Hadd sodorjon Lena!

☀️17. Egy vagy kettő

Matt már három hétvégét töltött nálam. A harmadik is éppen olyan élvezetes volt, mint az első és a második, azzal megtoldva, hogy hozott nekem két szörfdeszkát, amit Alex az ő tervei alapján készített. A nappali egy részét lefóliáztuk és egy rögtönzött műhelyet alakítottunk ki a tevékenykedéseimhez. Aminek neki is láttam, amikor Matt ledőlt egy kicsit. Neki is durva hete és sok munkája volt. Még mamával is találkozott és elment a templomukba találkozni a lelkésszel. Állítása szerint egész jó fej pasas, de azt mondta, végig attól tartott a megbeszélés alatt, hogy kigyullad vagy ő, vagy a templom azok a bűnös dolgok miatt, amiket velem művel.
Az egész hetet végig sms-eztük, ami könnyített azon az egyébként nyomasztó érzésen, hogy távol vagyunk egymástól. Sokat segített, hogy mindig el tudtam érni, és várhattam a válaszaira, amik általában rövid időn belül megérkeztek.
Szerintem egészen jól elvoltunk.
Dave a főnököm is újra meglátogatott és elkezdett pedzegetni egy dolgot, ami akár azt is jelentheti, hogy áthelyeznek. Dave kedvelt engem. Adtam is rá okot, és úgy vettem észre, hogy a döntéseiben nem befolyásolta a Granttel való barátsága, csakis az, hogy dolgozok. Még azt is valahogy dicséretes változásként értékelte, hogy a beosztottjaimat önállóbb munkára sarkalltam. Muszáj voltam, mert a deszkákkal is haladnom kellett. Hétvégére egészen biztosan el is készülnek! Nem akarok nagyképűnek tűnni, de tényleg mutatósak lesznek.
Élveztem ezt. Ezt, az üdítő változatosságot, az új hobbimmal, a munkahelyen történő pozitív folyamatokkal, és persze azzal, hogy Matt egyre jobban kezdett a hétköznapjaim állandó szereplőjévé válni. Vidám voltam, több energiát éreztem mindenhez, és a hétvégék felé már mások számára is észrevehetően feldobottabb voltam.
Már az egész iroda tudta, hogy van valakim. Nem Betty jóvoltából, hanem mert állításuk szerint annyira kivirultam. Grant mellett nem éreztem így magam. Talán tényleg csak a legelején, amikor még izgalmas volt egy új kapcsolat gondolata. 
Még csak csütörtök volt, de déltől percenként néztem az órámat. A pénteket kivettem, mert Matt kivételesen előbbre ígérte magát és ma délután már újra együtt leszünk. Ilyenkor már olyan nehéz volt a várakozás. De furcsán örömteli.
Még rengeteg dolgom volt és addig még legalább 20 hívást le kellett még lebonyolítanom, de azzal legalább telt az idő. 
Három órakor kikapcsoltam a számítógépet és kényelmesen összekészülődtem. A vállamra akasztottam a táskám és három napra búcsút mondtam az irodának.  A kollégáimmal együtt mentünk le, és hagytuk el az épületet. A liftben még arról folyt a diskuráció, hogy valamelyik pénteken csapat építés jelleggel rúgjunk be. Általában jól sikerültek ezek, a vacsorával egybe kötött italozások és most sem volt ellenemre, csak egyből az jutott eszembe, hogy ez majd mennyit vesz el, a Mattel közösen eltölthető időnkből.
Kilépve az ajtón, azonnal megláttam, ahogy az egyik oszlopnak lazán támaszkodva, vár.
Újra és újra meg kellett állapítanom, hogy mennyire jóképű, és azt is, hogy milyen jó ízlése van. Nagyon tetszett, ahogy öltözködött, a szokásos póló‐ rövidnadrág összeállításai is, amikben mindig nagyon vagánynak tűnt, de most különösen jól nézett ki. Világos zöld rövidujjú inget vett, amit annyira gombolt be, hogy látszott alatta a fehér atlétája. Már ez is elindította a fantáziámat, de a tekintetem tovább siklott a barna oldalzsebes rövidnadrágjára, aminek árnyalata nagyon jól ment a haja és a bőre színéhez, és látni engedte az izmos vádliját.
