Hadd sodorjon Lena!

☀️24. Lezáratlan múlt

Szerdán délelőtt Matt küldött, egy üzenetet, hogy készüljek el, mert fél órán belül elvisz valahova.  Meglepődtem, mert nem szokott ilyen titokzatos lenni, ráadásul délelőttönként, általában dolgozott. De nem kérdezősködtem, össze készültem ahogy kérte. Reméltem, hogy majd út közben kiszedhetem belőle mit tervez.
- Kész vagy Bébi? - szólt be az ajtón amikor megérkezett.
- Szia! Igen – feleltem neki és táskát véve magamhoz, igyekeztem hozzá.
Matt mosolygott, biztos azért mert tudta, hogy idegesít, hogy nem mondott semmit.
- Mi ez az egész? Hova megyünk? - kezdtem a faggatást.
- Majd meglátod, gyere! - mondta, és el is indult a garázs felé.
Ühüm... szóval messzebb megyünk... - állapítottam meg. A környéken mindenhova gyalog mentünk, legfeljebb kerékpárral, de azt a várandósság miatt már annyira nem erőltettem.
Beültem mellé és még mindig vártam, hogy kikotyog valamit. Már tizenöt perce úton voltunk, de még mindig nem mondott semmit.
-Matt! Hova megyünk?
- Furdalja az oldaladat a kíváncsiság igaz? - húzott tovább, vigyorogva.
- Hát, igen. Eléggé - vallottam be – Mond már meg kérlek! Ez olyan idegesítő! Hova megyünk?
- Nem mi, csak te.
-Hogy? - kérdeztem csodálkozva, de közben már le is húzódott és leállított a kocsit. Még mindig nem értettem semmit.
- Nem tudlak elkísérni, mert vissza kell érnem a következő csoportig - közben a kezembe nyomta a laptop táskámat - de nagy lány vagy, boldogulni fogsz egyedül is.
- Mi? - nevettem fel értetlenül.
- Beírattalak egy fotográfus tanfolyamra - közölte - csak, hogy többet ne legyen kifogás, hogy nincs képzettséged. Oda kell menned - mutatott a mellettünk lévő épületre - második emelet, 5-ös terem.
- Beírattál? - hüledeztem - Matt, de ez rengeteg pénz... Ezt... ezt nem... Nekem erre nincs pénzem, ezt nem fogadhatom el tőled.
- Vedd úgy, hogy befektetés! Kellenek majd a profi képek a deszkákhoz, meg a központba is! - kacsintott rám.
- Matt...- kezdtem volna, de félbeszakított.
- Ha végzel és van kedved mesélni a központban leszek, el tudsz jönni taxival? De most sietnem kell!
- Megoldom- mondtam, kicsit zavarban, és nyitottam az ajtót, de mielőtt kiszálltam volna, visszafordultam hozzá, és szájon csókoltam.
- Köszönöm! De nem kellett volna! - még mindig meg voltam illetődve, és alig tértem még magamhoz.
- De kellett, Bébi. Egyértelműen kellett! Na, de sipirc mert elkésem! - hessegetett ki a kocsiból.
Matt mosolyogva intett, majd tovább hajtott. Ott álltam a járdaszélén egy jó percig, míg feldolgoztam, és felkészítettem magam. Izgultam. Az egész váratlanul ért, és ilyenkor mindig először megrohantak a kételyek, hogy képes vagyok‐e rá, helyt tudok-e állni. De rájöttem, hogy ez egy iskola, és tanulni mindig szerettem. A fotózásért is odavagyok. Mi baj lehetne? Végül elindultam a második emeleti 5–ös szoba felé.
Három óra múlva, teli energiával boldogsággal, motivációval és számtalan egyéb jó érzéssel szálltam buszra. Újra diák voltam, és ráadásul olyasmivel foglalkozhattam ami igazán érdekelt. Az óra fele bemutatkozással, és a szükséges eszközök megbeszélésével telt, ami egy vagyon lesz, de majd valahogy kigazdálkodom. A másik felében pedig belevágtunk az elméletbe. Nagyon élveztem az órát és alig vártam, hogy beszámolhassak Mattnek róla.
Egyenesen a központba mentem, és az irodájában meg is találtam. Valami tervrajzokat nézett. Ugyan nyitva volt az ajtó, de azért bekopogtattam.
–Szia! –kukucskáltam be, az ajtóból.
‐Oh, Lena! Szia Édes! Végeztél is?
–Igen, Matt, azóta eltelt több, mint három óra!
–Ahh... Igen. Bocs csak nem sokára jönnek a munkások és át kellett néznem a terveket, hogy minden rendben legyen.
–A mosdókat, csinálják? –érdeklődtem közben beljebb lejtettem és a laptop táskát letettem az egyik székre.
Az iroda még kicsit raktár jelleggel működött, szinte minden ülő alkalmatosságon dobozok tornyosultak, csupán az az egy állt szabadon, amin most az én táskám hevert.
- Igen – felelte miközben megkerülte az asztalát és lassan hozzám sétált - Mesélj, milyen volt?
Még be sem fejezte, már ömlöttek belőlem a szavak, annyira fel voltam dobva. Szinte minden egyes pillanatot elmeséltem neki, azt is, hogy mit beszéltem a tanárral, hogy a szülés után, hogy tudnám majd az órákat folytatni. Vagy húsz percig be sem állt a szám, és csak beszéltem, beszéltem, még levegőt is elfelejtettem néha venni.
Matt, nem szakított félbe, de önelégült vigyorral hallgatott.
- Örülök, hogy tetszett – jegyezte meg összegezve - annak ellenére, hogy semmi szükség nem volt rá.
