Első Fejezet.

2.6K 41 0
                                    

A nevem Liana Grace, Granadában élek a húgommal.

Van egy legjobb barátnőm Damira Smith. Együtt végeztünk az FBI akadémián, kis pisis korunk óta ismerjük egymást. Szüleink nagyon jóban voltak, ezáltal kerültünk mi is közel egymáshoz.

A szüleim meghaltak egy autóbalesetben, így a nővéremmel és a húgommal magunkra maradtunk, a nővérem lett a gyámunk, közel 20 évesen. Ekkor még csak 15 éves voltam, nem viselte jól a helyzetet gyakran részegen jött haza vagy épp pasikat hozott. Rettentően zavart, így az iskola mellett még a húgomra is vigyáznom kellett. Középiskola első éve nagyon nehéz volt, mindenből épphogy át bicegtem. Aztán a nővérem elvonóra ment, az ivás mellett drog problemákkal küzdött! Nekem nem volt életem, mindent csinálhattam én. Aztán bele rázódtam. A húgom is nagyobb lett immár jelenleg 16 éves. Évek óta először mondtam ki hogy boldog vagyok! Azelőtt albérletekről albérletekre jártunk de túl jutottunk! Mindent magamért és a húgomért tettem!

Az egyik régi barátnőm hívott, Katy! Pultos egy bárban.

-Szia Liana, a húgod ismét leitta magát és több pasival flörtölget! Nem tudnál érte jönni?

- Szia Katy! De persze sietek 15 perc és ott vagyok!

A héten másodszor hívott Katy, hogy a húgom nem fizet, de leissza magát! Persze mindet nekem kellett kifizetnem.
Rosszul esett hogy, én gürizek ő pedig elherdálja a pénzt.

Autóm nincs. Gyalog indultam. A parkon általában átvágok rövidebb az út és amúgy is szeretek arra sétálni. Anyáékra emlékeztet amikor kicsik voltunk mindig fogták a kezünket és úgy sétáltunk. Visszaemlékezésemtől elmosolyodtam, gondolkodtam milyen lenne ha anya még élne.

Gondolatmenetemből egy kiabalás zökkentett ki.
Elindultam a hang irányába kíváncsi természetű vagyok és amúgy is megtudom védeni magamat és lehet be kell jelentenem az esetet.

Hirtelen egy hangot véltem felfedezni. Feltehetően mögülem jött.

Lám-lám és igy sétál be a bárány az oroszlán barlangjába...

Fejemet azonnal odakaptam, ő közeledett felém ezt kihasználva, orrba ütöttem mire ő fel üvöltött. Nyert ügyem volt, vagyis csak annak tűnt.
Hirtelen körbe vettek engem és közeledni kezdtek felém. Mindenkit ott ütöttem ahol tudtam hirtelen valaki rongyot szorított a számhoz, tudtam mi lesz!

A sötétség magával ragadott...

Sziasztok!
Ez az első könyvem, az első fejezetemmel! Remélem néhányotoknak elnyeri tetszését! 💗

Üdvözlettel: N...

A kötelék   /BEFEJEZETT/Onde histórias criam vida. Descubra agora