Back to Beacon Hills (Theo Raeken Fanfiction) /SZÜNETEL/

8.rész

"-Hallgatlak titeket,de semmi hazugság!
Mind a ketten bólintottak,majd elmondták az egész történetet. Ezek után,csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért? "

-Ez igaz? -néztem rájuk könnyes szemekkel.
-Sajnáljuk.
-Miért? Miért akarta ezt?
-Nem tudjuk. -felelte Ethan.
Eddigi életemben sokmindent átéltem. Elvesztettem a családom,majd megtudtam,hogy mégse. Erre jön ez. Fájt. Nagyon fájt. Nem bírtam tovább. A földre hultam,majd utat engedtem a könnyeimnek.
-Hé,ne sírj. -mondta Aiden,majd a kezét nyújtotta,amit elfogadtam,ezzel segített felállni,majd a szemébe néztem.
-De annyira fáj.
-Tudom -mondta,majd magához húzott,s a karjaiba zárt. Egyre szorosabban ölelt magához,míg végül Ethan is csatlakozott. Közben az eső is elkezdett lassan, apró cseppekben esni,de nem érdekelt minket. Így álltunk ott hárman összeölelkezve,mint a régi szép időben. Szerettem ezeket a pillanatokat. Ilyenkor semmi nem számított,csak mi hárman. A barátságunk. Éreztem a meleg, nyugtató ölelésüket,s mikor beszívtam az illatukat,akkor jöttem rá,hogy bármit is tesznek,mindig a barátaim maradnak. Nem tudok rájuk haragudni,pedig meglenne rá az okom.
Eltelhetett nagyjából tíz perc,mióta így álltunk,így kénytelen voltam megtörni a csendet.
-Fiúk,nagyra értékelem,hogy vigasztaltok,tényleg köszönöm,de lassan mennem kéne. -Ethan elengedett,Aident pedig eltoltam magamtól,hogy a szemükbe tudjak nézni. 
A fiúk rám,majd végül egymásra néztek,végül mind a ketten bólintottak. Én pedig csak álltam és bámultam,mert fogalmam sem volt,hogy mi folyik itt.
-Te,figyi Reina,hol is laksz pontosan? -kérdezte Ethan.
-Egy motelban. Miért?
-Arra gondoltunk,hogyha nincsen ellenedre,akkor akár hozzánk is jöhetnél. -ajánlotta fel Aiden.
Aha,szóval ezt beszélték le egy szimpla szemkontaktussal.
-Nagyra értékelem amit értem tesztek,de nem akarok a terhetekre lenni.
-Ugyan már. Ha az lennél,akkor nem ajánlottuk volna fel.
-Nos rendben,köszi srácok.-mosolyogtam rájuk hálásan.
Ezután felajánlották,hogy segítenek az átköltözésben,de nem engedtem nekik,tekintve,hogy alig van cuccom,így megadták a lakcímet,majd felültek a motorra és haza indultak. Egy ideig néztem a távolodó alakjukat,majd mikor végleg eltűntek a látóteremből elindultam haza.
Egy ideje sétáltam magamba,majd egyszer csak megszólalt a telefonom. Előhalásztam a zsebemből,majd a kijelzőre néztem. Deucalion hívott.
Vaciláltam,hogy felvegyem-e vagy sem. Nem akartam vele beszélni,viszont választ akartam a kérdéseimre.
A nagy őrlődés után,végül felvettem.
-Szia Reina!-köszöntött vidáman. Na igen, ő még nem tudta,hogy mindent tudok.
-Szia Deucalion. -köszöntem neki egy kicsit durván.
-Baj van?
-Áh,dehogyis. Miért lenne?
-Reina,ismerlek már annyira,hogy tudjam,hogy csak akkor beszélsz így,amikor valami baj van,vagy mérges vagy valakire. Szóval ki vele,mit tettem?
-Hogy mit tettél? Egyszerű... Hazudtál!
-Mégis miben?
-Ne játszd a tudatlant!
-Reina,komolyan mondom,fogalmam sincs,hogy miről van szó.
-A családomról. -mondtam neki,biztos voltam abban,hogy meglepődött,tekintve,hogy nem szólt bele a telefonba,csak egy idő után.
-Honnan tudtad meg?
Komolyan? Komolyan ez a legfontosabb neki?
-Tudod ez Beacon Hills. Nem volt nehéz rá jönni.-mondtam neki gúnnyal teli hangon. -Miért tetted? Miért nem mondtad el,hogy él a családom?-kérdeztem.
A kérdés után,síri csend honolt a vonal másik oldalán. Végül nem bírtam tovább,újra megszólaltam egy kissé idegesebb hangon.
-Válaszolj!
-Reina,én... Én tudom,hogy nem volt helyes az,amit tettem. Amikor elhoztalak úgy tudtam,hogy csak te maradtál. Majd hónapokkal később megtudtam,hogy mégsem. Addigra már a szívemhez nőttél,és nem akartalak elveszíteni. Hatalmas tragédia volt ez neked,így inkább...
-Titokban tartottad,és abban a hitben hagytál,hogy nem maradt senki?
