A kötelék /BEFEJEZETT/

Tizenötödik Fejezet

1 évvel később...

A szememet kinyitva azt vélem felfedezni, hogy kórházban vagyok.
Azonnal megijedem, hisz kitudja mennyi ideje vagyok itt.
A baba...
A hálóinget feltűrve egy vágást veszek észre a bikini vonalam alatt nem sokkal.

Elnézést! - veszek észre egy ápolót a folyosón, aki ijedten néz rám majd elszalad.
Nem értem mi történik velem...
Egy csomó orvos kezd el felém közelíteni, biztos Dylan valamit túl aggódik.
Apropó Dylan, ő miért hagyott magamra?

Mrs. Dolores, megszeretnénk vizsgálni önt. - néz ijedten rám az orvos.
Miért vagyok itt? Mi történt? - kezdek most már én is aggódni.
Nem emlékszik semmire sem? - kérdezi az orvos, majd a többi ápolóra és orvosra néz.
De igen, meglőttek. - peregnek az emlékek a szemem előtt.
Ön 1 évig kómában volt. - néz rám az orvos.
Ledöbbenek, a vér is megfagy az ereimben.
Hol van a babám, vele mi történt? - nyelek egy nagyot.
Ő jól van, mivel kómában volt, ki kellett szednünk önből, szerencséje volt.-meséli.
Zokogásban török ki.
Látni akarom. - nézek összevissza a szobában.
Rendben, de még elvégzünk pár vizsgálatot.

Ekkor sietve betoppan Dylan a húgom a legjobb barátnőm és Dylan szülei.
A húgom oda rohan hozzám majd szorosan magához ölel. Amit viszonzok.
Dylan sírni kezd, sosem láttam őt így.
Hosszasan egymás szemeibe nézünk, majd odajön hozzám és az arcom a kezei közé fogja s hosszasan csókol.

Annyira sajnálom. - néz  mélyen a szemeimbe.
Ekkor én is sírni kezdek.
A baba? - suttogom zokogva.
Kislány. - nevetni kezd Dylan. Hisz ő kisfiút szeretett volna.
Hogy hívják? - mosolyogni kezdek én is.
Reina. Reina Dolores. - mosolyog majd ismét megcsókol.
Majd mikor elválik a számtól már nem mosolyog, a szeme azt tükrözi, hogy valamit mondani akar, de nem tudja hogyan is kezdhetne bele.

Baj van? - hogyne lenne baj 1 évig kómában vagyok, majd fenekestül felforgatok mindent.

Beszélgess velük, bizonyára mindenkinek hiányoztál. Utána megbeszéljük. - puszil homlokon.
Kibaszottul szeretlek! - csókol meg újra, s újra.
Mi történik? - támasztom a homlokom az övének.
Mindent meg fogunk beszélni. Nyuszi. - teszi hozzá utólag, amitől elmosolyodom, s legördül egy könnycsepp az arcomon.

A legjobb barátnőm is oda jön, majd szorosan magához ölel, őt követik Dylan szülei.

Itt a babája Mrs. Dolores. - adja a kezembe a babám az orvos.

Annyira gyönyörű vagy. - puszilom arcon a gyermekem, aki kacagni kezd.
Ettől ismét legördül egy könnycsepp az arcomon.

Jó anya leszel! - teszi vállamra a kezét a legjobb barátnőm.
Beszélnünk kell! - a barátnőm hangja komoly. Bizonyára van mondani valója az elmúlt év történéseiről.
Van mit negbeszélnünk. - mosolygunk egymásra.

Dylan ismét oda jön hozzám, majd megfogja a kezem.

