Back to Beacon Hills (Theo Raeken Fanfiction) /SZÜNETEL/

9.rész

Sziasztok!
Itt is lenne a következő rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket. 😊
Ne haragudjatok,hogy sokáig várattalak benneteket.
Jó olvasást hozzá és kellemes nyarat mindenkinek! 😊❤️

"Tekintetét rám szegezte,majd láttam,hogy furcsán és érdeklődve szólalt meg.
-Ismerjük mi egymást? -kérdezte érces hangon."

-Nem ismersz meg?
Láttam rajta,hogy nem igazán tudja ki vagyok. Éreztem,hogy a szívem összeszorul. Nem vártam el,hogy megismerjen,hiszen sok idő eltelt,de azért reménykedtem,hogy mégis.
-Jól vagy? -kérdezte Dr.Deaton,majd kezét a vállamra tette.
-Persze. -mosolyogtam rá csalódottan.-Ne aggódjon miattam.
-Azért,ha mégis van valami,akkor szólj.
-Úgy lesz. -megöleltem,majd elindultam kifelé. Amint kimentem a műtőből,hallottam,hogy Derek a többieket kérdezgeti az előbb történtekről.
-Ki volt ez? -kérdezte a bátyám.
-Először is,nem ez,hanem ő. Másodszor pedig,te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak szelektív a memóriád?-kérdezte egy számomra ismerős hang. Beleszagoltam a levegőbe és megéreztem a szagát. Azt az ismerős szagot, amit rég éreztem. Peter..... Már kiléptem volna az ajtón, de bentről dulakodást véltem felfedezni, így vissza rohantam. Amint beléptem, láttam, hogy néhányan a földön kidőlve fekszenek, majd drága bátyám Stilest lefogta, míg Dr.Deaton beadott valamit neki.
-Itt meg mi történt? -kérdeztem, hiszen nem egy hétköznapi látvány volt.
-Stiles-nyögte Scott fájdalmas hangon, mire visszaesett, így odasiettem hozzá, majd segítettem neki felállni. -Köszi.
-Ezt meg mégis, hogy érted?-érdeklődtem, mert hát Stiles erre nem lenne képes emberként. Bár feltűnt, hogy mostanában egyre fáradtabb és fura dolgokat ír a füzetébe...
-Megszállta őt egy Nogitsune- a hang felé fordultam, ami ismerősnek hatott, majd megláttam Petert. Hát tényleg ő az.
-Ez meg mégis, hogyan lehetséges?
-Nem tudjuk- felelte Lydia.- Pont ezért jöttünk,hogy megtudjuk. Illetve, hogy meglehet-e menteni.
-Nehezen, de sikerülhet.- válaszoltam halkan,de nem eléggé,mert mindenki meghallotta.
-Ezt meg,hogy érted? -kérdezte Scott.
-Olvastam már a Nogitsuneről. Kevés rá az esély, hogy beválik, de Stilest meg lehet menteni. -mondtam nyugodt hangon. Éreztem,hogy a többiek engem bámulnak,de nem érdekelt. A szememet továbbra is a földre szegeztem,mintha valami érdekes dolgot bámulnék.
-Igazat beszél doki?- kérdezte Kira. Erre a kérdésre felpillantottam, mégha tudtam is a választ.
-Igen. Tényleg van rá mód,hogy a nogitsune meghaljon,és a barátotok életben maradjon,viszont kevés rá az esély.
-Akkor mire várunk? Csináljuk!-mondta Scott.
-Rendben,de nem lesz egyszerű. Valaki lekötözné a fiút? -kérdezte a doki.
-Majd én. -válaszolta bátyám,és egy kötelet megragadva elindult Stiles,illetve a nogitsune kiütött teste felé. Emlékszem,hogy hogyan kötött csomót. Lehet azóta változott,de jobbnak láttam, ha nem bízom rá.
-Hagyd,majd én. -mondtam,majd kezéből kikaptam a kötelet. Értetlenül nézett rám.
-Ti nők,tényleg ennyire szerettek jobbnak tűnni,mint a férfiak,vagy csak te érzed magad ennyire fontosnak?-vetette oda mogorván kérdését. Hmm,úgy tűnik a családból mindenki egy mogorva alak.
-Ne aggódj. Biztosíthatlak róla,hogy csak annyira,amennyire te érzed magad annak. -mosolyogtam rá kedvesen.
Erre bezzeg nem szólt semmit. Na igen,régen is mindig én nyertem a vitákat. Kicsi voltam,de erős. Közelebb léptem hozzá, majd megszólaltam.
-Elkérhetem a kötelet?
-Minek az neked? Nem mindegy, hogy ki kötözi meg? -kérdezte bátyám egy kissé sértődötten.
-Képzeld nem. Tudod, emlékszem, hogy régen mennyire nem ment ez neked. Szóval,szerintem jobb ha én csinálom. -vázoltam fel a helyzetet.
-Ki mondta, hogy tegeződhetünk? -kérdezte.
-Látom sikerült megragadnod a lényeget. -forgattam szemeimet.
-Le se tagadhatnátok egymást. -mondta Peter.
-Ezt meg mégis, hogy érted? -kérdezte Derek. Kérdésével nem foglalkoztam,ki vettem kezéből a kötelet,majd Stiles felé közeledtem. Hallottam, hogy vitáznak mögöttem,de nem érdekelt. Figyelmemet csak a kötélre szenteltem. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint csomózni,pont úgy,ahogy édesanyám tanította. Sokkal egyszerűbb,mint hinné az ember,és jóval tartósabb is. Miután végeztem vele felálltam,majd körbe néztem,és tekintetem megállapodott Dereken. Láttam rajta,hogy nem érti a dolgokat.
-Nos,elég tartósnak tűnik. -hallottam a doki hangját,így felé fordultam. -Köszönöm,Reina.-mosolygott rám kedvesen.
-Reina?-kérdezte Derek. -Volt egy ilyen nevű rokonom.-mondta- Sajnos már nincs közöttünk. -hangjában szomorúság ult. Halványan és csalódottan elmosolyodtam. Szóval nem ismer meg. -Tudod,nagyon hasonlítasz rá,és...-mondatát nem fejezte be,mert tekintete megakadt valamin. -Az a nyaklánc... Az... Az nem lehet. Reina, tényleg te vagy az!?-kérdezte. Válaszul csak bólintottam.
-Úristen,el sem hiszem,hogy életben vagy!- örült meg nekem. Szorosan a karjaiba zárt,amit viszonoztam is. Hiányzott már nekem.
-De mégis hogyan?
-Ezt majd később megbeszéljük,előbb intézzük el Stilest.-mondtam,majd kibújtam karjai közül.
-Igaz is. -értett egyet.
Scott elintézett egy hívást,majd elindultunk.