Hadd sodorjon Lena!

☀️23. Csalódás

Remélem, jó hírt hozok! Mégis tudtam ezzel a történettel is foglalkozni! 🙃

*

Egy hónapja éltem a tengerparton, és a nyár lassan őszbe váltott. Ez egy kicsivel több szelet jelentett, de ugyanannyira meleg volt. A parti házaknak sok előnye volt, de ha a tenger felől vihar jött, azt mi kaptuk meg legelőször. Olyankor általában otthon volt Matt, ha csak éppen nem a központban volt.Akkor nem féltem és még áram nélkül is remekül elütöttük az időt. Egyedül viszont nem szerettem olyankor lenni. Vagy 5 percenként küldözgettem neki az üzeneteket, hogy mikor jön haza, de volt már olyan is, hogy taxival hazamentem  anyuékhoz.
Sok minden történt, azalatt az egy hónap alatt mióta vele éltem. De az anyjával például egyszer sem találkoztam. Annyira megsértődött ránk, hogy nem is beszélt velünk. Velem. Mattnek annyit sikerült kikönyörögnie, hogy jöjjön el vacsorára hozzánk. Már reggel óta erre készültem és nagyon ideges voltam, hogy minden jól sikerüljön. Halat készítettem neki, mert Matt szerint az a kedvence. Szerettem volna megpróbálni kiengesztelni ezzel. De a hal szagát alapból is nehezen viselem, most pedig már kétszer kellett kirohannon a mosdóba, hányni miatta. Erőt véve magamon és az érzékszerveimen, paníroztam, és sütöttem, míg Matt boltban ment, egy elmaradt alapanyag miatt. Az egész ház átvette azt a jellegzetes szagot, ezért mindent kinyitogattam. Sajnos a helyzet nem lett jobb és remegő gyomorral fejeztem be a levest. Matt a desszertet bevállalta. Mint kiderült, a szuper képességei közé tartozott az is, hogy pillanatok alatt tudott ínycsiklandozó finomságokat varázsolni. De komolyan! Gyakran kaptam rajta, hogy a kanapén elnyúlva, street foodos blogokat olvas. Minden ami megtetszett neki, pár napon belül az asztalunkra került. Nagyon tudtam értékelni ezt a képességét. Ezen kívül az egyik angol főzős műsort úgy néztük együtt, mint a várva várt heti sorozatot. Rendesen készültünk rá, ha nem voltunk otthon, igyekeztünk haza, hogy le ne késsünk róla.
A szemem kifolyt mire összevágtam a rengeteg hagymát, a francia hagymaleveshez, ami annyiban volt jó, hogy a hagymaszag miatt, a halat kevésbé éreztem.
A krumpli már főtt, a petrezselymet is felaprítottam hozzá, szóval, sínen voltam. Úgy éreztem, hogy minden adott, egy klassz vacsorához, azt leszámítva, hogy az én torkomon a felfordult gyomrom miatt, nem fog lemenni egy falat sem. Amikor Matt visszatért, még volt félórám, hogy összekapjam magam és megterítsem az asztalt.
–Uhh... –vigyorgott– ez klasszul néz ki! –szemlélte a halmokban álló ételt.
–Én a desszertet várom, szóval, jobb, ha neki ugrasz Édes! –kacsintottam rá –letusolok, aztán megterítek, rendben.
–Majd megterítek én, menj csak készülődni –mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
–Gondolod, hogy rám fér? – viccelődtem, de tényleg azt éreztem, hogy ha így is gondolja, nem alaptalan.
–Nem, Bébi, csak mára eleget húztad az igát –szólt komolyan és megsimogatta, a mostanra már látványos pocakomat.

Ez tény volt, a lábaim és a hátaim is fájtak és amiatt, hogy kitakarítsuk a házat, elmaradt a délutáni szundim is. Kb. úgy éreztem magam, mint a mosott szar. De nem érdekelt, csak sikerüljön jól az este!
Zuhany után, ami elképesztően jól esett, egy kék ruhát vettem, alá  meg egy kismama leggingset, ami nem nyomta a hasamat. A hajamat feltűztem és még volt időm egy kis szempilla festésre és rúzsra.
Matt is végzett idő közben , épp a szalvétákat hajtotta be a tányérok mellé. A konyhába lépve fordult egyet a gyomrom, de ismételten leküzdöttem a hányingert.