A csuklóján most is volt néhány bőr szalag és fonott karkötő, amiket nagyon dögösnek találtam. Főleg, amikor csak ez volt rajta. És biztosra vettem, hogy nemsokára alkalmam lesz úgy is megcsodálni.
Tudtam, hogy tovább nem rejtegethetem a munkatársaim elől, de már nem is nagyon akartam. Nem tartottam tőle, hogy mit szólnak hozzá, hogy vele járok. Igazából nagyon vágytam rá, hogy kicsit dicsekedhessek vele, hogy minden nőnemű lény tudja, hogy én vagyok annak a csodás hímnek a barátnője. Igaz biztosan lesz Mattről véleményük, hiszen teljesen különbözött Granttől és úgy gondoltam, hogy nem egy Matt kaliberű srácot képzeltek el mellém. De ez nem sokat nyomott a latba, mert én akkor is belé voltam teljesen habarodva!
Matt nem vett észre, a telefonját nyomogatta. Csak akkor pillantott rám, amikor elköszöntem a többiektől és felé vettem az irányt és már közvetlenül előtte álltam. Akkor viszont azonnal a zsebébe csúsztatta a készüléket, a kezét pedig a derekamra.
–Szia, Édes! – köszönt én pedig válaszul az ajkamat az övére simítottam. Nem kezdtünk hálószobai mutatványokba, de a csók akkor is hosszabb ideig kitartott, mint egy szimpla üdvözlés. Finom volt, majd elolvadtam tőle.
- Szia! – mosolyogtam rá boldogan repeső szívvel. Az ő arcán is meleg mosoly terült szét.
–Ugye tudod, hogy a kollégáid minket néznek? – kérdezte elhajolva előlem, abba az irányba nézve, amerről érkeztem.
–Mióta sejtették, hogy járok valakivel, erre vártak –sóhajtottam vállat vonva.
–Akkor bemutatózzunk nekik egy kicsit? – kérdezte, de a válaszomra nem várt, csak elkapott és ledöntött mint a filmekben, és úgy csókolt szájon, aztán visszahúzott, és mosolygó szemekkel nézett rám, én meg nevetve a nyakába kapaszkodtam.
–Hiányoztál! – súgtam neki.
–Tényleg? Mennyire? – kérdezte játékos vigyorral.
Ez is mennyire hiányzott!
–Milyen kérdés ez? –nevettem.
–Szükséges. Tudnom kell, hogy ebédelni, utána esetleg sétálni vigyelek, vagy haza, és azonnal hámozzalak ki ebből a csini rucidból – felelte, közben az ujjait az enyémek közé fűzte és elindultunk a kocsija felé.
–Azt hiszem kezdjünk ebéddel és a többit ebben a sorrendben.
–Ezen most meg is sértődhetnék – mondta játékos duzzogással, habár elgondolkoztatott, hogy ő mire vágyott volna.
–Felőlem fordíthatunk is a sorrenden, ha azt szeretnéd.
–Csak vicceltem Bébi! Még bírok magammal egy kicsit – mondta, majd kinyitotta a kocsit.
Miután beültünk folytatta.
–Ezzel kapcsolatban, viszont szeretnék kérdezni valamit – mondta, de nem nézett rám közben. Emiatt egyre jobban érdekelt, mégis mi lehet az a kérdés.
–És pedig? – figyeltem érdeklődve.
–Mi a véleményed a fogamzásgátló tablettáról? – felém fordult és ő is kíváncsi szemekkel méregetett.
–Úgy általában? Vagy arra vagy kíváncsi, hogy szedném‐e?
–Inkább az utóbbi – nem mondanám, hogy nagyon zavarba jött a témától, de egy kicsit azért meg volt illetődve.
–Szeretnéd, hogy szedjek?
–Elvagyok így is, de sokkal jobb lenne ha... –nem fejezte be a gondolatot, de tudtam mire gondol.
–Akkor íratok majd fel – feleltem, majd mielőtt elmosolyodtam volna elsápadtam, és gyors fejszámolást kezdtem végezni, mert erről eszembe jutott egy elég kínos gondolat.
–A francba! – nyögtem.
–Mi a baj? – kérdezte aggódva.
–Vigyél egy, patikához kérlek!
–Rendben – mondta feszülten és indította a kocsit.
