Back to Beacon Hills (Theo Raeken Fanfiction) /SZÜNETEL/

11.rész

Másnap reggel néhányunkat kihallgattak. 
-Reina, emlékszel még valamire? Nincs semmi más? -kérdezett a rendőr.
Megráztam a fejem. 
-Sajnálom... Minden olyan... olyan gyorsan történt. -mondtam, a könnyeimmel küzködve. A sheriff aggódó tekintettel nézett,majd végül elengedtek. A fiúk végig velem voltak. Tudták,hogy egyedül nem lettem volna képes végig csinálni. Hazavittek,majd lefektettek aludni.

Minden csupa vér. Onik vesznek körbe.
Egy kard. Egy holttest. Közelebb lépek. Felismerem. Ez... Allison.
-Hogy tehetted?
-Nem értem miről beszélsz.
-Miattad történt. Az egész miattad történt.
-Nem. Nem így van!
-De igen. Miattad történt.
Egyre jobban hátrálni kezdtem. De a hang nem maradt abba. Egyre hangosabban,s egyre több irányból hallottam,ahogy azt mondják "Miattad történt."
Neki ütköztem egy falnak. Nem maradt hely,ahova hátrálhatnék. Allison egyre jobban közeledett.
-Miattad van ez az egész! Mióta itt vagy,csak bajt hoztál a falkára! Miattad haltam meg. Miattad volt! -üvöltötte,majd végül minden honnan kardok álltak belém.

Zihálva és sikítozva keltem fel az ágyban.
-Csak egy rémálom. -nyugtattam magamat. Szétnéztem,de sehol nem láttam a fiúkat. Sőt,nem is hallottam őket. Csak én voltam itthon. Egyedül. Ezt abból is tudtam,mert a sikításra tuti bejöttek volna. Miközben azon agyaltam,hogy hol lehetnek a fiúk, megszólalt a  telefonom,amitől kishíján  szívbajt kaptam. Ránéztem a kijelzőre. Scott hívott. 
-Scott? 
-Reina,gyere az iskolához,kérlek. 
-Mi történt? 
-Óriási nagy gáz van. Leírok mindent.  Siess!
-Nemsokára ott vagyok. -mondtam,majd bontottam a vonalat. Gyorsan felöltöztem,majd elolvastam Scott üzenetét.
Kis idő elteltével oda is értem. A srácok már ott vártak rám. 
-Csak,hogy itt vagy. -mondta Lydia. 
-Gyertek, menjünk. -mondta Scott,majd a suli ajtaja felé vettük az irányt. 
-Scott,várj még.-mondta Stiles. -Tudom, mire gondoltok. Hogyha bejön, akkor én is meghalok. De ha így is van, nem szabad viszakoznotok. Kövessük a tervet,rendben? 
-Stiles, esküszöm, hogy lecsaplak. -mondtam. 
-Elég. Megfogunk menteni. -mondta Scott. - Ez az én tervem. 
Ezután beléptünk az iskolába. Ami ott fogadott minket,arra nem számítottunk. Mindent hó borított. Olyan volt, mintha nem is az iskolában lennénk. Ahogy beljebb haladtunk,egy kisebb csattanást hallottunk magunk mögött. Az ajtó becsukódott. Egymásra néztünk. Féltünk? Meglehet. De nem adhattuk fel. 
-Hát, ez egyik tervből sem rémlik.- mondta Stiles. Igaza volt. 
Ahogy ott álltunk egyszercsak lépteket hallottam. A hang irányába fordultam,s megláttam a lényt. 
-Amm srácok. -mondtam nekik. 
-Reina,mégis mi... Mi a...? -akadt meg Kira. Erre már mindenki hátra nézett. A lény felénk sétált. Kira kardot is ragadott. Fő az óvatosság. 
-Ahogy ígértem Stiles. Megöljük mindannyiukat. Egytől egyig. -bár a lény furán beszélt és mutogatott a kezével,nem ez volt a legnagyobb bajunk. Hanem az,hogy amint ezt mind kimondta, megjelentek az onik. S ami ennél is rosszabb, hogy körbe vettek minket. 
-Mi ez az egész? Hol vagyunk? -kérdezte Scott. Na igen, ez engem is érdekelne. 
-Hát élet és halál között. 
-Bordo- hagyta el Lydia száját ez az egy szó. 
-Csakhogy ez nem járna békés istenségek Lydia. Haldokolsz Stiles. És immár mindenki más is haldoklik aki fontos neked. 
-Tessék? Ezt, hogy érted? 
-Úgy,hogy már minden területet elfoglaltam a táblán Stiles. A kórházat.A seriff hivatalát. És végül az állat kórházat is. -Erre mindenki felkapta a fejét.