Matt tekintete megakadt rajtam.
– Nem jó? –kérdeztem, és már töröltem is volna le a rúzst.
–Dögös vagy! – vigyorodott el – Mintha nem is anyámat várnánk.
–Ha nem anyádat várnánk nem sok értelme lenne kirúzsozni a számat.
–Arra gondolsz – lépett hozzám és a derekamnál fogva magához húzott – Hogy ha ketten lennénk nem sokáig maradna fennt a rúzsod? –kérdezte és veszélyesen közel hajolt.
–Igen, pontosan erre gondoltam –somolyogtam és elhúzódtam, amikor megcsókolt volna –Ne, különben rád is jut belőle!
Matt továbbra sem engedett és a szám helyett a nyakamba csókolt.
–Megyek, felveszek valami tisztességes ruhát – mondta és elindult öltözni.
5 óráig, már csak másodpercek voltak hátra, ami miatt én egyre feszültebb lettem. Nyugis vacsira készültem, de az előzmények ismeretében, erre vajmi kevés esély volt. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.
Pontban 17:05 re Matt is elkészült  inget és farmert húzott. Az ing ugyan hosszú ujjú volt mégis hanyagul fel hajtotta a karján.
–Miért nem rövid ujjút vettél? –mutattam a karjára, ahol a tetkóit már nem feddte semmi.
–Így szexibb, nem? – kacsintott rám.
–De – ismertem be vigyorogva. Nagyon is az volt!
–Ezt a rúzsért cserébe! –jelentette ki tettetett komolysággal.
Leültem az asztalhoz, és az ujjamat tördelve  váratam, hogy mikor szólal meg a csengő. Az utolsó percek mindig őrülten idegesítőek voltak. Azon merengtem, hogy  milyen vádakkal kell majd szembe néznem, és hogyan reagálhatnék rá a legjobban.
–Nem lesz baj, nyugi! –tette a vállamra a kezét a pasim  és finoman meg szorította. Megsímogattam és némán bólintottam, de még mindig éreztem hogy ideges vagyok.
17:25 -kor még sehol semmi. Matt már benyomta a tv- t és valami kocsiátalakítós műsort nézett.
–Nem hívod fel anyukádat? Lehet, hogy valami baj van.
Matt felült és nyúlt is a telefonjáért.
–De –mondta komoran.
Tűkön ülve figyeltem, ahogy tárcsázott, és várta, hogy az anyukája felvegye a telefont.
Talán, ha háromszor kicsörgött, Matt máris beleszólt.
–Szia anyu! Hol vagy? ... Elmenjek érted?....Mi? –nem hallottam, hogy az anyja mit mond, de Matt arckifejezéséből arra következtettem, hogy valami baj van – Nem ezt beszéltük meg – jelentette ki hűvösen –Hát ezt kurvára nem hiszem el! – szólt indulatosan, majd kinyomta a telefont és a kanapéra vágta. Utána egyből rám nézett.
–Mi az? Mi történt? Jól van? –kérdeztem idegesen. Annyira utàltam ezt az idő húzást. Miért nem mond már valamit? Matt láthatóan tiszta ideg volt, pedig általában, nagyon nyugodt pasas.
– Nem jön – jelentette ki.
–Mi történt?
–Valami közbejött neki! –mondta és idegesen felnevetett.
–Mi? – pislogtam, mert fel sem fogtam amit mondott. Illetve felfogtam csak nem akartam elhinni –De akkor, miért nem szólt?
–Mert ilyen az én anyám! –fakadt ki, azzal fogta magát és kiviharzott a teraszra, én meg csak néztem utána.
Komolyan képes volt megcsinálni, hogy szándékosan nem jött el, a megbeszélt találkozóra. Sejtettem mi lehetett az a „ közbejött valami”. Hagyta had készüljünk, főzzünk egész nap, amikor őszintén, a hátam közepére se kívántam ezt a vacsorát! Hihetetlenül dühös lettem. A kedvéért, egész nap a hányingerrel küszködtem, de még arra sem voltképes, hogy azt mondja. Bocs te hülye, de nem megyek. Ez a pofátlanság csúcsa!
Na most lett elegem. Felkaptam a tálat, amiben a halak sorakoztak és elindultam az erkélyre.
