csak néztem Matt nyílt tekintetébe, ami egyelőre még csak érdeklődő volt, de sejtettem, ha kinyitom a számat, lesz még az dühös is. - Nem számít - választottam a könnyebb utat. - Azt mondta, hogy Lena és a kicsi tönkre teszik az életedet, és jobb lenne, ha a baba meg sem születne! - Teresa! - szóltam rá, de nem voltam igazán dühös érte. -Miért? Ezt mondta nem? Ezt Mattnek is tudnia kell! - replikázott határozottan. - Nem kellett volna - sóhajtottam, majd ránéztem, a pasimra. Matt szemei most ismét engem fürkésztek, és a kezével erősebben tartott. - Azt mondta az anyám, hogy a gyerekemnek nem kellene megszületnie? - kérdezte nagyon kimérten. - Matt... - Ezt mondta? – kérdezte újra, keményebben. - Igen. Többek közt ezt is … - feleltem nagyon halkan. Úgy tűnt, hogy higgadtan viseli, csupán az a nagy levegő, amit a az orrán keresztül fújt ki és a szorosan zárva tartott szája árulkodtak róla, hogy nem nyugodt. - Nekem többé nincs anyám - mondta komolyan a szemembe nézve - Nekem csak te vagy és a kisfiúnk.És az életem akkor menne galyra, ha ti nem lennétek. - És a versenyek? A Vb? - Most egy ideig elég volt, ha meggondolom magam, majd jöttök velem. Nem tudom, Lena, ez most nem is érdekel. Családot akarok. Téged! Olyan régóta akarlak... - súgta a nyakamba – olyan kicseszettűl régóta vágyom rád. - Mennyire? - súgtam vissza egy fáradt mosollyal. Azt hiszem itt volt az idő tiszta vizet önteni a pohárba. Matt szorosan ölelt és úgy súgta, hogy csak én halljam. - Kislány voltál még, de már akkor is kellettél. De, olyan sok volt akkor az az öt év... Az a sok csaj... ők csak azért voltak, hogy elvonják a figyelmemet, mert nem tudtalak kiverni a fejemből. De már akkor is oda voltam érted, Bébi! Hidd el már akkor is észre vettelek. Ezen elnevettem magamam, majd begörnyedtem, ahogy a csontjaim távolodása befeszítették a testem. Matt vállára hanyatlottam, és belemarkoltam a pulcsijába. Az első fájdalmas nyöszörgés után visszataláltam a dolgomhoz, és újra mély lélegzetet vettem, ő pedig simogatott közben. Más érintését nem tudtam volna elviselni, de az övé, nagyon jól esett. Ahogy a hullám lecsengett pihegve pihentem meg rajta. - Annyira sajnálom, hogy nem voltam veled eddig... Annyira bánom, hogy... - csuklott meg a hangja – hogy magadra hagytalak... Sosem bocsájtom meg magamnak! - Nem érdekel, hogy mi volt, de most már nem mozdulhatsz el mellőlem. Kellesz, mert ezt egyedül nem tudom megcsinálni. Szükségem van rád! - Meg tudod csinálni Édes! Elképesztően erős nő vagy! De semmi sem tudna elmozdítani mellőled! Megsimogattam az arcát és elmosolyodtam. Ez volt az életünkben az a pillanat, ahol úgy éreztem valamit lezártunk, és minden, csak ezután következik. Az ő szemében is azt láttam, hogy nem érdekli más, csak az, hogy most a támaszom lehessen. Nem vívódott az anyján, nem dühöngött, csak velem és a kicsivel foglalkozott. És én is elengedtem minden sérelmemet és félelmet, és elhittem neki, hogy csak egymásra van szükségünk a boldogsághoz. Sokáig tartott, de most, amikor már alig álltam a lábamon, és olyan erős fájdalmaim voltak amilyet még nem éreztem, ott volt nekem. Már nem féltem, mert amikor kétségeim támadtak, elég volt, amikor a bíztató fáradt szemeibe néztem, és tudtam, hogy minden rendben lesz. Hogy túl leszünk ezen is. Együtt. A medence vize kellemesen meleg volt, és