A kötelék /BEFEJEZETT/

Tizedik Fejezet

Dylan szemszöge:

1 hónap telt el azóta, hogy Liana-t elraboltam. Rengeteg dolog történt vele azóta ami nagy részben miattam történt. Megölt egy embert történetesen a testvérét, számtalanszor megfenyegettem, bántottam és megaláztam.
Most még is az a megtiszteltetés ér, hogy a mellkasomon fekve alszik.
Ettől nagyobb ajándékot sosem kaphattam volna.
Egy nő akivel tehetsz bármit úgysem fogad szót s úgysem fog a lábaid előtt heverni...
Egy nő akit sosem törhetsz be...

Ma van a bál Liana egésznap ezen stresszel, hisz az egész családom ott lesz sokakat nem ismer.

Egy gyönyörű bordó ruhát vett fel, nem tudja de iszonyatosan szexi.
Én egy sima fekete zakót vettem fel.

Ebben a ruhában úgy nézek ki mint egy krumpliszsák. - mondta Liana a tükörben nézve magát, mit sem tudva arról, hogy az ajtóban állva végig őt néztem.
Szerintem csodás vagy! - szólaltam meg, ezzel megijesztve őt.
Megijesztettél. - mormogta.
Tudom, de eddig is itt álltam. - húztam mosolyra a számat.
Ezt meg hogy értsem? - akadt ki.
Válaszként egy nagy mosolyt kapott.
Te végig nézted ahogy felöltözöm? - hepciáskodott, közben közeledett felém.
Én csak erre jártam. - mentegetőztem.
Dylan! - kiabált rám, s már elém termett, hogy kioktasson.
Azonban a falnak nyomtam, karját feje fölé helyezve.
Liana Grace, mindig túl nagy fába vágod a fejszéd! - gúnyoskodtam.
A szájába harapott ami nagyon beindít. Én sem várakoztattam tovább ajkainak estem.
Attértem a nyakára amitől kisebb sóhajok hagyták el a száját.
Azonban ismét megzavartak minket, kopogtak.
Mivan? - kiabáltam ki.
Főnök gond van. - Angelo volt az, az egyik legjobb emberem.
Mindjárt jövök. - mondtam az előttem álló gyönyörűségnek.
Egy apró csókot leheltem ajkaira, majd sietve távoztam.

Mi volt akkora nagy baj Angelo? - kérdeztem kissé mérgesen.
Baj van az egyik szállítmánnyal, nem vette át akinek át kellett volna. - panaszolta Angelo.
Oldd meg, Liana-t a bálra viszem.
Rendben főnök.
Most nem tudtam ezzel foglalkozni, semmi sem érdekelt jobban az én gyönyörűségemnél.

Nyuszi indulnunk kéne. - szóltam Liananak a folyosóról.
Rendben, csak egy perc. - szólt vissza.
Amint kijött a lélegzetem is elakadt, haját begöndörítette s egy kis sminket felrakott.
Annyira gyönyörű vagy. - mondtam neki, amitől kissé elvörösödött.
Köszönöm. - mondta halkan, majd elindultunk.

Ismerős ez a hely.-nézett a hatalmas házra.
Itt laktak apámék régen itt te is jártál. - mosolyodtam el.
Mi miért nem ismertük egymást mielőtt ide kerültem volna? - kérdezte kíváncsian.
Valószínűleg nem lep meg, de mindent tudtam rólad, az én dolgozószobámban egy festmény is van rólad. De ami a kérdést illeti, nekem akkoriban volt egy kapcsolatom, plusz jobban foglalkoztam a maffia ügyeivel.
Erről eddig miért nem beszéltél? - nézett rám értetlenül.
Mert erről nem szeretek beszélni. - nem akartam erről beszélni, de hazudni sem szerettem volna.
De gyönyörű. - mondta az álarcra.
Ki szálltunk majd bementünk sok régi ismerős arcot láttam. Rengetegen jöttek köszönni.

Liana szemszöge :

A házba beérve rengeteg számomra idegen embert láttam, de Dylan mindet ismerte s mindenkivel beszélgetett.
Nyuszi. - súgta a fülembe miközben a derekam átkarolta.
Igen?
Elfelejtettem mondani, más maffiózók is vannak, szóval ma különösen figyelek rád. - lehellete a bőröm perzselte.
Féltesz Dylan Dolores? - húztam halvány mosolyra a szám.
Féltelek Liana Grace. - mondta ki határozottan.

Szervusztok fiatalok. - üdvözöltek minket Dylan szülei.
Sziasztok. - ölelte meg szüleit, sőt inkább csak Ana Maríat az anyukáját, az Alonsoval szigorúan kézfogás.
Szép estét. - köszöntem én is szerényen.
Liana beszélhetnénk? - kérdezte Alonso kicsit furcsán.
Valami baj van? - kérdezte Dylan.
Nyugi, csak elrabolnám egy kicsit a volt alkalmazottam. - mosolygott Alonso.
Rendben. - bújtam ki Dylan karjai közül.