–Hé! Hé! Te meg mit csinálsz?–fordult felém Matt és még azelőtt elmarta tőlem a tálat, hogy lehajíthattam volna a partra.
–Még egy percig el kell viselnem, megint hányni fogok tőle! –mondtam felindultan.
–Megint?  – a világos szemekben most aggodalmat láttam felvillanni.
Nem feleltem neki. Véletlen kotyogtam el neki, egyáltalán nem volt az a téma, amit tovább ecseteltem volna.
–Ez rohadtul nem volt tőle fair! – bukott ki belőlem, de csak utána jutott eszembe mikor láttam a szemeiben a bánatot, hogy ez az egész neki, hogy eshetett. Nekem csak egy nő volt akivel nem kötelező jóban lennem, de neki az anyja. Aki rá ugyan annyira nem volt kíváncsi, mint a fiára. Hogy engem meg se említsünk.
–Tudom! Képzeld tudom! –válaszolt ingerülten, de most egyáltalán nem vettem magamra – Kurva dühös vagyok rá! De most, mondd meg, mit csináljak? –kérdezte és zaklatottan meg masszírozta a homlokát két ujjával –Mi az istent, csináljak az anyámmal?
Az asztalra vetette a tálat, ami csúszott, rajta vagy harminc centit, és félő volt, hogy az asztal túlfelén lebucskázik, de még a végzetes bukás előtt megállt. Aztán nekem háttal a korlátra támaszkodott. A háta zaklatottan mozgott, ahogy a erőltetve vette a levegőt idegességében.
Hozzá léptem és átöleltem.
Felesleges lett volna azt mondani, hogy nyugodjon meg, nem használt volna, ráadásul még én is ideges voltam.
– Mondd meg, mit csináljak! –sóhajtotta, miközben megfordult és átölelt.
–Nem tudom Kicsim, de majd megenyhül – mondtam vigasztalóan.
–Nem hiszem el, hogy tudomást se akar venni az unokájáról... –a szívem összeszorult attól a sok fájdalomtól és megbántottságtól, ami a hangjában volt. Ha az segített volna, és nem csak még jobban felmérgesíti a helyzetet, szívesen megmondtam volna az anyjának a magamét. Nem tudtam megérteni, hogy viselkedhet így az egyetlen fiával. Jó engem  utáljon, de Matt mi rosszat tett?
–Ne haragudj, Édesem! –mondta és megsimogatta az arcomat – A semmiért kellett ennyit fáradnod.
Megvontam a vállamat.
–A fenéket! Tudod mit? –kérdezte de nem adott több magyarázatot, gyengéden eltolt magától és besietett, majd néhány pillanattal később telefont a füléhez szorítva jött ki a teraszra.
-Helló Oskar! – szólt bele, na ez volt az apám –Az a helyzet, hogy lett volna ma  egy vacsoránk anyámmal, de úgy döntött, hogy inkább kihagyja. Viszont Lena egésznap főzött, van itt egy rakat étel. Nincs kedvetek átjönni?...Tényleg? –nevetett megkönnyebbülve Matt – Rendben! Akkor várunk benneteket! Szia!
Matt lerakta a telefont, majd rám nézett mosolyogva.
–Attól hogy az anyám bevágta a durcát, nekünk még nem kell elcseszni ezt a napot.
Hosszan néztem őt, látszólag túl lépett rajta, de azért képzelem ez, most milyen rosszul érinthette őt. Ráadásul a szüleimet hívta, biztos szarul fog neki esni, hogy lát minket együtt. De ez eszébe sem jutott, csak hogy engem kiengeszteljen. Pedig, őszintén az sem érdekelt volna, ha az összes kaja a parton végzi. Csak őt sajnáltam.
Megint hozzá bújtam.
–Klassz pasas vagy Matthew Alva! –mondtam neki és nyomtam egy puszit az arcára.
Szomorúan felsóhajtott, ebből éreztem, hogy minden csak látszat, belül bántja a dolog és örlődik.
–Annyira sajnálom! Nem értem anyukádat és, haragszom rá – néztem komolyan a bánatos szemeibe.
–Tudom – mondta és elfordította rólam az arcát –De  nekem nincs más, rajta kívül... Próbáld...
–Megérteni? –kérdeztem élesen.
–Nem, nem azt akartam mondani – dörmögte– nem megutálni... vagy nem is tudom...
