Back to Beacon Hills (Theo Raeken Fanfiction) /SZÜNETEL/

10.rész

Az ébresztőm hangjára keltem. Direkt hajnali 4-re állítottam be,így volt időm Lydiát keresni. Farkas alakot öltöttem,majd elindultam az erdőbe. Több órán keresztül kutattam utána. Eredménytelenül. A nap már rég feljött,így kénytelen voltam felhagyni a kereséssel. Vissza mentem az ikrekhez,felöltöztem majd reggelit csináltam nekik. Hagytam egy üzenetet,miszerint előbb bementem suliba. Na igen, tény,hogy előbb elindultam,de mivel volt még időm,ezúttal a városban kerestem. Ahol szintén nem jártam sikerrel. Az órámra pillantottam. Késésben voltam. Gondoltam az erdőn keresztül közelítem meg az iskolát,így senki nem szúrja ki,hogy milyen gyors vagyok. Így is tettem. Végül csengetésre értem be a terembe. Öröm volt látni,ahogy az edző valakivel vitázik telefonon keresztül. Abból amit sikerült kihallanom, gyanítom,hogy az orvossal beszél. Miután letette,az osztály felé fordult,hogy megtartsa az órát. Szerettem az edző óráit. Nem unalmasak,mint a többi tanáré,s bár néha eléggé gonosz a diákokkal,mégis, valamiért kedveltem.
-Rendben,akkor figyelem! A mai... Tudjátok mit? Ma átvesszük,milyen korrupt az egészségügyi rendszerünk.
-Öhm edző bá' -jelentkezett Danny. -Azt hiszem vendégünk jött. -amint kimondta,mindenki Meredithre nézett.
Csak ült ott egyhelyben,lehajtott fejjel. Kirára néztem,ahogy ő is rám. Több se kellett,hívta is Scottot.
-Meredith itt van a suliban.-mondta a telefonba.- Most azonnal gyertek be. Siessetek! -majd letette.
Az említett lány felé pillantottunk,akit az egész osztály körbe vett. Az edző vele szemben guggolt,és próbálta szóra bírni.
-Kisszivem. -csettintgetett neki. -Kisszivem. Elárulnád melyik diliházból szabadultál?
-Edző bá' -hajolt közelebb Danny. -Manapság már nem elfogadott ez a kifejezés.
-Jól van. Kis- Kisszivem melyik... Melyik gyogyóból szabadultál?
-Az Eichenből -felelte a lány,majd az egész osztály meglepődött,s hátrább ment.
-Nem kéne elvinnünk innen? -kérdeztem Kirát.
-Scotték már úton vannak. Addig talán nem lesz baj. -felelte. Vissza néztem és hallgattam a beszélgetést.
-És,hogy kerültél ilyen messzire? -kérdezte az edző.
-Segíteni fogok. -felelte Meredith.
-Persze.
-Hallom,ahogy... Sikoltoznak.
-Szörnyű lehet,de mit... Miért sikoltoznak?
-Sikoltoznak,mikor valaki meghal.
-Sikoltoznak ebben a pillanatban?
A lány válaszul csak bólintott.
-És mond,mennyien?
-Mindannyian.
Az edző megkérte,hogy menjen vele. A lány bele egyezett,majd vele ment. Kiléptek a teremből,így én is arra a döntésre jutottam,hogy kimegyek Kirához a terem elé.
-Na,mondott valamit? -kérdezte.
-Azt mondta sikoltoznak. Ebben a percben is. Akkor,mikor valaki meghal. Szerinted... Szerinted a Bansheekről beszél? -kérdeztem rá.
-Szinte biztosan.
Amint ezt kimondta,megjelentek az Eicheből az orvosok.
Kirával egymásra néztünk,majd együtt letámadtuk az irodájából kijövő tanárt.
-Edző bá',ne hagyja,hogy elvigyék. Úgysem értené,de ha elviszik ,akkor rettenetes dolgok történnek. Lydiával,Scott,Stilesszal és mindenki mással. Kérem,kérem,ne hagyja nekik! -mondta,én meg csak sokkolódva néztem,ahogy az edző is.
-Te meg ki vagy?
-Hát,Kira. Új vagyok.
-Edző bá',kérem hallgasson rá. Kérjük szépen,ne engedje meg nekik,hogy elvigyék.-mondtam neki ezúttal én is. Már épp szólásra nyitotta a száját,amikor az orvosok nagy mosollyal oda értek hozzánk.