egy kicsit megpihenhettem az oldalán, de már tudtam, hogy ezek az utolsó lehetőségek. Már annyira ki voltam merülve, hogy fel sem fogtam mi történik. - Édes - szólt hozzám gyengéden Matt, aki a medence túl oldalán térdelt, és a karomat cirógatta - Ha érzed, akkor most nyomnod kell, jó? Felemeltem a fejem, és ránézve kissé kábán bólintottam. - Jól van, itt vagyok veled, nem lesz semmi baj! - Szeretlek! - sóhajtottam. - Én is nagyon szeretlek! - mondta és megcsókolta a homlokomat. A tolófájások egyértelműen különböztek az eddig fájásoktól, szinte már éreztem a fiam. A szerelmembe kapaszkodva, minden utolsó energiáimat összegyűjtve nyomtam, a számat halk, elkínzott nyögés hagyta el. Már nem volt kényelmes így, inkább elfordultam, és a hátamat a medence falának vetve próbáltam megszülni a gyermekünket. Végig hallottam Mattet, ahogy izgatottan veszi a levegőt éreztem a csókjait, amit a halántékomra lehelt. Hallottam Kate -et, aki derűsen bíztatott, es Teresát is. Fájt, úgy éreztem, hogy szét szakadok, de ahogy újra és újra nyomtam egyre jobban éreztem, és az eddigi végnélküli szenvedésnek, már láttam a végét. - A következő nyomással adj bele mindent, rendben? - szólt a dúla én pedig úgy tettem. Lehunyt szemmel a fogaimat összeszorítva erőlködtem. A testemben lévő nyomás hirtelen megszűnt, és legelőször Matt könnyekkel keveredett nevetését hallottam meg, azután sorban minden mást. Amikor a szememet kinyitottam, rekedtes sírás töltötte be a szobát, és Matt két kezében tartotta azt az icike-picike apróságot, akit felém nyújtott. Elérzékenyülve potyogtak a könnyei, de egyfolytában nevetett. Magamhoz öleltem a picit, aki annyira védtelennek tűnt, és már most annyira szerettem. - Szia Kicsikém! - sírtam boldogan – Isten hozott! A mellkasomhoz bújt, és még mindig sírt, de nem tudtam volna elképzelni most ennél szebb hangot. Matt átölelt hátulról, egyik kezét a picin tartotta. –Annyira büszke vagyok rád! – súgta, közben megpuszilta az arcom. –Imádlak! Rettenetesen fáradt voltam, annyira, hogy még a boldogság is csak körvonalazódott bennem. De azt már éreztem, hogy megkönnyebbültem, és ez nagyon jó érzés volt. –Gratulálok Anyuci és Apuci!‐ kacagott fel Teresa. Felnéztem rá és a viszonzott pillantásából tudtam, hogy érti, hogy örökké hálás leszek neki. Egy óra múlva, letusolva, tiszta és száraz ruhákban már az ágyunkban feküdtem. Teresa segített fürdeni és öltözködni, addig Kate útmutatásával Matt bepelenkázta és felöltöztette a fiúnkat. Amikor beléptem a hálóba, Matt éppen ringatta a kicsit, aki biztosan felismerte az apját, mert a karjaiban megnyugodott –Olyan gyönyörű! – pillantott fel rám Matt –olyan tökéletes! – szinte sugárzott a boldogságtól. –Igen, tökéletes! – mosolyogtam rá, majd szájon csókoltam, azután átvettem a kicsit. Miután mindenki elment, én még dédelgettem, babusgattam azt az édes kis apróságot, Matt pedig magához vette a telefonomat. –Elnézést, a korai zavarásért! Matt vagyok– szólt bele a telefonba – Csak szeretném elmondani, hogy megszületett Kade, alig egy órája – újságolta büszkén, nevetve, nem is törődve vele, hogy hajnali 4 van – Mindketten jól vannak, Lena nagyon fáradt, de jól van ő is – mondta majd felém fordulva elmosolyodott – gyönyörű szép baba– felelt a telefonba. –Most leteszem, hogy tudjanak egy kicsit pihenni...Rendben! Köszönjük! – vigyorgott