- Jó, igazad, volt tényleg baromi klassz!
- Tudom- vágta rá kivillantva a fogsorát.
- Az viszont még kérdéses, honnan fogom előkeríteni a lóvét a felszerelésre... Arra gondoltam, hogy ma úgyis megyek Alexhez, megkérdezem, tudna-e több munkát adni - néztem rá és vártam hogy mit szól majd az ötletemhez.
-Azért azt ne felejtsd el, hogy várandós vagy. Ne vállald túl magad.
- Most még bírom, azzal együtt, és amit a cégtől kapok talán tudnék félre rakni...
- Az én ötletem volt a tanfolyam, számoltam a felszerelés költségeivel is – mondta lazán.
- Nem Matt! Ezt tényleg nem fogadhatom el! Nem akarlak kihasználni. Már maga a tanfolyam is túl sok pénz volt!
- Mondtam, hogy részemről ez egy befektetés.
- Persze... De, nem! Akkor sem. A felszerelés az én gondom.
- Jó - emelte fel a kezeit megadóan - Csináld, ahogy gondolod. Azért örülök, hogy bejött a dolog. Jó látni, hogy ilyen lelkes vagy!
- Jaj, nagyon jó volt! Még haza megyek átöltözni, utána megyek Alexhez. Majd, ha végeztél eszünk együtt?
- Persze! - felelte.
- Jó, akkor én megyek is! - még hozzá léptem és nyomtam a szájára egy csókot búcsúzóul. Ő visszahúzott, és rendesen megcsókolt. A rendeset úgy értem, hogy meglehetősen korhatárosra sikerült, ugyan a hasam okozott némi akadályt köztünk, de a kezeivel rendesen belemarkolt a fenekembe. Ezektől az érintéseitől, mindig felforrósodott a testem.
–Viselkedj –kuncogtam.
–Egy csók járt nekem! Este behajtom a folytatást is! – duruzsolta.
–Türelmetlenül várom – leheltem még egy csókot a szájára azután eltoltam magam tőle.
A legkevésbé sem akartam, hogy a munkások ránk nyissanak, miközben az ölében nyögdécselek, mert ha maradok  ez a verzió nagyon is valószínű lett volna.
–Hívlak, ha végeztem!
Rákacsintottam, és elindultam kifelé. Végig sétáltam az előcsarnokon, majd a bejáraton át az utcára. Nevethetnékem volt, annyira boldog voltam. Ahogy én elengedtem a kilincset, egy szőkehajú nő biccentett felém, és eltűnt azon az úton, ahonnan én érkeztem. Nem furcsáltam, Mattet gyakran keresték fel itt az órákkal kapcsolatban. Pár lépést tettem, amikor hiányérzetem támadt, és rájöttem, hogy a laptopom Matt irodájában maradt. Vetettem egy hátraarcot, és visszaindultam az elszórt holmimért. A nő nem sokkal ezelőtt mehetett be hozzá, ezért megálltam az ajtó előtt, mert nem akartam udvariatlan lenni.
Még azt is hallottam ahogy üdvözli Mattat.
- Szia!
- Christine? - hallatszódott ki, Matt csaknem döbbent hangja.
Elgondolkoztam, hogy a hallgatózás vajon ezután szokásommá válik-e, de nem vitt rá a lélek, hogy kicsit arrébb menjek.
- Mit keresel itt? - folytatta Matt, és a hangsúlya miatt, nem tudom miért, ideges lettem.
- Téged - hangzott az egyszerű felelet, és szinte magam előtt láttam, ahogy a nő elmosolyodik.
- Felteszem, nem az órák miatt jöttél.
- Köszi de még a deszkán maradok. Nem, miattad jöttem. Rég találkoztunk... Elevenítsük fel egy kicsit a múltat! Nincs kedved meginni valamit? Beszélgetni? Érdekel, hogy vagy!
- Ha, érdekel miért nem előbb jöttél? Évekkel korábban?
Valamiféle kép kezdett összeállni bennem, a hallottak alapján, és nem tetszett ez a kép.
Újra eszembe jutott, hogy nem kellene kihallgatnom őket, de egy tapodtat sem mozdultam. Néhány pillanatig csend volt, én pedig aggódni kezdtem.
–Ugyan, Mattie! Ne kéresd már magad! –csendült fel újra a vidám energikus hang. Nem egy bizonytalan személyiséget sejtetett.
–Komolyan Christine, mit akarsz? –kérdezte Matt és a hangjából kihallottam az elgyötörtséget.
–Téged. Hiányoztál –érkezett az egyenes válasz.
A pulzusom jelentősen megugrott.
–Nem sokára gyerekem lesz –közölte vele Matt.
Meg kellett kapaszkodnom a falban. Nem azt mondta, hogy komoly kapcsolata van, esetleg, hogy barátnője, egyszerűen csak közölte a tényt. Gyereke lesz.
A testem előbb reagált, mint ahogy az elmém feldolgozta a hallottakat. A lábaim először megremegtek majd kissé meg is csuklottak a vér pedig mintha kiszállt volna belőlem.
–Gyereked? – nevetett fel.
–Igen. Szóval... ha most jössz rá, hogy hiányoztam... – képtelen voltam tovább hallgatni őket. Nem érdekelt, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a folytatása. Tudni akartam, de féltem, és igazából amit tudnom kellett, már elhangzott.
Az egyértelmű volt  hogy a nő  Matt egyik exe lehet. Ahogy beszéltek nem
egy futó kalandra következtettem.
