Hadd sodorjon Lena!

☀️20. Rossz ómen

Szóval, nem sikerült megvárni a három hónapot, hogy közhírré tegyük a nagy eseményt. Előbb kibukott a dolog. De most, hogy már a szüleim is tudták és meglepetésemre nagyon jól fogadták, bennem is kicsit kezdett átalakulni, a gyerekvállalással kapcsolatos érzéseim.
Anyuéktól arra számítottam, hogy majd felelőtlennek bélyegeznek, és kiborulnak, de rá kellett jönnöm, hogy egy bizonyos kor felett, már számolnak ezzel az eshetőséggel. Az ebéd után hosszúra nyúlt a kávézás, míg mindenről kifaggattak, és épp csak azt nem kérdezték, hogy esett meg a dolog. Anyu már azonnal a régi babaruháimat akarta előszedni, amikről én azt sem tudtam, hogy még megvannak. Nagyon lelkesnek tűntek, gondolom az is nyomott a latba, hogy emiatt újra elérhető távolságban leszek. Egyedül azzal nem értettek egyet, vagy inkább nem tudták megérteni, miért zárkózok el a házasság elől. Nekik nem fejtettem ki az okát, talán majd egyszer erre is sor kerül.
A hétvége túl gyorsan telt el, rendesen ki sem tudtam élvezni a Mattel töltött időt. Aután megint azon kaptam magam, hogy az irodámban ülök, és a hétvégéröl ábrándozok. Lassan aktuálissá vált beszélni Dave- el arról, hogy mi lesz ezután.
Mattel is beszéltünk róla, hogy mit jelentene, ha abba hagynám a munkát. Matt kendőzetlenül avatott be a pénzügyeibe, amit valahogy furcsán vettem. Úgy éreztem, hogy semmi közöm hozzá, mennyi pénze van a bankban és, hogy havonta mennyit keres. De ragaszkodott hozzá, hogy megnyugodjak, hogy el tud tartani.
Ez sem tetszett, de mivel a munkahelyemről továbbra is kapok járandóságot, és ha folytatom a deszka festegetést, továbbra is lesz némi keresetem. Ezen felül Peter, tett egy ajánlatot a képeimre, amit nem tudtam visszautasítani. Szóval nem éreztem magam annyira kitartottnak.
Szabad és magányos perceimben, egyre többet gondoltam arra a kiscsöppségre, aki a méhemben növekedett. A kezdetektől fogva szerettem, még ha a félelmeim időnként túl is nőttek rajtam. De ahogy telt az idő, ez a szeretet egyre jobban erősödött, és már nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy majd milyen lesz, ha megszületik. Mi, milyenek leszünk szülőknek.
Otthon egyre több anyasággal, kisbabákkal foglalkozó oldalt böngésztem, próbáltam tisztába kerülni azzal, hogy a kezdetekben mire van egy kisgyermeknek szüksége. Sajnos az internet, ez utóbbi kíváncsiságomat nem tudta kielégíteni, mert gyanítottam, hogy nem igaz amit állít, hogy mindenre. Terveimben volt, hogy ezekről a dolgokról majd Teresát faggatom ki. Végülis ők már túl voltak ezen és biztos használhatóbb tanácsai lesznek, mint amit rám akarnak tukmálni az világhálón.
Az ideges izgulásom immár kezdett izgalommá válni, és egyre jobban vágytam arra, hogy újra menjünk vizsgálatra.
Aztán a 12. héttel elérkezett az idő, hogy beszéljek a főnökömmel.Bár egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy terveztem. Mostanra a hasam már egyértelműen látszott, és az irodába folyamatosan olyan ruhákat kellett felvennem, amik leplezték ezt.
Nem hiszem, hogy sejtettek volna bármit, ha így lett volna, már visszahallottam volna.
Aznap amikor készültem színt vallani, Dave hívott az irodájába. Fogalmam sem volt mi okból kifolyólag, de gondoltam akkor élek a lehetőséggel és én is beszámolok neki majd.
Leültem, majd végig hallgattam a mondandóját, ami után vagy jó két percig nem tudtam megszólalni. Ugyanis Dave ajánlott egy pozíciót, egy magasabbat, mint amit megpályáztam, a cég egy másik irodájában, San Franciscoban. A pozició, hihetetlenül nagy előrelépés lett volna, a fizetésem pedig kiemelkedő.