-Igen.Tudom nem szabadott volna. De gondolj bele,mindenki szörnyetegnek tartott,s nem hitték,hogy egy ilyen szörny is képes szeretni. És... Nem akartam,hogy újra csalódj bennük,hiszen tudtam,hogy 7 évesen fájni fog,ha rájössz mi történt,és hogy mégis csak vannak valakik,akik lehet nem is akarnak.Illetve tudtam,hogy mennyire csalódott leszel,hogy hazudtam neked.Ezért jobbnak láttam,ha eltitkolom és felnevellek.
-Arra esetleg nem gondoltál,hogy ennyi idő után,mennyire fog fájni?
-Őszintén szólva,nem számítottam arra,hogy visszatérsz ide,és ...-elegem lett az egészből,így nem vártam meg,míg végig mondja,hanem rácsaptam a telefont. Ki tudja,lehet,hogy most is hazudik.  Időközben a beszélgetésünk annyira hosszúra sikeredett,hogy meg is érkeztem a motelhoz.
Felmentem a szobámba,a cuccaimat a képekkel és könyvvel együtt bevágtam a sporttáskámba,majd a recepción kijelentkeztem. Tekintve,hogy nem töltöttem le az egy hetet,így vissza adták a pénzt,illetve az eddigi napok árát is, a reggeli "incidens" miatt.
Felhívtam a fiúkat,hogy elkészültem,majd elindultam hozzájuk. Bő fél óra gyaloglás után meg is érkeztem. Bekopogtam,majd Aiden nyitott ajtót.
-Reina,gyere be.
-Köszi.
-Ne haragudj,hogy megkérdezem,de hol vannak a cuccaid?
Válaszként megemeltem a táskámat,majd hitetlenkedve elnevette magát.
-Nem mondod,hogy abba van mindened?
-De igen. -mondtam,majd tovább nevetett. A hangzavarra Ethan is lejött,majd Aiden elmesélte neki,hogy mi a helyzet,és ő is nevetésben tört ki.
-Fiúk! Elég legyen! Nem terveztem sokáig itt maradni,oké?
-Ne haragudj,csak....-kezdte még mindig röhögve Ethan.
-Esetleg,ha befejeztétek,akkor megmutathatnátok,hogy hol fogok aludni.
-Máris. Aiden,mutasd meg neki.
Aiden csak egy bólintással jelezte,hogy megértette,majd elindultunk felfelé a lépcsőn. Maga a ház gyönyörű volt belülről. Falai bézs színben pompáztak,a lépcső mellett barna festékkel lefestett korlát húzódott. A lépcsőn felérve egy kis folyosó fogadott minket.  Közvetlenül balra a fürdő foglalt helyet. Míg a lépcsőtől jobbra egy szoba. Ezekkel szemben volt még két ajtó.
Aiden a fürdővel szembeni szobára mutatott,majd mondta,hogy az lesz az enyém. Elmagyarázta még,hogy mellettem van az övé,végül vele szemben Ethané.
-Ha esetleg torlódás lenne a fürdőbe,akkor lent találsz még egyet a nappalival szemben.
-Rendben,mégegyszer köszi.
-Ugyan,mi köszi,hogy megbocsátottál. Ha végeztél gyere le.-mondta,majd vissza indult lefelé. Gondoltam én is így teszek, így bementem a szobámba.
Amint benyitottam a lélegzetem is elállt. A szoba gyönyörű barack színben pompázott. Középen egy ágy hevert,felette egy könyves polccal,az ágy alatt egy fehér szőrmés szőnyeg hevert,mellette bal oldalt egy éjjeli szekrény,jobb oldalt pedig  egy íróasztal foglalt helyet, lámpával a tetején. Az ággyal szemben egy fehér gardrób szekrény állt,mellette egy fogas. A plafonról egy gyönyörű csillár lógott le. S ha ez még nem lett volna elég a szobához tartozott egy erkély is. Gyorsan kipakoltam,majd miután végeztem,kimentem az erkélyre. Gyönyörű látvány tárult elém. Láttam az erdőt,amely gyönyörű színben pompázott. Becsuktam a szemem és hallgattam az erdő lakóinak hangjait. Hallottam a madarak csicsergését,a patak csobogását,sőt ha az ember jobban figyel,akkor az őzek halk neszét is hallhatja. Így álltam egy ideig,végül lementem a fiúkhoz. A lépcsőn leérve a nappaliban találja magát az ember,ahol egy kanapé,azzal szemben egy komód foglalt helyett,rajta a Tv-vel. Felette egy könyvespolc húzódott tele könyvekkel. Közvetlen a kanapé előtt egy halvány szürke szőnyeg foglalt helyet,rajta egy szögletes üveg asztallal. A szobából jobbra nyílt egy ajtó,az vezetett a másik fürdőszobához. A nappaliból kilépve egy kisebb folyosó tárult elénk,ennek a bal végén volt a bejárati ajtó. A folyosót képek lepték el. A jobb végén pedig egy cipőtartó foglalt helyet,mellette pedig fogas állt. A nappalival szemben az étkező helyezkedett el. Középen egy gyönyörű, sötétbarna színű köralakú asztal foglalt helyet, körülötte azonos színű székekkel. Ezen kívül a szobában elhelyezkedett még kettő  szekrény,ami az étkészletekkel volt megtelve.