Halkan szedtem a lábaimat kifelé, levegőhöz kellett jutnom. A parton lefelé olyan volt, mintha futóhomokban mentem volna a lábaim olyan nehezen mozogtak.
Bántott, az a hangsúly, amit Matt a nővel szemben használt. Egyáltalán nem volt közömbös. Ennyire már ismertem, hogy ezt el tudjam dönteni. Ahogy mondta, hogy gyereke lesz, mintha csak egy akadályról számolt volna be, mintha csak ez, az, az egyetlen indok, amiért nem eleveníti fel vele a múltat.
Nagyon rosszul esett az is amikor azt kérdezte, hogy miért nem előbb ment, annyival, hogy még előttem találkozzanak. Matt azt akarta, ami eddig jutott nekem. Hogy mindig más nővel lássam, hogy számomra elérhetetlen maradjon. Pánik szerüen kezdtem kapkodni a levegőt.  Minden félelmem kezdett valósággá válni. Matt, csak a gyerek miatt van velem, és ez az idilli állapot, amibe beleálmodtam magam, csak egy hülye álom! A vicc az egészben, hogy a nő, még nem is volt valami különösebb szépség. Még csak nem is olyan tini bombázó, mint akik órákra járnak hozzá. Csak egy átlagos nő. Nem csúnya, csak semmi különleges. Váll alá érő nap fakította hullámos szőke haj, barna szemek, amit így futtában meg tudtam állapítani. A testalkata vékony volt, de azt is inkább átlagosnak mondanám. Talán ez is bántott, hogy biztos sok közös van bennük, több mint bennünk. Hogy abban a Christinben biztos több érték volt mint bennem.
Miért nem mást mondott? Miért érzem úgy, hogy ez a nő jelent neki valamit?
Hazáig rágódtam, aztán otthon újabb rosszul lét kerülgetett. Mert ez nem is az én otthonom. Itt minden az övé, és ha már nem kellek neki, akkor mi lesz velem? Már a tanfolyam sem dobott fel, inkább csak egy súlyos adósságként nyomta a vállam. Amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem, és elindultam Alexhez. Most olyan volt Matt házában lenni, mintha jogtalanul lennél ott is. Sírhatnékom volt, de visszatartottam.
Közben szar embernek éreztem magam, mert nem tudtam egy kicsit jobban bízni Mattben. Eddig minden féltékenykedésemről beigazolódott, hogy alaptalan.Talán most is csak félreértettem valamit, de nem tudom visszafogni magam.
Nem csengettem vagy kopogtam, Alex műhelye általában nyitva volt, ahogy most is. Hetente néhányszor megfordultam nála festeni, úgyhogy ismerve a járást kerültem beljebb.
–Helló! –köszöntem be.
Éppen egy új deszkát igazított csiszoláshoz. Máskor élveztem, ha megugrott a jöttömre, de most ez sem igazán szórakoztatott. Alex hosszabb ideig vizslatott, mint egyébként szokott. Máskor csak egy futó pillanatra szokott méltatni.
–Szarul nézel ki –közölte –jól vagy?
A nyilvánvaló igazság helyett, hogy éppen úgy érzem magam, ahogy kinézek, inkább hazudtam.
–Aha, de kössz!
Alex vállat vont.
–Bármikor.
Alex-al való kapcsolatunkat leginkább a közöny jellemezte, ami a kezdeti állapotot tekintve már így is fejlődés volt. De ez elégnek bizonyult, hogy nyugodtan együtt tudjunk dolgozni.
Mielőtt munkához láttam volna, meg akartam  beszéli vele, hogy esetleg tudna‐e több munkát rám sózni.
–Figyelj, neked mennyire férne bele, ha több deszkát csinálnék?
–Miért akarsz többet, ‐nézett rám érdeklődve.
–Mert Matt beíratott, egy fotós tanfolyamra, és kéne a pénz a felszerelésre - tártam elé, hogy csóró vagyok.
–És azt mondta, hogy akkor gyere hozzám, és dolgozz többet? –kérdezte gyanakodva.
–Nem, de már az is elég ciki, hogy a tanfolyamot ő fizette.
–Értem. Jó, nekem nem gond. Jól fogynak a deszkák - rántotta meg ismét a vállát.
–Tényleg? –csodálkoztam rá.
–Igen, amíg újdonság, addig így lesz. Aztán majd ezt is megunják.
–Oh, ez klassz. Mármint az a része, hogy viszik őket.
–Ja, nem rossz – felelte– És milyen a tanfolyam?
Meglepett hogy érdeklődött, mindenesetre, most én is egy vállrándítással válaszoltam.
-Jó –tettem hozzá, teljesen kedvetlenül. A lelkesedésem abszolút de kihunyt.
–Mellé nyúlt Mattie fiú? –kérdezte társalogva. Bár a kérdései ellenére sem láttam rajta túl sok érdeklődést.
–Nem, tényleg jó ‐a hangsúly most sem sikerült lelkesebbre.
–Aha, akkor? Nem kéne most kurva boldognak lenned? Mert ahhoz képest, hogy Matt kinyalja a segged, elég letörtnek tűnsz.
–Aha, most már emlékszem miért nem szoktunk beszélgetni –vágtam oda neki, majd tüntetőleg a kis ablak melletti sarkomba vonultam ahol dolgozni szoktam.
–Javíts ki ha tévednék, de az emberek többsége ilyenkor örülni szokott...
–Nem látod, milyen kurva boldog vagyok? – csattantam fel türelmetlenül. Túlzásba estem, lógva kellett volna hagynom, de túl feszült voltam hozzá, ő meg az idegeimen táncolt.