–Ha így bánt téged, nem fogom tudni szeretni. És... tévedsz. Nem csak ő van neked –újra megsimogattam az arcát, Matt gyengéd tekintete az enyémbe fúródott.
–Te sem akarsz az enyém lenni –mondta elkínzottan. Attól a pillantásától mindenbe belementem vna, csak legyen egy kicsit vidámabb.
–Már a tiéd vagyok Édes, és nem sokára szülök neked egy kisfiút, mi más kellhet még?
–Igazad van – mondta és két kezével megérintette az arcomat majd adott egy puszit a homlokomra – Igazad van, nem kell más – megcsókolta a számat –Nekem csak te kellesz és a pici – mondta és a kezét a hasamra tette.
Átöleltük egymást és hosszú ideig meg sem mozdultunk.
Apu kocsija nem sokkal később állt be a felhajtóra. Nem voltak még nálunk, de ismerték a címet. Addigra a terítéket iss megtoldottuk, még egy fő részére. Együtt mentünk ki üdvözölni őket, kéz a kézben. Most mindkettőnknek szüksége volt erre a közelségre, de azt is elhatároztam, hogy Matt, ma egy pillanatra sem érezheti magát egyedül. Anyuék részéről nem féltem, kedvelték őt, és azt hiszem be is fogadták a családunkba, még ha nem is voltunk házasok.
–Helló fiatalok! –üdvözölt minket anyu, és egy ajándék táskával szaladt elénk, amit két puszi után a kezembe nyomott. Volt súlya, tele volt gyümölccsel.
–Ez meg a tiéd! –mondta apu, és egy 6‐os rekesz sört nyújtott át Mattnek.
Matt mosolyogva megköszönte, azután az én csomagomat is átvette, hogy ne nekem kelljen cipelnem, majd beterelte, a szüleimet a házba.
Anyu álmélkodva nézett körül, apu is körbe járatta a tekintetét, de sokkal szolidabban.
–Gyertek, üljetek le! –mutattam az asztal felé.
–Érezzétek otthon magatokat! Mit kértek inni? – kérdezte Matt, és a hátam mögé lépett. Éreztem, ahogy a kezeit a csípőmre csúsztatja. Az érintésében nem volt szexuális töltet, inkább csak némi birtoklás. Nem mintha félt volna, hogy a szüleim, majd hazacipelnek, inkább azt kívánta sugallni, hogy ő a ház ura, én pedig az övé vagyok. Még azt sem gondoltam volna, hogy ez szándékos, mindenesetre, egy cseppet sem bántam. Sőt a kezére csúsztattam a kezem, hogy jelezzem, ez teljes mértékben így van. De leginkább azért, hogy érezze, hogy szeretem és, hogy mellette vagyok.
–Oskar, egy sört hozhatok? –kérdezett rá.
–Nem én vezetek, úgyhogy köszönöm, elfogadom – felelte apu.
–Anyu, neked meg csinálok egy koktélt! –ajánlkoztam – alkoholmentesben már profi vagyok!
- Rendben – mosolygott anyu. Úgy láttam, hogy örülnek a váratlan meghívásnak. Jóllehet ennek az volt az oka, hogy már kíváncsiak voltak rá, hogy hol lakom. Hová rabolt el, az a kedves deszkás srác -Jé! Azok a te képeid? - csodálkozott rá anyu, a falon lógó műveimre - Nem is tudtam, hogy még megvannak – fordult felém.
Én éppen a hűtőből vettem elő a narancslevet.
- Tulajdonképpen már nincsenek meg. Ezek Matt képei - mondtam, majd az említett felé néztem - Te is kérsz? - kérdeztem tőle, hogy tudjam hány poharat készítsek ki. Most örültem neki, hogy múlt héten beszereztünk pár csajosabb dolgot is, és most nem kell vizes pohárba keverni a színes italokat.
- Nem, köszi, inkább én is egy sört iszom apukáddal.
- Jól van Édes! - feleltem és adtam egy puszit a szájára, azután kivettem a hűtőből két sört is és a kezébe adtam.
- Mattnek adtad őket? - somolyott anyu.
- Nem, megvette őket a galériától.
Anyu szemöldöke a homlokára szaladt, de a mosolya még mindig kicsit beszédes volt.