-Srácok,mondjátok,hogy nem én vagyok az egyetlen,akinek ez az egész nem tetszik....-kérdeztem rá,bár tudtam a válaszukat. 
-Ne aggódj,nem te vagy. -válaszolt Scott. 
-Tudod,hogy mi az a szeppuku Stiles? 
-Nem. Nem is érdekel. 
-A szamurájok önkezükkel belezték ki magukat tulajdon kardjukkal. Hogy megőrizzék a becsületüket. De sosem a vágásba haltak bele. A halálos metszést nem más mint a kaisakunin ejtette. Aki lefejezte a szamurájt,annak kardjával. Scott...-mutatott az említett fiú felé.-Scott a te kaisakuninod. Elérem,hogy a legjobb barátod végezzen veled Stiles. Te pedig hagyni fogod. Különben hozzád hasonlóan mind meghalnak. Mindenki akit valaha érintett az oni pengéje. Hacsak... Scott nem végez veled előbb. -csak úgy döltek belőle ezek a megjegyzések. De ami nem hagyott nyugodni az az, hogy pár centi választott el minket egymástól. 
-Miért? Miért csinálod ezt? 
-Mert nyerni akarok. -adta meg számára a  "logikus" választ,majd amint hátrált, az onik támadni készültek. Kisvártatva el is kezdődött a harc. Hárman (Scott, Kira és én) harcoltunk, Lydia pedig Stilesszal maradt. A harc közben egymás hátának ütköztünk. 
-Mi ez az egész? Hogy kerültünk ide? -kérdezte Scott. 
-Tőlem kérded? Vagy másodjára fogok kardott.- felelte Kira. 
-Biztatóak vagytok, mind a ketten. De ha túl akarjuk élni,akkor tennünk is kéne valamit. -mondtam nekik.  Úgy tűnik ez hatott. Scott behúzott az egyiknek egyet, míg Kira a kardjával az egyiket megsebezte. Majd pár perccel később Kira kezéből kiesett a kard. Két oni sarokba szorította. Éppen rohantam volna segíteni,amikor Stiles megfogta Kira kardját, majd a hasa felé tartotta. 
-Stiles,ne! -mondta Scott. 
-Stiles. Esküszöm ha megteszed én magam nyírlak ki. -mondtam neki ezúttal én is. Lehet hülyén hangzott,de ha rajtam múlik és megoldom. 
-STILES!
-És ha így megmentek mindenkit? 
-És ha ez csak egy újabb trükk? -mondta Lydia. 
-Nincs több trükk Lydia. -felelt a nogitsune. -Végezd be Scott. Had essen el a barátod, a tulajdon kardja álltal. Tedd meg hát helyette,amire maga képtelen.  Tedd meg Scott. Légy a kaisakuninja.  Adjátok fel- 
Stiles egyre jobban a kard végét szorongatta,majd abba hagyta. Nem értettük mi történik. 
-Stiles? -kérdeztem. Nem válaszolt. Elkezdett nézelődni. 
-Nincs már mit lépned.- felelt a nogitsune. 
-Dehogy nincs. -felelte Stiles. A kardot oda dobta jogos tulajának.
-Camino-yite.(írói megj.: Nem tudom, hogy írják)
-Ne küdzjetek tovább. Képzeljük az egészet. Ne harcoljatok velük. Igazinak tűnik. Annak érzitek,de higgy nekem Scott ez nem a valóság. - mondta Stiles. Hátra fordultunk, s egyenesen a nogitsune felé néztük. Elkezdtünk előre haladni. A kardok csak úgy vágták a testünket,ahol értek. Képzelet lenne? Ha az is,akkor eléggé fájdalmas.
Amint Scott kilökte a nogitsunet az ajtón,az iskolába találtuk magunkat.
-Semmi bajunk.-mondta Scott.  Ezek szerint Stilesnak igaza volt. Tényleg csak képzelet volt az egész. -Semmi... -nem tudta befejezni,mert valami hirtelen a szekrényhez vágta. Arra fordultunk,majd megláttuk a Nogitsunet. Kira kezéből kiverte a kardot,majd a lányt a földre taszította. 
-Ez az én játékom. Szerintetek legyőzhettek? -mondta majd Stilesék felé indult. 
-Lassan a testtel pszichopata. -léptem elé. -Ha Stilest akarod,előbb velem kell megküzdened. 
-Nahát,mégegy idegesítő bolhafészek. 
-Csak a szád jár vagy harcolsz is? -kérdeztem. Kár volt. Abban a pillanatban nekem esett. Hiába sebeztem meg,meg sem kottyant neki. Többször is neki vágott a szekrénynek,majd  Stilesék után ment,mégis mindig felálltam,majd hátulról támadtam. Végül nem bírtam tovább. Az utolsó alkalommal nem tudtam felállni. Minden erőmet elvesztettem.