–Jesszus... A hormonok, vagy mi a franc? –emelte fel a kezeit aztán inkább visszavonult. A továbbiakban nem szóltunk egymáshoz. Megpróbáltuk, nem jött össze.
Nem mondanám, hogy a festés kikapcsolt. Egyfolytában csak Matten kattogtam. Egyik percben elhitettem magammal, hogy minden rendben, és csak hülye vagyok, a másikban meg minden bizonytalan volt. Szerettem volna túl lenni ezen, hogy megint minden normális legyen, de nem ment. Nem igazán hittem el, hogy ez most semmit se jelent.
Nem néztem az órát, ezért elképzelésem sem volt, mennyi ideje dolgozhattam már, de a telefon csörgése riasztott fel a pingálásból.
Amikor a kijelzőn megláttam Matt nevét, azonnal felvettem a telefont és megelőzve őt, én szóltam bele hamarabb.
–Szia! Végeztél?
–Szia. Alexnál vagy még? ‐kérdezett vissza Matt.
–Igen itt.
–Tudnál ma vele enni?
–Alexel? –kérdeztem vissza.
–Ühüm –felelte.
Tudta, hogy olyan kutya macska viszonyban vagyunk, nem is tudtam elképzelni, hogyan juthatott eszébe, hogy vele ebédeljek.
–Miért? Veled mi van? Nem úgy volt, hogy együtt kajálunk?
–Találkoztam egy régi ismerősömmel, kicsit dumálgatnék vele.
Ismét kivert a víz  és most már határozottan nem tudtam elhessegetni, a félelmeimet.
‐Nem baj Bébi? –kérdezett vissza, amikor nem válaszoltam –Elmész Alexal kajálni?
–Persze. Megoldom – mondtam, megerősítve magam. Pedig rosszul voltam.
Matt azzal a csajjal fog találkozni.
–Rendben, akkor este otthon! –búcsúzott.
- Oké... - szinte csak leheltem.
Aztán Matt le is tette.
Hát ez kurva jó! – ez volt az első gondolatom, a második, hogy vajon hazaviszi a csajt, azért erőltette annyira, hogy Alexel egyek?
Remegett a kezem. Így egészen biztos, hogy nem tudom folytatni a munkát, nem mintha képes lettem volna még koncentrálni. Sietve összepakoltam, de eszembe sem volt Alexet elhívni valahová. Haza sem mehettem. Nem akartam szembesülni az igazsággal.
–Mára befejeztem  –közöltem vele.
–Oké – rögzítette, én meg összeszedve elindultam az ajtó felé.
–Mit tudsz Christine‐ről? –kérdeztem tőle, visszafordulva. Egyszerűen tudnom kellett.
–Mármint?
–Mármint, Matt...  Christine....– reméltem, hogy ebből összerakja a dolgokat és nem nekem kell kifejtenem, honnan is tudok róla.
–Jártak. Erre voltál kíváncsi?
–Ezt tudtam. Mit tudsz még?
-Mire vagy kíváncsi? Meg, ez most, hogy jött?
–Csak... tudni szeretném. Pusztán kíváncsiság - ez mondjuk úgy félig meddig igaz is volt.
–Ezt miért nem Mattel beszéled meg?
Ezúttal teljesen őszintén feleltem neki.
–Mert félek megkérdezni.
És a válaszától is ‐ de ezt már nem kötöttem az orrára.
Alex elgondolkozva figyelt engem.
–Szóval, mit mondjak róla?
–Meddig voltak együtt?
–Asszem, kb egy évig.
–Mikor jártak?
–4 éve. Christine is oktató volt a parton.
–Remek –jegyeztem meg sötéten, mindketten bolondulnak a szörfért, ez csodás...–Matt szerette?
–Ez hülye kérdés. Gondolod, hogy nem, ha egy évig együtt voltak?
Erre elhúztam a számat. Rohadtul nem ezt akartam hallani, de Alextől legalább kíméletlen őszinteségre számíthattam.
- Mindenkit szeretünk valamilyen módon, akivel járunk nem?
Ebben volt igazság, de akkor is rosszul esett. Azért csak sértetten bólintottam.
-Gondolom együtt éltek igaz? - abból következtettem erre, hogy Matt, Grantről és rólam is ezt feltételezte.
- Aha – felelte lazán, mintha nem egy rohadtul kellemetlen tényt közölt volna.
Csodás, hogy Matt, abban a házban, amivel most velem él, előzőleg más nővel tervezte az életét. A gyomrom fájóan szorult össze. Tudtam, hogy most már le kell higgadnom, mert ez árt a kicsinek. És nekem ő a legfontosabb.
- Kielégítettem a kíváncsiságodat?
- Igen. Köszi. Ha lehet, Mattnek ne mondd, hogy kérdezősködtem, oké? 
- Egyből rohanni akartam hozzá - jegyezte meg gúnyolódva.
- Kösz Alex. Akkor én elmentem.
- Rendben. Minden jót! - mondta és már vissza is tért a munkájához.
Egyetlen hely volt, ahova mehettem és az az otthonom volt. Az igazi. Ahol most elbújhattam. És nem mellesleg, még kaját is kapok. Anyuék nem furcsálták, hogy beugrottam, gyakorta előfordult. A hűtőből szedtem ki ezt azt és a tv előtt megettem. Nem tudtam sokat enni mert annyira össze volt szorulva a gyomrom, de muszáj volt valamit magamba erőszakolnom, mert a babának is kellett a tápanyag, én meg kezdtem, nagyon rosszul lenni. Míg anyuékkal beszélgettem, eljátszottam, hogy minden rendben. A fő téma Matt anyja volt, ami egy kicsit az én figyelmemet is elvonta és a történtekből, már csak azt éreztem, hogy hihetetlenül kimerültem.
