8168 km

22.

Jungoo is calling...
Cancel | Accept

-Szia Jimin. - köszön Jungkook.
-Szia... - szipogok párat, s kifújom az orrom a sokadik zsebkendőbe. A vihar egyre erőteljesebb, ezért egyre jobban félek, amitől már könnyeim is megeredtek.
-Te sírsz? - kérdez rá egyből. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer pont így fogok beszélgetni azzal a személlyel, aki az utóbbi időben a boldogságomat jelenti.
-Nevess ki nyugodtan... - suttogom szinte.
-Dehogy. Ne légy buta. - szid meg kissé. - Kiskoromban én is féltem a viharoktól. - kuncog halkan.
-Tényleg...? - csillannak fel szemeim, még ha ő ezt nem is látja.
-Bizony. Aztán, egy alkalommal mikor iskolából mentem haza leszakadt az ég. Egy buszmegállóban húztam meg magam és vártam, hogy odébb vonuljanak a felhők. - mesél. - Pechemre egyre jobban szakadt az eső és elkezdett dörögni az ég. Nagyon féltem a hatalmas villámoktól. A nagy dörrenések ellenére meghallottam, hogy egy kiskutya nyüszít valahol. Igaz, majd berezeltem a félelemtől, mégis kimerészkedtem és megkerestem a kutyust. - kuncog halkan az emlékre.
-Rájöttem, hogy a blökinek segítség kell, így miután megtaláltam szerencsétlent már csak azon járt az eszem, hogy miként menthetem meg. A szüleim tudta nélkül hazavittem Gureum-ot, valószínűleg valaki kidobhatta, de én addig mondtam a magamét, míg nem maradhatott nálunk. - mosolyog, hallom hangján. Ezt nem is tudtam róla, vagy épp a kutyusáról, aki szegény már elpusztult.
-Bátor voltál. - szólalok meg végre én is.
-Szerintem én jobban féltem, mint Gureum. - nevet fel azon a csodálatos hangján. Úgy akarok beszélni vele, mint egy átlagos emberrel, de a fan boy énem nem tudom tökéletesen elnyomni.
-Most mesélj te is valamit Jimin.
-Nem tudok mit mesélni, nem vagyok valami izgalmas ember. - mondom halkan, s talán kissé rekedten is.
-Nem? Hát rendben. Én meg nyúl vagyok. - el tudom képzelni, ahogy most a vonal másik végén ráncolja szemöldökeit.
-De hát tényleg az vagy! - nevetek fel .
-Na végre nem csak a szipogást hallom. - kuncogott. - A mosoly jobban áll, mint a sírás.
-Ezt honnan veszed? - érdeklődök kicsit csipkelődve.
-Jeon Jeonggukkal beszélsz. Mindent tudok. - jelenti ki oly természetesen, mintha minden nap ezt mondaná.
-Jólvan Mr.Mindent Tudok, mesélj akkor nekem, hogy tetszett a sorozat? - teszem fel a kérdést, ami már egy ideje fúrja a kíváncsiságom.
-Hát, hogy őszinte legyek, nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy ebben két srác fog összejönni. Az elején rendesen le is sokkoltam. - magyaráz kissé hevesen.
-Mérges vagy miatta...? Bocsánat... - suttogom.
-Nem! Dehogy. Igazából tetszett, még sosem láttam ilyen sorozatot, jó volt megismerni, hogy ilyenek is vannak, ráadásul ennyire izgalmas történetük van! - magyarázza vidáman pozítiv csalódását. Megkönnyebbültem, hogy ezt mondta. Attól féltem, emiatt soha többé nem fog szóba állni velem.
-Örülök, hogy tetszett. - mosolygok válaszadás közben.
-Mondassz még pár ilyen sorozatot? Szabad időben megnézem őket és művelődöm. - érdeklődik kedvesen.
-Persze, majd átküldök egy listát az általam látott sorozatokból, aztán onnan tudsz kedvedre válogatni. - felelem mosolyogva.
-Köszönöm. - mosolyog, hallani a hangján.
-Jungkook...
-Igen? - kérdek kíváncsian.
-Hogy-hogy felhívtál...?
-Hmm... Csak úgy jött, hirtelen felindulásból. Talán azért, mert magamra emlékeztetsz, annak idején én is örültem, mikor volt ki lefoglaljon. - adott egyszerű választ a kérdésemre. Hangja egész idő alatt olyan nyugodt és kellemes. Egészen elálmosodtam. Lehunyom szemeim, hogy kissé pihenjenek, miközben idokolatlanul bámultam eddig a telefonom képernyőjét.
-Hé Jimin.
-Hm...? - suttogom.
-Egész rendes srác vagy. Nem szoktam idegenekkel szóba állni, de te... - majd megöl a kíváncsiság a mondat végét illetően, de az álmosság melyet ő okozott erősebbnek bizonyul.

-Jó éjt Jimin...

The call is over
1h 28min