-Hogy az a jó...
-Finstock -szólította meg az egyik.- Bobby Finstock edző. Ez aztán kellemes meglepetés.
-Aha...
-Hmm... Hogy is mondják? Aki nem tudja tanítja.
-Ja,aha... De vicces...
-Szerintem az edző nem igazán örül neki. -súgtam Kirának.
-Igen. Lehet ismerik régebbről egymást. -súgta vissza.
-Meglehet.
-És akkor most Finstock professzornak hívnak a pályán kívül? Az már félig meddig profi Bobby.
-Esküszöm kinyírom.-mondtam alig hallhatóan Kirának.
-Eszedbe ne jusson.-suttogta,majd megfogta a karom,nehogy hülyeséget csináljak.
-Edzőnek. Edzőnek hívnak. Professzorok nem tanítanak gimiben.
-Jó,hát akkor értesíts ha végre elértél valamit.- erre már az edző nem tudott mit mondani. Indultam volna felé,mikor Kira visszarántott. Nem szeretem ha valakit megaláznak. Főleg,ha olyasvalakiket aláznak,akiket kedvelek.
-Jól van edző. Hol van Meredith?
Egy ideig egymás szemébe bámultak,majd az edző megszólalt.
-Megvan. Bent vár az irodámban.
Kinyitotta az ajtót,de a szék üresen állt.
-Utána!-mondta az egyik orvos,majd elindultak megkeresni.
-Edző,maga tényleg hagyta,hogy így megalázzák? -kérdeztem.
-Most ne ezzel foglalkozz. Gyertek, és keressük meg. Előbb kell megtalálnunk,mint ők.
Így is tettünk. Összefutottunk Scottékkal,majd az edző után rohantunk.
Mire beértünk,azt láttuk,hogy az edző sokkolót használ az orvoson.
-Vigyétek már innen!- kiabált ránk.
Stiles megragadta Meredith karját,majd kirohantunk az iskolából,egyenesen a jeephez. Scotték elmentek Meredithszel,Kira haza ment,én pedig úgy gondoltam,hogy tovább keresem Lydiát. Az erdőbe folytattam a keresést, ezúttal emberként,amikor egy hívást kaptam Scottól.
-Megvan Lydia.
-Komolyan?
-Igen.
-Hol van?
-Gyere az Eichenbe. Siess!
Amint letette a telefont,rohantam is,mint az őrült. Mire oda értem,Stilesék akkor száltak ki az autóból. Összegyűltünk,s vártuk,hogy Scott mit mond.
-Volt már részünk ebben. Néhány hete ugyan így összegyűltünk, és megnentettük Maliát. Nem igaz?
A többiek csak bólintottak.
-Ő idegen volt. Lydia nem az.
-Megmentem a barátomat. -mondta Allison.
-Én meg az enyémet. -felelte ezúttal Scott.
-Nekem csak nincs kedvem házit írni. -mondta Isaac. Hitetlenkedve néztem rá. A barátunk veszélyben van,erre képes ilyent mondani.
Ezután elindultunk befelé. Mit mondjak,nappal sem biztató ez a hely, na de este... Hát igen,kicsit para.
-Kira. -hallottunk meg egy női hangot.
-Fordulj sarkon,és menj haza! Vidd a barátaidat is.
-Nem lehet.-felelte Kira. - Rájöttem ki ellen játszottam valójában. Ellened.-felelte.
Scott és Stiles elrohantak,mi pedig ott maradtunk, mint később kiderült Kira anyjával.
-Hívja vissza őket.- fogta rá a nyilát Allison.
-Azt hiszitek túl élheti? Hogy még megmenthetitek őt? -kérdezte a nő.
-És ha igen? -kérdezett vissza ezúttal a lánya.
-Nekem se sikerült hetven éve. A barátotok halott.
-Biztos vagy benne? Vagy félsz belátni,hogy nem kellett volna feláldoznod Rhyst?
Amint Kira ezt kimondta az onik fegyvert ragadtak. A nő elmosolyodott.
-Hát nem én vagyok többé a róka Kira. Hanem te. -mondta a nő.- A nogitsune azonban továbbra is az én gondom. -amint kimondta az onik eltűntek.
Kis idő múlva láttam Kira anyján,hogy valami nem stimmel.
-Anya?- szólította Kira.
-Mi a baj?- kérdezte Isaac.-Mi történt?