Felmentem a szobámba és egy kicsit ledőltem, de előtte levettem a hangot a telefonomról, hogy egy órát minden idegesítő pittyenés nélkül tudjak pihenni. 
Nem voltam jól, de a saját szobám közege egy kicsit megnyugtatott. Régen is ez volt az a hely, ahol nyugalomra lelhettem. Most is működött. A szemeim elnehezültek, és gyorsan el is aludtam. Ez jó volt, mert legalább nem gondolkodtam.
A következő élményem viszont rettenetesen kellemetlen volt. Arra riadtam, hogy valaki szinte beront a szobámba és rám kapcsolja a villanyt. Pislogva próbáltam észhez térni, és felfogni valamit a környezetemből.
Matt állt az ajtóban és nagyon dühösnek tűnt.
-Mi a fenét csinálsz itt?! - esett nekem emelt hangon.
- Elaludtam - nyöszörögtem, és körbe néztem és rájöttem, hogy egy óránál jóval többet aludhattam.
- És azt a kurva telefont, miért nem tudod felvenni, ha hívlak? Vagy mi az istenért nem tudtál szólni, hogy hol vagy?! - szabályosan kiabált, közben indulatosan a homlokához kapott mintha nem tudná elhinni, hogy képes voltam erre. Én még kicsit kába voltam, de azért kezdtem összerakni a helyzetett – Hazamegyek a terhes barátnőm sehol, Alextől rég elmentél, a telefonodat nem veszed fel! Miért csinálod ezt velem? El tudod képzelni mennyire aggódtam miattad?! Az összes kicseszett kórházat végig jártam, hogy hol lehetsz! Órák óta kereslek!
- Le volt némítva a telefonom... Én, csak elaludtam... - hebegtem, de lassan visszajött minden miért is voltam annyira fárdat - Miért nem hívtad fel anyut? Nem gondoltál rá, hogy itt vagyok?
- Nem! Képzeld, hogy az pont nem jutott eszembe, hogy a szüleidnél alszol!  Azt hittem megint... Azt hittem, hogy megint történt valami! A fenébe is! - Mattet nem izgatta az, hogy anyu és apu is végig hallgatja ahogy kiabál velem - Arról volt szó, hogy otthon találkozunk!
- Mondtam már, hogy elaludtam! - vágtam vissza dühösen - Mi a fenét vársz, tépjem meg a ruhám meg szórjak hamut a fejemre? - Matt egy kicsit visszahőkölt - Arról is szó volt, hogy együtt eszünk - jegyeztem meg csak mellékesen, nem mintha ebben a szövegkörnyezetben, ennek bármi jelentősége lenne. Összekapkodtam a holmimat és idegesen elviharzottam mellette, le a lépcsőn. Anyuék a nappaliban álltak és igen okosan nem szóltak bele a vitánkba. Matt ledöngetett mögöttem a lépcsőn, majd gyengéden megfogta a kezem, és határozottan, maga után húzott.
- Elnézést a zavarásért és a jelenetért - fordult a szüleimhez.
Anyuék kicsit megszeppenve bólintottak.
- Sziasztok! - köszöntem futtában, közben Matt egyenesen a kocsihoz vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót, mintha meg akarna győződni róla, hogy biztosan beszállok.
Dühösen akartam bevetődni, de a hasamtól, ez már egészen nehézkesen ment.
Matt egy percig csak csendben ült a kocsiban, míg lehiggadt.
A világért sem néztem volna rá, inkább tüntetőleg kibámúltam az ablakon.
- Aggódtam - mondta kicsit lejjebb véve a hangerőt, de azért továbbra is határozottan szólt.
- Nem kellett volna. Jól van a kicsi - feleltem.
Erre Matt dühösen a kormányra vágott.
- Érted is aggódtam! - mondta, de már nem akarta tovább folytatni, ezért elindította a kocsit. Elfordítottam a fejem és kinéztem az oldal ablakon. Csak az járt a fejemben, hogy mit csinálhatott azzal a nővel. A vezetési stílusán érződött, hogy még mindig feszült. Nem vezetett gyorsan, csak minden mozdulata hirtelen volt. Nem annyira, hogy veszélyes legyen, csak hogy megérezzem.
Már vagy negyed órája teljes szótlanságban utaztunk, amikor megszólalt, halk egészen nyugodt, kissé bűntudatos hangon.
- Haragszol, hogy kiabáltam veled? - kérdezte.
- Nem – feleltem neki tömören.
- Sajnálom! Na... - bökte meg a combom - nézz már rám! -  a kérdésének eleget téve, felé fordítottam a fejem.
- Sajnálom - ismételte gyengéden.
Megrántottam a vállam.
- Nem számít.
- Nagyon féltem, hogy valami bajod esett... Nem tudom elmondani mennyire szar érzés volt, hogy sehol sem találtalak!
- Azt istenért, Matt, csak itt voltam anyuéknál. Egyszerűen kimerültem és tovább aludtam mint akartam. Csak egy órára dőltem, le aztán, csak úgy eltelt az idő.
- De én nem tudtam, hogy itt vagy. Máskor mindig szólsz, vagy üzensz, most meg semmi!
- Sajnálom... - mondtam én is. Nem akartam tovább veszekedni, főleg mert valahol azért jól is esett, hogy így aggódott értem, de még mindig fáradt voltam, ehhez egyszerűen enm volt energiám.