- Ilyen, egy szerelmes férfi! - szólt közbe apu, és az orra alatt neki is mosolyra állt a sája. Nem sokszor lehetett ilyennek látni, de Matt elvörösödött, akár a piros paprika. Közben szervírozta apunak az italát és kicsit feszengve leült a fotelba a szüleim körébe.
- Már régen vette meg őket, akkor még nem voltunk együtt - világosítottam fel őket, csak hogy ne vonjanak le téves következtetéseket.
Ellenben Matt arcán nem múlt a pír, és ez kicsit gyanússá tette. Apu is észrevette, hogy zavarba hozta, de őt általában szórakoztatja az ilyesmi. Soha nem akarta volna kellemetlen helyzetnek kitenni, csak játszadozott vele. Hadd izzadjon a fiú, címszó alatt.
- Szeretem Lena fotóit, szerintem nagyon tehetséges! - szólt a most nagyító alá vett férfi is – Foglalkozhatna vele komolyabban is.
- Matt... - próbáltam csitítani, mert erről már beszéltünk és még mindig nem éreztem reálisnak, amit ő elképzelt. Abban sem voltam biztos, hogy Peter nem-e, csak az ő kedvéért támogatott.
- Tényleg tehetséges vagy Drágám! - bíztatott anyu is.
Hát ő sem volt éppen a legelfogulatlanabb bírám.
Kitöltöttem az italokat és az egyik hosszú karcsú poharat anyu kezébe adtam utána pedig nemes egyszerűséggel Matt combjára ültem.
- Fel álljak? Leülsz a helyemre? - kérdezte jól nevelten, de én nem azért ültem oda mert nem tudtam volna máshová ülni.
- Nem, jó így! - feleltem majd újra a szüleimhez fordultam - Jó dolog fotózni, de ez csak egy hobbi. A tehetségnél sokkal több kell hozzá, hogy az ember ebből élljen - még ha tényleg az is volnék.
- És mégis mi? - kérdezte apám.
- Hát... - nevettem fel – sok pénz, a felszerelésekre stúdió bérlésre, stb... Ráadásul, nincs is ilyen irányú képzettségem se.
- Az még lehet! - vetett ellent apu.
- Nem hinném, hogy a gyerek mellett lesz időm ilyesmire. Viszont azt hiszem keresnem kell majd valami más állást, mert az irodába nem megyek vissza, szülés után.
- Egyből vissza akarsz állni munkába? - nézett rám csodálkozva anyu.
Akart a fene, de mi mást tehettem volna?
- Nem akar – felelt helyettem Matt - Amíg a kicsi elég nagy nem lesz, itthon marad vele - közölte elég nyomatékkal ahhoz, hogy én is rácsodálkozzak.
- Akkor, hogy fogunk megélni? - néztem rá, hiszen ez volt a nyilvánvaló és fogas kérdés.
- Megmondtam, hogy gondoskodom rólatok. Nem normális, hogy egy kicsi baba, többet legyen idegenekkel, mint a saját szüleivel. 
Az én szüleim is egyetértően bólogattak, én meg csak tovább figyeltem a leendő gyerekem apját. Én sem akartam magára hagyni a kicsit, azt hiszem a szívem is beleszakadna, de Matt -től sem elvárható, hogy én helyettem is dolgozzon.
-Ne ellenkezz Mattel -  szólt közbe anyu - jól látja a dolgokat. Az a helyes, ha a baba az anyjával marad.
- Tudom, és nem is akartam, csak...
- Semmi csak Lena. Ezeket a dolgokat hagyd rám. Ketten vállaltuk a picit, mindkettőnknek ki kell venni belőle a részét.
- Igen Matt, én is pont ezért mondtam!
- Oh, Lena, lesz neked elég munkád a babával itthon - szólt közbe anyu - Ellátni a kicsit, mellette a háztartás, a főzés...  Az a rengeteg mosás... - eltúlzottan sóhajtott.
Belegondoltam már számtalanszor, hogy mi vár rám, de ahogy felvezette anyu, elég rosszul hangzott. Mondjuk, hogy rémisztően. Matt megszorította a combomat én meg ránéztem. Azt hizem érzékelte, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán.
-Ne aggódj, segítek majd mindenben - nézett rám és a lágy tekintetében megnyugodtam – Majd kialakul...
Elmosolyodtam, és az aggodalmaim egy pillanat alatt eltűntek. Mattel ketten megoldjuk!
