A kötelék /BEFEJEZETT/

Kilencedik Fejezet

Dylan az ágyra tett, s míg nyelveink csatát vívtak, keze felfedező útra indult...
Mire kapcsoltam, hogy éppen mit is csinálunk és hogy kivel teszem addigra már csak fehérneműben voltam.
Dylan, várj...

Valami baj van? - kérdezte aggódva.
Én még... - próbáltam kinyögni a szavakat.
Csak kérdőn nézett rám.
Lányos zavaromban lehajtottam a fejem.
Mi baj van nyuszi? - próbált faggatni.
Dylan én még nem voltam senkivel sem... - szinte suttogtam a szavakat.
Az hogy lehet? Hisz 24 éves vagy?!-csodálkozott el a férfi.
Sosem voltam az a bulizós fajta, senkinek nem adtam oda magam. - magyarázkodtam, elszégyelve magam.
Héé baby, legalább senki nem tudja el mondani magáról, hogy megkapott téged.
Neharagudj, hogy elrontottam. - kértem bocsánatot tőle.
Nem baj nyuszi majd máskor. - mosolygott majd magamra hagyott a szobában.

A dolog után elgondolkodtam, szinte nem is éltem, csak tanultam és láss csodát semmit nem értem el vele, mert dolgozni sem dolgozhatok. Amiről kis korom óta álmodoztam.
Egy olyan férfi iránt kezdek érezni aki számtalanszor megalázott és bántott.
Nem kerülhet sor ilyenre, viszont a megszökést feladtam esélyem sem lenne, el kell taszítanom magamtól.

3 órával később...

Elmegyünk vacsorázni! - jött be Dylan a szobába.
Nincs kedvem ma. - mondtam unottan.
Ez nem kérdés volt, öltözködj! - hangja határozott volt.
Miért? - kérdeztem mielőtt rám csaphatta volna az ajtót.
Mit miért? - kérdezett vissza.
Egyszer paraszt vagy velem utána pedig hirtelen törődsz velem, ez esetben az első. - emeltem meg a hangom.
Ne kezd el! Semmi kedvem most ehhez. -szólt rám erélyesebben.
Jaajj értem tehát ha neked nincs kedved akkor az úgy oké, de ha nekem nincs akkor már háborút indítasz. - nevettem gúnyosan.
A faszomba Liana, fogd be a pofád, nincs kedvem ehhez. - üvöltött rám.
Baszodj meg! - néztem végig a dühös íriszeibe. Mentem volna a fürdőbe, de elkapta a karomat.
Oké legyen, te akartad! - suttogta a fülembe.
Felkapott és az ágyra lökött.
S leszedte a nadrágja övét.
Mit akarsz azzal? - kérdeztem megijedve.
Büntetés! - mosolyodott el gúnyosan.
Nem, nem Dylan. - próbáltam elfutni, a szoba ajtó bevolt zárva.
Mikor megfordultam, és szembesültem a ténnyel, hogy esélyem sincs, Dylan dühös tekintetével találkoztam.
Közeledett felém, én pedig szememet össze húzva álltam az ajtóban.
Térdre! - suttogta ami megrémisztett.
Nem. - ekkor már farkasszemet néztem vele.
Had ne szóljak mégegyszer, mert nem fogok finomkodni. - mondta végig a szemembe nézve.
Szép lassan letérdeltem, ő pedig mellém guggolt.
Így maradsz addig amíg azt mondom, ha pedig megszólalsz, akkor bizony csípni fog a hátadon a szíj.
Megértetted Liana Grace? - suttogta ajkaimra.
Nem válaszoltam megvoltam rémülve, hogy lehet valaki ennyire undorító.
Irtó dühösen nézett rám, így még soha.
Nagyon sajnállak Dylan, hogy ilyenné váltál, tégy velem amit csak akarsz, de én nem adom meg magam neked, rohadtul nem az a fajta vagyok. Ölj meg ha neked úgy jobb lenne, csak a szeretteimnek ne árts. - üvöltöttem zokogva.
Te tényleg ennyire hülye vagy?! Nem voltam elég érthető az elején? - Vágta nekem a fájó kérdéseit.
Nem Dylan, nem voltál elég érthető!
Mindennap megalázol vagy épp bántasz, azt akarod, hogy játszam neked a barátnőt, ebbe belementem a szeretteim miatt, mindent lenyelek és próbálkozom. Te pedig szószerint félelemben tartasz! Egyszer gyengéd vagy aztán ha valami nem úgy alakul ahogy szeretnéd, rajtam vezeted le.
Inkább könnyítsd meg a dolgod és végezz velem.
Holnap atjönnek a szüleim ebédre, ezért előtte bepótóljuk a mait. - mondta lágy hangon majd felhúzott a földről. Indult volna kifelé, de nem hagytam.
Erről beszélek Dylan.
Ha ezt nem fejezed be, elfelejtheted az esélyt arra, hogy valaha is beléd szeretek, mert sikerült ismét jobban megutáltatnod magadat velem! - szemébe nézve köptem a szavakat s azonnal a fürdőbe viharzottam.
1 órán keresztül csak engedtem magamra a forró vizet míg közben sírtam.