-Egy egyszerű tulajdonos váltás.- jött a válasz. A hang irányába fordultunk,és szembe találtuk magunkat a nogitsuneval,s az onikkal együtt. -Mostmár az enyémek.
Allison fegyvert ragadott rájuk,ahogy ők is ránk. Elkezdődött a harc. Allison nyíllal támadott, Kira a kardjával. Nekünk Isaackel pedig maradt a karmunk. Hiába harcoltunk,nem annyira haladtunk.
Az egyik oni elejtette a kardját,így Isaac felvette és azzal harcolt tovább. Én továbbra is az onikra ugrottam. Karmoltam,s haraptam őket ahol tudtam. Direkt nem változtam át farkassá. Így hasznosabb voltam nekik.
Kirára ketten támadtak,így az egyik határa ugrottam. Próbáltam lefoglalni, míg végül Kira a kardját az egyibke szúrta,ezzel lassítva őt.
-Hogy állíthatjuk meg őket? -hangzott a kérdés Isaactől.
-Fogalmam sincs. -válaszoltam. -De kéne egy terv,mert hosszú távon nem bírjuk így sokáig.
-Sehogy. -jött a válasz Kira anyjától.
Isaacket többen is karddal támadták. Vágták ahol érték. Próbáltam oda menni,s segíteni neki,de nem tudtam. Ahogy őt is,engem is többen támadtak. Isaac egyre gyengébb volt, végül össze esett. Az egyik oni éppen karddal sújtott volna rá,de megállt a mozdulatban. Egy nyílvessző állt ki belőle. Kardját elejtette,majd sárga fény áradt ki a testéből. A föld is bele remegett,majd egy fekete füst felhőt láttunk. Az oni meghalt. Vérszagot éreztem. Nem Isaacé volt,így a szag irányába fordultam. Allisonból pont akkor húzta ki az oni a kardját. Mindannyian sokkolódva álltunk ott. Még a vér is megfagyott a testemben. Az onik eltűntek a nogitsunevel együtt. Scott elkapta Allison testét. Láttam Isaacen a szomorúságot. Azt,hogy mennyire összetört.
-Megtaláltátok? Nem esett baja? Biztonságban van? -záporoztak az alábbi kérdések Allisontól Scott felé.
-Igen. Igen jól van.
-Igen...?-kérdezett vissza. A lány kezére tette az övét.
-Nem tudom... Nem tudom elvenni a fájdalmadat. -nézett rá szomorúan.
-Azért,mert nem fáj.
-Ne...
-Semmi baj.
-Allison.
-Semmi baj. Semmi baj... Semmi baj,minden rendben. Az első szerelmem karjában vagyok. Aki előtt nem szerettem senkit. Akit mindig szeretni fogok. Szeretlek. Szeretlek. -mondta könnyezve.
-Ne...-mondta Scott. Arcát könnyek áztatták.
-Scott... Scott megha...
-Kérlek ne. Allison ne....ne...
-Mond... Mond el apának... Tudnia kell. Mond meg,hogy... Hogy... -mondatát nem tudta befejezni. Testét elhagyta az erő. Elernyedt keze a földre hullt.
Scott Allisonnal az ölében sírásban tört ki. Isaachez léptem. Láttam,hogy teste rázkódott a sírástól. Átöleltem. Próbáltam vissza tartani a könnyeimet,de nem ment. A végén már én is sírtam. Megérkezett Chris Argent is. Nem hitte el,hogy ennyi volt. Senki nem akarta elhinni. Nem ismertem olyan régóta,mégis közel álltam hozzá. Scott aznap este elvesztette a volt szerelmét,akit mindennél jobban szeretett, Chris a lányát,akinek ő jelentett mindent,de így senkinek sem maradt, Isaac pedig a szerelmét,akit oly annyira imádott,S szeretett. És mi mit vesztettünk az aznap éjjel? Nem csupán egy barátot. A csapatunk tagját. A falkánk tagját,akit mindenki szeretett. Testvérként tekintettem rá,erre elvesztettem. Mindenki elvesztette. Aznap este a szívünk beleremegett a fájdalomba. Megtörtünk. Aznap este nem csak egy barátot vesztettünk el. Hanem a lelkünből egy darabot is. Másoknak csak egy lány volt. Csak egy osztálytárs. Csak egy diák. De nekünk sokkal több. Családtag. S most,nincs többé. Nem maradt más,csak az emléke,amely örökké a szívünkben él.