Elirányítottam, de többet, nem voltam hajlandó mondani. Gondolni se voltam hajlandó rá.
Bekisért és némán követett, míg meg nem álltam a rettegett polcnál. Volt szerencsém már párszor ehhez a sorhoz  szóval tudtam mit keressek. Lekaptam ami kellett és már indultam is volna kifizetni, de Matt elkapta a karom és visszatartott.
-Minek neked teszt? – kérdezte halálosan komoly arccal. 
Elég sokat mondó pillantással néztem rá, mire az ő arcán is végbement némi változás. Elengedte a karomat, hogy végre kifizethessem azt a vackot és hazamehessünk.
Beültünk az autóba és egy percig feszült csendben meredtünk magunk elé. Matt a kormányt fogta mintha indítani akarná a kocsit, de ezen kívül mást nem tett, hogy felbőgjön a motor hangja.
Én csak néztem a szélvédőre tapadt bogarakat és még mindig igyekeztem megszabadulni a nyomasztó gondolattól.
Oldalra pillantottam felé, és úgy tűnt nagyon töri a fejét.
–Késett... a... vérzésed? – kérdezte felém pillantva.
Nem feleltem csak bólintottam
–Mennyit? –faggatott tovább.
–Most már több, mint egy hetet –válaszoltam fojtott hangon.
–És, neked mindig szabályos? Úgy értem, hogy soha nem szokott késni? -kérdezte, de látszott rajta, hogy mennyire kényelmetlen neki ez a téma.
–Többnyire, pontos...
–De nem lehetsz terhes... védekeztünk...
–Hát, talán a nyugi nem lesz baj, majd vigyázokból mégis baj lett –feleltem neki hisztérikusan.
Matt megsemmisülve nézett rám, majd megdörzsölte az arcát és indított. Az ő ábrázata is elég halovány lett, mire hozzám értünk. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, engem az foglalkoztatott, hogy indokokat keressek, hogy ez, hogy nem lehetséges. Azt hiszem Matt is hasonlókkal lehetett elfoglalva, mert fel-le járkált, és teljesen magába volt zuhanva.
–Amikor gumi nélkül csináltuk, sem mentem el – nézett rám, reménykedve.
Nem tudtam mit mondani, még én is úgy véltem, hogy bármi más is lehet az oka. Viszont nyugtalan voltam és a kezemben a teszt is riogatóan meredt rám.
–És, érzel valamit? Ami utalhat a terhességre? – faggatózott tovább.
Hát rohadtul nem tudtam, mit kellene érezzek. A filmekben ilyenkor mindig a mosdóba rohangáltak, de nekem nem volt semmi különösebb bajom.
Megráztam a fejem.
–Azt hiszem inkább megcsinálom a tesztet – nyögtem és elindultam a mosdó felé.
Matt bekopogott, miközben próbáltam, mindent a leírtak alapján végre hajtani.
–Szólsz, ha megvagy vele? – ideges volt a hangja. Hát én sem voltam éppen nyugodt. Miután megmostam a kezem, kinyitottam a fürdőajtót.
–Na? – kérdezte feszülten remegő szemekkel.
–Még nem tudom. Kell neki egy pár perc – alig hallottam a saját erőtlen hangom a szívdobogásomtól.
Kimentem a konyhába és leültem az asztalhoz, és az arcomat a kezeimbe temettem.
Matt még mindig a fürdő ajtót támasztotta, mintha attól tartana, hogy ha nem őrzi a tesztet, elszalad.
Azt most annyira nem is bántam volna. A fokozódó idegességemben, a hüvelykujjamon rágcsáltam a bőrt.
–Mennyi idő telt el? –toporgott Matt.
–Talán egy perc –feleltem kényszeredetten.
–És mennyi idő múlva mutat valamit? Tíz perc?
Értetlenül néztem rá. Tényleg nem csinált még ilyet?
–Nem, három perc – a hangom karcos és merev volt.
Elkerekedtek a szemei és idegesen hátra simította a haját, majd kifújt egy jó adag levegőt. Járkálni kezdett, ami borzasztóan idegesített, de legszívesebben én is ugyanezt csináltam volna.
–Na jó! Én ezt nem bírom! – szólt határozottan és indult egyenesen a tesztért.