Szeretném ha tudnád, hogy még mindig téged szeretlek a legjobban a világon a lányunkkal együtt. - nem értem, hogy mire akar kilyukadni Dylan, így figyelmesen hallgatom.
Válaszként, csak bólintok.
De egy óriási hibát követtem el.
Magam alatt voltam ahogy, Damira is nem szűnt meg a fájdalom amit éreztem az "elvesztésed" miatt. - nézett végig a szemembe, most már sejtettem, hogy mit akar, így akaratlanul, de legördült egy újabb könnycsepp az arcomon.
Én és Damira lefeküdtünk párszor. - ekkor már Damira is sírni kezdett, de nem érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy gyűlölöm őt. Hátba szúrt, ismét olyan emberben kellett csalódnom akitől soha nem vártam volna.
Takarodjatok ki a szobából. - mutattam az ajtó felé.
Nyugodj meg Liana. - szólt rám a "legjobb barátnőm".
Te csak ne nyugtatgass, egy rohadt ribanc vagy aki mindig máséra vágyott. - nevettem a képébe.
Hátba szúrtál. Soha többet nem akarlak látni.
Liana én.. - kezdett bele, de nem akartam többet hallani.
Húzzál ki! - tagoltam a szavakat.
Sóhajtott majd hármasban maradtunk a szobában, Dylan a kicsi és én.

Nem akarlak látni. - néztem Dylan szemeibe.
Sajnálom... - sóhajtott.
Leszarom Dylan. Kicseszettül megcsaltál és ebben nem az a legfájóbb, hogy ezt tetted, de basszameg Damirával?! - kezdtem kiabálni, szerintem az egész kórház a hangomtól zengett.
Mit éreztél mikor vele keféltél miközben kómában feküdtem? - kiabáltam még mindig.
Tudod milyen volt minden egyes kibaszott nap úgy felkelnem, hogy az én hibám? Hogy miattam történt minden? - Dylan hangja még engem is túlkiabál.
Mi? - döbbentem le.
A kurva exem tette ezt veled Liana. - ismét sírni kezd.
Az esküvőn amikor meglőtt téged, beszéltem hozzád, de nem hallottál vagy nem figyeltél nem tudom, ebbe a kórházba hozattalak, mert a legjobb kezelésben vettél részt a kicsivel. Nagyon megijedtem, hogy elveszítem és vele együtt téged is.
Még aznap kómába kerültél, mert kialakult valami daganat az agyadban.
Nem tudtam mit kéne tennem, volt, hogy be sem jöttem hozzád hetekig, mert nem akartalak így látni. Egy időben visszaestem, drogozni kezdtem és inni. Párszor lefeküdtem Damirával ez idő alatt, de aztán megszületett Reina. Ezért úgy döntöttem összeszedem magam és neki szentelem minden szabad időm. Fél éve semmi közöm nem volt hozzá, ő akarta én nem. A húgod hozzám költözött, ő vigyázott a kicsire ha én dolgoztam.
Őt pedig megöltem az egész csapattal együtt. - mesélte hosszasan az elmúlt év eseményeit. Csak sírtam és sírtam.
Sajnáltam őt.
Ő közelebb jött majd megfogta a kezem, s megcsókólta.
Kérlek bocsáss meg szerelmem. - gördült le egy könnycsepp az arcán.
Hevesen bólintottam, mert képtelen voltam, beszélni, csak a karjai közt akartam tudni magam.

1 évvel később...

1 év eltelt azóta, hogy felébredtem.
Dylannek megbocsátottam Damirának nem tudtam.
A kicsi lányunk 1 és fél éves és úton van a következő baba.
Boldog vagyok. Csatlakoztam a maffiához, sokat besegítek nekik, lett azóta egy újabb barátnőm aki tényleg jóban rosszban velem van.
Hálás vagyok, hogy végül jóra fordult minden.  Még a nászútat is bepótóltuk, Reinat is vittük, semmiképp sem akartam mégegyszer ennyi időt nélkülük tölteni.

Dylan épp az íróasztal mögött ül én pedig előtte.
Végeztem egy adag papírmunkával, de unatkozom.

Mit csinálsz nyuszi?- nem néz fel a papír felül Dylan.
Melegem van. - már csak fehérneműben vagyok s Dylan elé ülök az íróasztalon.
Ő hátra dől a széken, s engem néz.
Melltartómat kikapcsolom, végig tartjuk a szemkontaktust.
Ledobom a földre, s alig pár másodperc telik el, Dylan nyelve már bennem mozog...

1 Fejezet lezárult, én szerettem írni ezt a könyvet, viszont nem láttam értelmét, hogy tovább húzzam.
Köszönöm, hogy ennyien elolvastátok ezt a könyvem.
Mindenkinek pusza! ❤️

Üdvözlettel: N...