- Legközelebb, ne csinálj ilyet, kérlek! - a gyengédsége megpuhított, és teljesen össze is zavart. Már végképp nem tudtam, hogy mit gondoljak. 
- Jó, nem fogok.
Haza érve még mindig nem találtam a helyem. Szerettem volna egyből lefeküdni, de inkább elmentem letusolni, hogy addig se kelljen egy légtérbe lennem vele. Tudni akartam, mi történt, de nem voltam felkészülve arra, amit mondani fog. Csak le akartam tudni ezt a napot. Miután meg tisztálkodtam, egyből bebújtam az ágyba.Matt még tett vett a konyhában, talán evett valamit  vagy csak elpakolt a szárítóról  nem nagyon figyeltem. Ér
ezte a távolságtartásomat ezért inkább békén hagyott. Úgy terveztem, hogy mire ő is elkészül és már rég alszom. De nem így történt. Nagyon is éber voltam amikor bebújt mellém, és az érintését, a testét is jól éreztem amikor hozzám simult.
Elkezdte végig csókolni a karomat, vállamat majd a nyakamat, a kezét pedig a combomon húzta a csípőm felé.
Kínzóan finom volt az érintése.Egy darabig hagytam, nem reagáltam rá, még mindig görcsösnek éreztem magam, azutám nem tudtam tovább ellenállni neki, és hagytam had csábítson el. Ez most intim volt. A kettőnk pillanata, ahol nem éreztem mást, csak, hogy kellek neki. És ez jó érzés volt, akkor is, ha csak az ösztöneink döntöttek le minket. Együtt ringatóztunk  miközben átölelt hátulról. Elvesztem, miközben csókolóztunk, magamat is meglepve, hogy mennyire odavagyok érte.
–Hiányoztál –súgta, és én már majdnem elfelejtettem mindent, majdnem minden visszatért a normális kerék vágásba, de ez a szó lefagyasztott.
Most a fejemben, kitisztult a köd, és szinte jra ott voltam a folyosón és hallottam, ahogy Christine ugyanezeket a szavakat mondja neki.
Most még rosszabbul lettem, mint eddig. Ezt vajon nekem, vagy neki akarta mondani? Én hogy hiányozhattam neki, amikor minden nap vele vagyok. Matt más nőre gondol, miközben velem szeretkezik? Mást képzel a helyembe?
Azonnal elhúzódtam tőle.
–Nekem ez most nem megy – hadartam, addig amíg még tiszta volt a hangom. Legszívesebben a szobából is kirohantam volna, de azt nehezen tudtam volna kimagyarázni.
–Rosszat mondtam? –kérdezte zavartan, a kezét még mindig a csípömön nyugtatva.
–Fáradt vagyok. Szeretnék pihenni.
–Fáradt... Persze... –sóhajtotta, mint aki egy szavamat se hiszi.
–Terhes vagyok, Matt. Igen, képzeld, fáradt vagyok! – vágtam vissza, aljasul kihasználva ezt az ütőkártyámat.
–Fájdalmat okoztam? ‐ kérdezte bizonytalanul.
Igen  csak nem úgy ahogy gondolod...
–Nem, csak.... Most inkább aludni szeretnék.
- Sajnálom, hogy így rád másztam! Azt hittem te is akarod – mondta visszafordulva a saját párnájára. Hallottam ahogy nehézkesen sóhajtott, de nem szólt és nem is ért hozzám többet.
Beburkolóztam nyakig a takarómba, egy kicsit rázott is a hideg. Most nem volt kellemes, barátságos hangulata a szobának ahogy eddig. Most egyáltalán nem éreztem magam otthon. Mardosott az a kép, hogy az a nő is itt lakott. A többibe bele sem akartam gondolni, hogy miket csinálhattak. Hogy Matt vele biztos jobban élvezte a hétköznapokat.
Reggel az első pillantással amit a környezetemre vetettem, rám zuhant az előző nap súlya is. Matt még aludt, amikor én már kikeltem az ágyból. Máskor biztosan, addig cirógattam volna, míg fel nem ébresztem. De most inkább kivonultam a teraszra. A házban sem tudtam megmaradni. Fogalmam sem volt mit csináljak. Mit lehet egy ilyen átkozott helyzetben kezdeni. A leggyorsabb és legtisztább az lett volna, ha szembesítem és leülök vele beszélgetni. Én a könnyebb utat választottam. Matt egy ideig nézte, ahogy turkálom a reggelit, de nem tette szóvá. Láttam rajta, hogy észrevette, hogy valami baj van. Ennek ellenére nem kérdezett rá, ami nem is tudom  hogy jót jelentett-e.
–Mik a terveid mára? Ha van kedved ebédelhetnénk Richienél – azt hiszem ezt engesztelésnek szánta, az előző nap elmaradt találkáért  mert tudta hogy imádom azt a helyet.
–Arra gondoltam, hogy elmegyek nagyiékhoz.
–Akkor egy vacsi? – próbálkozott.
–Szeretném náluk tölteni az estét.
–Ott alszol? –kérdezte ledöbbenve, és hátra dőlt a székében.
Amióta együtt éltünk, még nem töltöttünk külön egy estét se.Nem mintha ez olyan nagy dolog lett volna, de most számított.Matt komolyan nézett rám, és vártam, hogy megkérdezi mi a baj, de nem tette.Csak ült és nézett  és nem szólt egy büdös szót se.
– Szeretnék velük tölteni egy kis időt –magyaráztam.
–Rendben – felelte vissza kimérten.
Megsértődött, hogy nem engedtem neki  hogy kiengeszteljen. Volt egy olyan érzésem, hogy azt hitte, hogy az a bajom, hogy tegnap lemondta az ebédet. Talán egy ideig, meg is hagyhatom, ebben a tudatban.
