VÉRVÖRÖS HOLD: A kiválasztott (JJG ff.) (Befejezett)

14. rész

Másnap álmosan kelek fel, már hajnalban felriadtam és nem sikerült visszaaludnom. A konyhába érve megpillantom lakótársam aki ígéretét betartva visszajött mire felkeltem. Bár nem tudom pontosan mikor ért vissza, nem hallottam semmit.

- Jóreggel! -ülök le az egyik székbe.

- Neked is! Na sikerült kipihenned magad?

- Fogjuk rá. Hogy sikerült a vadászat? -kérdésemre elmosolyodik. Mi ezen olyan vicces?

- Jól.

- Szerinted ma fognak eljönni? -kérdem kissé aggódva.

- Nem tudom. Bármikor érkezhetnek, erről csak ők döntenek. -csak bólogatok- De nem kell félned, mondtam, hogy megoldjuk. -simít rá karomra mire elkapom azt.

- Ja, mert mi olyan jó kis csapat vagyunk ugye? -vágom hozzá idegesen, hangom csak úgy csöpög az iróniától.

Mi lelt engem? Ezt nem is én mondtam! Mármint én mondtam de mégse... Mintha nem tudnám irányítani a számon kitörni készülő szavakat.

- Bocs, nem úgy értettem én csak... -hogy is értettem?

- Ne, nem kell bocsánatot kérned. Most megyek ellenőrzöm a csapdákat.

Gyorsan el is tűnt az ajtó mögött újra egyedül hagyva növekvő bűntudatommal. Mi üthetett belém? Pedig nem is akartam ezt kimondani, csupán csak gondoltam. Jaj ne! Ez is egy olyan hülye izé a hold miatt? Csak ezt ne! Ha a mai napom ilyen lesz akkor az azt jelenti, hogy mindent amire gondolok ki fogok mondani! Bármit csak ezt ne! Ennél még a kínzó fájdalom is jobb volt. Ez nem lesz jó így... Elvonulva szobámba az ablakon bámulok kifelé, a tájat nézem, hogy tart-e felfelé egy dühös vámpír sereg aki ki akar nyírni engem. De néhány erre szálló madáron kívül egy lélek sincs a közelben. Kb dél lehetett mire JeongGuk visszajött. Jobbnak láttam nem elhagyni a szobát, félek még tényleg olyat mondanék amit nagyon nem kéne, és itt nem a trágár szavakról beszélek! De úgy tűnik nem csak a sors de még ő is ellenem van. Ugyanis alig tíz perc után egy tálca étellel kezében jön be a szobába.

- Tessék. -teszi le az asztalra- Nem tudom finom lett-e, de igyekeztem.

- Kössz, de miattam igazán nem kell fáradnod. -Istenem ez a cinizmus!- Ha éhes leszek majd készítek magamnak kaját, nem vagyok se béna se fogyatékos, hogy el kelljen látnod engem!

- Oh. Látom nincs jó kedved. Baj van YoonAh?

- Hogy baj? -fordulok felé mérgesen.

Uh anyám! Még én is megijedek saját magamtól! Még a végén képes leszek megütni.

- Hogy lehetne bármiféle baj? A világon semmi baj nincs, minden tiszta happy és boldogság! -pördülök meg egyet- Látod?

- Jó... Azt hiszem jobb ha most megyek. -hátrál néhány lépést.

- Persze menj csak nyugodtan! Ezt a legkönnyebb elmenekülni, nem? Már kész profi vagy ebben! -ordítozom vele. De miért?

- YoonAh kérlek fejezd ezt be! -emeli meg hangját. Ez rossz ötlet volt!

- Miért mit teszel? -tárom szét karjaim- Talán nekemesel? Tessék csak, itt vagyok!

Abban a pillanatban nekilökött a falnak és teljesen rámsimulva szagol bele nyakamba. Még a hideg is kirázott, persze a jó értelemben. Csak nézünk egymásra, érzem ahogy piros leszek és a szívem szépen a torkomba vándorol, még a fülem is lüktet az idegességtől. Végül beleüti kezét a falba ami úgy szakad be akár egy kártyavár. Összerezzenek s kezeimmel eltakarom szemem, nem akarom látni ahogy kiszívja a vérem. Hallom ahogy fújtat rám, majd pár másodperc múlva megszűnik minden hang. Összeszedem korábban elvesztett bátorságom és kinyitom szemem. Ő már sehol. Kiment, újra itthagyott engem. Az ágyra borulok és sírásom, mint mostanában mindig, barátként üdvözöl engem. Rettentően szégyeltem magam, nem akartam úgy viselkedni! Fogalmam sincs mi üthetett belém! Le merem fogadni most haragszik rám, és minden oka megvan rá! De miért tettem ezt? Nem értem. Hiszen azt mondta csak fájdalmak fognak rámtörni nem ilyen szókimondásos roham! Bár... Ha jobban belegondolok ez a dolog jobban fáj, mint a tegnapi.
Kb két órával később a padlón ülve a falat bámulom és a rajta hagyott méretes lyukat. Elképesztő mennyire erős! Hogy át tudta lyukasztani azt a tömör fát plusz a vakolást is! Bocsánatot akarok kérni tőle, de rettegek attól, hogy ha meglátom nem azt mondanám ki amit szeretnék. De le is írhatom! Hogy ez nem jutott eszembe! Gyorsan kutatni kezdek egy papír után és a tollat a kezembe véve körmölni kezdek. Miután végeztem lassú léptekkel megyek ki a konyhába, számra tapasztva a kezem. Az ott álló fiú kerek szemekkel néz rám. Biztos úgy nézhetek ki, mint egy félőrült. Leteszem a papírt a pultra és hátrálni kezdek.