Innen a konyha nyílt,ahol nagy örömömre megtaláltam a fiúkat.  A konyhában a szokásos berendezések voltak. Hűtő, gáztűzhely,stb... Ezen kívül még egy asztal,és a hozzájuk tartozó székek is helyet foglaltak.
-Na,hogy tetszik a szoba? -kérdezte mosolyogva Aiden.
-Nagyon szép,köszönöm. Ez a ház is,egyszerűen fantasztikus, és persze gyönyörű.
-Örülünk,hogy tetszik. Gondolom jobb,mint a motel.-mondta röhögve Ethan.
-Az nem kérdés- nevettem őszintén én is,kitudja mennyi idő után először.
Beleszagoltam a levegőbe,majd egy számomra ismerős illatot éreztem. Csak nem....
-Goffri?-kérdeztem reménykedve,hogy eltaláltam.
-Igen. Tudtuk,hogy szereted,ezért gondoltuk azt csinálunk.
-Úristen fiúk,köszi. -borultam a nyakukba örömömben.
-Ugyan,megérdemled. Találsz a szekrényben nutellát hozzá,a hűtőbe pedig tejszínhabot.
Kivettem mind a kettőt,majd miután mind a hárman végeztünk az evéssel  elmosogattunk. Átmentünk a nappaliba,majd a fiúk úgy döntöttek,hogy filmeznek,én pedig alkalmasnak találtam az időt arra,hogy felszólaljak.
-Fiúk. Nagyon finom volt a goffri,tényleg köszönöm. Viszont ha nem haragszotok,akkor szeretnék egy kicsit egyedül lenni és a városban sétálni.
-Persze,nem gond. Menj csak nyugodtan. -mondta Ethan.
-Köszi,hát akkor sziasztok.-már éppen indultam volna ki a szobából,mikor Aiden utánam szólt.
-Ha kell fuvar,akkor szólj.
-Mindenképp.
-Egyébként, örülök,hogy ízlett. -válasz helyett csak rá mosolyogtam,amit már nem láthatott,mivel addigra visszafordult a Tv felé.
Cipőmet felvettem,majd elindultam egy számomra ismerős helyre. Az állatorvosi klinikára. Ha valaki,akkor Dr. Deaton biztosan tudja,pontosan mi történt. Kb. huszonöt perc séta után oda is értem. Benyitottam az épületbe. Bár a  pult madárberkenyéből készült,nekem szabad bejárásom volt. Ennek ellenére megálltam előtte,és csengettem. A csengőt hallva az állatorvos jött is, de amint meglátott,hatalmas mosollyal üdvözölt.
-Reina!?- kérdezte,majd közelebb lépett hozzám.
-Én vagyok. -mosolyogtam rá. Én is úgy tettem ahogy ő,majd mikor előtte álltam,szoros ölelésbe vont. Elengedett,majd beinvitált a műtőbe.
-Nahát,hogy megnőttél.
-Az lehet,de bátran mondhatom,hogy maga tíz év alatt,semmit nem változott.
-Köszönöm,hogy így gondolod. -mosolygott rám. -Egyébként,hogyhogy élsz? Azt hittük,hogy meghaltál.-kérdezte. Na igen,a kérdés jogos. Hogy mondja el az ember,hogy konkrétan egy pszichopata nevelte fel?
-Na igen,hosszú történet. A tűzkor egy férfi arra járt,és magával vitt. Ezt utólag tudtam meg,mivel elvesztettem az eszméletemet. Felnevelt,szeretett,de ugyanakkor becsapott.
-Ezt hogy érted?
-Nos úgy,hogy khm... Eddig én sem tudtam,hogy van,aki életben maradt. Bár,elég sokáig ő sem tudta,ennek ellenére lett volna esélye rá,hogy elmondja, de mégsem tette.
-Esetleg egy nevet kaphatok? -kérdezte.
-Deucalion.
-Deucalion? Az a Deucalion? A démonfarkas Deucalion?
-Igen,az a Deucalion. Miért?
-Sosem hittem volna,hogy képes szeretni,és felnevelni egy gyereket.
-Miért olyan meg...-mondatomat nem tudtam befejezni,mert épp ekkor rontottak be a műtőbe. Végignéztem a társaságon,s Scottékat véltem felfedezni. A tekintetem megakadt egy feketés hajú,szürkés szemű,borostás arcú férfin. Fekete bőrkabátot,szürke pólót és fekete farmert viselt, fekete sportcipővel. Az illata ismerősnek hatott. Nem,ez nem lehet ő... Vagy,netán mégis?
-Derek?- alig hallhatóan suttogtam magam elé a nevet,amelyet magam sem tudom,hogy mikor ejtettem ki utoljára. Tekintetét rám szegezte,majd láttam,hogy furcsán és érdeklődve szólalt meg.
-Ismerjük mi egymást? -kérdezte érces hangon.