Nem szóltunk egymáshoz míg elpakoltunk a konyhában.
Matt megnézte a telefonját, majd felém fordult.
–Akkor... gondolom, majd találkozunk holnap... – mondta sértődötten és felém hajolva adott egy gyors puszit a számra, aztán ment a dolgára. Én sem maradtam sokáig.
Mamáéknál kicsit jobb volt. A kertben segítettem neki, a könnyebb kerti munkákban. Egészen olyan volt, mint gyerekkoromban. Egy kis időre megfeledkeztem mindenről és újra a szép csészéből szürcsöltem a forró csokit, a kérésemre, együtt sütöttünk sütit, amit a kertben ettünk meg. Csak éjszaka voltam magányos és rettentően szomorú. Másnap tanfolyamra mentem, amivel eltelt a délelőtt és mivel Matt nem keresett, go gondolom még mindig meg van sértődve, elhívtam Tinát ebédelni.
Pizzázni mentünk, arra a helyre, ahová fiatalon is eljártunk, mondanám, hogy semmi nem változott azóta, de a helyet átépítették, és új tulaja is lett, ezzel együtt a pizzájuk is sokkal jobb lett.
Tina mosolyogva nézte, ahogy eszem. Rohadtul zavart, de ez a várandóságomnak szólt, nem akartam megbántani, ezért inkább csak elviseltem.
–Durva, hogy nem szedtél fel semmit – jegyezte meg.
Én hátra dőltem és lemutattam a gömbölyödő hasamra.
–Na jó, de az a gyerek. Egyébként rohadt jól nézel ki!
–Kösz.Ez jól esik.Pedig szarul érzem magam.
–Nehezen viseled a terhességet? – kérdezte majd az ujjával leszedett egy oliva bogyót a pizzájáról, és bekapta.
– Az nem vészes, leszámítva, hogy óránként kell pisilnem, és hogy legszívesebben átaludnám a fél napot.
–Ehhez nekem terhesnek sem kell lennem–nevette, majd elkomolyodott – van valami baj a paradicsomban?
Megvontam a vállam.Nem akartam erről beszélni, még vele sem.Tina éles szemekkel figyelt és várt, hogy folytassam.
–Semmi különös... Mindig van valami szarság...– zártam rövidre – Inkább beszéljünk rólad! Mikor utaztok?
–Jövőhéten! Már alig bírom kivárni! – vigyorgott – vettem egy új bőröndöt is! Annyira izgulok, még sosem ültem repülőn.
Igazat megvallva én is csak egyszer, amikor cserediák program keretében, Angliába mentem. De a repülő út, nem volt olyan nagyszám.
–Hova mentek először? –érdeklődtem.
–Franciaország, Svájc, Olaszország –sorolta.
–Remélem tudod, hogy most sárgulok az irigységtől.
– Sárgulj is! Végig fogjuk romantikázni, a holdfényben borozunk majd, sétálunk a szűk kis utcácskákban, sajtot eszünk gyümölcsökkel! –húzta az agyam– és addig gyűrjük a lepedőt a szállodaszobákban, amíg nekünk is össze nem jön egy kis apróság – vigyorgott.
– Ahha, szóval étteremről étteremre jártok majd, a végén meg kidőltök – mondtam,, ismerve őket.
– Hát, igen. Valószínű! – vigyorodott el ő is.
Nem kellett sok hozzá, hogy az én arcomról lehervadjon a vigyor. Elég volt csak meglátni a pasimat, ahogy helyet foglal  az utca túl felén kicsit odébb az egyik kávézóban. Nem volt egyedül.
Tina azonnal megfordult és azt fürkészte, hogy mitől nézek ki úgy, mint aki szellemet lát.
–Az ott Matt? – fordult vissza felém – Ki az a csaj vele?
–Az exe –nyögtem gondolkodás nélkül, közben azt figyeltem ahogy elnevedgélnek.
–Az exe? –kérdezett vissza – Ennek van köze, a kitörő jókedvedhez?
Sokat mondóan néztem rá.
– Én, odamegyek! – közölte és már tolta is ki a széket maga mögött.
–Dehogy mész! – szóltam rá erélyesen.
–De a pasid, az exével flörtöl! –vágta nekem felháborodva –Merem remélni, hogy nem fogsz itt ülni és csak nézni!
– Menjek oda és rendezzek jelenetet? Ennél jobban egy terhes nő meg sem alázhatná magát jobban!
–Mi ez az egész? – kérdezte higgadtabban.
Elmeséltem annyit amennyit nem szégyelltem elmondani, ebből persze kihagytam a szeretkezésünket. Az már túlságosan megalázó lett volna.
–Beszélnetek kéne.
–Tudom... de rohadtul félek! Félek, hogy véget ér ez az álom és ő megint mást akar.
Tina együttérző szomorúsággal nézett rám. Tinikorunkban sok hasonló beszélgetést folytattunk már le. Csak most sokkal komolyabb volt minden, és nem csak ábrándoztam Mattről. Elmondtam neki a félelmemet, hogy csak a gyerek tartja mellettem, és hogy most rohadtul beigazolódik, hogy elcsesztük mindketten az életünket.
–Beszéljetek Lena! Lehet ennél rosszabb?
Őszintén úgy éreztem, hogy még a legrosszabb verzió sem rosszabb annál a feneketlen mélységnél amit a kétségeim ástak nekem és amibe tuszkolnak bele.
–Nem – vallottam meg csalódottan. Elővettem a telefonomat, és egy üzenetet kezdtem írni.
