Back to Beacon Hills (Theo Raeken Fanfiction) /SZÜNETEL/

7. rész

Sziasztok!
Elhoztam a kövi részt nektek,remélem tetszeni fog.
Néhány helyen felkavaró dolgok lesznek (vér, gyilkosság,stb..) szóval ha nem bírjátok,akkor olvassátok az *Iskolába vezető úton*-tól.
Jó olvasást! 😊

Reggel az ébresztőm hangjára keltem.
Az óra reggel hatot mutatott. Lassan kimásztam az ágyamból,beágyaztam,majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Belenéztem a tükörbe,és szó szerint hányni tudtam volna magamtól. Sosem éreztem ennyire szánalmasnak magam.
A szemeim bedagadtak, és vörösek voltak. A hajam tiszta kócos volt. Nézegettem magam pár percig,mire úgy döntöttem,hogy rám fér egy zuhany.
Tegnapi ruhámat levettem,s beálltam a zuhany alá. Lassan megnyitottam a csapot. A meleg víz lassan folyt végig a testemen,a nyakamtól kezdve,egészen a bokámig. Miután úgy éreztem,hogy teljesen elkészültem, elzártam a csapot, megtörölköztem,majd egy törölközőt magamra csavarva kimentem a fürdőből. Ám amint ki értem,meglepettségemre nem voltam egyedül. A szekrénynél térdelt valaki,és éppen dolgozott. A szerelő rám nézett, tetőtől talpig végig mért, és kajánul elmosolyodott.
-Ejha,általában nem szoktak reggelente így fogadni. Bár nincs ellenemre.
-Azt rögtön gondoltam....-néztem rá unottan.
-Ha gondolod szépségem,pont rá érek,szóval szívesen felfedeznélek. -nézett rám,majd megindult felém.
-Azt hiszem tudom, hogy még mivel nem fogadták reggel. -mosolyogtam rá.
-Na és, mivel?-mosolyodott el perverzen.
Rá néztem,majd ördögien elmosolyodtam.
-Rendőrségi feljelentéssel. Takarodjon kifelé,mielőtt hívom őket!
Erre köpni-nyelni nem tudott,csak heves bocsánatkérések közepette elhagyta a szobát.
Ezután az incidens után, feltöltöztem. Fekete farmer volt rajtam,fekete pólóval,rajta egy piros színű kötött pulóverrel. Felvettem a cipőm,majd a fekete bőrkabátomat a derekamra kötöttem. Táskámat felkaptam majd elindultam a suliba. Vagyis indultam volna,ha nem kellett volna le mennem a recepcióra reklamálnom a reggeli dolog miatt.
-Jó reggelt! -köszöntem a recepciósnak.
-Jó reggelt! Miben segíthetek? -kérdezte mosolyogva.
-A reggeli szerelő miatt jöttem,aki a szobámba volt.
-Oh,igen. 28-as szoba,ugye?
-Igen.
-Értem. Baj volt az egyik szekrénnyel. Elnézést kérünk,hogy nem figyelmeztettük.
-Értem,semmi gond.
-Minden rendben ment? -kérdezte
-Nem éppen. Tudja érdekelne,hogy egy motel,hogy engedhet meg ennyire perverz munkást!? Az eszem megáll...
-Hölgyem,itt tisztességes munkások dolgoznak, erről biztosíthatom.
-Nem éppen.-mondtam,majd elmeséltem mindent.
-Értem, elnézést kérek ezért. Máris nézem a kamera felvételt.
Visszatekerte fél órával ezelőttre,és valóban látni lehetett,hogy be megy a szobámba. Rá nagyított az arcára,de amit ezután mondott,arra nem számítottam.
-Ez nem lehet...
-Ezt mégis,hogyan érti?
-Ez nem a mi szerelőnk. Nemrég hallottam róla,hogy megszökött egy fogoly a börtönből.
-Mégis ki?
-Jonathan McCaver-mondta.
Az ereimben is megfagyott a vér. Hallottam már róla. Több nőt is megerőszakolt,majd utána megölte őket. Ekkor tudatosult bennem,hogy valószínűleg nagy veszélyben voltam.
Amíg ezen gondolkodtam,addig a nő értesítette a rendőrséget.
-Hölgyem,a seriff kérdezi,hogy megvárja-e őket?- kérdezte. Az órámra pillantottam,ami fél nyolcat mutatott. Végülis a nulladik órámat így is lekéstem,így határozottan bólintottam.
Tizenöt perc múlva a rendőrök megérkeztek. Elmondtam nekik mindent ami történt,majd a seriff így szólt:
-Ne aggódjon kisasszony,megoldjuk.
