VÉRVÖRÖS HOLD: A kiválasztott (JJG ff.) (Befejezett)

7. rész

JeongGuk szemszöge

A hozzámvágott dzsekimmel állok az iskola tetején és csak azt kérdem magamtól, miért!? Miért kellett nekem idejönnöm? Ide, ebbe a városba, ebbe az iskolába, egy idegen lány életébe... Én nem vagyok ilyenekre felkészülve, nem Taehyung vagyok, ő más. Látni, hogy őt már gyerekkora óta a nemesi vámpír hagyományokra nevelték, nem úgy, mint engem. Apám és anyám helyett anyám úgy neveltek, mintha normális ember lennék, sosem tanítottak küzdeni sem harcolni. Félek ha eljön a nap, nem fogom tudni megtenni azt amiért ide vagyok parancsolva.

- Kicsoda? Kérlek YoonAh, mondd el!

Egy ismerős hangra leszek figyelmes és a peremhez sétálok. Kitűnő hallásomnak köszönhetően tisztán értem innen is miről beszélnek. Az a fiú, már megint... Ahogy YoonAh karját szorongatja valamiért rettentően feldühít, legszívesebben odarohannék és kitépném a karját! De nem tehetem... Nem vagyok olyan és különben sem érdemelné meg, hiszen barátok, még jó, hogy aggódik a barátjáért. De ez a hirtelen reakcióm megrémiszt. Vajon miért csinálom ezt minden alkalommal?

- JeongGuk.

Hallom meg nevem a lány szájából, mint mindig most is egy teljesen idegen érzéssel tölt el. De a fura érzés mellé a düh is társul, hiszen annak a srácnak egyáltalán nem kéne tudnia rólam, még a nevemet sem! Ezt azért megmondhattam volna YoonAhnak. Látva ahogy vitatkoznak, rajtam, rosszul esik. Nem állt szándékomban két barátot szétválasztani.

- Mégis mit vársz, mit tegyek? Örüljek annak, hogy egy kitalált sráccal próbálsz távol tartani magadtól?

A kiabálásra mégjobban fülelek és egyre kíváncsibb leszek mi fog ebből kisülni. Érzem a srác illatán, hogy igazán zavarban van plusz roppant izgatott YoonAh közelében. Végül egy olyan szót hallok ami még engem is váratlanul ér.

- Szerelmes vagyok beléd.

Fogalmam sincs miért de roppant csalódott lettem és úgy döntöttem, nem hallgatózom tovább. Átugrottam a szomszédos épületre majd eltűntem az éjszaka leple alatt. A napok pedig így teltek. Láttam YoonAht a szobájában sírni, s valamiért erős késztetést éreztem arra, hogy odamenjek. De végül egy hang a fejemben mindig megállított. Tudtam nem szabad, sőt eddig is tilos lett volna találkoznom vele. De nem bírtam megállni, ez is azt bizonyítsa, hogy nem vagyok igazi vámpír. Igazából már jó ideje fogalmam sincs mi vagyok. Ember nem, vámpír szintén nem... de akkor mi? A magammal vívott harcban az sem segített, hogy vészesen közeledett a lány születés napja és az én időm, hogy végezzek vele. Félek, képtelen leszek rá, nem vagyok gyilkos!
A nappalt lassan az éjszaka váltotta fel és a hó is elkezdett esni. Nem tudom miért de szeretem nézni a némán hulló hópelyheket, mintha egy apró kis varázslat hullana le a földre az égből. Gyomrom korgása visszarántott a földre, vadásznom kell! Nem akartam messze menni, így csak a közeli parkba mentem. Köröztem egy ideje mikor megéreztem leendő zsákmányom édes illatát. Halkan odalopóztam és egy errefelé kóborolt őzikét pillantottam meg.

- Jó messze kerültél otthonról. -suttogtam magamelé.

Felmászva az egyik fára közelebb lopóztam hozzá, majd mielőtt esélye lett volna elrohanni lecsaptam rá. Édes, meleg vére enyhülést hozott mardosó éhségemnek, de sosem csillapodik igazán. De embert emiatt nem ölök! Annyit nem ér az egész, hogy eláruljam saját magam. Mikor indultam volna vissza a házhoz megéreztem azt a furán csábító, émejítő és magávalragadó illatot, amit eddig csupán egyetlen embernél éreztem, YoonAhnál. Itt lenne? Nekiindultam az éjszakának s bár fogalmam se volt merre induljak, csak mentem előre. Végül a tóparton állva megláttam őt, bent a tó kellős közepén. Basszus mit keres ott? Keserves hangjából ítélve észrevett engem. Segítsek neki? De ha odaszáguldok akkor leleplezem saját magam. Habozásomat félretaszította az, hogy beszakatt alatta a jég és elnyelték a fagyos hullámok. Nem gondolkodtam tovább. Egy másodperc alatt ott termettem és elseperve a havat kerestem vajon merre lehet a jég alatt. Megpillantva egyetlen mozdulattal törtem át az átlátszó fagyott vizet és kihúztam onnan. Mindene reszketett, jéghideg volt az egész teste. Most egy kicsit olyan volt, mint én. Megijedtem mikor elájult karjaimban ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam és elvittem egy lakatlan házhoz. Berúgva az ajtót letettem a kanapéra és összetörtem néhány bútort, hogy tüzet tudjak rakni. Tudom ilyenkor általában le szokás venni a vizes ruhákat de nem akartam tiszteletlen lenni, így nem értem hozzá. Betakartam néhány pokróccal amiket addig cserélgettem amíg már száraz nem lett. Kutatva a szekrényekben megláttam néhány otthagyott teafiltert, gondoltam jól esne neki a meleg ital ha magához tér. Alig töltöttem ki a bögrébe mikor láttam, hogy felébredt.