majd letette. –Kivel beszéltél? –Édesapáddal. Holnap eljönnek majd. –Jól van‐ mondtam boldogan és a kicsit betettem a babaöbölbe – muszáj aludnom – nyöszörögtem. Matt mellém feküdt, és hosszan nézett. –Mi az? ‐ kérdeztem. –Semmi, csak ez, hihetetlen volt. Apa lettem! Fel sem tudom fogni – vigyorgott. –Azt hiszem még én sem – Adtál nekem egy csodálatos kisfiút! Még soha éltemben nem voltam ennyire boldog! – szólt elérzékenyülve. –Én meg ennyire fáradt – nevettem. –Elhiszem Kicsim. Aludj csak! – Matt megsimogatta az arcomat. –Durva, hogy túl vagyunk rajta... Azt hittem sosem lesz vége... – néztem rá, de a szemeim már nehezültek. –Nagyon rossz volt szenvedni látni, tudom neked sokkal rosszabb volt. De... őrjítő, hogy nem tudtam segíteni. Olyan tehetetlennek éreztem magam... –Segítettél. Addig volt rossz, amíg nem voltál velem. De utána sokkal jobb volt. Akkor is, ha fájt... –Nekem is nagyon rossz volt nélküled. Tényleg azt hittem, hogy itt most vége lesz. Azt hittem, hogy nem akarsz velem lenni, hogy Kade... szóval hogy csak miatta. Annyira fájt... de akkor is egy barom voltam, hogy itt hagytalak. –Mi lett a telefonoddal? – érdeklődtem félálomban. –Dühös voltam... összetört. –Hülye vagy! – állapítottam meg mosolyogva. –Az – nyugtázta derűsen. Egy–két órát alhattam csak, azt is részletekben, mert tudni akartam jól van‐e Kade. Megszoptattam, ami még mindig kicsit furcsa volt. Matt is felkelt a mocorgásra, és csillogó szemekkel gyönyörködött bennünk. Aztán, átvette büfiztetni a kicsit, míg én a mosdóba mentem. Még nagyon véreztem, és ez rettentő kellemetlen volt, de annak a sok vérnek, valahogy távoznia kellett, ami eddig Kade‐et látta el. Már semmi nyoma nem volt annak, hogy pár órája egy gyermeket szültem. Nem bántam meg, hogy nem kórházba mentem, annyival jobb volt most, otthonos környezetben lenni. Olyan jó volt, hogy a hálóba visszatérve Matt ringatta a kicsinket. Teljes biztonsággal, magabiztosan fogta, mintha csak erre született volna. Jól is állt neki. Szépek voltak együtt. Azonnal behoztam a gépet, és mielőtt felocsúdott volna, csináltam róluk néhány képet. Matt felnézett a hangra, és halkan elnevette magát. Boldognak tűnt. Én is az voltam. Ezután, a napom nagyjából háromórás ciklusokba rendeződött, és egy kiskirályfi körül forgott. Amíg aludt, pihentem, amikor engem óhajtott, rendelkezésére álltam. Matt pedig rengeteget segített. Pelenkázott, öltöztetett, büfiztetett, hogy minél többet tudjak pihenni. Én pedig éltem a lehetőséggel, mert még mindig rettenetesen fáradt voltam. Anyuék csak délutánra vártuk, Matt kérésére, mert a délelőttöt ágyban töltöttük. Kade aludt, amíg mi egy kicsit kettesben lehettünk, és ettünk pár falatot, amit Matt rendelt. - Nincs meg anyukád száma - kezdtem óvatosan, mert úgy gondoltam a történtek ellenére szeretné neki is elmondani, hogy megszületett a fia. - Nem számít - dünnyögte, rám se nézve. - Átmész akkor hozzá? - próbálkoztam tovább. Erre már felém kapta az arcát a tekintete nagyon éles volt. - Anyám abban a pillanatban szűnt meg létezni számomra, hogy Kade-et inkább látta volna halva, mint életben - hallatszódott, hogy nem volt neki könnyű kimondani, ezeket a szavakat, és én el sem tudtam képzelni, hogy valójában mennyire volt neki nehéz, de határozott volt. - Nem akarom mentegetni anyádat, momentán, kevés