A pultokhoz mentünk majd leültünk.
Tudod Liana, tudom, hogy kerültél a fiamhoz. - kezdett bele Alonso.
Elrabolt téged. De azt is tudom, hogy nem utálod őt. - kortyolt bele az italába.
A fiam kiskora óta rólad beszél, amikor felnőtt és ő vette át a maffiát mindent kiderített rólad, és őrzött téged. Tudom, hogy rengetegszer bántott, elmesélte. Kapott érte egy kisebb agymosást. - mesélte, mire kissé bekönnyeztem.
Nyeltem egy nagyot s bele kezdtem én is a mondandómba.
Nem gondoltam volna, hogy pont veled fogok erről beszélni. - kezdtem bele.
Szeretem a fiát. - mondtam ki amitől még én is meglepődtem.
Sosem tudnám gyűlölni, hiába tett velem amit tett. Megmagyarázhatatlan kötelék van köztünk, amiről tudom, hogy ő is érzi. - meséltem a végig rám figyelő Alonsonak.
Tudom hogy szereted és azt is hogy ő is, csak még nem mondtátok ki. - mondta végig a szemembe nézve.
Csak remélni tudom, hogy ő is így érez. - sóhajtottam.
Apád büszke lenne most rád! - mondta majd magamra hagyott.
Egy könnycsepp gurult végig az arcomon..
Ekkor valaki megfogta a derekam, azonnal felkeltem, hisz ez nem Dylan keze volt.
Ehjnye, csak nem félsz tőlem? - kérdezte gúnyos hangon, egy magas talpig feketében öltözött férfi, ráadásul ijesztő is.
Mit akar tőlem? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Téged. - jelentette ki határozottan.
Jobban jár ha most elmegy, nem akarom, hogy megöljék, mert hozzám szólt arról persze nem is beszélve, hogy hozzám ért. - figyelmeztettem a férfit.
Ugyan ki ölne meg aranyom? - nevetett ki.
Ő. - biccentettem a fejemmel a háta mögé.
Ahogy megfordult, Dylan szinte azonnal ütni kezdte, de ő is kapott egyet amitől még dühösebb lett.
Dylan hagyd abba! - üvöltöttem rá határozottan, azonnal abba hagyta.
Felrepedt a szája, úgy megcsókoltam volna, de ez nem volt az adott helyzet.

Elkaptam a karját és a mosdóba vittem, hogy letakaríthassam róla a másik férfi vérét.
Miért csináltad? - kérdeztem lágy hangon.
Mert hozzád ért. - szorította össze a fogait.
Ismerted őt? - kerdezősködtem.
Ismertem, annó jó barátok voltunk, de átvert. - mesélte.
Sajnálom. - kértem bocsánatot.
Mit? Hogy nem hagyott téged békén? - mormogta.
Menjünk, kelt fel s elindult, azonban az ajtóban megállt.
Szeretlek. - mondta ki.
Én is szeretlek téged Dylan. - a sírás kerülgetett megint.
Megfordult, s sietve az arcomat kezei közé helyezve hosszú csókot lehellt ajkaimra. - szeretlek, mondta ki ismét ezúttal szemeimbe nézve.
Szeretlek. - suttogtam ajkaira.
Jól vagytok? - zavartak meg minket, a szülők és Dylan emberei.
Soha jobban. - jelentette ki, aki még mindig arcomat fogta.
Elmosolyodtam, ezúttal én kezdeményeztem a csókot.
Látom minden oké. - mondta Alonso széles mosollyal az arcán.
Mi most haza megyünk. - fordult szülei felé Dylan.
Rendben, vigyázzatok magatokra. - mondta Ana María.
Úgy lesz. - búcsúzkodtak, s indultunk.

Sajnálom, hogy így alakult. - szólalt meg az autóban Dylan.
Én így is jól éreztem magam. - fordultam felé mosolyogva.
Mit beszéltél apámmal? - kérdezte érdeklődve.
Rólad mesélt. - szólaltam meg kis idő után.
Azt mondta vigyáztál rám. - mosolyodtam el.
Így van. - mosolyodott el ő is.

Hazaérve átöltöztem s elmentem zuhanyozni. Magamra kaptam a selyem köntösöm s elindultam Dylan dolgozószobája felé.
Halkan benyítottam s megpillantottam az íróasztal mögött, vagy inkább ő pillantott meg engem?!

Nyuszi, gyere ülj le. - mutatott maga elé a fotelra, de én elé ültem az iróasztalon.
Ne tedd ezt velem. - kérlelt.
Ugyan mit Dylan? - suttogtam közel hajolva.
Ekkor felpattant s heves csókra invitált. Amit meg is adtam neki.
Attért a nyakamra, s egyre lejjebb, míg a nőiességemhez el nem ért...
Szemembe nézett, s belecsókólt, nyelvével úgy kényeztetett mintha csak egy fagyi lennék...
Nyögéseimtől visszhangzott a szoba...
Dylan...-nyögtem ki nevét.
El el fogok menni... - nyögtem a szavakat.
De nem hagyta abba.
A csúcsra jutatott.
Minden csepp nedvességem lenyalta s újra megcsókolt.
Kigombolta nadrágját, s ferfiasságát belém helyezte, először csak lassan lökött, hogy szokjam, de amint észre vette, hogy nem igazán fáj egyre hevesebben lökött...
Nyögéseink már-már sikoltások voltak.
Ő belém, én rá élveztem...
Zihálva váltunk el egymástól...