Jobban végig mért engem,majd a kérdését hallva totál abszurdnak találtam a helyzetet.
-Egyébként,te nem Stiles osztálytársa vagy?
-De igen. Reina Hale. -vetettem rá egy kissé bátortalan mosolyt. -Miért kérdezi? -kiváncsi voltam,hogy kije lehet Stilesnak.
-Az apja vagyok-mosolyodott el.
-Szerencsés a fia,hogy ilyen apja van.
-Nem éppen. Sajnos a munkám miatt ritkán vagyok vele. -szomorodott el kissé.
-Meglehet,de szereti,és ezt ő is tudja nem?
-De igen,persze.
-Na látja,más nem számít. -mosolyogtam rá.
Köszönöm,hogy így gondolod. -nézett rám.-Hmm...- tűnődött el kissé- Nem azt mondtad,hogy a neved Hale... -gondolkodott hosszasan. -Derek Hale véletlenül nem a rokonod?
-De igen. Maga is ismeri?
-Hogy ne ismerném. Néha meggyűlt a baja a törvénnyel. -tűnődött el.
-Értem.Esetleg...-mondatomat nem tudtam befejezni,mert közbe szóltak.
-Főnök, találtunk valamit. -szólt a seriff helyettes.
-Köszi,Parrish.
Közelebb értünk, a kutya egyre hangosabban ugatott. Az ajtó parányi résén láttuk,hogy vér kezdett el kiszivárogni. Néhány ember arcán meglepődést,míg másokon undort és félelmet láttam. Engem azonban nem különösebben lepett meg. Ha egy olyan "családba" nősz fel mint én,akkor megérted miért. Ennél sokkal rosszabb dolgokat is láttam nekik hála.
-Feszítsd!- hallottam meg a seriff hangját,amire egyből felkeltem a bambulásból. Mint kiderült az ajtó zárva volt. Ezzel nem lett volna gond,tekintve,ha a kilincs nem lett volna leszerelve és a kulcs nem tört volna bele a zárba. Beálltam segíteni,hátha a farkas énem segít egy kicsit. Az eredménye meg is lett. Nagy nehezen fel feszítettük az ajtót,ami nagy csattanással a földre hullott. Ám ami a szemünk elé tárult,arra nem voltunk felkészülve. Egy halott ember tárult elénk. Ruhája le volt róla véve,csak egy száll boxer és trikó volt rajta. Testén legalább tíz késszúrás volt, nyakán egy hegedű húr éktelenkedett,mellyel valószínűleg a torkát vágták el. Nem a legszebb látvány volt. Körbe néztem,láttam a rémült tekinteteket. A recepciós nő amint meglátta,egy "Trevor" kiáltása után a földre csuklott,majd zokogásban tört ki.
A rendőrök a hullát egy ponyvával le takarták,majd felvették a vallomásunkat. Mint kiderült a nő a szerelő,vagyis Trevor felesége volt. Miután végeztünk a seriff felém fordult,majd felajánlotta,hogyha szeretném elvisz a suliba.
Ránéztem az órámra. Már kettő órát úgyis lekéstem,és egy normális ember nem menne be,én mégis elfogadtam és be mentem,mert bár lehet nem egy kellemes emlék,mégis számomra nem túl szokatlanok az ilyen esetek.

*Iskolába vezető úton*
Az út eléggé csendben telt. Néztem a házakat,majd a csendet a seriff törte meg.
-Láttam nem rázott meg annyira az eset. -nézett rám pár percig,de a tekintetét ezután újra az útnak szentelte.
-Tudja,ha valaki átélte azokat a dolgokat amiket én,akkor ezeken már meg sem lepődik.
-Rossz gyerekkor?
-Mondhatni.
Amint ezt ki mondtam,megis érkeztünk az iskolához.
Megköszöntem Noahnak (mint kiderült így hívják),majd kiszálltam az autóból és elindultam befelé az iskolába.
Az első nap megtapasztaltam azt a nagy figyelmet a külsőmmel,amit nem akartam. Na most,ha az felkeltette a fél suli figyelmét,akkor gondolhatjátok,milyen az,ha rendőautóval érkezik valaki. Főleg ha a kocsit maga a seriff vezeti.
Mindenki megbámult,mentek a találgatások,hogy miért így érkeztem.
Besétáltam az igazgatói irodába,bejelentkeztem (mivel tudta mi történt) majd órára siettem.
Beléptem a terembe,ahol bal szerencsémre az ikrekkel találtam magam szembe.
-Miért a seriff hozott be? -kérdezte Aiden.
-Semmi közötök hozzá!-vágtam rá kapásból.
-Aha.... És miért van vér szagod?- kérdezte ezúttal Ethan.
-Mint mondtam nem tartozik rátok!