Matt a tekintetét rólam a szüleimre vezette.
- Szeretnétek látni a gyerekszobát? - felé kaptam a fejem, mert a szoba még csak alakulóban volt, de az már egyértelműen kirajzolódott, hogy a leendő lakója egy kisfiú lesz. Eredetileg az volt a terv, hogy az anyukájának mondjuk el először, hogy valamiképp kompenzáljuk őt - Megmutatom a ház többi részét is! – tette hozzá Matt
-Igen, persze! - ujjongott anyu, apu csak egy férfias bólintással felelt, de már tápászkodott fel, ültéből.
-Biztos, ezt akarod? - súgtam Mattnek, miközben én is felálltam a combjáról, ahol eddig tanáztam. Ő nem válaszolt csak határozottan bólintott.
Nem voltam benne biztos, de ezek után, már nem is visszakoztam. Matt végig vezette őket a házon,  utoljára a hálónkat és a kicsi szobáját hagyta.
–Eleinte, még a mi szobánkba lesz a kiságy – informáltam a szüleimet –Könnyebb lesz így, mintha minden etetésnél át kellene rohangálni.
–Te sokáig köztünk aludtál –mondta anyu – etetés szempontjából, nagyon kényelmes volt úgy, de akkoriban még nem is voltak ilyen babaöblök.
–Azt olvastuk, hogy a babának az a legjobb, ha a szüleivel van – szólt közbe Matt.
– A babának igen, de a szülőknek... - jegyezte meg mellesleg apu, és nem kívánta kifejteni, de Matt kérdően nézett rá.
- Hát, elég nehéz házas életet élni úgy, ha a gyerek köztetek van - Anyu viszont folytatta, amit félbehagyott - most még elképzelhetetlen, de elég kevés lehetőségetek lesz az intimitásra. Kezdetben, majd nem is igénylitek annyira, mert a gyerek minden energiátokat leköti. De erre is gondolnotok kell, amikor kialakítjátok a kicsi szokásait. A babának és a szülőknek is vannak bizonyos szükségletei, és ezt egyensúlyban kell tartani, hogy mindenkinek jó legyen – Tudtam, hogy anyu miért választotta a házasélet kifejezést az ezernyi szinonima közül, de talán ebben a helyzetben mégis ez volt a leg szolidabb kifejezés a szexre. De azzal az elképzelésemmel továbbra sem értett egyet, hogy nem akarok összeházasodni Mattel és bizonyosan ezért említette pont így, hogy elém tárja, hogy ez így a természetes.
- De nem akarunk beleszólni, csak a tapasztalatainkat mondtuk el - zárta rövidre apu - Úgy csináljátok majd ahogy akarjátok.
Mattet, mintha elgondolkodtatta volna ez, de nem sokideje maradt tovább merengeni a kérdésen.
- Na és, akkor hol van a gyerekszoba? - kérdezte apu.
- Erre, itt szemben! - mutatott a másik ajtóra, majd mindenki átvonult elé, ő pedig kitárta, hogy szabaddá tegye az utat. Anyu és apu belépett és néma csendben vezették körbe a tekintetüket, mi pedig az ajtóban megálltunk. Matt a derekamra tette a kezét, és adott egy puszit a halántékomra. Anyuéknak kellett egy jó perc mire feldolgozták a látottakat. Igazából még nem sok minden volt kész, a szobát kifestettük, az egyik oldalára egy hegyes vidék sziluettjét festettük, fákkal az egész a kék árnyalataiban játszott. A padló maradt ugyanaz, a kellemes meleg színű fa járólap, ami eddig is volt. Ezt a szobát nem sokat használta Matt, ezért szinte újnak hatott. Csillárt vettünk még, ami egy kis repülőt formázott, és egy függönyt. A szoba ezen kívül üres volt. Az előző vásárlásunk óta valahogy bennem maradt az a rossz érzés és most már egészen biztos nem veszek semmit idő előtt. Még mindig nem mondtam volna magam babonásnak, de az előző eset azért elég elrettentő volt, hogy ne akarjak kockáztatni.
-Ej! Az anyját! - nevetett fel hangosan apu – Csak nem? - kérdezte jóindulatú és boldog vigyorral az arcán.