*Szia! Mikor jössz haza? Beszélnünk kellene!
Elküldtem az üzenetet, és a fedezékemből figyeltem őt. Elővette a telefonját az arca elkomolyodott, majd válasz nélkül mélyesztette vissza a zsebébe a készüléket, aztán mosolyogva fordult vissza a partneréhez. Nem is tudom, hogy elvörösödtem‐e, vagy elsápadtam, de ha nem ülök biztos, hogy elszédültem volna.
–Hé, jól vagy? –hajolt hozzám Tina , közben intett a számláért.
- Menjünk innen - nyögtem, és amilyen gyorsan csak tudtunk fizettünk és elhagytuk még a  környéket is.
Minden porcikámban remegtem, a visszatartott sírástól. Tina aggódó pillantásokat vetett felém, a volán mögül.
- Hova vigyelek? Átjössz hozzám? - kérdezte.
- Nem. Kérlek vigyél Matthez...
- Biztos? Szívesen utálom veled, a csaját meg szidom egész éjszaka.
- Egyelőre még én vagyok a csaja – mondtam hűvösen. Bár lehet, hogy ez a tény, csak egy órán múlik.
- Persze, bocsi! Nem úgy gondoltam. Hülye vagyok!
Tina haza vitt, illetve Matthez, mert most valahogy nem éreztem a saját otthonomnak is. Fel alá járkáltam, nem tudtam megnyugodni egy pillanatra sem. Sehogy sem volt jó, és tiszta ideg voltam tőle, hogy még mindig nem válaszolt. Tudtam, hogy mi lesz, ha hazajön és nagyon féltem, rettegtem tőle.
Az egyetlen helyiségbe vonultam, amit picit is magaménak, éreztem, a gyerekszobába. Ott bekuporogtam az egyik sarokba és vártam. Két óra telt el azóta, hogy Tina hazahozott, mire Matt-től üzenetem érkezett.
*Úton vagyok hazafelé.
Ezután még kevésbé tudtam megnyugodni. Mikor hallottam, hogy Matt beáll a kocsival a szívem már őrült mód lüktetett, a testem pedig a feszültségtől visszafoghatatlanul rázkódott. A kanapé támlájában támaszkodtam meg, amikor belépett.
- Nahát, haza találtál? - kérdezte kissé gúnyosan miután levette a cipőjét.
- Vicces, hogy éppen te kérdezed, amikor már két órája várok rád - vágtam vissza.
- Találkozóm volt - közölte.
- Gondolom akkor jól szórakoztál, ha egy rohadt üzenetet sem tudtál írni, ennyi idő alatt.
Már nehezen tudtam visszafogni a könnyeimet, annyira kivoltam.
- Ja. Szar érzés nem? - vetette oda nekem flegmán.
- Igen, szar érzés Matt! Kurva szar érzés! - a düh és a kétségbeesés egyszerre távozott belőlem. Az arcomat a két kezembe temettem, és azon gondolkoztam miért én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere.
Amikor letöröltem a könnyeimet, felnéztem rá. Matt azt hiszem kicsit megdöbbent a reakciómtól.
- Te, egy napig nem írtál nekem, egy kicseszett üzenetet sem - közölte hűvösen - Képzeld, az milyen szar érzés volt.
- Elképzelésed sincs miért nem írtam? - néztem rá, és már most szinte romokban voltam.
- Tudod, a hangulat ingadozásaid mellett nehéz rá jönni, mikor mivel van éppen bajod. De ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy a lemondott ebéd miatt büntetsz már két napja.
Sírva nevettem fel, mennyire nincs képbe.
- Büntetlek? - kérdeztem vissza elcsukló hangon - És... kivel volt találkád? - vontam kérdőre.
- Egy régi ismerősömmel - válaszolta kicsit bosszúsan.
- Ühüm.... és azt a régi ismerősödet nem Christine-nek hívják és egészen véletlenül, nem az exed, aki szeretné felidézni veled a múltat?
Matt elsápadt, majd tett felém egy bizonytalan lépést.
- Hallottad? - kérdezte
- Igen! Hallottam! - kiabáltam vele – Na képzeld, hogy ez milyen szar érzés volt! Én büntetlek téged?! Tényleg? És, jó volt újra együtt lenni Christine-el? Neked is hiányzott?!
- Lena... - mondta halkan.
- Hiányzott?! - kiabáltam tovább, sírva - Miért találkoztál vele? Miért nem vagyok elég neked? Miért nem vagyok soha elég neked? - sírtam összezuhanva.
- Ő a múltam egy lezáratlan része - felelte nekem, közben hozzám sétált, és megfogta a karomat. Csak gyengéden ért hozzám, de mintha égette volna a bőrömet.
- Ne érj hozzám! - húzódtam el.
- Édes... ne csináld ezt... - kérlelt tovább remegő hangon.
- Mit kellene csinálnom, szerinted?! Örülnöm kellene ennek? Neked, hogy esne, ha a hátad mögött Granttel találkoznék? Érdekelne egyáltalán? - kérdeztem elcsukló hanggal.
Matt arca elsötétült és most idegesen nézett rám.
- Ne beszélj butaságokat! Persze, hogy érdekelne!
- Csak mert a leendő gyermeked anyja vagyok?
- Ezzel meg mit akarsz? - kérdezte, mint aki tényleg nem érti.
- Semmit! - nevettem fel hisztérikusan - Semmit... Akkor, a mi kis történetünk, itt záródik. Folytasd csak nyugodtan a lezáratlan múltadat! -  mondtam, és már indultam is a bőröndömért, hogy összecsomagoljak.