Dave vigyorogva várta a válaszom, ő arra készült, hogy le fog nyűgözni ezzel.Így is volt, lenyűgözött és csaknem egy dilemmába taszított. De már nem volt min gondolkodnom. Egyszerűen a körülmények teljesen megváltoztak. Ha azt mondanám, hogy ezek után könnyű volt beszélnem akkor hazudok. Mert életem, a karrierem nagy lehetőségét készültem visszautasítani. Évekig dolgoztam, túlóráztam ezért.a torkom összeszorult a szám pedig kiszáradt.
–Köszönöm, de nem fogadhatom el –leheltem. Nagyon gyenge és bizonytalan volt a hangom.Dave arcára sikerült egy nagyon furcsa arckifejezést varázsolnom.
–Ezt nem mondhatod komolyan! Miért? Lena, tudom, hogy erre a lehetőségre vártál! Bármi is legyen az oka, felejtsd el! Ez hatalmas lehetőség és a fenébe is! Ezt nem tudom megajánlani neked még egyszer!
–Nem tudom, elfelejteni... – mondtam halkan. Ideges voltam, hogyan reagál majd rá – Gyereket várok –azzal az orra elé toltam a szükséges orvosi dokumentumokat, köztük azt is, ami alapján bármikor befejezhetem a munkát – Kérlek keress a helyemre valakit, mert csak addig maradok amíg feltétlen szükséges.
Dave tátott szájjal bámúlt rám.
–Hogy, hogy  gyereket vársz? Azt sem tudtam, hogy van valakid – megdörzsölte az arcát –Nem Grant az apa igaz?
–Nem ő az. Te tudod a legjobban, hogy vele már rég vége van.
– Azt is, hogy a tiétek olyan se veled se nélküled kapcsolat. Uh... –fújta ki a levegőt –ezzel most sokkoltál. Ezt át kell gondolnom... Terhes vagy...Ez őrület...
- Hát... nagy változás az biztos.
Dave szinte már bántóan meglepett volt és azt hiszem a meglepett nem is jó szó. Le volt döbbenve.
-Ez, ez hogy jött? - nevetett zavartan.
- Komolyan Dave, szerinted, hogy jött? - kérdeztem kissé sértetten. Azért elvártam volna hgy legalább gratuláljon, de ő túl őszinte volt. Én meg túl érzékeny - Nyilvánvalóan becsúszott. De nem ez a lényeg.
- Nem, tényleg nem. Nem is tudom mit mondjak.
-Mondjuk, gratulálhatnál - feleltem neki – Az, jól esne.
- Igazad van! Ne haragudj! Egy tuskó, vagyok! Grtaulálok! Ez nagyszerű hír, de őszinte leszek veled, számítottam rád.
-Sajnálom. Én sem így terveztem. De a dolgok néha változnak... - vontam vállat.
- Értem. Persze megértem, de akkor is, nem fogod megbánni?
Nem is tudom ezzel mit akart mondani, de nem tetszett. Azonban észben kellett tartanom, hogy Dave még mindig a főnököm, és ez most csak félig egy privát beszélgetés. Így próbáltam a legdiszkrétebben elküldeni a fenébe.
- Nem hinném, hogy a gyerekem élete eldöntendő kérdés lenne. Már ha erre céloztál! - mondtam határozottan, és közben felálltam. Dave is azonnal felpattant és utánam jött amikor én az ajtó felé iramodtam.
- Lena! Én egyáltalán nem úgy gondoltam!
- Nem számít - feleltem neki - és azt hiszem tényleg nem is számított.
Egyáltalán nem számított, mert az életem ezt a részét azt hiszem lezártam. Elköltözök, és hátra hagyom Glendale-t, és valami egészen újba kezdek.
Csak az számít, ami ezután lesz, velünk, hármónkkal.
- Tudod ilyen az amikor valaki hirtelen nélkülözhetetlenné válik.
- Nem lehetek olyan nélkülözhetetlen hiszen át akartál helyezni – mosolyodtam el - és nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltál, de nekem most más került az első helyre. Nemsokára elköltözöm, de, ha szükség van a munkámra otthonról be tudok segíteni.
- El is költözöl? Hova?
- Huntington beach- re. A páromhoz.
Dave értően bólintott, és azt hiszem a néhány éves remek munkakapcsolatunk tisztelete miatt nem mondott többet. Én sem
szóltam csak kisétáltam az irodájából. Könnyűnek éreztem magam, pedig gyakorlatilag egyre nehezebb lettem.