A kötelék /BEFEJEZETT/

Hetedik Fejezet

Liana szemszöge:

A lövés elhangzása után gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ezt én tettem. Megöltem. Az első emberölésem.
Nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem az, hogy a húgom végig nézte.
Gyilkos vagyok.

Büszke vagyok rád! - súgta a fülembe Dylan.
De megöltem valakit, ráadásul a bátyám volt. -hepciáskodtam.
Úgy is viselkedett? Alig 5 perce tudtad meg egyáltalán, hogy a bátyád. - nevetett a férfi.
Mindketten sikoltásra lettünk figyelmesek. Az a valaki a húgom volt, Donna.

Hogy tehetted ezt? Hogy válhattál te is ilyenné? -sírva üvöltött Donna.
Én, én ezt nem akartam... - makogtam.
A bátyánk volt? - kérdezte Donna már-már suttogva.
Igen! - feleltem.

Egy percre csend lett, míg nem mindannyian azt véltük felfedezni, hogy a húgom elájult...

Bassza meg! Rohadtul minden a te hibád, miattad kerültem ide, miattad tettem ezt és most a húgom gyűlöl. - üvöltöttem Dylanre.

Égni kezdett az arcom, rajöttem, hogy egy kibaszott nagy pofont kaptam a férfitől.

Te velem nem beszélhetsz így! Világos? - kérdezte Dylan.
Igen. - mondtam suttogva.

Faképnél hagyott. A húgomat elvitette a csicskáival, én nem mehettem.
Észre sem vettem azt, hogy Damira végig az eseményeket figyelte és egy szót sem szólt.

Jól vagy? -szólalt meg, az imént említett lány.
Nem, egyáltalán nem vagyok jól, megöltem valakit, a húgom elájult, mi jöhet még?! - sírva válaszoltam.
Ki jutunk innen, hidd el. - szólt Damira.
Hogyan? Konkrétan egy börtön kastélyban ragadtunk. - mondtam kissé idegesen.
Damira nem válaszolt, tudta mikor maradjon csendben.

1 órával később...

A húgod jól van, gyere látogasd meg. - szólt Dylan.
Oké. - feleltem halkan.
Damira téged ki kísér Lucas. - mondta a férfi.

Miután Damira elhagyta a szobát, én is menni készültem, de Dylan megragadta a karom.

Nem akartalak bántani, de nem emelheted fel a hangod velem szemben. - szinte suttogta a férfi.
Ha ismét felemelem a hangom megint megütsz? - vontam kérdőre.
Nem, annál rosszabb. - mondta, végig a szemembe nézve semmilyen hangon.
Menni készültem, de ismét megragadta a karomat.
Mit akarsz még? - kérdeztem a hangomat felemelve.
Ezt talán nem kellett volna. - mondta mosolyogva Dylan.
Dylan, kérlek látni szeretném a húgomat. - kérleltem.
Lássuk csak mivan a számládon eddig. Megöltél egy embert aki a bátyád volt, a hulláját nekem kell eltakarítattnom. Kétszer felemelted a hangod, pedig tudtad mi lesz. Szóval, még mindig úgy gondolod nem érdemelnéd meg a büntetést? - kérdezte tőlem nevetve a férfi.
Megbüntethesz, csak had láthassam Donnát.

Aranyos, hogy megengeded, de ez az én házam, tehát azt csinálok amit csak akarok. - mondta öntelten.
A fájdalmat bírom, erős vagyok, nem véletlen lettem FBI-os. - kacagtam a férfi szemébe.
Ideges lett, talán ezt nem kellett volna.
Neki nyomott a falnak, talán inkább már oda lökött erőből.
Kurvára ne hidd azt, hogy kemény vagy, rohadtul az én házamban vagy, a szeretteid élete a kezemben van, egy elcseszett ribanc vagy. - üvöltözött velem.
Ekkor a földre lökött.
Sírtam, mert igaza volt, kis koromban rengetegszer megkaptam ezt.
Bassza meg... - mondta halkan.
Kelj fel. - szólt hozzám, de rá sem hederítettem.
Kelj fel a kibaszott földről. - ismét üvöltött.
Mozdulatlanul ültem, és csak zokogtam.
Egy erős kar megragadott, felrántott a földről, s magához húzott. Dylan erős karjai voltak, illata orromba fúródott, a férfi aki bántott, üvöltözött velem magához húzott, rettentően jól esett.
Fejemet mellkasába fúrtam, s folytattam zokogásomat.
Liana, miért kell állandóan ellenkezned, csak egyszer fogadnál szót. - szólt gyengéd hangon.
Megmondtad, egy elcseszett ribanc vagyok. - szóltam alig hallhatóan, de ő így is hallotta.
Ne hidd azt, hogy nem lesz büntetésed. - mondta kissé komoran.
Láthatom őt? - kérdeztem.
Láthatod, viszont ma megkapod a büntid. - mondta a már újra régi bunkó Dylan.
Oké. - sóhajtottam.
Menjünk. - szólt rám.

A szobából kiérve, Dylan előre memt és spanyolul szólt az egyik férfinek, nem értettem, mert távolabb voltam tőlük.
Gyere! - mondta határozottan Dylan.

A már jól ismert lépcsőn mentünk fel, s bementünk egy szobába, az ágyon feküdt a húgom. Odarohantam hozzá.