Különben is,mit érdekel titeket!?
-Reina,szerintem nagyon is ránk tartozik! A barátaid vagyunk...
-A barátaim? A barátaim?? És mégis milyenek? Milyen barátok azok,akik eltitkolják azt,hogy a családja egy része mégis él???
-Reina,mi...-kezdte Aiden,de belépett a tanár.
A helyünkre küldött minket,majd miután az osztály többi tagja megérkezett,bevezett minket a matematika "csodás" világába.
Óra után kirohantam a teremből. Nem érdekelt,hogy a fiúk beszélni akartak velem. Haragudtam rájuk azért amit tettek. Ezt elszúrták,és felőlem teperhetnek,nem hiszem,hogy megfogok nekik bocsátani.
Az ebédlő felé vettem az irányt. Kikaptam az ebédet, majd egy üres asztalhoz ültem. Mint általában,most is egyedül ettem. Végülis már megszoktam,szóval nem volt újdonság.
Egyszercsak Stiles termett előttem Scottal az oldalán.
-Hali-köszönt. -Ide ülhetünk?
-Persze.
-Stiles vagyok, ő pedig Scott.-furán néztem rá,hiszen osztálytársak vagyunk,ezért ismerem őket. Kezdtem azt hinni,hogy szegényt lehet a fejére ejtették kiskorában.
-Tudom.Tudod osztálytársak vagyunk.
-Igen,tudom de nem indítottuk jól az ismerkedést,ezért rendesen szerettem volna bemutatkozni.
-Oh,oké. Akkor, örvendek,Reina vagyok. -mosolyogtam rájuk.
-Na és,hogy tetszik a suli?-kérdezte Scott.
-Nagyon szuper,köszi.
-Figyelj,te honnan ismered a Steiner ikreket?
Na erre a kérdésre nem számítottam. Sejtettem,hogy van hátsó szándékuk,na de,hogy ez, eléggé fura volt.
-Kiskoromban ismertem meg őket. Mikor a házunk felgyulladt Deucalion talált rám,és nevelt fel. Konkrétan Aidenékkel nőttem fel.
-Deucelion? Az a pasi egy pszichopata! -akadt ki Stiles.
-Oké,tényleg vannak hibái. Igen,aláírom,de mégiscsak ő nevelt fel.
-Megértem,de Scottot rossz útra akarta téríteni.
-Ez igaz?
-Igen.
-Szóval te lennél az igaz alfa?
-Huh,látom terjed a hír. Miből jöttél rá?
-Ethanék említettek egy igaz alfát.
-Igen,én vagyok.
-Akkor eredetileg miattad jöttek ide? Te voltál az az alfa?
-Nem -mosolygott rám. -Derek miatt.
-Ismeritek?
-Persze. Egyébként hogy,hogy nem tudtál róla?
-Őszintén? Azt sem tudtam,hogy rajtam kívül mások is túlélték. Abban a hitben voltam,hogy csak én maradtam.
-Értem. Figyelj,ha gondolod szólhatunk neki,hogy élsz. Szerintem szívesen találkozna veled. -mosolygott rám Stiles.
-Fiúk,kérlek titeket,hogy ne. Szeretnék vele majd találkozni,de nem most.
-Persze, megértjük. Nem lehet kellemes,ha egy ilyen hírrel sújtják az embert. Főleg,ha teljesen más hitben volt eddig. -mondta Scott.
-Na igen.... Ne haragudjatok,de órára kell mennem.
-Menj csak nyugodtan. -mosolygott rám Stiles- Egyébként milyen órád lesz?
-Kémia.
-Jövünk veled.
Vissza vittük a tálcákat,majd hárman elindultunk kémia órára.
Az érdekfeszítő kémia órát egy francia, egy biológia majd végül egy tesi zárta,ahol kötelet másztunk. Szóval eltelt a nap.
Éppen hazafele indultam,de az utamat a parkolóba az ikrek állták. Megint....
-Mit akartok? -kérdeztem durván.
-Beszélni veled.
-Az pech,mert én nem akarok veletek beszélni....
-Reina kérlek hallgass meg minket! -könyörgött Aiden.
-Miért tenném?
-Tudom,hogy haragszol,de had hozzuk helyre a dolgokat-kérte ezúttal Ethan.
-Nézzétek,ezen nincs mit helyre hozni! -mondtam,majd elindultam haza.
-Mi elmondtuk volna-sugta maga elé Aiden,amit csak a hallásomnak hála hallottam.
Megfordultam,majd vissza sétáltam hozzájuk.
-Hallgatlak titeket,de semmi hazugság!
Mind a ketten bólintottak,majd elmondták az egész történetet. Ezek után,csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért?