A kötelék /BEFEJEZETT/

Nyolcadik Fejezet

Egy héttel később...

Dylan mostanában nagyon sokat dolgozik, ami azt illeti lehet nekem jobb is ez így, nem vágyom veszekedésekre, viszont sokat vagyok egyedül.
A hugomék sincsenek már itt, Dylan haza vitette őket.
Nagyon hiányoznak nekem.
Minap mikor egymagamban gondolkodtam eszembe jutottak a házvezetőnő szavai mikor ide kerültem, Dylan szépen beszélt rólam, nem úgy mint mikor ki akart nyírni a húgom szeme láttára.
Néha magával visz dolgozni az irodájába, ez is egy ilyen nap lesz...
Nem örülök, de legalább nem vagyok egyedül, még mindig a barátnőt kell játszanom...

Elkészültél? - kérdezte Dylan, a gondolkodásomból kizökkentve.
Igen, azt hiszem. - felelte.
Azt hiszed vagy el is készültél? - vonta fel a szemöldökét.
El is készültem. - sóhajtottam.
Ne kezd el! - mondta kissé feszülten.
Válaszra sem méltatva elindultam az autó felé, de az ajtó zárva volt.
Megfordultam, hogy megnézzem miért nem nyílik az ajtó, de amint megfordultam, Dylan teste az enyémnek feszült, nem sok távolság volt köztünk.

Van még egy kis dolgunk, egy másik klubban, most nem én vezetek. - éreztem lehelletét az ajkaimon.
Oké. - ennyit tudtam kinyögni zavarodottságomban.
Még mindig zavarba tudlak hozni ehj Liana... - húzta mosolyra a száját.
Nem, nem tudsz csak meleg van. - valóban az volt hisz nyár volt.
Igen, persze. - mondta még mindig vigyorogva.

Már úton voltunk a klubba, mikor Dylan kezét véltem felfedezni combjaimon. Kezét eltoltam, de mindig vissza helyezte.
Fejezd be! - szóltam rá.
Különben? Elhagysz? - kérdezte szinte már-már kacagva.
Nem vagy vicces! De ha most nem veszed le a kezed onnan ígérem többet nem lesz alkalmad megfogni. - mosolyogtam a férfi arcába.
Ekkor bele markolt nőiességembe.
Meg ne próbáld nekem megmondani mit tegyek, az enyém vagy, azt csinálok veled amit csak akarok. Világos voltam? - szegezte nekem a kérdéseket.
Dylan ez már fáj! - még mindig a nőiességembe markolt.
Ekkor szorított és felszisszentem, persze nem a fájdalomtól.
Világos voltam Liana Grace? - kérdezte a szemembe nézve.
Ki kaptam a pisztolyát és neki szegeztem.
Már nem szorított.
Liana tedd le szépen. - mondta és már az autó is megállt.
Kiszökött egy könnycsepp a szememből amit nem akartam.
Ezt többet nem csinálod velem...
Mert rohadtul nem az egyik kurvád vagyok akivel azt csinálsz amit akarsz! Nem fogok a lábaid előtt heverni soha!! - üvöltöttem a férfival.
Ekkor kikapta a pisztolyt a kezemből és az ülésnek nyomott.
Mi a faszt képzeltél? Már pedig, de rohadtul a lábaim előtt fogsz heverni, te sem vagy több az egyik kurvámnál sem. Remélem kellő képpen világos voltam.
Ekkor már nem láttam a sírástól...
Hogy teheti ezt meg...
Az ablakhoz fordulva sírtam tovább...
5 perc múlva megérkeztünk, de én még mindig zokogtam.
Szállj ki az autóból! - utasított.
Mit sem reagáltam rá.
Szállj már ki a kurva autóból. - üvöltött, mire én összerezzentem,de még mindig nem szálltam ki.
Egy erős kar kirántott az autóból és letett, abban a pár másodpercben míg a kezében voltam biztonságban éreztem magam és ez megrémített hisz miatta sírtam.
Ha nem ellenkeznél és viselkednél így mindig akkor most nem sírnál... - vágta a képembe.
Hogy kéne viselkednem Dylan?
Még kéne alázkodnom neked? - tettem fel a kérdéseket dühösen.
Igen bazdmeg pontosan ezt kéne tenned. - üvöltött ismét az arcomba.
Kezemnél fogva felrángatott a klubb irodájába.
Nyugton tudsz maradni legalább fél órát? - kérdezte.
Nyugton ha ihatok valamit. Valamit valamiért.
Nem, nem ihatsz, semmi kedvem a be rúgott Liana-t hallgatni.
Oké akkor bizonyára el leszünk. - mosolyogtam egyenesen Dylan szemébe.
Egy fehér hosszú ujjú topban voltam és egy farmer shortban + egy hosszabb fehér ingben. Elkezdtem vetkőzni.
Te meg mit művelsz? - kérdezte Dylan rám se nézve.
Olyan meleg van itt... - húztam végig magamon az ujjam.
Fejezd be! - szólt az íróasztal mögött ülő férfi.
Mert különben? - kérdeztem nevetve és ismét végig húztam magamon az ujjam.

Ekkor felkapott és az iróasztalra helyezett. Szemei égtek a vágytól, jól esett a közelsége, de nem tehettem.
Liana, ne csináld ezt velem, tudod jól hogy akarom. - kérlelt.
Tudom, azért csinálom. - vigyorogtam még mindig pedig csak fehérneműben voltam.
Megakart csókolni, de a szájára tapasztottam az ujjam.
Nem nem majd ha megtanulsz bánni velem, szálltam le az asztalról, de visszahúzott és neki döntött.
Azt teszek veled amit akarok számtalanszor hangoztattam, ha úgy akarom itt helyben az enyém leszel.
Öltözz fel, és inkább segíts.

Most az egyszer szót fogadtam neki.
Igaza volt.
Mit segítsek? - kérdeztem miután felöltöztem.
Át kéne nézned pár papírt, hogy minden stimmel-e velük. - nyújtott oda egy jó nagy tömböt.
Ez neked pár papír? - kérdeztem kiakadva.
Majd megbírkózol vele, ügynök. - A végét gúnyosra húzta.

Kérdezhetek valamit? - kérdeztem kis idő elteltével.
Igen? - nem nézett fel a papír felől.
Ha mindenki tudja, hogy te vagy a legnagyobb maffiózó miért nem kaptak még el? - tettem fel a kérdést ami már nyomasztott.
Figyelj nyuszi az nem olyan egyszerű. - nevetett ki.
Apám is FBI ügynök volt a Maffia mellett. Végül rám hagyta a maffiát, mert nem volt egyszerű a kettő együtt.-mesélte végig rám figyelve.
Apád tudta, hogy ki vagyok?-lepődtem meg.
Igen tudta. - mosolygott.
Egyszer haza is vitt téged. - kacsintott.
Várj, na nem...
De igen Liana, apám volt a főnököd. - nevetett.
Engem azért raboltál el, hogy hozzam ki a barátod, de apád megtehette volna... - tudatosult bennem, hogy nem is emiatt vagyok itt..
Az apád és az én apám barátok voltak, apám megígérte a tiédnek ha bármi történne vele ő vigyázni fog rád, ugyanez fordítva is.
A "baleset" után túlságosan magad alatt voltál... Ezért nem hoztalak előbb magammal, és a nővéred meg a húgod is ott volt akiknek szüksége volt rád...
Láttalak babaként igaz akkor még csak 6 éves voltam, de tisztán emlékszem a gyönyörű csillogó szemeidre. Apám és anyám vigyázott rád ha a szüleidnek dolga volt.
Ekkor már ismét zokogásban törtem ki.
Úgy hiányoznak...
Tudom nyuszi. - ölelt szorosan magához.
Köszönöm. - súgtam a mellkasába.
Szívesen. - súgta a nyakamba.
Semmi másra nem vágytam csakhogy öleljen és ne engedjen el, tudtam, hogy ez csak pillanatnyi csoda, utána újra a gonosz Dylan lesz.

Fél órája már, hogy Dylan mellkasába fúrtam a fejem.
Ekkor megszólalt.
Figyelj nyuszi, nekem is tetszik ez az össze bújós dolog, de lassan haza kéne mennünk. - súgta a fülembe.
Csak még egy picit. - alig érthetően mondtam, de ő értette.
Rendben.

Másnap reggel...

Az ágyban ébredtem, Dylanhez bújva, úgyhogy nem volt rajta póló.
A testét néztem amit észre is vett.
Mit láttál? - mosolygott.
Semmit, én.. Te hogy hogy itthon vagy? - megint zavarba hozott.
Nem akartam, hogy megint egyedül legyél. - meglepett a kedvessége.
De miattam nem kell, elvagyok... - hazudtam, nagyon is hiányzott.
Elhiszem, hogy elvagy, de ma dolgunk van. - kelt fel az ágyból és a fürdő felé vette az irányt.
Még is mi dolgunk van? - kérdeztem nyűgösen.
Veszünk neked pár ruhát meg ezt azt. - ezzel becsukta a fürdő ajtót.
De nem kell, van ruhám. - üvöltöttem hátha nem hallja.
Nyuszi minek kiabálsz? - nyitotta ki a fürdő ajtaját.
Azt hittem nem hallanád ha halkan mondanám...
Indult volna vissza ám valamit még akart.
Nyuszi. - szólított.
Igen? - a szekrényben keresgéltem mit vegyek fel.
Valamit elfelejtettem tegnap.
Mit? - néztem rá kérdően.
Tegnap szintén üvöltöttél velem, és nem kaptál büntit pedig kellett volna. - nevetett.
Mert bele markoltál... - szégyelltem el magam.
És jól esett? - jött közelebb hozzám.
Lehajtottam a fejem egy szót sem szólva.
Nyuszi élvezted? Támasztotta meg az állam, hogy a szemébe nézzek.
Élveztem... - szinte suttogtam.
Ekkor megcsókólt majd felkapott a kezébe és heves csatát vívtak nyelveink...

Sziasztok! Sokáig nem volt rész, az igazat megvallva nem volt kedvem írni, mert nem igen érdekelt titeket úgy vettem észre. De úgy gondolom megérdemelné a könyv, hogy befejezzem.
Ezután szeretnék majd más könyvet is írni.
Tehát itt az ígért rész, remélem tetszeni fog nektek.

Üdvözlettel: N...