A kötelék /BEFEJEZETT/

Negyedik Fejezet

Liana szemszöge:

Az irodából kiérve elgondolkodtam.
Hogyha én segítek is Dylannak akkor sem valószínű hogy, elenged. Tuti nem bízik meg bennem ahogy én sem benne. Kérdések gyülekeztek a fejemben. Mivan ha már a húgom és a legjobb barátnőm nem is él? Vagy ha el sem fogta őket és boldogan élik mindennapjaikat?

Az az ötlet támadt a fejemben hogy, körbe járom a házat kiutat vagy fegyvert keresve.

Elindultam le a lépcsőn, azzal már tisztában voltam merre van a nappali és a konyha. Láttam egy hosszú lépcsőt ami egy pince szerű helyiségbe vezet. Elindultam lefelé, az ajtóhoz érve benyitottam furcsa módon nyitva volt. Ami ott fogadott arra nem voltam felkészülve. Mindenhol kínzó eszközök, sokkolók, fegyverek, kések és egyéb finomságok voltak a szobában.

Neked nem kéne itt lenned! –rettenetesen megijedtem Dylan volt az.
Oda fordultam, egy kést szorongatva a kezemben.
Tedd azt le! – szólt rám az imént említett férfi.
Mire kell neked ez a sok eszköz? –kérdeztem kicsit erélyesebben.
Tudod vannak alkalmak, mikor az emberek nem akarnak felelni a kérdéseimre, olyankor kénytelen vagyok ezeket használni, azt nem mondom hogy, nem élvezem mert, igenis élvezem azt ha másnak fájdalmat okozhatok. – halál nyugodt hanggal beszélt a férfi.
Te nem vagy normális. Engem tudtál zsarolni csak azért nem kínoztál meg? –kérdeztem fennhangon.
Igen! – még mindig nyugodt volt a hangja.
Rohadj meg! –mondtam halkan, de lehet halkabban kellett volna.
Az élet néha igazságtalan. –mondta.
Arrogánsabb már nem is lehetnél! –tudattam vele, majd indultam volna kifelé de, elkapta a karom.
Engedj el! –szóltam nyugodt hangon.
Még egyszer meg ne lássalak itt! – figyelmeztetett.
Mert különben mi lesz? – kérdeztem mosolyra húzott szájjal.
Kipróbálunk egy két játékot. - mutatott a késre majd mélyen az íriszeimbe nézett.
A mosoly egyből leszállt az arcomról majd kikaptam a karom a kezei közül és kimentem. Felkavart ez az egész.

Délután arra lettem figyelmes hogy, egy picit elaludtam. A terv szerint 3 órára megyek be az irodába mikor felkeltem 1 óra volt. Arra gondoltam iszom egy kávét. A folyosóra kilépve kiabálásra lettem figyelmes, Dylan irodájából jött így hát arra indultam. A fülemet az ajtóra tapasztottam és hallgatóztam. Tisztán hallottam azt hogy, Dylan azt üvölti a telefonba "A lány nem tudhatja meg hogy, ki a fogoly."
Ezt nem tudtam mire vélni.
Hirtelen beestem az ajtón, bizonyára lebuktam.

Hallgatóztál? – kérdezte Dylan.
Nem én nem csak kiabalást hallottam.
Leggugolt hozzám és felemelte az állam hogy, a szemébe nézzek.
Oda hajolt hozzám majd a fülembe súgta:
Menjünk próbáljunk ki egy két játékot. – hangja rettentően félelmetes volt, tudtam hova visz.
Ne ne kérlek Dylan. - könyörögtem neki.
A vállára kapott és levitt abba a helyiségbe ahol a kínzó eszközök vannak.
Beültetett a székbe majd a lábaimat és a kezeimet lekötözte.
Mit fogsz velem tenni Dylan? – hangom könyörgő volt, a sírás kerülgetett.
Én kérdezek te pedig válaszolsz vili? –kérdezte az imént említett férfi.
I-igen! nyöszörögtem.
Mit hallottál a beszélgetésből?
Csak annyit hogy, " a lány nem tudhatja meg hogy, ki a fogoly"
Mást? - kérdezte.
Nem én mást nem hallottam. Ekkor el kapott a sírás.
Ha hazudsz a húgod és a barátnőd meghal! Értve vagyok?
Igen! - mondtam határozottan a könnyeimel küszködve.
Az eddig szorongatott kést letette  majd odajött hozzám és letörölte a könnyeim, majd leszedte a köteleket. Hirtelen mozdulni sem tudtam.
Dylan ismét felemelt és a karjaiban cipelt ki abból a helyiségből.

Köszönöm! - mondtam Dylannak.
Ugyan mit hogy, nem bántottalak?
Igen, haraptam a számba.
Ezt ne csináld! – szólt rám Dylan.
Mit? –kíváncsiskodtam.
Választ nem kaptam, hátat fordított és elment.
Oké! Mondtam magamba.

Még mindig furdalta az oldalam mi az amit nem tudhatok...

Sziasztok! Nagyon köszönöm hogy, olvassátok a történetemet! Mindenkinek csodás hetet kívánok!❤️

Üdvözlettel: N...