- Kisfiatok lesz? - kérdezte anyu a szája elé téve a kezét, és boldogságában, még egy könnycseppet is ejtett.
- Igen, úgy néz ki!  - nevette Matt is.
Figyeltem őt, hogyan esik neki a szüleim reakciója, de úgy vettem észre, hogy ő is inkább örül neki, minthogy rossz érzéseket keltsen benne.
- Na, végre! - jelentette ki apám büszkén, majd átölelte először Mattet, aki meglepődött a gesztuson, de nem vonakodott és viszonozta. Habár jó apám derekasan megszorongatta. Én és anyu csak kuncogtunk, illetve anyu a könnyeit törölgette –  Fiú unokánk lesz! Hallod ezt?! – lelkendezett apám. Én sem maradhattam ki a csontropogtató ölelésből.
–És, nevet találtatok neki? – kérdezte anyu, mikor már túl voltunk a nagy sírás ríváson, és visszavonultunk az asztalhoz.
Ezzel az volt a helyzet, hogy akárhányszor, belefogtunk, hogy nevet válasszunk, mindig a vicceseknél kötöttünk ki, és egy idő után valahogy már csak azokat soroltuk.
–Még nem –válaszoltam vissza, és Matt felé néztem, aki felidézhette a meddő próbálkozásainkat, mert eevigyorodott.
– Még nem rudunk dönteni a Frodó és a Gandalf között –nyögte be.
Én elnevettem magam, de a szüleimnek kellett egy kis idő, míg felfogták, hogy csak viccel. 
–Nyugi, nem a Gyűrűk urából fogjuk elnevezni a gyerekünket! – nyugtattam meg a szüleimet.
–Miért nem hangzana jól, hogy Aragorn Alva? – vigyorgott tovább.
–Megártott, az a két korty sör, Szépfiú? – pillantottam rá, ő meg rám villantotta azt a lehengerlő vigyorát. Boldog voltam, hogy így tud viccelődni azután, ahogy az anyukája bánt vele. De nagyon kíváncsi voltam, hogy tényleg felül emelkedett ezen, vagy igazából még nagyon is bántja. Azt tudtam, hogy nem anyuék előtt fogja kiadni magából a sérelmeit, de reméltem, hogy ha majd újra csak ketten leszünk akkor azért beszélünk még róla. Anyuék nem kérdeztek rá, hogy miért nem jött Florence, de majd biztos kifaggat róla amikor majd átmegyek. Másról beszéltünk. A pici fiúnkról, meg arról, hogy mire van szükségünk, anyuék mit vegyenek majd neki. Miket képzeltünk el a szobába, Matt még a terveket is megmutatta nekik. Már egyáltalán nem feszengtem. Teljesen olyan volt, mint otthon. Nyugodtan nevetgéltem velük, élveztem ahogy társalognak, és hogy látszólag Matt is oldott hangulatban volt. Amíg én elpakoltam, Matt megmutatta nekik a kertet, meg a deszkáit is a műhelyében. Aztán követtem őket. A teraszon találtam rájuk. Illetve Matt és anyám beszélgettek. Hogy még pontosabb legyek, anyu beszélt, Matt pedig hallgatta. Nem nyitottam rájuk, bentről hallgattam a függöny mögül. Apu nem tudom hova tűnhetett, de ebben a pillanatban sokkal inkább lefoglalt az amit anyu mondtott, a pasimnak.
- Hatalmas kincs vagy a családunknak Matt! - mondta anyu, én meg hegyeztem a fülemet - Ha te nem lépsz be Lena életébe, nem jött volna haza. Olyan szépen éltek, annyira hálás vagyok neked, hogy ennyire szereted! - megcsuklott anyu hangja, és igazából az én torkom is elszorult a hallottak miatt – Megmondom őszintén amikor fiatalabbak voltatok, és Lena nagyon érdeklődött irántad, nem néztem volna jó szemmel, hogy együtt járjatok. De annyira tévedtem veled kapcsolatban, és úgy szégyellem, hogy előítéleteim voltak. Jó fiú vagy Matt, és jó apa is leszel! És ha kitartó vagy, jó férj is lehetsz! Ne hagyd Lenának ezt a bolond rögeszméjét. Boldogok lennétek, ez egészen biztos! A kisfiatok miatt, ha másért nem. Az a normális, hogy a szülei, akik ennyire szeretik egymást, házasok legyenek. Mi már most a fiúnkként szeretünk, de a szentekre, vedd el azt a lányt!
- Köszönöm! - hallottamm Matt tömör válaszát - Köszönöm, hogy szeretettel fogadtok. Nagyon... nem is tudom elmondani, mennyire jól esik...- ennél a pontnál bőgtem el magam. Mert hallottam, hogy Matt is küszködik vele.  Olyan nagyon szerettem volna megölelni, de akkor kiderült volna, hogy hallgatóztam. Egy percet vártam, és amikor a teraszra léptem éppen anyu öleléséből bontakozott ki, a szemei pedig könnyfátyolosak voltak.
Már tudtam, ha a szüleim hazamennek egész este és éjszaka csak ölelgetni, babusgatni fogom. Hogy lehetett ennyire szívtelen az anyja? Hogy tudta így bántani, ezt a szegény fiút? Matt nem volt az a panaszkodós fajta, de ez biztos nagyon bántotta. Nem tudtam elképzelni, hogy ezek után én valaha jóban legyek az anyjával.
A saját szüleimre viszont hihetetlenül büszke voltam. Talán ez is kellett ma neki, egy kis szülői szeretet, elismerés, néhány jó szó, ami semmibe sem került, de nagyon megérdemelte.
Másfél órával később a kanapén kuporogtam, frissen fürödve, az egyik pólójában, amiket előszeretettel használtam itthoni viseletnek. Matten egy atléta és egy alsó volt, amikor beugrott mellém. A haja még nedves volt, de nem zavart, így is szerettem az ujjaimat végig vezetni a tincsein.
- Hogy vagy? - rohantam le egyből a kérdéssel.
- Megvagyok- vont vállat - kedvesek voltak a szüleid. Azt hiszem, végül jól sikerült az este.
- Szerintem is – mosolyogtam rá - Szarul vagy igaz? - néztem mélyen az árulkodó szemeibe.
- Persze, hogy szarul vagyok Édes - szakadt fel belőle és egyből a nyakamhoz bújt én pedig gyengéden beburkoltam a karjaimmal – Az anyámat nem érdeklem. A saját anyámat... Rohadt szar érzés!  - nagyon elkínzott volt a hangja és rettenetesen fájdalmas volt hallgatni.
- Semmi baj kicsim! Én itt vagyok neked!
- Jó... –szuszogta halkan.
- Az ő döntése, ha így viselkedik, de te ne érezd rosszul magad miatta. Rá fog jönni, hogy ő hibázott.
- Nem hiszem, hogy rájönne... - felelte dörmögve, még mindig a nyakamba bújva.
- Akkor arra fog rájönni, hogy egy fia van, és magányos lesz nélküle.
-Miért, hogy nem tud úgy örülni velünk, mint a te szüleid? Ez lenne a normális, nem az, hogy hátat fordít nekünk egy kis faszság miatt. - sóhajtotta.
- Igen, ez lenne a normális - jelentettem ki kíméletlenül. Nem akartam előtte bántani az anyját, de védeni biztosan nem fogom – De ne gondolj most erre. Mit csináljunk, amitől jobb kedved lenne?
- Bújjunk össze és nézzünk meg valami régi filmet! – dörmögte a nyakamba
- Oké! Az jó lesz! - mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.
Egész film alatt simogattam és cirógattam, ő pedig egy pillanatra sem engedett volna el, amikor háromszor kellett mosdóba mennem, akkor is csak vonakodva. Semmi különlegeset nem csináltunk, de értékes volt ez az idő. Úgy éreztem közelebb kerültünk egymáshoz. Ezek voltak azok a pillanatok, amikre mindig vágyakozva gondolunk majd. Amikor egymásban találtuk meg a nyugalmat, a gyógyírt a háborgó lelkünkre.
Matt a karomon feküdt, éreztem a leheletét a mellkasomon. Nyugodtan vette a levegőt, most már jó ideje. Az ujjaim a hajában martattak, és már alig bírtam ébren maradni. Az izmos karja mellettem pihent, közre fogva vele. Kellemesen melegítette az oldalamat. A másik kezem a hátán nyugodott. Nekem most nagyon jó volt így. Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy mindegy, hogy a világon hol vagyok, nekem ő jelenti az otthont. Szerettem volna, ha ő is így érez, ha számára én is menedék lehetek!