-Camino yite. Mennyei lépés? Azt hiszed,hogy léphetsz bármit? Az onit megölhetitek,de engem... Engem ..... több ezer éves vagyok,nem ölhettek meg. 
-Megváltoztathatunk -mondta Lydia. 
-Mi van?-felelte a nogitsune. Hát igen,úgy tűnik erre nem számított.
-Benne van a tekercsben. -felelte Stiles
-A sugendo tekercsben. - erősítette meg Lydia.
-A gazda test.... -mondta félve a nogitsune.
-Nem lehetsz egyszerre róka és farkas.-mondta Stiles. Ekkor bal vállát megfogtam hátulról. Felém nézett. Scott jobbról szintén lefogta,majd beleharapott. 
Ordított a fájdalomtól. Végül Kira átszúrta rajta a kardját. Az ég dörögni kezdett, a lámpák villódzani. A nogitsune összeesett. Néztük a szenvedését. Egy szentjánosbogár jött ki belőle,amelyet Isaac egy dobozba zárt. Végül a nogitsune hirtelen megmerevedett, elkezdett repedezni,végül a földre hullott,majd porrá vált. Sikerült megölnünk. Csakhogy nem volt okunk ünnepelni. A Nogitsune után Stiles elájult. Nem tudtuk,hogy mit jelent ez. Lehet meghal, de reménykedtünk benne,hogy csak ideiglenes ájulás volt.  A többiek rá figyeltek, míg én Isaackel beszéltem.
-A többiek jól vannak?
-Fogjuk rá. Az ikrek kaptak pár vágást. 
-Merre vannak? 
-Az iskola előtt. 
Amint kimondta rohantam ahogy tudtam. Valóban ott voltak. Aiden ott ült a földön, vérző szájjal. Nem tudtam mi történik. 
-Neked is uygan úgy fáj mint nekem? 
-Ugyan úgy. -felelte Ethan. Aiden mellé guggoltam. Rám nézett. Sírtam. Nagyon.. 
-Semmi baj. -mondta nekünk.- Lydia úgysem hitte el, hogy még lehetek jó fiú. -Hitetlenkedve elröhögtük magunkat. Itt haldoklik,erre ez a legnagyobb baja. A kezéért nyúltam. Elakartam venni a fájdalmát. 
-Nekem elfogja. -mondta bátyám.
-Reina... -nézett felém.- El kell valamit mondanom. 
-Mond,nyugodtan.- néztem rá könnyes szemekkel. 
-Mindig is szerettelek. Tudom,hogy te nem éreztél úgy irántam. Mindig féltettelek. Próbáltam a tuttodra adni,de nem sikerült. Nem miattad,hanem miattam. Sosem mertem lépni feléd. Féltem,hogy te nem ugyan úgy érzel. Végül bele szerettem Lydiába. Csakhát,rájöttem arra,hogy ez nem megoldás. Egész végig ott voltál a fejemben. Az álmaimban. Csak rád gondoltam, s rájöttem, hogy szerethetek én akárkit, sosem leszek túl rajtad. Soha nem szerettem úgy senkit, mint téged. Ezt tudnod kell. -nem tudtam mit válaszolni. Egyre jobban folytak a könnyeim.
-Ígérj meg nekem valamit. 
-Bármit megígérek. 
-Ne hibáztasd magad ezért. Nem te tehetsz róla. -mosolyodott el még ebben a pillanatban is. -Maradj mindig ilyen. Sose változz meg. - Mégjobban a kezére szorítottam, így véve át a fájdalmait. Láttam,hogy Ethan is így tesz. 
Amint hátra döntötte tudtam. Örökre itthagyott minket. Fájt. Nagyon fájt. Két nap alatt két barátomat veszítettem el.
Allison a barátom volt. De Aiden... Ő sokkal több annál. Szinte vele nőttem fel. Bár nem vérszerinti,de a testvérem volt. Bátyámként szerettem.
Ethan nem tudott itt maradni. Ahogy én sem. Így hát miután haza mentünk összepakoltunk,majd lefeküdtünk aludni. Ugyan,kit álltatok?  Mind a ketten az elmúlt nap eseményein gondolkodtunk. Bár sikerült aludnom egy kicsit,mégis rémálom gyötört. Csak most Allison halálához Aiden is csatlakozott. Másnap elköszöntem a barátaimtól,és a családomtól. Majd elindultam Isaackel a buszállomásra. Nem érdekelt merre megyünk,csak el innen. Ő Allison miatt,én pedig leginkább Aiden miatt akartam menni. Lehet,hogy nem ez a legjobb ötlet,amit valaha hoztam,mégis abban a percben ezt láttam a legjobbnak. Elmenni innen. Minél messzebbre.
Talán egyszer lesz elég bátorságom visszatérni. De egy biztos. Az nem a közelgő napokban lesz.