jót tudnék róla mondani, de, azt tudnod kell, hogy azt hiszem, mindent csak a te érdekedben mondott. Elég sajátos módon, de azért szeret téged. - Sajátos módon, Édes? Azt mondta, hogy Kade... - itt egy pillanatra elhallgatott - még egyszer, nem vagyok hajlandó kimondani! Ez... Ez olyan, amit soha a büdös életben nem fogok tudni megbocsájtani neki. Ő választotta ezt az utat. Én próbáltam, békíteni, de... többé már nem érdekel. Ezek után nem tudok vele mit kezdeni. Ezek után, látni nem akarom! - Megértem - sóhajtottam. - És nem is akarok többet beszélni erről. Most csak örülni akarok a fiam születésének. Azokkal, akik őszintén tudnak velem örülni. Matt hangja egy pillanatra sem rezdült meg, figyeltem, de az arca is nyugodt maradt. Most jöttem rá, hogy mennyire erős. Mert ehhez az elhatározáshoz elképesztően nagy erő kellett. De nyugodt és boldog voltam, hogy minket választott a sok más lehetősége mellett, és hogy ez őt is olyan boldoggá tette, mint minket. Felálltam és egy gyengéd csókra hozzáléptem majd visszasétáltam a szobába megnézni, hogy minden rendben van-e. Hosszú percekig csodáltam ahogy szuszog, az édes kis pofiját, az apró ujjacskáit, ahogy nyugodtan pihen, a legelső napján. Matt a hátam mögé lépett és átölelt. - Nem lehet vele betelni... - mondta. Megfordultam és megcsókoltam. - Gyere anyuci, ne keltsük fel! - mondta majd kézen fogva visszasétáltunk a konyhába. Átbeszéltük a közelgő teendőket, amiket a napokban el kell intéznünk, és újra felidéztük az elmúlt estét is. Olyan friss volt még minden élmény, olyan jó volt most átbeszélni a részleteket. - A következő gyereket is itthon fogom szülni - jelentettem ki, mosolyogva. - A következőt? - nevetett fel - Tényleg? - Ha szeretnéd... De csak majd jó sokára! - Igen, kéne még egy kislány is! Vagy még egy kisfiú és egy kislány... - kacsintott. - Álljál le Szépfiú, csak szépen sorjában! - nevettem, de őszintén még öt gyereket is szívesen szültem volna neki. Anyuék el voltak ragadtatva Kade-től, és vagy ezer fotót csináltak róla, hogy megmutassák a szomszédoknak. Matt meg egésznap az én telefonomat nyomkodta, míg elküldözgette a képeket a barátainak. Mamáékat én hívtam fel és rájuk is számíthattunk a napokban. Ők nem akartak azonnal jönni, hogy kicsit megszokjuk előtte, hogy most már hárman vagyunk. Az első napok nehezek voltak. Talán az első három leginkább. Bármennyire is tagadnám valahol fájt egy kicsit, hogy már sosem leszünk csak ketten. Nem találtam a komfort érzetemet, de azt hiszem ez normális és a nagy változásoknál mindig ez van és mindig is ez lesz. Imádtam a fiúnkat, Kade, egy csoda volt, és azt hiszem a rengeteg más láthatatlan közül, ő volt a látható kapocs, ami összetartott minket. Az első hét után, már kezdett kialakulni valami féle rendszer. Például két etetés közt mindig jutott időnk egy kicsit egymásra. Nem szexuális, inkább érzelmi értelemben. A testem jelenleg anya funkcióba váltott, és azt hiszem el kell telnie egy kis időnek míg visszatalálok magamhoz a nőhöz. Matt is hagyott nekem időt és a szabad energiáit lefoglalta Kade, ez így egy idilli állapot volt. Azt hiszem mindhárman a lehető legelégedettebbek voltunk. A kanapén bújtunk össze, míg a tévében az egyik sorozatunkat néztük. –Szóval, hogy is volt, hogy már régen is bejöttem?– vigyorogtam a gyanútlan áldozatomra. Matt meglepve nézett rám, nagyon nem számított erre a kérdésre. –Ne szekálj már ezzel Bébi...– dörmögte. –Nem szekálás, csak nem annyira tiszta, hogy én jöttem be, te meg állandóan más csajokkal voltál... – szívtam a vérét. –Mi nem tiszta? – kérdezett vissza, de látszott rajta, hogy csak időhúzás. –Hogy miért nem, adtad jelét sohasem. –Tudod hogy húsz évesen mennyire frusztráló volt, hogy egy 14 éves kiscsaj jön be? –15 –helyesbítettem. –Jó 15, tök mindegy. Rohadt fiatal voltál! –Később sem próbálkoztàl, amikor 18 lettem. Miért? Akkor már nem tetszettem? –Őszintén Lena? Azért, mert amikor a közeledben voltam, annyira zárkózottnak tűntél, hogy meg voltam győződve, hogy nem érdekellek, és hogy semmi esélyem nálad. Ezen elnevettem magam, annyira az ellenkezője volt igaz. –Jesszus Matt én csak totál zavarban voltam mindig. –Hát képzeld nem csak te! –mosolyodott el – Amúgy igaza volt apukádnak. Mondjuk részben. A képek megvásárlásához nagyban hozzájárult az a tény is, hogy te készítetted őket. Nem hazudtam, imádom ahogy fotózol, de... nem biztos, hogy bárki más képeit is megvettem volna. –Jaj, te szerelmes férfi – vigyorogtam rá, de, minden szava simogatta az önérzetem. –Pasadenában, szerettem volna kicsit közelebb kerülni hozzád, de... akkor máshogy alakultak a dolgok.... - Igen - értettem egyet – Akkor máshogy. - Szegény Tinát, nagyon nem sajnáltam, hogy eltörte a lábát! - nevetett, én meg mellkason vágtam. - Naaa! Milyen vagy! - nevettem. Matt magához húzott és megcsókolt. -Miért? Azon a bénázáson múlt, hogy most van egy gyönyörű barátnőm, és egy csodás kisfiam. - Azt hittem azon, hogy már tíz éve egymásra vágyunk. Matt derűsen elmosolyodott. - Végül is, mindegy. Az a lényeg, hogy most már sínen vagyunk. Ebben egyetértettem. Felpattantam mellőle és a hálóba rohantam. Volt számára valamim, amit már tartogattam egy ideje és mindig szerettem volna neki adni, de valahogy soha nem volt alkalmam rá. De most úgy éreztem, hogy itt a nagy pillanat. Matt csak nézett, hogy mi ütött belém, de én nem szóltam semmit csak a kezébe nyomtam egy kis megfakult papír tasakot. - Ez mi? - kérdezte, miközben az ujjaival morzsolgatta a tasakot, hogy hátha rájön, mi van benne. - Csak egy kis hülyeség... De már legalább 8 éve vettem neked – mondtam, és nem is gondoltam, hogy ennyire zavarbaejtő lesz majd ez a pillanat. - Nekem? - kérdezett vissza meglepve, de a szemei csillogásából, láttam, hogy csüng a szavaimon, és érdekli a folytatás. - Az egyik osztálykiránduláson láttam meg, és te jutottál az eszembe róla. Reméltem, hogy egyszer majd lesz alkalmam odaadni neked. De... hát tudod... Akkor még nagyon kislány voltam – nevettem, de egészen biztos, hogy el is pirultam. Figyeltem ahogy felhajtja a tasak kissé már gyűrött szélét és a tenyerébe rázza a tartalmát. Egy fonott bőrszíj volt benne, olyan amilyeneket még most is hordott. Nem volt különleges, vagy drága dolog, de most valahogy úgy éreztem magam, mint a tini Lena, aki kiugró szívvel várja, hogy álmai pasija mit fog szólni ahhoz az ajándékhoz, ami szerinte nagyon illik hozzá. Matt nézte a bőrszíjat, és elmosolyodott. Nem tudtam mi járhatott a fejében, de talán valami hasonló, mint ami nekem is. Majd ugyanazzal a mosollyal nézett rám, és ettől a mosolytól én majdnem meggyulladtam. - Klassz! Feltennéd a kezemre? - kérdezte ártatlanul pillogva rám. Kicsit megremegett a kezem, amikor feltettem a csuklójára a másik három mellé. Matt nem a műveletet nézte, hanem engem. - Basszus Matt ne már... - mondtam neki, mert tényleg iszonyatosan zavarban voltam. Elnevette magát, majd megnézte a kezén az új szerzeményét. - Tudod, vicces, hogy azok után, hogy a karjaim közt, a szemem láttára szülted meg a kisfiam, még zavarba tudlak hozni! Szégyenlősen dünnyögtem, ő meg nyomott egy puszit az arcomra. - Klassz csaj vagy Lena! Köszi! - mondta és felmutatta karját. Talán, ha 8 éve adom neki is ugyan ezeket a szavakat mondja. Elmosolyodtam és megcsókoltam a fiúmat. Hónapok teltek el, mire azt vettük észre, hogy túl vagyunk a központ megnyitóján, és az első évfordulónkon. Kade rendületlen gyarapodott, és biztos voltam benne, hogy az apja még ebben a szezonban megmutatja neki a tengert. Bíztam benne, hogy a szörfözéssel még vár egy évet. Cukik voltak együtt és meg kell, hogy mondjam, hogy kevés olyan szexi dolgot láttam, mint amikor Matt tolta a babakocsit. Sínen voltunk. Kétségtelenül így volt. Veszekedtünk, úgy, mint mások, nem volt mindig minden cukormázas, de így volt élet szaga a dolognak. De szerelmesek voltunk, imádtuk a kisfiúnkat, és egyformán vélekedtünk a világról. Minden adott volt hozzá, hogy egy életre boldogok legyünk. A vacsora maradékát csomagoltam el és tettem be a hűtőbe. Matt, Kade-et fürdette, amíg én a konyhát rendeztem. Kihallatszódott a fürdőből a nagy viháncolás. A hangokból ítélve, Matt megint repülőzött vele. Magamban kuncogtam azon, hogy Kade, milyeneket kacarászott. Bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe, azután követni akartam őket, de Matt szembejött velem a folyosón. - Kade? - néztem rá kérdőn, mert a gyerek, szemmel láthatóan nem volt nála. - A kiságyban. Az anyját akarja. - Oh – mosolyogtam és a gyerekszoba felé vettem az irányt. Kade a kiságyban feküdt, és semmi jelét nem adta annak, hogy ne lenne teljesen elégedett a jelenlegi állapotával. Háton feküdt, és vígan kapálózott a kezecskéivel és azokkal a zabálni való lábacskáival. Nem értettem miért mondta Matt, hogy engem akar, de azért megsimogattam a puha kis buksiját. Aztán megláttam a bodyját, amin egy szöveg állt. Anyu, légyszi mondj igent apunak, mert az minden vágya, hogy csajom helyett, azt mondhassa neked, hogy feleségem! Először elnevettem magam, aztán amikor Matt a hátam mögé lépett és átölelve, a nyakamba suttogta, hogy: -Légyszi, légyszi, légyszi... - közben az ujjamra csúsztatott egy gyűrűt, már bőgtem is. - Hozzám jössz Bébi? - duruzsolta selymesen lágy, visszautasíthatatlan hangon – Leszel a feleségem? - Leszek! - feleltem tétovázás nélkül, majd megfordultam és a nyakába borultam. Mert nekem is ez volt minden vágyam. Matt boldogan elnevette magát, majd megcsókolt. Nem úgy, mint apa, anyát, úgy, mint egy szerelmes férfi a menyasszonyát. - Látod, Kade - pillantott Matt, a kicsire – mondtam, hogy ez be fog jönni!
Vége
Kedves és hűséges Olvasóim! Véget ért ez a kis nyári történet is, és most fájó szívvel veszek búcsút Lenától és Matt‐től, a szívemhez nőttek ők is. Nagyon köszönök minden követést, olvasást, hozzászólást, és szavazatot! Bíztatnék mindenkit, ha van véleménye, ne tartsa magában! Remélem mindenkinek klassz nyara lesz! 😊🥰😘❤
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