Komoran fixírozta a kis műanyagpálcát, amikor újra feltűnt az ajtóban.
–Ennek akkor most mit kellene mutasson?
Rohadtul egy csíkot! Jézusom....
–Hát egy csík a negatív, kettő a pozitív.
Matt tekintete ráfeszült a kezében lévő tárgyra. Szerettem volna valami választ leolvasni az arcáról, de mintha jéggé dermedt volna. Ezért inkább kivettem a kézéből, hogy magam is szemügyre vehessem. Alaposan megnéztem, hogy biztosra menjek, hogy még véletlenül se nézzek félre semmit. Aztán a fiúmra néztem aki még mindig egy kisebb sokk alatt volt.
–Hogy a fenébe hoztunk össze egy gyereket, egy hónap alatt? –leheltem, küszködve.
Matt még mindig nem tudott megszólalni, ami most már kezdett nyugtalanítani. Igazság szerint teljesen meg voltam győződve róla, hogy a teszt most is csak egy csíkot fog mutatni, mint eddig mindig. Most újra rápillantottam, és azt a csíkot, amit az előbb még bizonytalanul halványnak láttam, most meglehetősen kivehető volt.
–Hát ezt kurvára nem tudom elhinni! - szólalt meg végre, és megdörzsölte az arcát, ami azt illeti többször is.
Magam elé meredtem, és üresnek éreztem magam. Annyira üresnek, hogy a semmitől szinte zúgott a fülem. Aztán csak néztem őt, az arcát, ami döbbent volt, és hirtelen az ürességet kezdte betölteni valami feszítő érzés. Nem fogtam fel mi történik ezt egyszerűen nem tudtam.
–Hogy a francba? –fogta a fejét hitetlenkedve.  Rám pedig egyre nagyobb súlyok telepedtek.
–Terhes vagyok –mondtam, majd kétségbeesve fordultam hozzá. Le kellett ülnöm, mert a lábam megrogyott. Leguggolt elém és megfogta a kezem.
–Nyugodj meg, rendben? Ez, a teszt, biztos jó?–próbálkozott.
–Megcsináljam a másikat is? –kaptam fel erre a fejem. Hiszen csak ez, lehet a megoldás. Egy hibás teszt nagyon is jó magyarázat lenne erre az őrültségre.
Ez a három perc már nem volt annyira feszült, mint az előző. Mind ketten a fürdő padlóján ülve vártuk az eredményt. Matt egyfolytában az arcomat fürkészte, vajon mi járhat a fejemben. Nem sok minden...
Miután lejárt az idő, Matt leellenőrizte.
–Na? – néztem felé.
–Gyerekünk lesz – jelentette ki, én meg magamba roskadtam. A térdemre támasztott karom fedezékébe rejtőztem.
Matt vissza ült mellém, és lassan simogatni kezdte a hátam.
–Minden rendben lesz... –mondta halkan.
Elgyötörten néztem rá.
–Hogy mondhatod ezt? Most derült ki, hogy terhes vagyok! – keltem ki magamból –Mi a fenét fogok most csinálni?!És te hogy lehetsz ilyen rohadtul nyugodt? Vagy te ezt akartad? –a szavak gondolkozás nélkül szaladtak ki a számon, de nem foglalkoztam vele, hogy miket vágok a fejéhez, nálam elszakadt a cérna. És tudtam róla, hogy ő akart gyereket.
–Igen, persze! –felelt ironizálva– Kurvára fel akartalak csinálni egy hónap után! Normális vagy? – sértődötten elfordult tőlem, de nem ment sehová, csak visszaült mellém.
–Mi a fene lesz most? –fordítottam felé a fejemet.
A feszültségtől már alig bírtam levegővel megtölteni a tüdőmet.
–Jó lenne, ha látna valami orvos...Azután meg, nem tudom. Majd megbeszéljük. Gondolom elveszlek – vont vállat.
–Felejtsd el –közöltem, majd feltápászkodtam és átvonultam a nappaliba. Matt azonnal utánam jött.
–Hogy érted, hogy felejtsem el? – vont kérdőre.
–Nem fogok hozzád menni – adtam a tudtára, és belül ez most nagyon fájt.
–De hát, gyerekünk lesz! Akkor mégis mi a fenét akarsz?