Donna. - vontam szoros ölelésbe.
Liana. - ölelt vissza.
Jól vagy? - kérdeztem, ismét sírva.
Igen, azt hiszem. - felelte.
Te jól vagy? - kérdezte aggódva.
Igen, igen jol vagyok. - kissé dadogtam.
Akkor miért lila a mellkasod? - vont kérdőre.
Kivágott felsőben voltam, valószínűleg akkor üthettem meg, mikor Dylan erősen a falhoz lökött.
Öhm én, megcsúsztam és hasra estem mielőtt bejöttünk. - nevettem el magam, hogy el higyje.
Ezt tudod kinek meséld be. - szólt rám komoran.
Dylanre néztem aki végig az ajtóban állt.
Liana hibázott, így büntetést kapott. - mesélte teljesen nyugodt hangon a húgomnak.
Mivan? Mit tettél vele? - fakadt ki a húgom.
Hé, hé nem hiányzik, hogy megint eless. - szólt rá a húgomra.
Donna kérlek fejezd be, megérdemeltem. - nyugtattam a húgom.
Megérdemelted? Téged mi a fasznak képeztek ki, ha szart sem teszel? - kérdezte.
Figyelj Donna, látom semmi bajod már, szóval mit szólnál ha mondjuk a szemed láttára ölném meg Liana-t. - szólalt meg Dylan.
Mivan? - kérdezett vissza a húgom.
Jól hallottad. - nevetett a férfi.
Donna fejezd be! - suttogtam neki.
Ne, hagyd had beszéljen. - szólt rám Dylan.
Oké, ölj meg, de őt ne bántsd. - kérleltem.
Ehj Liana, Liana nem gondolod, hogy ez már sok lesz, miért tennék olyat ami nem tetszik? Inkább megölöm őt. Ekkor pisztolyt rántott és a húgomra szegezte.
Dylan, kérlek tedd le. A pisztoly elé álltam, de semmit nem tehettem nem akartam kockáztatni.
Takarodj innen. - szólt rám, dühös hangon.
Bármit megteszek, de ne bántsd őket. - szóltam ismét.
Bármit? - kérdezett vissza.
Bármit.
Oké, el játszod mindenki előtt, hogy a barátnőm vagy, ha hibázol neki vége, de az is megeshet, hogy Damira is meghal. Világos voltam? - nézett szemeimbe.
Igen. - válaszoltam halkan.
Világos voltam Liana? - emelte meg a hangját.
Igen. - emeltem meg én is a hangom.
A falba lőtt, a húgom feje mellett ment el a golyó.
Erről pedig rohadt gyorsan szokj le, mert a következő nem a falba repül. - mondta végig, nyugodt hangon.
Kiment a szobából.

Liana, hogy tehetted ezt magaddal? - kérdezte a húgom.
Érted tettem. - válaszoltam.
Ha le is kell vele feküdnöd? - kérdezte aggódva.
Akkor megteszem, mi mást tehetnék? - kérdeztem nevetve, nem akartam sírni, ne lássa azt, hogy mennyire megvisel.
Sajnálom. - sóhajtott.
Nem te tehetsz róla. - nyugtattam meg.
Most pihenj, elmegyek zuhanyozni.

A szobát elhagyva, Dylan szobáját kezdtem keresni, amit végül megtaláltam. Bekukucskáltam, senkit nem láttam, így bementem. Kutakodni kezdtem hátha találok valami váltó ruhát.

Mit csinálsz? - kérdezte mögülem, a már jól ismert hang.
Megijedtem.
Én, én csak valami más ruhát kerestem. - motyogtam.
Mi lenne ha nem aludnál ruhában? - kérdezte félig mosolyra húzott szájjal.
Csak néztem rá, végül megszólaltam.
Dylan én, csak egy pólót szeretnék kérni. Lehajtottam a fejem, mert elszégyelltem magam.
Tessék itt egy póló. - dobta oda.
Köszönöm. - mondtam.
Elementem zuhanyozni, de ekkor jöttem rá, hogy a pólót kint hagytam.
Mi mást tehettem volna, minthogy magamra csavartam a törölközőt és kimentem.
Dylan, én.. - folytatni akartam, de közbe szólt.
Ezt keresed? - mutatta oda a pólót.
Igen. - feleltem hallkan.
Nyújtotta oda a pólót, nyúltam érte, de magához húzott.
Dylan... - a számra tapasztotta az ujját.
Csókólgatni kezdte a nyakam, amitől akaratlanul, de kisebb sóhajok hagyták el a szám.
Szemembe nézett vagyakozóan.
Megkaphatom a pólót most már? - kérdeztem.
Tudtam, hogy most forr benne a düh, mert faképnél hagytam.
Odaadta, én pedig visszamentem a fürdőbe.
Felhúztam, s kimentem.

Kész vagyok, mehetsz. - mondtam Dylannek.
Egy szót sem szólt csak bement.
Lefeküdtem az ágyra s betakaróztam, pár percen belül, elnyomott az álom...

Sziasztok! Itt is lenne az ígért rész. Remélem tetszik nektek.
Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien megtekintettétek/elovastátok a könyvem. Remélem mindenkinek csodásan telik a nyara. ❤️

Üdvözlettel: N...