–Nem tudom Matt, de azt biztos nem,  hogy ezért akarj elvenni! –feleltem vissza neki kiakadva. Most a fejemben az keringett, amit nem rég beszéltünk, hogy mások milyen indíttatásból láncolják magukat egymáshoz, és a fenébe is, magunkat ugyanúgy láttam. Nem akarom, hogy Matt csak egy becsúszott gyerek miatt akarjon elvenni. Egyáltalán férjhez sem akartam még menni, anya meg aztán főleg nem akartam lenni! Hogy történhetett ez?! – siránkoztam.
Matt leült a kanapéra és  fejét a combján könyökölve támasztotta meg, míg átgondolta a dolgokat.
–Megakarod tartani ugye? – nézett fel rám. Az arca kicsit merev volt, nem különösebben árult el semmit.
–Mi? –kérdeztem tétován.
–Nem akarod elvetetni, igaz? – kérdezte és a hangja még mindig nagyon keveset árult el abból, hogy benne most mi játszódhat le.
–Basszus! Dehogy! Nem! – válaszoltam megrendülve. Őszintén szólva eszembe se jutott ez a lehetőség, de attól egyenesen rosszul lettem, ha belegondoltam, hogy nekem még egyszer kés alá kell feküdnöm. Vagy, hogy vállaljak bármilyen beavatkozást, ami nem egy természetes folyamat.
–Te... Szerinted... Miért? Te azt akarod? – makogtam zavartan.
–Én sem akarom, hogy elvetesd – sóhajtotta. Most nyugodtnak tűnt, ami rám is egy kicsit nyugtatóan hatott. Vagy csak az a tény, hogy végre valamiben egyezik a véleményünk.
Néhány percig csendben emésztettük a hírt, de ez egyszerűen felfoghatatlan volt.
Nem lehetek terhes...
–A szüleid ki fognak herélni – közölte. Szerettem volna nevetni, vagy legalább elmosolyodni a félelmén, de a gondolatra, hogy el kell nekik mondanom, elkezdett görcsölni a gyomrom. És ez rántotta magával a gondolatokat. A munkahelyemen is el kell mondanom, aztán minden ismerősöm megtudja. És mindenki azon fog csámcsogni, hogy felcsináltak.
–Egy ideig azt hiszem, senkinek sem kell elmondanunk.
Matt bólintott aztán ismét komolyan nézett rám.
–De, ez így nem maradhat. Erre a helyzetre ki kell majd találnunk valamit.
–Mármint mire? - kérdeztem.
–A távkapcsolatra Lena. Nem kérem, hogy most ebben a nyomorult pillanatban találjuk ki, de ha gyerekünk lesz, az mindent megváltoztat.
A levegő benn akadt a tüdőmben, és sírhatnékom lett. Mindent meg fog változtatni... Én pedig nem akartam, hogy minden megváltozzon. Főleg köztünk nem. Matt meg fog utálni, mert a gyerekemet a nyakába varrtam. De a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam mit tenni, mert ezzel egyedül egészen biztosan nem boldogulok.
Most szakadtak ki belőlem az első könnyek és ez, a hétvége folyamán még néhányszor megtörtént.
–Még csak most kezdtünk el járni...– szipogtam – Nem lehet azonnal gyerekünk ...
Matt együttérzően nézett rám, vagy mondhatnám azt is, hogy azt hiszem ő pont olyan nyomorultul érezte magát mint én. Ennek ellenére, magához húzott, és szorosan átölelt.
–Megoldjuk valahogy! – vigasztalt – Nem katasztrófa...
Habár a szavait könnyed sóhaj kísérte, biztos voltam benne, hogy ő sem ezt akarta, és ez az ő dolgait is rohadtul bekavarja. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz velünk ezután. Hogy mi fog történni a szerelmünkkel.
A megoldjuk valahogy most nagyon rosszul hangzott. Amikor már azt hittem, hogy a megoldjuk valahogy-okon már túl vagyok és az életem egy jó lendületet vesz, ahol szabad vagyok és boldog, és érzem, hogy élek, hogy szerelmes vagyok és nem bánok semmit, ott ismét megakaszt egy megoldjuk valahogy. A legcsüggesztőbb, legkilátástalanabb mondat a világon. A beletörődés, a rosszba.